Budapest a közelmúltban felkerült a Madame Tussauds világtérképre, ugyanis immár 23. világvárosként csatlakozott ahhoz az elit klubhoz, ahol hírességek életnagyságú szobraival fotózkodhatunk. A megnyitót követő első hétvégén volt a gyereknap, ezért úgy gondoltuk a Városligeti tömeg helyett ide hozzuk el Mandát, akinek éppen azok a figurák tetszettek a legjobban, amelyek előtt értetlenkedve álltak a külföldi turisták. 

Államalapító Szent István (aki egyébként kísértetiesen emlékeztet Keanu Reeves-re), Mátyás Király, Sissi királyné, Széchenyi István, Kossuth Lajos, vagy éppen Petőfi Sándor... nagyot dobban a magyar szív, amikor életnagyságban, 3D-s "valóságban" elevenednek meg történelmük nagyjai, hogy Lady Gagával vagy éppen Tom Cruise-zal egy kiállításon szelfizhessünk velük szabadon. 

A Madame Tussauds múzeumok egyik alapelve ugyanis, hogy az otthont adó nemzet ikonikus alakjait is becsempészik a tárlatba, így hozva közelebb a múltunk kiemelkedő személyiségeit a fogyasztói társadalomhoz. Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém látni a londoni Madame Tussauds  Múzeumot, amely a világon a leghíresebb, lévén, hogy a XVIII. században élt névadója, Madame Tussauds  is Angliában készítette első viaszbábját - amely Voltaire-t mintázta egyébként.

Ám amíg az angolszász jelenkori és múltkori történelem, művészet, színház és film világát mindenki ismeri (ki ne szeretne fotózkodni az angol királyi családdal?), addig Karády Katalinra csak értetlenkedő pillantásokat vetett a japán turistacsoport. Zámbó Jimmy vagy épp Hosszú Katinka előtt sem álltak sorok, mint ahogy egyébként az egész kiállításon kellemesen szellősen elfértek a látogatók. Félreértés ne essék, ezt egyáltalán nem panaszként, inkább dícséretként mondom...

A bábúk különbözőségén kívül ez volt a legszembetűnőbb különbség a londoni és a budapesti kiállítás közt: mindenre jutott idő, nem kellett sietnünk egyik szobortól a másikig, nem alakult ki türelmetlen sor egy egy kapósabb figuránál. Londonban ezzel ellentétben valóságos közelharcot kellett vívni, hogy egy egy pillanatra odaférjünk kedvenceinkhez. Budapesten pedig amikor elértük a kiállítás végét, egyszerűen megfordultunk és újra véigmentünk, hátha kihagytunk valakit.

Igaz, Londonban a világjárvány előtt jártunk, és lehet, hogy ma már ott sem engednek olyan őrült zsúfoltságot, mint néhány évvel ezelőtt, amikor végig azon duzzogtam, hogy miért kell ennyi embert beengedni ilyen kis helyre, miközben az ár elég borsos ahhoz, hogy az ember jól érezhesse magát. Ezzel szemben Budapesten erre is figyeltek, mert egyszerre nem engednek be túl sok embert, az internetes jegyvételkor egy 15 perces idősávot kell választani, és csak ekkor lehet belépni. Ez számomra mindenképpen plusz pont, mert nekem a londoni tömeg jó időre elvette a kedvem attól, hogy Madame Tussauds Múzeumba menjünk.

Amikor ezt  cikket írtam, végeztem egy kis kutatást: Amerikában összesen hat helyen (Nashville, New York, Las Vegas, Los Angeles, San Francisco,  Orlando) van Madame Tussauds múzeum. Az elmúlt négy évben mind a hat városban megfordultunk, mégsem szántunk egyetlen helyen sem időt, pénzt, és energiát arra, hogy megnézzük a helyi viaszbábúkat. 

Szóval nem lehet azt mondani, hogy London után a "kihagyhatatlan élmény" életérzés fogott el, inkább az "egynek elmegy". És mivel a jegyek sehol nem túl olcsók (Budapesten sem), ezért inkább passzoltuk a Tussauds-t. 

Egészen mostanáig.

