Polgári erők az előválasztáson

2021. január 26. 12:30 - Egyensúly_2022

Az Új Világ Néppárt célja, hogy 2022-ben kormányváltás és politikai irányváltás legyen Magyarországon.

Érzékeljük és értjük a kormányváltó szándékot.

Érzékeljük és értjük a bizakodást, de az aggodalmat is. Hogy a politikusoknak sikerül-e minden változást akaró választót megtalálni, megszólítani és elvinni a szavazó urnákhoz.

Sikerül-e győzni? Sikerül-e visszavezetni az országot a normalitásba?

Halljuk a kérdéseket. Vajon a politikusok felül tudnak-e emelkedni a saját érdekeiken? Vajon át tudják-e lépni a saját árnyékukat?

Mi úgy döntöttünk, rajtunk nem fog múlni.

uvnp2.jpg

Tovább
komment

AZ ÚJ VILÁG NÉPPÁRT SAJTÓKÖZLEMÉNYE

2021. január 22. 14:55 - Egyensúly_2022

Pálinkás József az Unió vezetőihez fordult a kisebbségek jogainak védelmében

logouvnp.jpg

 

Pálinkás József, az Új Világ Néppárt elnöke levélben fordult Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez, David Maria Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez és Donald Tuskhoz, az Európai Néppárt elnökéhez az őshonos nemzeti kisebbségek jogait megerősíteni kívánó Minority SafePack polgári kezdeményezés bizottsági elutasítása miatt.

Pálinkás József levelében hangot adott csalódásának amiatt, hogy az Európai Bizottság, amely az európai értékek és a jogállamiság egyik őrzője, érzéketlen maradt az őshonos nemzeti kisebbségek jogegyenlőségi törekvései iránt és nem kíván határozottan fellépni a velük szemben kapcsolatban megnyilvánuló diszkriminációs törekvésekkel kapcsolatban. Ezzel nem csak a kezdeményezést aláíró 1,32 millió európai polgárnak okozott csalódást, hanem mintegy negyven millió nemzeti kisebbségi polgárnak is.

A Minority SafePack elutasítása sajnálatosan felerősíti az eurószkeptikusok, szélsőséges nacionalisták és populisták hangját.  Sokan érzik most úgy a nemzeti kisebbségek tagjai közül, - akik korábban az Európai Unióban jogaik védelmezőjét láttak -, hogy az magukra hagyta és elárulta őket.

Pálinkás József emlékezteti levelében az európai vezetőket arra, hogy többek között az Európa Tanács Kisebbségvédelmi Keretegyezménye vagy a Kisebbségi nyelvek Chartája is példamutatóan foglalkozik a kisebbségi jogvédelemmel. Az Európai Uniónak is vannak ezen a téren vívmányai, mint az úgynevezett 1993-as Koppenhágai kritériumok, vagy a Lisszaboni Szerződés 2. cikkelye, amelyek mind alapul szolgálhattak volna a bizottság kisebbségvédelmi jogalkotási kezdeményezéseinek. Sajnálja, hogy a Bizottság véleményének kialakítása során ezeket a fontos előzményeket nem vette figyelembe.

Pálinkás József levelében javasolja, hogy a Bizottság állítson fel egy pártatlan szakértőkből álló vizsgáló bizottságot az őshonos nemzeti kisebbségeket érő diszkrimináció és jogsérelmek kivizsgálására.  Az Új Világ Néppárt elnöke annak a meggyőződésének ad hangot, hogy egy ilyen vizsgálat eredményei meggyőzik a Bizottság elnökét a Minority SafePack által szorgalmazott jogalkotási teendők szükségességéről.

komment

AZ ÚJ VILÁG NÉPPÁRT SOKAT VÁR BIDEN ELNÖKSÉGÉTŐL

2021. január 20. 17:55 - Egyensúly_2022

logouvnp.jpg

 

Biden elnöksége növeli annak esélyét, hogy hazánkban megteremthessük a demokratikus jogállamot, és szövetségeseink megbízható partnerei legyünk. A kormányváltásért és gyökeres politikai fordulatért, Magyarország megújításáért tett erőfeszítéseinkhez az egykor Új Világnak nevezett Amerika most hivatalba lépő kormánya a korábbinál kedvezőbb nemzetközi környezetet jelent.

 

Magyarország a 18-19 század fordulóján is figyelemmel és érdeklődéssel követte az amerikai eseményeket. Később is reménységgel tekintett az Egyesült Államokra, mint a demokratikus politikai berendezkedés megvalósítójára és példájára, és mint a tudományos és technikai haladásban élenjáró országra. A bennünket súlyosan károsító kommunizmus feltartóztatásában, majd legyőzésében kulcsszerepe volt. NATO-tagságunk békénk, biztonságunk és függetlenségünk támasza és garanciája.

JÓ ESÉLY A SÚLYOS BEL- ÉS KÜLPOLITIKAI PROBLÉMÁK ENYHÍTÉSÉRE 

Az elmúlt években az Egyesült Államokban a tudomány és gazdaság nagy eredményei ellenére nőtt a különbség a gazdagok és a szegények között, megerősödtek a különféle szélsőséges politikai mozgalmak. Az éles belső megosztottság gyengítette Amerika stabilitása és nemzetközi tekintélyét, ez pedig az egész világra káros hatással volt. Joe Biden elnökké választása, meghirdetett céljai és kormányának összetétele jó esélyt kínál a súlyos bel- és külpolitikai problémák enyhítésére, az Egyesült Államok vezette szövetségi rendszerek megerősödésére és ezzel a világban megerősödött antidemokratikus tendenciák visszaszorulására.

Történelmi tapasztalat, hogy a béke, a biztonság, és bolygónk egész jövője szempontjából létfontosságúak a transzatlanti kapcsolatok. Az Európai Unió és tagállamai számára is ígéretes lehetőségeket kínál a várható amerikai külpolitika, és remélhető hogy – felülemelkedve a szűklátókörű gazdasági szempontokon – aktív politikával ki is fogják ezeket használni. Ez Magyarországnak is nemzeti érdeke.

A MEGTERHELT MAGYAR-AMERIKAI VISZONY

A magyar-amerikai viszonyt nagyon megterhelte az Orbán miniszterelnök által gyakorolt „illiberális” és autokratikus belpolitika, a kormányzathoz közelállókat gazdagító korrupció, az amerikai állampolgár Soros György és az általa Budapesten létrehozott nemzetközi rangú egyetem elleni hadjárat, a Putyin orosz elnökkel ápolt szoros viszony és az Orwell rémálmait is túlszárnyaló Kínával folytatott szoros politikai kapcsolat, Kína európai gazdasági és politikai befolyása növelésének nyílt támogatása. Mindez a Trump-adminisztrációnak sem tetszett.

MAGYARORSZÁGNAK ÉRDEKE A MINÉL JOBB MAGYAR-AMERIKAI VISZONY

Az amerikai demokráciát súlyosan veszélyeztető elnök távozásával ismét hitelesen demokratikus vezetése lesz az USA-nak. Bízunk benne, hogy ez a Magyarországot a korábbiaknál jobban ismerő és kritikusabb vezetés nem a múlt, hanem a magyar kormány magatartása, következő lépései alapján fogja kialakítani hazánkhoz fűződő viszonyát. Nem férhet hozzá kétség, hogy a minél jobb viszony elsősorban Magyarország érdeke.

 KEDVEZŐBB NEMZETKÖZI KÖRNYEZET 

Az Új Világ Néppárt a jelenlegi magyar kormányt ugyanazokért a politikákért és lépésekért bírálja, amiért annyi kormány és elemző, köztük az Egyesült Államok számos intézménye és polgára. A kormányváltásért és gyökeres politikai fordulatért, Magyarország megújulásáért más pártokkal és civil szervezetekkel közösen tett erőfeszítésekben számítunk arra, hogy az egykor Új Világnak nevezett Amerika most hivatalba lépő kormánya a korábbinál kedvezőbb nemzetközi környezetet jelent. Az Egyesült Államoknak is érdeke, hogy hazánk újra demokratikus jogállam és szövetségesei megbízható partnere legyen.

 VISSZANYERHETJÜK AZ ELVESZTETT PRESZTÍZST

Ha hazánk ismét megbízható szövetséges és kiszámítható partner lesz, és az Egyesült Államokkal közösen lép föl a nemzetközi jog betartása, a demokrácia, a jogállamiság és az emberi jogok – beleértve a nemzeti kisebbségi közösségek jogait is – védelme, valamint a klímaváltozás megfékezése érdekében, akkor vissza fogjuk nyerni azt a nemzetközi tekintélyt és megbecsülést, amit 65 évvel ezelőtt a kommunista diktatúra és a szovjet-orosz megszállás elleni felkelésünkkel, majd a kelet-közép-európai rendszerváltozásokban vitt úttörő szerepünkkel kivívtunk, és amit a jelenlegi kormány felelőtlenül eljátszott.

biden.jpgkamala_harris.jpg

komment

ÖSSZEHANGOLT VÁLSÁGKEZELŐ PROGRAM KELL! MOST!

