2024. már 27.

Gyermekkorom húsvétjai

írta: Miranda47
Gyermekkorom húsvétjai

Haragudtunk volna, ha elmarad a hidegvizes locsolás
holloko_2017_sajat_kepem.jpg

  A húsvétról nekem azonnal a babarózsa jut az eszembe. Emlékeim szerint ilyenkor már szinte mindig ragyogó, szép időnek örülhettünk. A kertben  kinyíltak az első tavaszi virágok: a jácint, a tulipán, a nárcisz. A kapu mellett álló babarózsabokor sem akart elmaradni a többitől: ágain  sorban bomlottak ki a gyönyörű, rózsaszínű, aprócska virágok. Alig bírta el édes terhét. Illatától megrészegültek a méhek, darazsak is, döngicsélve szálltak sziromról sziromra, szorgosan gyűjtögetve a nektárt.

Nálunk a húsvét (és a karácsony is) vallási ünnepnek számított. Velünk élő apai nagymamám igen ájtatos, istenfélő asszony volt. Minden vasárnap misére járt és minket, az ...

Tovább Szólj hozzá

húsvét ünnep locsolkodás Miranda

2024. már 20.

Utolsó nagy utazásom helyszíne a mosoly országa, Vietnám

írta: Annaróza47
Utolsó nagy utazásom helyszíne a mosoly országa, Vietnám

Kalandvágyó idősek a keleti kultúra földjén   20240225_153315.jpg

  Bár a cím alapján a Lehár operett kínai helyszínére lehet gondolni, de én Vietnámban tapasztaltam meg a keletiekre oly jellemző, mosolygós arcokat.

6 éve beszéltünk először barátnőimmel egy esetleges Vietnám-Kambodzsa útról, főleg az ősi keleti kultúra, valamint a kambodzsai Angkorvat filmeken megcsodált, a 12. században épült legjelentősebb templomegyüttes miatt. 6 év alatt a mozgás-készségem sokat romlott, így már nem is foglalkoztam a régi álommal. Múlt év szeptemberében azonban legfiatalabb, 60-as barátnőnk beizzította az internetes keresgélést, és kész tények elé állított bennünket, 70-eseket, „most, vagy soha” jelszóval. Egy csoportos utat talált ...

Tovább Szólj hozzá

utazás robogó pagoda Vietnám Annaróza

2024. már 13.

Cuki robotok az idősgondozásban

írta: S. Cecilia
Cuki robotok az idősgondozásban

A robot-baba gondoskodó társ és  riaszt is, ha kell.

hyodol-ai-doll-1.jpg

  Hyodol a neve egy aranyos kis robotnak, amit arra találták ki, hogy egyedül élő, idős embereknek társaságot nyújtson. De a puha robot-baba nemcsak simogatni való és magányoldó, hanem az idős emberrel törődő, beszélni tudó intelligens "lény", azaz a mesterséges intelligencia terméke. 

A cuki kis Hyodolt idén februárban mutatta be dél-kóreai megalkotója a Hyodol cég  Barcelonában, a Mobile World Congress-en. 2024 második felében jut majd el az európai és észak-amerikai piacokra. Ára 1800 USD - írja a www.wired.com

A robot-babát bemutató, alább látható videót végignézve először arra gondoltam, hogy  én bizony sokkal jobban szeretném, ha a saját unokám hívna fel, és ...

Tovább Szólj hozzá

beteg robot öreg szeretet idősgondozás Cecilia

2024. már 10.

'Gyöngyvirágtól lombhullásig' volt az első filmélményünk

írta: Régiségek blog
'Gyöngyvirágtól lombhullásig' volt az első filmélményünk

Ifjúságunk kedvenc filmjei és színészei - 2. rész
vass_eva_fortepan_137622_crop.jpg

  Korán kezdődött a filmek iránti érdeklődésem, mert szüleim is nagyon szerettek moziba járni. Természetesen kisgyerekként én is mehettem velük a nekem is való filmekhez. Talán az első film amit láttam, a Gyöngyvirágtól lombhullásig  volt. Ámultam a természet csodáin és csak később tanultam meg rendezője, Homoki-Nagy István nevét. Ő rendezte a később látott Cimborákat is, ezt a bájos, kutyás filmet. Mivel a Film Színház Muzsika című remek lapot az egész család olvasta, egyre jobban figyeltem a filmekre, rendezőkre, színészekre.

