A MOL Nagyon Balaton podcast mai adásában Ördög Nóra a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program vezérigazgatójával beszélget. Markovits Alíz részletesen mesél arról, hogyan kapta meg a város, illetve a környező települések ezt a kitüntető címet, amelynek köszönhetően egy ötéves felkészülési folyamat után jövőre több olyan újdonsággal is jelentkeznek majd, amelyek bizonyosan ráirányítják a figyelmet a régióra.

Veszprém 2018 decemberében a Bakony-Balaton régióval közösen nyerte el az Európa Kulturális Fővárosa címet, összesen 116 környező településsel együttműködésben, amelyek kulturálisan, társadalmilag, gazdaságilag egyébként is ezer szállal kötődnek egymáshoz. Egy ekkora régiót összefogni persze nem kis feladat – Markovits Alíz, a program vezérigazgatója a MOL Nagyon Balaton podcastjének legújabb részében részletesen elmondta, hogyan is láttak neki az elképzeléseik megvalósításának.

Összehívtuk a településeket és felvillantottuk nekik a lehetőséget, hogy kaphatnak olyan figyelmet, amire egyébként nemzetközileg is érdemes lehet alapozni. Azt gondoltuk, olyan célkitűzésünk van, ami Veszprémet és a Bakony-Balaton régiót felteszi Európa kulturális térképére Provence és Toscana mellé. Ez azért egy ambiciózus cél, de azt gondolom, ez a régió mindenképp számot tarthat egy ilyen irányú figyelemre

– mondta a vezérigazgató, hozzátéve: arra ösztönözték a településeket, hogy fogalmazzák meg a hosszú távú célkitűzéseiket, ők pedig segítenek nekik ezeket megvalósítani, így talán kicsit kitekintenek a megszokott keretek közül, és esetleg más formabontó törekvéseket is megpróbálhatnak véghez vinni.

A felkészülés összesen öt évig tart, jövőre fognak majd célba érni a törekvések. Hogy 2023-ban ez ne csak egy egyszeri fesztiválélmény legyen, hanem hosszú távú hatásai is maradjanak a régióban, Markovits Alíz szerint nagyon fontos, hogy a települések maguk csinálják a programjaikat. Mindehhez minden segítséget igyekeznek megadni a fejlesztésekben, illetve a kommunikációban

A vezérigazgató elmondta: a nyitórendezvényük a magyar kultúra napján, január 21–22-én lesz, de október közepéig az összes programjukat bejelentik.

A beszélgetésből mindemellett kiderül, 

  • miről is szól pontosan az Európa Kulturális Fővárosa program;
  • pontosan kikből állt össze a csapat;
  • milyen programokat vontak be a szervezők a projektbe;
  • hogyan vonják be a szervezők a közösségeket a programba.

Podcastsorozatunk egészen augusztus végéig hétről hétre mutatja be a Balaton legfontosabb programjait, tartsanak velünk legközelebb is!