2021. január 04. 08:32 - Egyensúly_2022

logouvnp.jpg

Az országban egészségügyi, gazdasági, társadalmi és bizalmi válság alakult ki, és ezek nem szűnnek meg az új év beköszöntével. A járványkezelés eddigi hibái azzal a veszéllyel fenyegetnek, hogy egy esetleges harmadik hullám pusztításait sem fogja az ország elkerülni. Ezek miatt egy összehangolt válságkezelő programcsomagot dolgoztunk ki a legsürgetőbb bajaink orvoslására.

 

A JOGOK ÉS FELELŐSSÉGEK FELBORULT EGYENSÚLYÁT HELYRE KELL ÁLLÍTANI

Az Új Világ Néppárt a jogok és felelősségek arányos megosztásában hisz. 2020-ban a kormány visszaélt a jogaival, és kibújt a felelőssége alól. A járványhelyzettel visszaélt, mert nem a lakosság, hanem a maga számára előnyös szabályokat vezetett be. Nem teljesítette a polgáraival szembeni felelősségét, mert figyelmen kívül hagyta sok millió ember és sok százezer vállalkozás jogos igényét a támogatásra.

A felelőtlen kormányzás miatt a járványban minden ezredik honfitársunk meghalt, lakosságarányosan hatezerrel többen, mint Szlovákiában. A hibás és megkésett korlátozó intézkedésekkel a gazdaságot sem sikerült megmenteni. A mentőcsomag szűkmarkú volt a hétköznapi emberek és a gazdaság védelmében, viszont bőkezűen növelte a kormányfő családjának és harcostársainak gazdagságát, akiknek 2200 Mrd Ft-ot játszott át a közös vagyonból. Ezzel minden felnőtt magyar embertől 275 000 Ft-ot vettek el, a négytagú családok több mint egymillió forinttal lettek rövidebbek.

Az Új Világ Néppárt átfogó programmal készül a 2022-es választásokra, most azonban mint konstruktív ellenzéki párt életbevágón fontosnak tartja az új év első 100 napjában a következő 12 intézkedés meghozatalát:

AZ EGÉSZSÉGÜGYI VÁLSÁG ELHÁRÍTÁSÁRA:

  1. Az ápolók fizetését emeljék meg az orvosi béremeléssel egyező arányban! Ez a minimális feltétele annak, hogy mind a Covid osztályokon, mind az intenzív ellátásban, mind az egészségügy más területein legyen elég szakember, és a betegek megfelelő ellátást kapjanak.
  2. Hozzák nyilvánosságra azt az oltási és logisztikai tervet, amelyet az OGYÉI és az orvosszakmai szervezetek közösen dolgoztak ki! Ebben ismertessék, hogy az EU tervezet szerint áprilisig Magyarországra érkező 4 millió vakcinát hány oltóponton, milyen ütemezés szerint, kiknek fogják beadni! A gazdasági szereplők csak ennek ismeretében tudnak reális üzleti tervet készíteni.

 A MEGÉLHETÉSI VÁLSÁG ELHÁRÍTÁSÁRA:

  1. A dolgozói szegénység mérséklésére hosszabbítsák meg az álláskeresési támogatást 6 hónapra! Minden munkavállaló és 2020-ban végzett álláskereső adminisztratív kötöttség nélkül legyen jogosult rá!
  2. A szürkefoglalkoztatás felszámolása érdekében a munkaadók a munkát terhelő adót a munkavállalóiknak, és ne az államnak fizessék ki! A válság megmutatta, milyen kiszolgáltatottak azok a munkavállalók, akik nincsenek bejelentve a teljes jövedelmükre. A bruttó bérekbe beépülő szociális adó szociális biztonságot nyújt.
  3. Az igazolt Covid fertőzöttek és karanténba került kontaktjaik automatikusan kapjanak 100%-os táppénzt! Ez a feltétele annak, hogy a munkavállalók ne hurcolják be a munkahelyekre a fertőzést.

A GAZDASÁGI VÁLSÁG ELHÁRÍTÁSÁRA:

  1. A lakosság ellátásában kulcsszerepet játszó mikro-, kis- és középvállalati szektorban a létfontosságú kapacitások fenntartásához és a dolgozók megélhetését biztosító bérek kifizetéséhez biztosítsanak állami támogatást!
  2. Minden szektorban – beleértve az államigazgatást is – tegyék lehetővé és szabályozással támogassák az otthoni munkavégzést!
  3. Hozzanak létre válságkezelési alapot a halasztható beruházások és az EU mentőcsomag forrásaiból! Ebből pótolják az önkormányzatoktól elvont adókat! Ez a feltétele annak, hogy az önkormányzatok rendkívüli segélyt tudjanak adni a gazdasági válság idejére azoknak, akiknek megélhetése más módon nem biztosítható.
  4. A válságkezelésben is figyelembe kell venni a globális felmelegedés követelményeit. Indítsanak egy országos zöld közmunkaprogramot: az erdőtelepítés, az ártéri gazdálkodás, a csatornarendszer karbantartása és bővítése segíti az öntözéses gazdálkodás széleskörű elterjedését a felmelegedés idején.

 AZ OKTATÁSI VÁLSÁG ELHÁRÍTÁSÁRA:

  1. Teremtsék meg a valódi digitális oktatás feltételeit! Kapja meg minden pedagógus a távoktatást bármikor, bárhonnan lehetővé tevő összes hardvert és szoftvert, és alkalmazásukhoz a digitális oktatási módszertani képzést!
  2. Kapjon minden iskolás saját táblagépet és internet-hozzáférést a nehéz, gyorsan elavuló tankönyvek helyett! Legyen képes a legszegényebb gyerek is bekapcsolódni a digitális oktatásba, ami a szegénységből kitörés elengedhetetlen feltétele!
  3. Az önköltséges képzésben részt vevőket ne terhelje az elmaradt gyakorlatok pótlása miatt többletköltség!

 A BIZALMI VÁLSÁGOT FEL KELL SZÁMOLNI!

A magyar társadalom az utóbbi tíz év megosztó, centralizáló és hatalmi érdekeket szolgáló kormányzati politikája miatt bizalmi válságban van. A sajtó és az autonóm intézmények állami kontrollja, az állami és uniós támogatások rendszerének átláthatatlansága miatt az emberek sem egymásban, sem az intézményekben, sem a kormányban nem bíznak. Az egészségügyi és gazdasági válság sikertelen kezelése miatt az állammal és a kormánnyal kapcsolatos bizalmatlanság tovább mélyült. Ennek jele az oltással szembeni váratlan és mély lakossági szkepszis, ami a harmadik hullám kitörésével fenyeget, és a válságból való gyors kilábalást akadályozza.

Az egészségügyi, gazdasági, társadalmi és bizalmi válság felszámolására a kormánynak összehangolt válságkezelő intézkedéseket kell hoznia. Azonnal. Van is rá pénz, ha a gazdasági és uniós mentőcsomag forrásait nem saját gazdagításukra, hanem a magyar állampolgárok közössége érdekében költik el. Az azonnali válságkezelő intézkedések elmulasztása a kormánnyal szembeni bizalmi válságot súlyos politikai válsággá fogja mélyíteni. Ennek minden felelőssége a kormányt fogja terhelni. A nemzetre nem hivatkozni kell, hanem szolgálni!

uvnp_valsagkezeles_blog.jpg

komment

MIT VESZÍTÜNK, HA ZÁTONYRA FUTNAK A TÁRGYALÁSOK AZ EURÓPAI UNIÓ KÖVETKEZŐ KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL?

2020. december 09. 16:27 - Egyensúly_2022

Góóól!!! Góóól… Les.

bce_4823.JPG

 

FORMAN Balázs írása

Mit érhet el, ha Magyarország képviselője megvétózza az Európai Unió 7 évre szóló közös költségvetésének elfogadását? Vagy ha a fukar államok nem fogadják el Merkel új ajánlatát? Lehet-e állandóan ellenségeket keresve és harcolva erőből tárgyalni, vagy a tárgyalás a kompromisszumok művészete?

 

 

  A FOCISTA TÖRVÉNYE

 A focipályára a csatár gólt rúgni megy. Harcolni 90 percen keresztül a gólokért és a győzelemért. Néha az ellenfél már nem tudja megállítani a kapura törő és gólt lövő játékost. Ekkor lesre állítja, hogy érvénytelenítse a támadás eredményét. Nyugat-Németország válogatottja is ezt tette 1954-ben futballvilágbajnokság berni döntőjében a 88. percben. Lesre állították a harmadik magyar gólt belövő Puskást. Magyarország vesztett.

