A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint 2022 decemberében 7366 gyermek született, 34 újszülöttel több az egy évvel korábbinál. 11 940 fő vesztette életét, 4542 fővel kevesebb, mint 2021 decemberében.

A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány negyedik hullámának 2021. decemberi viszonyítási száma. A természetes fogyás a 2021. decemberi 9150-nel szemben most 4574 fő volt. 2798 pár kötött házasságot, ez 1560-nal kevesebb, mint egy évvel korábban.

2022 mérlege: kevesebb gyermek született, de csökkent a halálozások száma is

A nemzetközi vándorlás pozitív egyenlege mérsékelte a természetes fogyásból eredő népességcsökkenést, ennek eredményeként a statisztikailag Magyarországon lakók becsült száma 2022 végén 9 millió 678 ezer fő volt.

A KSH összesítése alapján, éves szinten tavaly 88 400 gyermek jött világra, 4639-cel kevesebb, mint az előző évben. A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,52 volt a 2021. évi 1,59-hoz képest.

135 700-an haltak meg, 13 százalékkal, 19 921-gyel kevesebben, mint az előző évben.

A születések száma a halálozásokénál kisebb mértékben csökkent, ennek következtében a természetes fogyás 47 300 fő volt, ami 24%-kal alacsonyabb az előző év 62 582 fős értékénél.

A KSH jelentésében szerepel az is, hogy csökkent a házasságkötési kedv Magyarországon.64 100 pár kötött házasságot, 11 százalékkal, 7930-cal kevesebb, mint egy évvel korábban.