Manda ugyanis elért abba a korba, hogy - fantasztikus tanárnénijeinek köszönhetően - egyre kíváncsibb és kíváncsibban tér haza az iskolából. Szent István, Petőfi, Kossuth, vagy éppen Mátyás király neve (legnagyobb kedvenc!) többször szóba kerül otthon is, ezért nagyon izgatott lett, amikor megtudta, hogy akár közös képet is készíthet velük gyereknapon. Ráadásul nem csak velük, hanem még Messivel és Ronaldo-val is, akik - a mostanában az iskolákban végigsöprő focikártya szenvedélynek köszönhetően - igazi bálványaivá váltak.

Úgyhogy mikor a sajtóbemutatót követően megismerkedhettünk a kiállított figurák nevével, akkor elég volt egy-kettőt bedobni, és Manda kitörő izgalommal várta gyereknapi ajándékát. 

Ezúttal tehát bejött a múzeum, összesen két és fél órát töltöttünk bohóckodással, pózolással, mókázással a hírességek között, ráadásul így alkalmam volt megmutatni a lányomnak hány magyar származású művész és sportoló jutott el a világhírig (köztük Puskás, Palvin Barbi, Houdini vagy épp az első és leghíresebb Drakula, Lugosi Béla). 

Összességében azt mondhatom, nekünk bejött a Madame Tussauds Múzeum,

De...!!!

Azóta is azon gondolkozom, vajon ki a célközönség?

Ha a magyarok, akkor érdemesebb lett volna pénztárcabarátabb belépőkkel dolgozni, mert egy családi jegy (két felnőtt egy gyerekkel) 30 ezer forint - ha a neten vesszük - de a helyszínen még drágább. A belépőjegyek tehát csak egy picivel olcsóbbak mint Londonban (ott jelenleg 15 ezer forint körül juthatunk hozzá). Ám Nagy Britannia fővárosában három szinten számtalan tematikában 150 világhíresség szobrával találkozhatunk, 4D mozivetítéssel, animátorokkal, stb. New Yorkban a hasonló áru belépőért 200 szobor, öt szinten és szintén 4D mozifilmvetítéssel, számtalan extrával. Ezek a mutatványok nehezen összevethetőek a Budapestivel.

Ha a célközönség  a belépőjegyet könnyebben kicsengető külföldi turista, akkor ők könnyen csalódhatnak -  főleg ha már jártak máshol is Madame Tussauds-ban -, hiszen más nagyvárosokkal ellentétben itt mindössze 51 viaszfigurát láthatnak, azoknak jórésze ráadásul - magyar származásuk, vagy történelmi jelentőségük lévén - inkább csak a mi szívünket dobogtatja meg. 

Összességében azt tudom mondani, hogy aki már járt külföldi Madame Tussauds-ban, az most ne ugyanarra az élményre készüljön, hanem egy light verzióra. Ennek ellenére jó kis kiállítás, nekünk tetszett, de nem hiszem, hogy bérletet vennék rá.

Ha kedvet kaptál, akkor inkább olyan emberrel menj, aki nem veri nagyon a fogához a garazst, mert könnyen lehet úgy jársz mint az az idős házaspár, akik fejcsóválva nézték végig mellettünk a szobrokat és végig azt dörmögték: "Ezért fizettünk, ennyit?" 

Bevallom, kicsit sajnáltam őket, mert egyrészt értettem a csalódottságukat, másrészt - ha már igen, ennyit kifizetünk érte, akkor legalább érezzük jól magunkat! 

Corbin, egy álmos amerikai kisváros Kentuckyban. A csendes városka egy főtérrel és egy múzeummal is rendelkezik, emléket állítva leghíresebb szülöttjének, akinek főztje évtizedek óta a világ kedvence, és aki feltette a gasztronómiai térképre az államot. Tavaly látogattuk meg azt a helyet ahol Colonel Sanders először megsütötte mára már világhírűvé vált csirkéjét. 

Mivel Amerikában elég sok helyet kimaxoltunk, ezért mikor kerek szülinaphoz érkeztünk, okozott némi fejtörést, mivel ünnepeljünk, hova mehetnénk. 

"Ha nem találunk ki jobbat, legfeljebb elugrunk a KFC-be!" - ütöttük el egy poénnal, de amint közeledett a jeles nap, egymásra néztünk és úgy döntöttünk, "Miért is ne?" De akkor legalább abba a KFC-be, ahol minden elkezdődött. 

A bourbon és a sült csirke hazája, Kentucky felé vettük az irányt. Azon belül is Corbinba, Colonel Sanders egykori otthona felé. 