A tárgyalás olyan megoldások keresése, amit minden érintett tárgyaló fél meg tud védeni és el tud fogadni. Nem kell mindenben egyet érteni, de a kompromisszumok révén létrejött megállapodásnak mindenki érdekeit kell szolgálnia.

A sikeres tárgyaló az, aki képes megnyerni a választók, a partnerek, a vevő bizalmát, és növelni tudja az elégedettségüket és nem legyőzni akarja őket. A tárgyaló részéről lojalitás a közös értékek, alapelvek iránt, szakmai felkészültség és intelligencia, empátia, tolerancia, kompromisszumkészség szükségeltetik.

 MIÉRT FONTOS AZ EU KÖLTSÉGVETÉSE?

 Az Európai Unió közös költségvetése az Európai Unió működésének pénzügyi kereteit adja. A közös költségvetés bevételeit a tagállamok befizetései adják a vámokból, az importált mezőgazdasági termékek árának lefölözéséből, az általános forgalmi adóbevételek 1%-ból és a tagállamok költségvetéseinek átutalásaiból. A kiadások között az uniós intézmények fenntartása, a mezőgazdaság támogatása és a strukturális politika – közlekedés, környezetvédelem, oktatás, egészségügy, gazdaság, település fejlesztésének - eszközei vannak.

Ha Magyarország képviselője rossz taktikát választ, akkor elveszíthetjük azokat a plusz forrásokat, amikből a mezőgazdaságot, a közlekedés, a gazdaság fejlesztését, az emberek szakmai át- és továbbképzését, összességében Magyarország járvány utáni talpra állását és modernizációját finanszírozni lehetne.

 VOLT-E MÁR PÉLDA RÁ, HOGY EGY ORSZÁG VÉTÓZZON A KÖZÖS KÖLTSÉGVETÉS ELFOGADÁSAKOR?

 Margaret Thatcher brit miniszterelnök harcias fellépései miatt nem volt időben elfogadott közös költségvetése sem 1980-ban, sem 1985-ben, sem 1986-ban, de még 1988-ban sem. De Margaret Thatcher miniszterelnök-asszony nyugdíjba vonulásával, majd Nagy-Britannia távozásával megszűnt a legfontosabb konfliktus forrás, az általa kizárólag az országának kiharcolt visszatérítés. A brit miniszterelnök asszony elérte, hogy befizetési kétharmadát Nagy-Britannia súlyos gazdasági és társadalmi válságára hivatkozva visszakapja. A válság valóban súlyos volt a brit szénbányák 80%-nak, a vas- és acélkohók felének, a hajógyárak harmadának bezárása után lévő 40%-os munkanélküliségi ráta óriási társadalmi feszültségeket gerjesztett.

Fellépésének számos hatása volt az EU működésére. Az első volt, hogy Nagy-Britannia visszatérítést kapott. A második következmény az volt, hogy a költségvetés éves tervezéséről áttértek a kezdetben öt, később hétéves ciklusokra 1989-től kezdődően. A harmadik pedig, hogy a közösség megalkotta azokat a szabályokat, amik akkor is biztosítják az intézményeinek a működését, ha a szükséges határidőre nem születik meg a végleges megállapodás a közös költségvetésről.

 MI TÖRTÉNIK JANUÁR 1-E UTÁN?

 Az Európai Unió működni fog 2021. január 1-e után is ezek szerint a szabályok szerint.

Az unió intézményeinek működését nem fogja akadályozni a magyar és a lengyel miniszterelnök által lebegtetett vétó Az előző évi, vagyis a 2020. évi költségvetésük 1/12-ét fogják megkapni minden hónapban az Európai Unió intézményei 2021-ben, de akár 2022-ben is.

De más lesz a helyzet az Európai Unió támogatásaival. A közös költségvetés benyújtott tervezetét elfogadó országok minden bizonnyal hozzájuthatnak majd, akár előlegként is a közösségi szabályok szerint nekik kifizethető támogatásokhoz.

Az Európai Unió közös költségvetési kiadási oldalán a kiadások 10%-val.a közös intézmények fenntartása szerepel: Ilyen a Bizottság, a Főigazgatóságok, az Európai Parlament, az Európai Bíróság, az Statisztikai Hivatal (Eurostat). A határok védelme a költségvetési viták miatt nem állhat le. Bár a légi közlekedés az idén a járvány miatt nagymértékben visszaesett, de annak az irányítása sem állhat le. Nem állhat le a bűnüldözés sem.

 A TERÜLETALAPÚ MEZŐGAZDASÁGI TÁMOGATÁSOKAT KI FIZETI KI?

A közös költségvetés kiadási oldalán a legnagyobb tételt a mezőgazdasági, vidékfejlesztési és agrárkörnyezetvédelmi kiadások adják. Magyarországon 460 ezer mezőgazdasági vállalkozás van, ami az összes vállalkozás 23%-a. Számos vidéki kis és középvárosban a mezőgazdasági vállalkozások aránya 50% körüli. A legalább 5 hektárnál nagyobb termőfölddel rendelkező gazdák számára a területapaú támogatás az elmúlt évek legbiztosabb bevételi forrása volt. Ennek az összegnek a 70%-át előleg formájában már 2020 októberében elkezdték kifizetni a magyar gazdáknak. De ezek a kifizetések az Európai Unió részéről január 1-től teljesen leállhatnak Magyarország számára. Nagy bajba kerülhetnek azok a gazdák, akik már most is komoly nehézségekkel küzdenek a madárinfluenza, a sertéspestis, a fogyasztói piacokon a kereslet csökkenése miatt. A minimális likvid saját tőke, az alacsony saját árbevételek mellett a mezőgazdasági vállalkozások (is) fokozottan érzékenyek a kieső bevételekre és támogatásokra.

 A FEJLESZTÉSI FORRÁSOK IS ELMARADNAK

A közös költségvetés másik nagy támogatási területe a regionális politika, ami a támogatott régiók modernizációját, válságtűrő képességének fokozását célozza. Magyarországon ez nem csak a területfejlesztési programokat, városok és falvak főtereinek díszburkolattal való ellátását jelentette, hanem minden kormányzati fejlesztési program és projekt Európai Unió részéről történő társfinanszírozását. A sport beruházásokat kivéve.

Magyarországon a legmagasabb az egészségügyi, az oktatási, a környezetvédelmi, a közlekedési beruházásokban igénybe vett uniós támogatások aránya. De a hazai vállalkozásfejlesztési programokban is magas a felhasznált uniós források aránya.

Amíg a nemzeti fejlesztési terveket el nem fogadják, addig a tagállamok nem kapnak regionális politikai támogatásokat. A fejlesztési tervek elfogadása nem automatikus. Itt valóban számon lehet kérni az Európai Unió értékeinek, jogszabályainak, politikáinak a betartását. Ha az erről szóló tárgyalások elhúzódnak, akkor a regionális politika keretében a 7 éves költségvetési időszak kezdetén az első kifizetések nagyon sokat csúszhatnak. Előlegeket is csak a nemzeti fejlesztési tervek, operatív programok elfogadása után lehet fizetni.

 MIBŐL FEJEZIK BE A MÁR ELKEZDETT UNIÓS PROJEKTEKET?

 Az Európai Unió részéről a Magyarország számára kifizetendő támogatások közül a 2014-2020-as költségvetési időszak még le nem zárult projektjei támogatásainak ki nem fizetése még nagyon komoly fejtörést okozhat az érintett önkormányzatoknak, intézményeknek, vállalkozásoknak, de még a leginkább érintett minisztériumoknak az ITM-nek és az EMMI-nek is. Hiszen a projekteket a támogatások majdani kifizetése érdekében be kellene fejezniük és a szállítókat, kivitelezőket ki kellene fizetniük legkésőbb 2022. június végéig.

De hasonlóképpen járhatnak az Erasmus+-szal külföldre menni akaró diákok is, a Horizont 2020 programban részt vevő magyar egyetemek és kutatóhelyek is.

