Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormányhivatal az új építési engedéllyel azután állt elő, hogy a Kúria tanácsa elutasította azt a felülvizsgálati kérelmet, amelyet a balatonföldvári önkormányzat és a kivitelező Balabo Kft. nyújtott be a a Pécsi Közigazgatási Bíróság ítélete ellen – írja a Népszava.

Ez az ítélet az első építési engedélyt semmisítette meg arra hivatkozva, hogy az ellentétes a helyi építési szabályzattal, ami kimondja, a strandok területe és funkciója nem változtatható meg.

Ez annyit tesz, hogy nem épülhetne kikötő a Nyugati strandon, a valóságban azonban nem ez a helyzet. A kormányhivatal a város jegyzőjének állítása alapján – amely szerint az építkezéssel nem változik meg a strand funkciója – a verdikt után rohamtempóban, az eredeti indoklással megegyezően új építési engedélyt adott ki a kivitelező cégnek.

A beruházást ellenző civilek a papírformának megfelelően ezt a határozatot is perre vitték, az ügyben április végén hozhat ítéletet a bíróság.

A kivitelező minden bizonnyal azért dolgozik rohamtempóban, mert abban reménykedik, hogy eljuthat egy olyan készültségi fokig, amikor már fennmaradási engedélyért folyamodhat. A civil tiltakozások ellenére a kormányhivatal környezetvédelmi főosztálya zöld jelzést adott a projektnek, amely a megfelelő vízjogi engedélyeket is beszerezte a Fejér megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól.