Megszületett a döntés: ennél jobb magyar képregény ma nincsen

HNT 3914
Alfabéta-díjat kapott a Kittenberger 3: A pokol kapujában. A magyar képregénysorozat Somogyi György, Dobó István és Tebeli Szabolcs munkája. A szerzőkkel arról beszélgettünk, mi is az értelme manapság a képregénynek, és van-e jövője, különösen akkor, ha magyar.

Különös felütéssel nyit ez beszélgetés, mert Tebeli Szabolcs képregényrajzoló és Somogyi György író-forgatókönyvíró azt mondja, hogy a magyar képregényszakma mintha másfajta képregényeket várna, mint amiért amúgy az olvasók rajonganak. Mondják ezt annak örömmámorában, hogy idén legjobb képregénynek választották Kittenberger-sorozatuk harmadik részét, melynek címe: A pokol kapujában.

Vagyis adott egy „konfliktushelyzet”, és adott a magyar képregényvilág lehetősége, amely grafikai, rajzolói valóságában alighanem határtalan, világszerte értelmezhető jelenség, míg nyelvi környezetében némileg zárt. De a probléma gyökere, úgy tűnik, nem ebben keresendő. Ahogyan Somogyi György mondja az Alfabéta-díjról, 

Ez szakmai díj, de mi nem a szakmának készítjük a képregényeket. 

A Kittenbergerről, a híres magyar vadászról, Kittenberger Kálmánról készült sorozatot kifejezetten populáris képregénynek tartják, amely minden sikere ellenére mégsem úgy fut és futott a piacon, mint ahogyan arra számítottak.

Tebeli Szabolcs válasza ugyanakkor az, hogy egy képregény megítélésénél valóban fontos szempont az, hogyan teljesít, de az sem mindegy, milyen a szöveg és képarány, milyen típusú és méretű képek jelennek meg az oldalakon, mekkorák a buborékok, mennyi szöveg fér el azokban.

Minden jó lesz, ha majd véget ér

A Kittenberger-sorozat harmadik részében eleve figyeltek a helyes arányokra, és úgy tűnik, a szakma ezt azért díjazta. Mindezt úgy, hogy ők mint alkotók nem bíbelődnek például tájleírással, nem mondják meg, hogyan vélekedjünk egy-egy szituációban, vagyis minden hangulatot csakis a képi világgal és szükséges mennyiségű szöveggel teremtenek meg.  

Ez, persze, csakis az ő világuk, a képregények számos irányba futnak, és számos irányból érkeznek. Attól nem félnek, hogy a manga, vagyis a japán képregény átvenné az uralmat a magyar piacon, de egy-egy terület képregénypiacát nem is feltétlenül a grafikai megoldások, a rajzok határozzák meg, hanem a képregények témája.

Ebben ők a klasszikus irány mellett döntöttek, amelyben kaland és látvány olyan kultúrkörből merít, amely amúgy nemzetközileg is értelmezhető volna. Merthogy Kittenberger Kálmán, vadászat, „Ó-ó-ó, Afrika″.

És itt a volna azért ott van. Mert a Kittenberger-sorozat például hiába kapott már másodjára is rangos szakmai elismerést, amikor megkeresnek vele egy kiadót, külföldit, többnyire azt feleli, hogy oké, ha majd a végére értek, küldjék el az egyben.

A beszélgetésből számos más érdekesség is kiderül, például az, 

  • hogy egyre több képregény érkezik külföldről Magyarországra,
  • hogy egy magyar képregényt nem fenyegeti az a veszély, hogy filmet forgatnának róla, pedig lehetne,
  • és a remény hal meg utoljára,
  • a nyelvi környezet bezárhat egy képregényt, de annyira azért mégse,
  • a képregény nagyon jó üzlet, különösen akkor, ha film készül belőle.

A beszélgetés végén az író Somogyi György és a képregényrajzoló Tebeli Szabolcs némi nézetkülönbségbe keveredik, nevezzük inkább alkotói nézőpontkülönbségnek: arról váltanak eszmecserét, hogyan a képregényből készült filmek hogyan hatnak a gyerekekre. Ezzel azonban véget is ér ez a podcast. A friss Alfabéta-díjasok azt még el akarták volna mondani, hogy a negyedik részhez, vagyis a sorozat befejezéséhez legalább egy évre és közösségi támogatásra is szükségük van, de ekkor már a lépcsőházban jártak.  

Aki pedig lemaradt volna róla vagy újra meghallgatná, milyen csodás életet él a Gedeon József Amfiteátrum-díjas Lőkös Ildikó dramaturg, az ide kattintva megteheti.

 (Borítókép: Somogyi György és Tebeli Szabolcs. Fotó: Nagy Tamás / Index)