De rosszul jár mindenki, aki a válságot követően, arra válaszképpen szeretné a vállalkozását modernizálni, új alapokra helyezni. Mind azok rosszul járhatnak, akik az eddigi munkahelyük, sőt sokszor az ágazatuk visszaesése, néha szinte megszűnése miatt új szakma megtanulásába, új vállalkozás indításába kezdenének viszonylag kedvezményes feltételek mellett és viszonylag gyorsan. Mert a magyar kormány által kilátásba helyezett vétó miatt a támogatások gyors megpályázására és lehívására nem lenne esély…   

Magyarország képviselője gólt akart rúgni. Les lett belőle.

komment

VAN MEGOLDÁS SORVADÓ FALVAINK MEGMENTÉSÉRE

2020. december 05. 20:54 - Egyensúly_2022

raskogy.jpgRASKÓ György írása 

Az elnéptelenedés folyamata az ország minden szegletében tetten érhető, kivéve az osztrák határ menti kistérségeket. 1990-től napjainkig több, mint egymillió hektár mezőgazdasági területet vontak ki művelés alól. A győri Audi -Hungária Zrt. egymaga nagyobb értéket állít elő, mint Dél-Alföld egésze. A nemzeti költségvetésből eddig sem volt pénz az elmaradott térségek felzárkóztatására, az e célra szolgáló uniós forrásokat meg elképesztően rosszul hasznosítottuk. Mi a teendő ahhoz, hogy az elsorvadás folyamatát megállítsuk, majd kedvező irányba fordítsuk? A megoldás a települések gazdasági infrastruktúrájának fejlesztése, illetve rehabilitációja. A sorvadó falvak településszerkezetét úgy kell átalakítani, hogy életképes méretű ingatlanok jöjjenek létre. Országos hatáskörű ingatlanalap létrehozásával az állam aktív részvételével és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó magántőke bevonásával új, árutermelésre alkalmas nagyméretű ingatlanokat kell kialakítani

 Jó öt éve már, hogy egy alföldi nagyközség plébánosával beszélgetve rádöbbentem arra, hogy átfogó állami szintű beavatkozás nélkül falvaink egy részében megállíthatatlan az elnéptelenedés és a gazdasági leépülés folyamata. A plébános úr szomorúan mesélte, hogy mennyire gyorsuló ütemben csökken híveinek száma, de nem azért, mert a vallás iránti érdeklődés lanyhult, hanem mert a település ijesztő mértékben néptelenedik el. "Még a főutcán is szembetűnő mennyi az üres porta, a gazzal felvert egykori veteményes és zártkert. Mindenütt kinn a tábla: "ez a telek, ez a ház eladó". A házfalra, vagy oszlopra kitett táblákon látszik, hogy tulajdonosuk már évek óta próbál vevőt találni, sikertelenül. "A mi egykori nagyfalunk mára kisfalu lett"- mondja keserűen. A keresztelők száma az ötödére, az esküvőké a negyedére zuhant az ezredforduló óta. Az itt lakók száma talán a fele lehet, mint volt a múlt század végén.

AZ ELNÉPTELENEDÉS FOLYAMATA AZ ORSZÁG MINDEN SZEGLETÉBEN TETTEN ÉRHETŐ

A KSH település-statisztikai adatait nézve látható, hogy ez az alföldi település nincs egyedül. Az elnéptelenedés folyamata az ország minden szegletében tetten érhető, kivéve az osztrák határ menti kistérségeket. Kiugróan magas a lélekszám-csökkenés Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Nógrád és Baranya megyében, de még olyan dunántúli területeken is, mint Somogy és Zala megye. A KSH kimutatása szerint jelenleg közel 250 ezer falusi porta áll üresen, s az elhagyott telkek száma egyre nő.

 Az elnéptelenedés okai jórészt ismertek, néhányat én is megemlítenék. A fő ok, hogy nincs elegendő álláslehetőség, mert a rendszerváltozás utáni években a mezőgazdasági munkahelyek száma drasztikus mértékben csökkent.  1990-ben még egymillió 66 ezer embert foglalkoztatott az agrárszektor, az ezredfordulón már csak 380 ezret, húsz évvel később, azaz napjainkban mindössze 210 ezer főt. A szocialista rendszerben az állami gazdaságok és különösen a termelőszövetkezetek adminisztratív előírások miatt kénytelenek voltak "üzemen belül" megoldani a fölöslegessé váló munkaerő foglalkoztatását melléküzemági, szolgáltatói tevékenységek indításával (öntöde, takarítóbrigád, szakcsoporti tevékenység). Ilyen fékek a rendszerváltozással egy csapásra megszűntek, a foglalkoztatottak leépítése azonnal megkezdődött, amely folyamatot tovább erősítette, hogy az ország számos külkereskedelmi piacát (KGST országok) elveszítette.

DRASZTIKUSAN LEÉPÜLTEK A MUNKA-INTENZÍV ÁGAZATOK

A mezőgazdasági üzemszerkezet átalakulása, a földkárpótlás végrehajtása, az egyéni gazdaságok nagy számban való megjelenése mind negatívan hatott a munkaerő-keresletre a falvakban. A problémát tovább fokozta, hogy az elmúlt évtizedekben drasztikusan leépültek a munka-intenzív ágazatok - állattenyésztés, zöldség és gyümölcstermelés, a szőlő és bortermelés. Helyükbe kézi munkát alig igénylő tevékenységek kerültek, mint a gabona- és olajos magvak termelése. Nem mellékes kedvezőtlen trend az is, hogy csökken a művelhető földterület. 1990-től napjainkig több, mint egymillió hektár mezőgazdasági területet vontak ki művelés alól, azaz 30 év alatt egyötöddel csökkent az agrártermeléssel hasznosított terület hazánkban.

Az elnéptelenedés nem csak a hagyományos agrárvidékeken jellemző, hanem az iparvidékeken is, ahol az ipar és a bányászat (szén, urán, timföld) szinte teljes mértékben megszűnt (Észak-Magyarország, Dél-Baranya, Tatabánya, Oroszlány környéke, Közép-Bakony, stb.) Sajnálatos módon e depresszív térségekben minden kormányzati szándék ellenére felzárkóztatás helyett a növekvő gazdasági lemaradás a jellemző. Ez totális kudarcnak nevezhető, pláne, ha a statisztikai adatok tükrében vizsgáljuk a történéseket.  Az unióba történő belépésünk óta sem sikerült érdemben felhozni elmaradott térségeinket, noha ehhez bőséges uniós források álltak rendelkezésre! Az egy főre jutó GDP Magyarországon 54%-kal nőtt 2004-2018 között, de miközben a Nyugat-Dunántúlon és Közép-Magyarországon 80%-ot meghaladó mértékben, addig Észak- és Dél-Alföldön, valamint a Dél-Dunántúlon 5-10%-kal csökkent a teljesítmény. A győri Audi -Hungária Zrt. egymaga nagyobb értéket állít elő, mint Dél-Alföld egésze.

AZ ÉLETSZÍNVONAL-OLLÓ MÉG INKÁBB TÁGULT

Az ország észak-keleti, és dél-keleti régióinak gyenge gazdasági aktivitása is erősítette a keletről nyugatra történő elvándorlási folyamatot. A keresetek a fővárosban, a közép- és nyugat-dunántúli régióban sokkal gyorsabban nőttek, mint Kelet-Magyarországon. A keresetek szóródása 2000-ben 2:1 volt Nyugat-Dunántúl javára 2018-ban már 3:1 a keleti megyékkel szemben. Azaz a szegény régiók tovább szegényedtek, a relatíve tehetős térségek tovább gazdagodtak, az életszínvonal-olló még inkább tágult. A nemzeti költségvetésből eddig sem volt pénz az elmaradott térségek felzárkóztatására, az e célra szolgáló uniós forrásokat meg elképesztően rosszul hasznosítottuk.

A továbbiakban csak azzal a problémakörrel foglalkozom, ami a falvak elnéptelenedésével kapcsolatban az agráriumra tartozik. Jelenleg megközelítően 600 olyan falusi település van az országban, amelynél a teljes sorvadás jelei láthatók, és amelyek kormányzati beavatkozás nélkül biztos, hogy nincs reális esély a gazdasági leépülés megállítására, ami előfeltétele az elnéptelenedés megállításának.

Mi lehet a megoldás? Mi a teendő ahhoz, hogy az elsorvadás folyamatát megállítsuk, majd kedvező irányba fordítsuk?

Véleményem szerint a megoldás kulcsa a település gazdasági infrastruktúrájának fejlesztése, illetve rehabilitációja. Ezekben a falvakban mindenekelőtt a szocialista gazdaság- és társadalomfilozófiára hajazó településszerkezet átalakítására van szükség a gazdasági életképesség visszaszerzése céljából. Közismert, hogy a szocializmus kezdeti éveiben a nagyüzemi agrártermelés feltétel-rendszerének kialakítása okán sorra számolták fel a tanyákat, vonták össze a táblákat s az ott élő parasztcsaládokat a közeli falvakba, kisvárosokba kényszerítették. A falvakban egymás után épültek a szabványosított kockaházak, melyekhez jellemzően 200-300 négyszögöles telkek tartoztak, amelyen az önellátáshoz szükséges zöldséget, gyümölcsöt meg lehetett termelni, baromfit, estleg sertést hizlalni, de az életképességhez szükséges mértékű árutermelést folytatni aligha.

