Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az Apple felhasználóknak háromféle tárhelycsomagra van lehetőségük előfizetni: 50 GB, 200 GB, illetve 2 TB nagyságú csomagokra. A Hvg megírta, hogy ezeknek az árai egészen kedvezőek voltak, és eddig annak ellenére sem emeltek rajtuk, hogy az elmúlt egy évben sokszor jelentősen gyengült a forint a dollárhoz vagy az euróhoz képest.

Ennek az „idillnek” viszont mostantól vége, hiszen nagyobb áremeléseket jelentett be a vállalat:

  • az 50 GB-os tárhely ára 299 forintról 399 forintra nőtt;
  • a 200 GB 899 helyett 1290 forint lett;
  • a 2 TB-os csomag ára pedig 2990 forintról 4490 forintra szaladt fel. 

A változás már az Apple hivatalos támogatási oldalán is megjelent.

Ezekből a számokból az is kivehető, hogy az áremelés mértéke nem egyforma: a legolcsóbb csomag ára 33,4 százalékkal emelkedik, a középsőé 43,4 százalékkal, míg legnagyobb változást a 2 TB-os csomagnál észlelhetjük: itt már 50,1 százalékos az áremelés.

A jó hír, hogy a több szolgáltatást – Music, TV, Arcade, iCloud 50 GB – kombináló Apple One-előfizetés ára a jelek szerint változatlan marad.