(teljes film)

Az 50-es, 60-as évek filmjeinek ragyogó sztárja volt Vass Éva. Különleges szépségét -ha jól emlékszem- a Rákóczi ...

Tovább Szólj hozzá

film mozi színész színésznő hatvanas évek ötvenes évek Brigitta Fodor Anna

2024. már 07.

 Ifjúságunk kedvenc filmjei és színészei

írta: Régiségek blog
 Ifjúságunk kedvenc filmjei és színészei

James Dean, Gérard Philipe és a többiek - 1. rész
james-dean-julie-harris-61bf03-640.jpg

   Melyik kamaszlány szívét nem dobogtatta meg a sármos, csibészes mosolyú Gérard Philipe? Ki nem várta izgatottan a francia filmeket, amelyek gyakran kerültek műsorra a magyarországi televíziózás hőskorában, az 50-60-as években? Olyanokat, mint A test ördöge, A pármai kolostor, a Királylány a feleségem, a Vörös és fekete, a Tisztes úriház vagy a Veszedelmes viszonyok, amelyekben egytől egyig az 50-es évek egyik legünnepeltebb, legfelkapottabb európai filmszínésze játszotta a főszerepet. Igaz, nem mindegyiket engedték nekünk otthon megnézni. Emlékszem, a Tisztes úriház vetítésekor bennünket, gyerekeket kizártak a tévés szobából, de mi a húgommal titokban, a lefüggönyözött ...

Tovább Szólj hozzá

színész fim Miranda Lujza

2024. már 02.

Banánkenyér, egyszerű sütemény - videóval

írta: Papá Stefano
Banánkenyér, egyszerű sütemény - videóval

Gyorsan elkészíthető sütemény

banankenyer.jpg

  Ha túlérett banánjaink vannak, ne dobjuk ki, jók lesznek banánkenyérnek! 

Cecilia és Papá Stefano

 

Szerzői jogvédelem

Tilos a Régiségeknek blogban megjelent írásokat, recepteket, fotókat és videókat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény értelmében máshol közzétenni és sajátként feltüntetni. Az írások, fotók és videók a bloggerek szellemi tulajdonát képezik, miként a képek is, amennyiben más forrás nincs feltüntetve. Írásaink csak linkként használhatók fel, mely az eredeti forráshoz vezet !!!!

 

Látogass el közénk, blogunk

   facebook csoportjába,   

ahol reggel és este is valami érdekessel várjuk követőinket, kedvelőinket. 

Iratkozz fel ...

Tovább Szólj hozzá

banán recept sütemény Cecilia banánkenyér egyszerűen elkészíthető Papá Stefano

2024. feb 29.

Megfontolások napelemek telepítésekor

írta: Régiségek blog
Megfontolások napelemek telepítésekor

Környezetkímélő és biztonságos energiaforrás
panel.jpg

  A közelmúltban átélt energiadrágulás és válság, valamint a természet fokozottabb védelme is arra késztet mindannyiunkat, hogy elgondolkozzunk: hogyan lehetne hatékonyabbá, gazdaságosabbá és környezet-kímélőbbé tenni a háztartásunkat.

Szeretnénk biztonságban tudni magunkat, okosan tervezni a nyugdíjas éveinket, ebbe az elektromos energia tiszta előállítása és ésszerű fogyasztása is beletartozik. A jelenben és a jövőben is. A mai élet kényelméről nehezen tudnánk lemondani, a sok háztartási gép, a hűtő és fűtő berendezések, vagy akár az elektromos kerékpár vagy autó feltöltése, használata fokozottan energiaigényes.

Egy nyugdíjas házaspár, kedves ismerőseim ...

Tovább Szólj hozzá

beruházás energiaforrás Anna Napelem

2024. feb 25.

Egy cica, két cica, Katica

írta: Régiségek blog
Egy cica, két cica, Katica

Idős emberek társai a háziállatok
pexels-matthias-zomer-233220.jpg

  Az emberek és állatok közötti kapcsolat ősidőktől fogva létezik. Nem csak az élet fenntartása céljából született ez a kapcsolat, hanem azért is, hogy társként szolgáljanak egymásnak.

Eszembe jut  Katica néni nevű ismerősöm, kinek két cicája van, igaziak, valóságosak. Reggelente a megszokott időben a két cica az előszobai fekhelyükről a konyhában levő, „rengőnek” nevezett, faragott ülőbútornak a sarkába húzódva várják Katica néni megjelenését, aki soha nem késik. A párnákkal ellátott helyén elhelyezkedik, köszönti kedves társait, megkérdezi, jól aludtak-e, mert ő az éjjel is gyakran felébredt, pedig senki nem zavarta. No de lássunk munkához, előkerül az ismert kötényke, a ...