Ma pontosan ezeket a házakat, telkeket hagyják ott az utódok, keresve megélhetést más távoli vidéken. Ők nem látják az esélyét annak, hogy oda visszaköltözzenek, mert nincs sem munkalehetőség, sem élet- és gazdasági tér az önálló gazdálkodásra. Ezért házaikat, telküket eladásra kínálják, amire láthatóan nincs kereslet, nincs vevő, még fillérekért sem. A folyamat következménye az üres, elhagyott telkek számának növekedése. Abszolút patthelyzet s nem történik semmi, csak folytatódik a lepusztulás.

Azt javaslom tehát, hogy ezeket a sorvadó falvak településszerkezetét alakítsuk át úgy, hogy telekösszevonások révén életképes méretű ingatlanok jöjjenek létre. A gazdasági életképesség ugyan relatív fogalom, az egyik gazdának néhány milliós éves árbevétel is elég a boldogsághoz, a tisztes megélhetéshez, míg másoknak ennél nagyobb ambíciójuk van. Igény lehet fél, egyhektáros és ennél nagyobb telkekre, amelyen a professzionális árutermeléshez szükséges nagyságú gazdasági épületek, üvegházak, baromfi- és sertéshizlalók, manufakturális élelmiszer-feldolgozó üzemek létesíthetőek.

ÚJ TELEPÜLÉS-RENDEZÉSI TERVET KELL KÉSZÍTENI

Első lépésként az adott település önkormányzati képviselői, a helyi polgármester bevonásával olyan új település-rendezési tervet kell készíteni, ami a fenti igények kielégítését tartja szem előtt. Eddigi tapasztalatom az, hogy minden polgármester, akivel ez ügyben konzultáltam, lelkesen támogatna egy ilyen tervet. Látják ugyanis, hogy jelentősen átalakítás nélkül településük szekerét nem lehet kimozdítani a mély kátyúból. A probléma az, hogy nincs rá pénzük, saját erőből tehát nem fog menni a dolog. Ezen a ponton kellene az államnak belépni az átalakítási folyamat katalizátoraként.

Országos hatáskörű ingatlanalap létrehozása szükséges az állam aktív részvételével és reményeim szerint ingatlanfejlesztéssel foglalkozó magántőke bevonásával (Takarékbank, OTP?). Az ingatlanalap az eladásra kínált telkeket, házakat piaci áron felvásárolja, majd a helyi önkormányzat bevonásával új, árutermelésre alkalmas nagyméretű (0,5-2,5 ha) ingatlanokat alakít ki. Ezen új ingatlanokat meghirdeti eladásra első helyen a helyi- és a környékbeli fiatal vállalkozók (pl: fiatal gazdák) számára. Ha nincs helyi jelentkező, akkor tágítani kell a potenciális befektetői kört egészen a Kárpát-medence széléig, vagy Európa nyugati határáig.

Az ingatlanokat azonban csak függő feltétellel adhatná el az Ingatlanalap. Csak olyanoknak, akik vállalják a gazdálkodási, árutermelői tevékenység fenntartását hosszabb távra, mondjuk legalább 10 éves időtartamra. Az állam a telekvásárlást és házépítést kedvezményes kamatozású hitellel is támogathatná, például az Erdélyből, Kárpátaljáról idetelepült fiatalok esetében. A lényeg, hogy minőségi, magas hozzáadott értéket termelő intenzív gazdálkodás jöhessen létre az új ingatlanokon, amely fokozatosan visszaadhatja a falu gazdasági életrevalóságát, hosszú távon is biztosítva a települések fennmaradást.

TENNI KELLENE, MINÉL ELŐBB

Manapság a műveletlen, elhagyott kis- és zártkertek összes területe már meghaladja a 70 ezer hektárt. Ezek mind újra művelésbe állíthatók, s évente akár 300-400 milliárd forint értékű mezőgazdasági alapanyag- és feldolgozott élelmiszer termelhető meg rajtuk. Nem gabonával és olajos maggal, hanem üvegházi, fóliás zöldséggel, sertéssel tojással, baromfi-hizlalással és e nyersanyagok elsődleges feldolgozásával. Amennyiben az új vállalkozások tömegtermelés helyett biotermék minőségre, organikus termelésre koncentrálnak, melynek termelését, technológiáját, értékesítését maguk megszervezik, tovább emelhetik az értékteremtés szintjét, növelhetik a térség jövedelemtermelő képességét.

A gazdasági aktivitás emelkedésével újra nőhetnek a helyi önkormányzatok bevételei, emelkedhet az életszínvonal és megjelenhet az a helyi vásárlóerő, amely megélhetést biztosíthat fodrásznak, boltosnak, kőművesnek, kovácsnak az adott településen. A végeredmény reményeim szerint egy erős gazdasági alapokon álló, jövőjét újraépíteni képes, az államtól kevésbé függő települések lesznek. Csak hinni kell benne és tenni érte, minél előbb.

komment

COVID-INFO 2020.11.26.

2020. november 26. 16:05 - Egyensúly_2022

Két héttel ezelőtt nyilvánosságra hoztunk egy trendvonalakkal jelzett kivetítést (projekciót) a legfontosabb koronavírus mutatókból. Ekkor még az orvosbiológiai tapasztalatok és matematikai-statisztikai szabályok alapján azt feltételeztük, hogy a számok ezen trendek mentén változnak továbbra is.  Jeleztük, hogy a kórházba kerülések száma, a lélegeztetésre szorulás és a halálozás akkor marad így, ha a megelőző 2-4 hétben nem változtak a körülmények.  Előre jelzett számaink akkor nagyjából egyezést mutattak több műhely és a kormányzati források által várt növekedéssel. Végül nem így lett. A kórházba kerültek száma a duplázódás helyett mindössze 1366-tal emelkedett. A lélegeztetőgépen lévőké 183-mal, az elhalálozottak száma pedig 5-tel. Ezek az adatok – ha valóban tükrözik a valóságot – örömünkre szolgálóan alacsonyabb számok és egyben váratlan trendmódosulások, amelyek közül néhány már a korlátozások bevezetése előtt megindult. Ennek megértése érdekében vizsgálódásunkat kiterjesztettük néhány környező országra is.

ketheti_covid_trend_20201126.jpg

AUSZTRIA – A LABOR

Az osztrák korlátozó intézkedések bevezetését követően még mind az esetszámok, mind a kórházba kerültek, mind pedig a lélegeztetőgépen lévők száma még 2 hétig folyamatosan emelkedett. Leghamarabb az esetszámok növekedése állt meg, legkésőbb pedig a halálozásoké. Sőt az még a korlátozó intézkedések bevezetését követően a 3. héten is töretlenül nőtt. Ez az osztrák trend megfelel az orvosbiológiai és járványtani folyamatok ismert jellemzőinek.

ausztria.jpg

CSEHORSZÁG – AHOL ELSZABADULT A JÁRVÁNY

Csehországban a korlátozások bevezetését követen 1 hét múlva tetőzött az esetszám, azt követően rövid idő múlva stagnálni / csökkenni kezdett. A kórházban kezeltek, lélegeztetőgépre kerülők száma még csaknem 2 hétig nőtt, a halálesetek száma pedig csak 2 hét után ért a platóra, ahol még 10 napig tartózkodott, mielőtt csökkenni kezdett. Az osztrák tapasztalathoz hasonlóan a számok itt is követték az elvárható pályát.

csehorszag.jpg

MAGYARORSZÁG – AZ UNORTODOX COVID-GÖRBÉK HAZÁJA

Magyarországon egyedül álló módon a kórházban lévők száma magasabb, mint az új esetszám. A lényegesebb hatású korlátozásokat megelőző napokban már elkezdődött az új esetszámok stagnálása.  Ugyanekkor a halálozási számok növekedése is megállt, ellentmondva az orvosbiológiai várható trendnek, hisz eközben a kórházba kerültek és a lélegeztetőgépen lévők száma még emelkedőben volt. Ez csak akkor történhetett volna így, ha egyik napról a másikra valamilyen hatásos új kezelést, gyógyszert kezdtek volna alkalmazni az összes magyar kórházban, még pedig olyat, amit sehol környezetünkben nem alkalmaztak.

magyarorszag.jpg

A HÁROM ORSZÁG ÖSSZEHASONLÍTÓ ÁBRÁJA

A három ábra egymás mellett világosan mutatja azt, hogy a magyar trendgörbék alakulása lényegesen eltér a szomszéd országokban látottaktól, illetve attól, ami az orvosszakmai tapasztalat alapján várható.

a-cz-hun.jpg

MAGYARORSZÁG - A KÓRHÁZBAN LÉVŐK KÉT HETI TRENDJE

A kórházban lévők száma 14 nap alatt 1366-tal nőtt, tehát kb. napi 100-zal. A trendvonaltól már a korlátozó intézkedéseket megelőzően, november 10-én letért. Körülbelül akkor, amikor az újabb 30 darab harmadik körös COVID-19 kórház is megnyílt. Ezen adatok alapján arra lehet következtetni, hogy ezekbe az új COVID-19 kórházakba napi 3-4 beteget vettek fel, és a kihasználtságuk még ma is alacsony.

korhazban_levo_covid_beteek_ketheti_trend_20201126.jpg

A LÉLEGEZTETŐGÉPEN LÉVŐK TRENDJE

A lélegeztetőgépen lévők száma 14 nap alatt 183-mal nőtt, azaz napi 11-gyel. Ez a trend egy hétig még követte a trendvonalat, azt követően ez is ellaposodott. Ez akár összefüggésben lehet az elektív műtétek két héttel korábbi leállításával.  Ennek hatására vélhetően erősítést kaphatott az „első vonal”, nagyobb számban tudtak szakképzett, akut ellátásban jártas orvosok és ápolónők részt venni a munkában és ez javíthatta az ellátás minőségét, esetleg ez csökkenthette a lélegeztetőgépre kerülők számát. Sajnos ezt alátámasztó, átlátható adatunk nincs.

lelegezteto_gepen_levo_betegek_trend_20201126.jpg

A HALÁLESETEK TRENDJE

A halálesetek száma stagnál, 14 nap alatt 5-tel emelkedett. Ez a stagnálás, elhanyagolható ingadozással, az új COVID-19 kórházak munkába állásával egy időben, még a korlátozások bevezetése előtt megkezdődött. A halálozási számok javulása, a trend változása jelentős. Két héttel ezelőtt 473 lélegeztetettre jutott 101 elhalálozott, most pedig 656-ra jut 106 elhalálozott. Az időbeli eltolódás hiányában, ha ez valóságos változás, ez azt kellene, hogy jelentse, hogy minden halogatás nélkül új, sikeres terápiát vezettek be országszerte, aminek a hatására az addig emelkedő trendvonal egyik napról a másikra ellaposodott. Örömmel üdvözölnénk, ha ezt a sikeres terápiát a közvélemény megismerhetné. 

covid_halalestek_ketheti_trend_20201126.jpg

EXTRA HALÁLOZÁSOK

Mivel a COVID-19 halálozások stagnálása az adatok szerint már a korlátozások bevezetése előtt megkezdődött, ezért érdemes korábbi, egyéb halálozási adatokat is megvizsgálni. Ferenci Tamás biostatisztikus munkája jól mutatja azt az ismert tényt, hogy a COVID-19 halálozások szeptemberig nem okoztak az elmúlt 5 év átlagához képest plusz halálozást Magyarországon. Szeptembertől azonban elszakadt egymástól a két görbe. Ezt azt jelenti, hogy a hivatalos COVID-19 haláleseteken túl jelentős többlethalálozás keletkezett. Ezek az adatok a KSH jelentésein alapulnak, amik jelenleg október 3. hetéig készültek el. Akkor már a hivatalosan jelentett COVID-19 halálozásnál hetente legalább 300 emberrel többen haltak meg, mint a korábbi 5 év átlaga. Két hét múlva érdemes lesz megvizsgálni, hogyan alakult a többlethalálozás abban az időben, november elején, amikor a COVID-19 halálozás már stagnálni kezdett.

tobblethalalozasesregisztralthalalozas_2020_11_25_15_08.png

AZ ADATSZOLGÁLTATÓ LAP FÉNYKÉPE

A mai világban minimálisan elvárható módon, az adatok akkor megbízhatóak, ha az adatszolgáltatás auditált, valós idejű, online, web alapú adatszolgáltatásra és adatbázisokra épül. Ez teszi az adatokat valós idejűvé, pontossá és ellenőrizhetővé. Természetesen az is fontos, hogy a megfelelő meta-adatokkal rendelkező adatsorok a kutatók számára másodelemzésre alkalmas formában elérhetőek legyenek. A COVID-19 halálesetek jelentésére szolgáló, mintaként mellékelt e-mailes adatszolgáltatás nem felel meg ezen feltételeknek, nem pontos, és nem valós idejű. Az adatbázisok pedig sem nem nyilvánosak, sem nem kutathatók. Ez egyre több kérdést vet fel az adatok megbízhatóságával kapcsolatban.

nyomtatavany.jpg

 

komment

A PÉNZNEK NINCS SZAGA

2020. november 25. 18:33 - Egyensúly_2022

petertamasportre.jpg

PÉTER Tamás írása

2020 – az esztendő, melyre vélhetően egy új korszak kezdeteként fog emlékezni az utókor. Számos elképesztő fejlemény határozta meg ezt az évet. Sokaknak talán már el se érte az ingerküszöbét, hogy a magyar miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában – utólag – tájékoztatta a magyar adófizetőket arról, hogy a kormány nemrégen 2,5 milliárdos euró hitelt vett fel egy kötvény-kibocsátási tranzakció keretein belül. Nem sokkal később az is kiderült, hogy az ügylet finanszírozójaként közvetve érintett az Orbán-rezsim főellensége, Soros György is. Hamarosan véget ér a 2020-as esztendő, várható-e vajon egyéb sokkoló esemény, ami még az eddig történteket felülmúlja?

A pénznek nincs szaga, tartja a régi római mondás. A bölcsesség Vespasianus római császártól származik, aki röviddel az őrült Nero császár után került hatalomra, és azonnal azzal szembesült, hogy Nero esztelen költekezése kiürítette a kincstárat. A birodalmi kincstár feltöltése érdekében Vespasianus még a vizelésre használt nyilvános római illemhelyeket is megadóztatta, melyet egyszer fia, Titus a szemére is vetett. Válaszul a császár a fia orra alá dugta a vizeldék megadóztatásából származó pénzérméket, kérdezvén tőle, hogy van-e a pénznek szaga. Titusnak természetesen el kellett ismernie apja igazát – a pénznek nincs szaga.

900 MILLIÁRD FORINTOS HITELFELVÉTEL, SOROS GYÖRGGYEL A HÁTTÉRBEN

A magyar miniszterelnök a múlt hét pénteki, reggeli rádióinterjújában – mintegy mellékesen – leleplezte a magyarok előtt azt a kötvény-kibocsátási tranzakciót, melynek eredményeképpen a kormány 2,5 milliárd euróval, azaz körülbelül 900 milliárd forint összeggel növelte meg az ország hosszú lejáratú adósságállományát. A hatalmas hitelfelvétel szinte teljes titokban történt, hiszen a hír megdöbbentette nemcsak a magyar közvéleményt, de még a kormány közeli pénzügyi köröket is. Ráadásul a hitel összege óriási, az Orbán-kormány közvetve 220 ezer forinttal terhelt meg minden egyes magyar háztartást.

Orbán Viktor a hitelfelvétel során bizonyosan szem előtt tartotta Vespasianus római császár bölcsességét is, miszerint a pénznek nincs szaga. A hitelfelvétel részleteit jobban megismerve ugyanis kiderült, hogy a hitelfelvételt lehetővé tevő kötvénykibocsátásban az a Goldman Sachs hitelintézet is aktívan közreműködött, melynek Soros György volt az egyik fő befektetője. Soros György a Goldman Sachs vezérigazgatójával, David M. Solomonnal is jó viszonyt ápol, hiszen az úriember többek között elnökségi tag a Robin Hood Foundation pénzügyi alapban is, melynek finanszírozásában Soros György szintén részt vesz.

SOROS ÉS A FIDESZ RÉGI BARÁTSÁGA

Soros György nem szent ember. Filantróp tevékenysége mellett spekuláns, számos kétes pénzügyi művelet is fűződik nevéhez. De az tény, hogy 2010 előtt Orbán Viktorért és a Fideszért kevesen tettek többet, mint ő és alapítványai. Orbán Viktor pályája kezdetén a Soros Alapítvány munkatársa volt, a Soros-ösztöndíj segítségével az oxfordi Pembroke College-ben is tanult. Emellett Soros-ösztöndíjas volt a Fidesz párt-elit számos egyéb tagja is, a kapcsolattartás és az együttműködés az 1990-es, 2000-es években is folytatódott.

Jobb helyeken hasonló támogatásért hálával szoktak adózni, ehhez képest mást se hallhatunk Orbán Viktortól és politikus társaitól évek óta, mint Soros György gyalázást. Parlamenti felszólalások és viszontválaszok százai, kampányok során az országban kihelyezett plakátok ezrei, a médiában tett nyilatkozatok és sajtócikkek tízezrei nyomatékosítják hosszú évek óta a magyarok számára: Soros György meg akarja semmisíteni a magyar kultúrát, el akarja pusztítani a magyar nemzetet. Lucifer hozzá képest térdelő ministráns, az egyetlen célravezető dolog, amit tehetünk, hogy harcolunk ellene és az általa képviselt rettenetes háttérhatalom ellen, az utolsó leheletünkig.