Tovább Szólj hozzá

cica macska magány szomszéd háziállat Zsazsa

2024. feb 22.

Mennyire elégedettek az idősek?

írta: Annaróza47
Mennyire elégedettek az idősek?

Válaszok egy fiatal édesanya szakdolgozatának tükrében
1.jpeg

  Egy érdekes kérdőívvel kezdődött ősszel a megkeresésem, melynek témája összecseng blogunk lényegével. Ugyanis aki rendszeres olvasója a „Régiségeknek”, rengeteg cikket olvashatott már arról, hogyan tölthetjük értelmesen, tartalmasan, megelégedéssel nyugdíjas életünket, tehát hogyan öregedjünk sikeresen.

Egy kedves ismerősöm segítséget kért a menye számára, aki levelező tagozaton, pszichológia szakon másod-diplomáját szerzi. Szakdolgozatához 55 év feletti emberek, tehát korosztályunk véleményére volt kíváncsi, mélyreható és széleskörű kérdéseket tartalmazó kérdőív kitöltésével. Barátságból elvállaltam a kitöltést, és ahogy haladtam a kérdések ...

Tovább Szólj hozzá

család egészség felmérés emlékek szeretet magány öregedés elégedettség Annaróza

2024. feb 18.

A zsákai Rhédey-kastély

írta: Miranda47
A zsákai Rhédey-kastély

Egy kevéssé ismert gyöngyszem a Bihari-síkságon
20230927_105015.jpg

 Az ember így 80 felé ballagva azt gondolná, hogy Magyarországon már nemigen van olyan hely, ahol nem járt, vagy amiről legalább ne hallott volna. Kis hazánk azonban mindig tartogat meglepetéseket: számomra most Zsáka község volt az. Soha ezelőtt nem hallottam a nevét, nem tudtam, hogy egy ilyen, példásan rendben tartott kastéllyal büszkélkedhetik.

A Rhédey család ismerős volt ugyan, mert egy korábbi kirándulásunk során, a péceli kastélyban említést tettek róluk. A Rádayak ugyanis a Rhédeyek rokonai, s a jelenlegi brit uralkodó, III. Károly egyik szépanyja nem más, mint Rhédey Klaudia.

20230927_105431.jpg

Idegenvezetőnktől megtudjuk, hogy a Rhédeyek  az Aba nemzetségből származnak, amely Aba ...

Tovább Szólj hozzá

utazás kirándulás kastély Miranda Rhédey Zsáka

2024. feb 15.

Dongóval az irodába, tujával az állomásra

írta: S. Cecilia
Dongóval az irodába, tujával az állomásra

Közlekedés az 50-es, 60-as években
fortepan_kern_csalad.jpg

 Egy gangos házban nőttem fel az ötvenes években - 14. rész

Gyerekkoromban a lábunk volt a szokásos közlekedési eszközünk. Bár városunkban volt villamos, csak akkor szálltunk fel rá, ha bőröndökkel felpakolva az állomásra mentünk, vagy onnan jöttünk, azaz utaztunk, ami nem volt túl gyakori akkoriban. Még a gimnáziumba is gyalog jártam, pedig az elég messze volt és a villamos majdnem az épület előtt állt meg.  A villamos azonban pénzbe került, egyébként is az osztálytárs-barátnőkkel szerettünk útközben találkozni és együtt gyalogolni az iskoláig és iskola után haza.

fortepan_belhazy_miklos.jpg

Forrás: Fortepan, Belházy Miklós

Emlékszem, hogy az ötvenes években a villamosnak rácsos ajtaja volt, amit kézzel ...

Tovább Szólj hozzá

közlekedés emlékek villamos tuja ötvenes évek dongó Cecilia

2024. feb 10.

A fánkok királynője: a képviselőfánk

írta: Régiségek blog
A fánkok királynője: a képviselőfánk

Fánkok – kicsik, nagyok, töltelékkel, habbal, csokival
freepik.jpg

 Farsangkor, de máskor is finom fánkokat süthetünk. Bátorítom kedves olvasóinkat, fogjanak hozzá a finom és különleges, ám munkaigényes képviselőfánk elkészítéséhez.