EGY ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLET, A RÉGI BARÁTTAL A KÖZÉPPONTBAN

A jelentős pálfordulásnak alapvetően két magyarázata lehet. Az egyik, hogy az egykori Soros-ösztöndíjas Orbán Viktor és társai jelentős memóriazavarokkal küzdenek, és már nem emlékeznek a 2010 előtti időkre. A Fidesz indulását követő időszakban még a telefonokat, faxokat és fénymásolókat is Soros György támogatásával tudta beszerezni a párt, melynek eredményeként jól felszerelt Fidesz-irodák nyílhattak szerte az országban. Ezzel szemben Orbán Viktor magánrepülős focimeccsei kapcsán egy parlamenti kérdés kapcsán nem is olyan régen már azt állította: ő harminc éve is magánrepülővel járt focimeccsekre, sőt a jövő héten, és azután is így fog járni – hangzott a talán memóriazavaros, vagy inkább cinikus, és magyarok millióit ostobának néző válasz.

A jelentős pálfordulás másik – valószínűbb – magyarázata az lehet, hogy a Fidesz egykori politikai tanácsadója, Arthur J. Finkelstein és társa, George Birnbaum néhány évvel ezelőtt kidolgozott egy, a valóság elfedésére és társadalom aljas manipulálásra alkalmas összeesküvés-elméletet, melynek középpontjában Soros György áll. Arthur J. Finkelstein ugyanis jól tudta azt, hogy a 21. században az összeesküvés-elméletek az információs hadviselés egyik eszközévé váltak. Ezek az elméletek arra a hiedelemre építenek, mely szerint bizonyos történéseket, eseményeket titokban gonosz személyek, negatív erők irányítanak. Az összeesküvés-elméletek és álhírek egyik fő célja, hogy elbizonytalanítsa, összezavarja a nagyközönséget, hiteltelenítse a tényeket és valódi híreket közlő médiát és sajtót.

Orbán Viktor és a rezsim emberei sok évvel ezelőtt felismerték, és magukévá tették az összeesküvés-elméletekben, álhírekben és manipulációban rejlő lehetőségeket. A megszerzett, vagy pártirányítás alá vont médiában és sajtóban alkalmazzák is a megszerzett tudást, ezért dübörög a Soros-ellenes kampány, ezért szajkózzák éjjel-nappal Orbán és emberei a Sorossal kapcsolatos összeesküvés-elmélet ostoba, kitalált elemeit. A centralizált orbánista média- és sajtógépezet ma már lehetővé teszi azt, ami utoljára Magyarországon a Rákosi-éra idején sikerült: hazudni éjjel, hazudni nappal, hazudni minden hullámhosszon.

A PÉNZNEK NINCS SZAGA

A Fidesz által kidolgozott aljas, hazug médiagépezet modellje immár világszerte ismert, a többszörös Golden Globe és Oscar-díjas George Clooney egy interjú kérdés kapcsán nem véletlenül nyilatkozta a napokban: az Orbán-propagandagépezet hazudik. Az Arthur J. Finkelstein elméjében, és a Fidesz boszorkánykonyháiban kiötlött terv tehát olajozottan működik, azonban a múlt héten kikotyogott 900 milliárd forintos hitelfelvétel kapcsán kiderült, hogy az Orbán-kormány számára adódhatnak olyan helyzetek, amikor még a főellenséggel is le lehet paktálni. Pedig Orbán Viktor a hitelfelvétellel kapcsolatban nem is olyan régen még azt nyilatkozta, hogy azt mindenáron el kell kerülni, „ellenkező esetben bekanyarodunk abba az utcába, aminek a végén ott vár bennünket az IMF meg a Soros György-féle pénzügyi spekulánsok”.

Ehhez képest a 900 milliárd forintos hitelt részben Soros György hátterű pénzintézetek segítségével sikerült igénybe venni. A hitel egyik felét ráadásul 10, a másik felét 30 évig kell majd törleszteni, tehát Magyarország állampolgárai legrosszabb esetben csak 2050-ben fognak megszabadulni eme hatalmas tehertételtől. Felmerül ezek után a kérdés, létezik-e olyan köpönyegforgatás és aljasság a világon, melyet Orbán Viktor és társai nem fognak elkövetni annak érdekében, hogy megtarthassák hatalmukat?

komment

FIATALOS, DINAMIKUS POLITIKÁT!

2020. november 22. 10:27 - Egyensúly_2022

erdei_lilla_portre.jpg

ERDEI Lilla írása 

Valóban nem foglalkoztatja a fiatalokat a politika? A fiatalok alulreprezentáltsága nem az érdeklődés vagy tenni akarás hiányából fakad, hanem az idősebb politikusok cinikus hozzáállásából. A magánélet és családtervezés nem politikai ügy. Aki a tanulmányokkal, karrierrel, családtervezéssel kapcsolatos következményeket viseli, annak kell ezeket a döntéseket meghoznia. Ezért fontos, hogy ezekben a kérdésekben mindenki elmondhassa a véleményét. Különösen fontos, hogy a fiatal nők is merjék felvállalni a véleményüket és képviseljék az érdekeiket.

Magyarországon hagyományos, hogy a politikában elsősorban az idősebbek vesznek részt, a fiatalok kevésbé tudják képviseltetni a saját világértelmezésüket. Ezen a tényen a Jobbik és később a Momentum megjelenése sem változtatott alapjaiban. Mindkét párt egy kis és összeszokott csoportot hozott be a politikába. A fiatalok többségének apolitizmusa és a politikától való tartózkodása változatlan maradt. Valóban nem foglalkoztatja a fiatalokat a politika?

Úgy gondolom, a fiatalok alulreprezentáltsága nem az érdeklődés vagy tenni akarás hiányából fakad. Hanem az idősebb politikusok kirekesztő viselkedéséből. A „mi majd tudjuk és megmondjuk, mi kell nektek” attitűdből.

MITŐL ÉREZHETNÉNK MAGUNKAT JOBBAN MAGYARORSZÁGON?

Egy-egy generáció sorsát nem lehet az előzőktől mereven elválasztani. Hiszen a mindenkori fiataloknak vannak – az adott korszaktól függetlenül – az arra az életciklusra jellemző általános feladataik és akadályaik. Ezekkel mindig mindenki megküzd a tanulmányai, majd a pályakezdés, később a családtervezés során.

Minden kormány foglalkozik fiatalok érintő kérdésekkel, hiszen az oktatás, a lakás- és családtámogatási programok leginkább a 18-35 éves korosztályt érintik. Ezekkel a jelenlegi kormány is foglalkozik. Akkor mégis mi hiányzik igazán? A döntések átláthatósága és kiszámíthatósága. És a párbeszéd arról, valóban mire van szükségünk. Biztos-e, hogy azt a „gondoskodó” kormány jobban tudja, hogy mire van szükségünk, mint mi magunk? Biztos-e, hogy 30 évvel ezelőtti emlékek, vágyak és megoldások a legmegfelelőbbek a mi problémáink megoldására?

A jelenlegi közéleti kommunikáció hangneme a legelszántabbakat is eltántorítja attól, hogy politikával foglalkozzanak. Pedig több új lelkes résztvevő megjelenésével lenne esélye annak, hogy kialakuljon egy szakmai együttműködésen alapuló politizálás, amely tolerálja a más nézeteket. Egy ilyen új politikai kultúrában a viták teret adnak az érvelésnek, a döntéseket végül konszenzussal hozzák meg a résztvevők.

JÖVŐT A FIATALOKNAK MAGYARORSZÁGON

Mindenki számára fontos, hogy kortól, végzettségtől függetlenül azt érezze, hogy Magyarország számít rá. Ez különösen igaz a felnőtt élet kezdetén. Nem szabad azt éreznünk, hogy a hazánkban nincs előttünk perspektíva. Mi kell ahhoz, hogy a motivációnk erős maradjon az itthoni cselekvésre? Az életpálya szabad megválasztása, a jövő saját kézbe vétele, a mindezek megvalósításához szükséges önbizalom fejlesztése.

Ahhoz, hogy társadalmi vagy közéleti kérdésekkel foglalkozhassunk, elengedhetetlen a szabad sajtó, a szabad véleménynyilvánítás joga és az öncenzúrát kizáró megfélemlítésmentes légkör.

ÚJ NÉZŐPONT - TÖBB DINAMIZMUS

A közéletben is fontos a sok év tapasztalata. Ez azonban új és friss látásmódok beengedése nélkül hamar merevséggé változik. A tapasztalt szakemberek és az új ötletekkel előálló fiatalok együttműködésével jöhet csak létre egy olyan inspiráló közélet, amely épít az értékes hagyományokra. Mindezt el kell kezdeni valahol. Kezdjük el mi és most!

HA VÁLTOZÁST SZERETNÉL, CSELEKEDNI KELL

A magánélet és családtervezés nem politikai ügy. Ezért mindenkinek joga van a magánéletét a saját normái szerint élni. Aki a tanulmányokkal, karrierrel, családtervezéssel kapcsolatos következményeket viseli, annak kell ezeket a döntéseket meghoznia. Ezért fontos, hogy ezekben a kérdésekben mindenki elmondhassa a véleményét. A politikai döntések igazodjanak a társadalmi igényekhez és ne fordítva.

Különösen fontosnak érzem, hogy a fiatal nők is merjék felvállalni a véleményüket és képviseljék az érdekeiket. Ne féljenek részt venni a politikai élet alakításában. Hiszen olyan sok szerepkörben állunk helyt, hadd mutatkozzunk meg a közéletben is.
A közelmúltban nagyon sok, a nők sorsát hátrányosan érintő törvény született nemcsak itthon, de a környező országokban is. Ezért kiemelt fontosságú, hogy hallassuk a hangunkat. Vegyünk részt a közélet alakításában.

Én úgy érzem, Magyarországon ma nagyon erős az igény a változásra, a politikai élet megújítására. Épp ezért fontosnak tartom, hogy aki részt akar venni ennek a változásnak az elindításában, keresse a lehetőségeket. Mi ilyen lehetőséget kínálunk minden fiatalnak, minden fiatal nőnek. Higgyétek el, tenni kell a boldogabb, sikeresebb jövőért. Mindenkinek. A változás nem fog magától megtörténni, tennünk kell érte.

komment

COVID INFÓ

2020. november 12. 13:10 - Egyensúly_2022

Az új Világ Néppárt COVID19 járvánnyal kapcsolatos tájékoztatója 2020. 11. 12.

logouvnp.jpgA kormány tudatlanságban tartja az embereket a járványhelyzettel kapcsolatban. Nem tudjuk, mi vár ránk. Nem tudjuk, mi fog történni. Azt sem, mit bír ki az egészségügy, mikor fogynak el az orvosok és nővérek. Sok ember elvesztette a biztonságérzetét. Mások nincsenek meggyőződve arról, hogy a bevezetett korlátozó intézkedésekre egyáltalán szükség volt-e. És vannak, akik szerint sokkal többet és korábban kellett volna lépni. Senki sem tudja, mi a helyzet. Mert a kormány nem tájékoztatja az embereket. Pedig ez a tudás egy halálos vírus esetén egyszerűen életbevágó.

Azért hoztuk létre a COVID infót, hogy a magunk eszközeivel pótoljuk ezt a hiányt. Természetesen nem tudunk modellezni. Nem tudunk annyit, mint a kormány. De mindazt, amit a szakértőink tudnak, és előre látnak, megosztjuk Önökkel. Tudniuk kell, mi vár ránk a következő hetekben. A jelenlegi trendekből kiindulva két hetes kivetítéseket hozunk nyilvánosságra. Azt is megmutatjuk, hol van az egészségügyi kapacitások határa, aminél nem szabad több embernek lélegeztetőgépre kerülni. Mert akkor sokkal több lesz a halott, borzasztóan sok. Mindezeket az információkat a kormány is tudja, sőt ennél sokkal többet tud. De nem osztja meg Önökkel. Mi most elvégezzük a kormány feladatait, tájékoztatunk, informálunk.

MILYEN TRENDEKET ISMERTETÜNK?

A legfontosabb, megbízhatónak tartott adatok trendjeit: a kórházban lévők, a lélegeztetőgépen lévők és az elhalálozottak eddigi számai alapján megmutatjuk, hogy 2 hét múlva mennyi ember lesz kórházban, lélegeztetőgépen és hal meg.

Nem foglalkozunk a fertőzöttek számának alakulásával, mert az egy mesterségesen alacsonyan tartott szám (ma ez a szám a tesztek számától függ), ezért nincs köze a valósághoz.

Ezeknek a számoknak a közlése félrevezetés, az emberek veszélyérzetének az elaltatása. Érdemes megfigyelni az osztrák és a magyar adatok teljesen ellentétes irányú alakulását az esetszámokban és a halálozásokban.

 A naponta elvégzett új COVID-19 tesztek száma (egy millió főre vetítve) Ausztriában és Magyarországon:

elvegzett_tesztek_szam_au-hu.png

 A naponta azonosított új COVID-19 esetek száma (egy millió főre vetítve): Ausztriában és Magyarországon:

uj_esetszam_au-hu.png

 A naponta megerősítetten COVID-19 fertőzött elhunytak száma (1 millió főre vetítve):

halalozasok_szama_au-hu.png

MI ALAPJÁN ÉS MILYEN MÓDSZERTANNAL DOLGOZTUNK?

Az adatok eredete a koronavirus.gov.hu, a pandemia.hu oldal összegzésével.  A bemutatott trendgörbe 4 hetes, logaritmus skálán ábrázolt nyers adatokra történt lineáris illesztés.  Az így kapott trendvonalat két héttel hosszabbítottuk meg. Nem predikciót, hanem projekciót végeztünk, mivel nincsenek epidemiológiai modellszámításaink.  A projekció az összes lényegi körülmény változatlansága esetén érvényes. Két hétre azért tudunk előre vetíteni, mert már megbetegedett emberek történetét követjük végig. Tehát egy múltban már bekövetkezett esemény lefutását.

ketheti_covid_trend.png

MIT JELENTENEK A GÖRBÉK?

A három görbén a számok változása 2-4 hét késéssel mutatja a fertőzöttségi szintet. Ez azt jelenti, hogy a most kórházba kerültek legalább 1 hete, a lélegeztetőgépre kerültek 2 hete, az elhalálozottak már 3 hete betegek. Ezek a számok tehát a több héttel ezelőtti, még alacsonyabb fertőzöttségi szintet mutatják.

A log skálán mutatott "egyenesség" a kórházban kezeltek, lélegeztettek és az új halálesetek számának gyorsuló növekedését mutatja.

Az, hogy az egyenesek közel párhuzamosan emelkednek, azt jelenti, hogy kórházba kerültek közül a betegek hetek óta ugyanolyan arányban kerülnek lélegeztetőgépre és halnak meg. Azaz a vizsgált időszakban még nem romlott jelentősen a kórházi kezelés és a lélegeztetés sikeressége.

A lényeges szigorítások bevezetése után a görbék még 2 hétig nem mutatnak változást.
korhazban_levo_covid_betegek_ketheti_trend.png

 lelegezteto_gepen_levo_betegek_ketheti_trend_1.png

 

MIT JELENTENEK A VÖRÖS VONALAK?

A lélegeztetett betegek ellátására alkalmas egészségügyi kapacitásokat.

  • a szaggatott vörös vonal azt jelzi, hány covidos beteget lehet a szakmai minimumfeltételek betartásával lélegeztetni úgy, hogy a többi beteg esélyei sem romlanak
  • a vörös vonal azt jelzi, hogy az előre tervezett műtétek halasztásával hány covidos beteget lehet a szakmai minimumfeltételek betartásával ellátni úgy, hogy a többi beteg esélyei sem romlanak
  • a dupla vörös vonal azt jelzi, hogy az előre tervezett műtétek halasztásával hány covidos beteget lehet lélegeztetni kisebb kompromisszumokkal. Ebben az esetben a szakképzett intenzíves nővérek mellett a betanuló intenzíves nővérek is teljes értékű munkaerőként dolgoznak.

A lélegeztetett betegek számának meghatározásához a következő adatokat használtuk fel:

  • az intenzíves szakápolók összlétszáma 2000 fő
  • a lélegeztetett betegek esetén a szakmai minimumfeltétel: 1 nővér 2 beteg
  • a betanuló intenzíves nővérek számát +20%-kal vettük figyelembe
  • a NEAK szerződött intenzív ágyszám 1166
  • az intenzíves ágyak covid előtti átlagos kihasználtsága 60%
  • az elektív műtétek halasztása esetén sem lehet az intenzív ágyak kihasználtsága magasabb, mint 80%

covid_halalesetek_ketheti_trend.png

A számok, amiket két hét múlva látni fogunk, riasztóak. Sajnos, ezeket a trendeket a most bevezetett intézkedések nem tudják módosítani. Ezért ezek a korlátozó intézkedések nagyon nagyon megkésettek. Pont egy hónappal korábban kellett volna ezeket meglépni. Így a következő hetekben még folyamatosan emelkedő kórházi és halálozási számokat fogunk látni. Aztán majd stabilizálódnak a számok, és végre felérünk a platóra. Ezt követően kezdenek el szép lassan csökkenni. Sajnos arra semmi remény nincs, hogy ebben az évben visszaesne a halottak száma száz alá. Amikor ez újra megtörténik, na az a nap lesz az, amikor elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a második hullám csúcsán. Valamikor a jövő év elején. Kilátástalanul nehéz hónapok elé nézünk. 

komment
süti beállítások módosítása