Hozzávalók a tésztához : (nagy adag, 45-50 nagyobb, vagy kb. 110 kisebb fánk lesz belőle. Aki először próbálkozik, csak fele mennyiségből készítse el.)

22 dkg liszt

22 dkg vaj vagy margarin

220 ml (2,2 dl) víz

8 egész tojás (ha a tojások nagyok, 6-7 db is elég)

2 dkg cukor

1 csipet só
oldalra.jpg

Elkészítés:

Egy dupla falú (tejforraló) fazékban, vagy vastag talpú, magasabb falú lábosban felforraljuk a vizet a vajjal, sóval, cukorral, majd egyszerre hozzáöntjük a lisztet és állandóan, ...

Tovább Szólj hozzá

farsang édesség recept fánk képviselőfánk Anna Fodor Anna

2024. feb 08.

Dél-Csehország: reneszánsz óvárosok, várak, kastélyok

írta: Lujza65
Dél-Csehország: reneszánsz óvárosok, várak, kastélyok

Alkimisták nyomában

062ceskykrumlov.JPG

A fantasztikus dél-csehországi vár- és kastélykínálatból adok ízelítőt.

Sok utazási irodánál elérhetők könnyű, pár napos utak a közeli Csehország déli részére. A legtöbb ilyen társasút kényelmes buszos csillagtúra České Budějovice központtal. Maga České Budějovice is megérdemel egy kiadós (esti) sétát a gyönyörű óváros reneszánsz főterén és az oda vezető árkádos utcákon. (A város neve egyébként németül Budweis, itt készül a Budweiser sör.) 019ceskebudejovice.JPGNégynapos utazásunk során České Budějovicéből kiindulva hét helyen jártunk. Český Krumlov és Orlík tetszett nekem a legjobban, Třeboň volt a legérdekesebb.

A férjem 16 éves volt, amikor Český Krumlovban járt a szüleivel. Bejártuk a ...

Tovább Szólj hozzá

utazás vár kastély alkimista Csehország Lujza Lujza férje

2024. feb 04.

Egy férfi hétköznapjai közel a nyolcvanhoz

írta: Papá Stefano
Egy férfi hétköznapjai közel a nyolcvanhoz

Nem a kor számít, csak az, hogy az ember mennyinek érzi magát!
pexels-photo-7545266.jpeg

 Ahogy olvasgatom a Régiségeknek blog írásait, ezekből, meg a hozzászólásokból sok hozzám hasonló Régiség mindennapjai bontakoznak ki. Kedvet kaptam arra, hogy én is leírjam, hogyan tudom mozgalmassá tenni hétköznapjaimat, közelítve a nyolcvanhoz.

Van három fő csapás. Az egyik a mozgás, a sport – világ életemben mindig űztem valamilyen sportot, főleg labdásat -, második a bevásárlás és a főzés, a harmadik a számítógép, a világháló és a játékok. Ezen kívül kis baráti társaságunkkal időnként elmegyünk valahová Magyarországon, ahol még nem jártunk, és ennek a szervezése, a foglalások is adnak feladatokat. No meg, néha kettesben a feleségemmel ...

Tovább Szólj hozzá

férfi főzés fitness vásásrlás szímítógép Papá Stefano

2024. jan 31.

Családom naplókönyve

írta: Annaróza47
Családom naplókönyve

A fotókkal és a jegyzetekkel újra utazom az emlékeimben
naplo.jpg

  A minap blogunk facebook csoportjában,  az esti posztban megjelent Zsazsa írása: „A napló megkopott memóriánk segédeszköze” címmel. Ennek kapcsán felmerült a kérdés, hogy szoktunk-e naplót írni a múltban és mostanság. Sajnálattal válaszoltam, hogy fiatalkoromban eszembe sem jutott, hogy lejegyezzem életem fontos, vagy akár kevésbé jelentős mozzanatait, vagy azokkal kapcsolatos gondolataimat, érzéseimet. Pedig milyen érdekes lenne visszaolvasni, hogyan vélekedtem akkoriban a dolgokról, benyomásokról! Késő bánat, ebgondolat! – mondja a közmondás.

lanyom_es_unokam_allatsimogatas_a_piacon.jpgLányom és unokám gyerekként - állatsimogatás a piacon

A napokban könyveim közt tallóztam (portörlés közben), és ...

Tovább Szólj hozzá

fotó család emlék napló szülők nagyszülők unoka Annaróza naplókönyv

süti beállítások módosítása