Colonel Sanders önmagában megérne egy bejegyzést - később lehet, hogy vissza is térek rá - mert nevével ellentétben soha nem volt ezredes, de még csak katona sem. Az 1890-ben született Harland 12 éves kora óta dolgozott, majd Corbinban nyitott egy kis benzinkútat a főút mellett a 30-as években. Bár ez nem a vadnyugat, a kisváros nem is unalmas, az ifjú Harland Sanders még egy halálos lövöldözésbe is belekeveredett, amikor a konkurens benzinkutas rá, és a Shell vállalat két ügynökére támadt. Az olajvállalat egyik munkatársa halálos sebet kapott, Sanders viszont megsebesítette a támadót, aki ekkor könyörögni kezdett a saját életéért. Mindkettejüket letartóztatták, de Sanderset végül nem vonták felelősségre, mondván, önvédelemből iktatta ki az ellenlábasát, aki 18 évet kapott emberölésért. Mindezt a város főterén található életnagyságú Sanders szobor mellett olvashattuk a Sanders téren felállított kis információs táblákon, amely részletesen taglalja a híres corbini benzinkutas életének főbb állomásait. 

Ám a nagy világválságot követően nem lehetett megélni az üzemanyagbizniszből, ezért a kút egyben fogadóként, motelként is működött, és ha már szállást nyújtott a betévedt vándoroknak, akkor Sanders úr feltálalta saját fejlesztésű sült csirkéjét is.

Amerikában nem ritka, hogy úton útfélen belebotlunk a "Világ legjobb pizzáját/steakjént/sültcsirkéjét/pitéjét" kínáló családi kis éttermekbe. Ám ezek többsége kérdés, valóban a világ legjobbja-e, és ezt mire alapozva táblázzák ki, de Sanders úr csirkéje tényleg egy kis fogadóból indult a világhírnév felé. A 11 fűszert tartalmazó titkos keveréktől és a sült csirke elkészítésének módjától volt egyedi (mivel magas nyomású kuktában sütötte, hogy így gyorsabban elkészüljenek a szaftos falatok). A történethez az is hozzátartozik, hogy később Sanders eladta híres receptjét egy multinak, amely ezután rohamosan terjeszkedni kezdett - előbb Amerikában, később szerte a világon - de az ezredes megmaradt a gyorsétteremlánc arca, és haláláig nagykövete volt. Számos filmben, képregényben, sorozatokban feltűnik jellegzetes alakja, sőt - akármilyen hihetetlen - Japánban  karácsonykor is KFC kerül a legtöbb ünnepi asztalra. 

Erről és még sok minden másról is kiokosíthatjuk magunkat abban a múzeumban, ami ma a benzinkút/fogadó/étterem helyén található. Sőt, nem egy egyszerű kultúrális intézményről van szó, hanem egy működő KFC várja az éhes látogatókat, akik a vödrös csirke rágcsálása közben vehetik sorba a vitrinekben sorakozó ereklyéket. A gazdag gyűjtemény és interaktív kiállítás egyébként csupán tavaly óta látható újra, előtte három évig zárva volt a múzeum. 2019-ben zárt be az emlékhely (a KFC is csak Drive Thru-ként üzemelt), hogy egy nagyszabasú felújítás követően nyithassa újra kapuit. Nos, erre a Covid járvány miatt három évet kellett várni, és mikor mi úgy döntöttünk, hogy megnézzük, még mindig szó sem volt a nyitásról. 

Mivel egy kerek szülinapot ünnepeltünk Kentuckyban, ezért nem tudtuk tolni a látogatást, de úgy véltük kívülről is látványos lesz a KFC, a vödrös csirke pedig az ablakon kiadva is vödrös csirke. Ám három nappal az érkezésünk előtt három év zárva tartás után derült égből villámcsapásként feltárta a kapuit a Sanders múzeum, amely azóta is várja a csirke szerelmeseit. 

Néhány szuvenírt is beszerezhettem a vacsorával együtt: itt a menühöz hűtőmágnest és kitűzőt is választhatsz, de a mai napig becsben tartom az "Én ettem ott ahol minden kezdődött..." feliratú piros baseball sapkámat is. 

Egyetlen személyes észrevételt azonban megosztanék: nem tudom, miért, de a csirke amit ott ettünk, nem ugyanolyan ízű, mint amit a világ többi pontján megszokhattunk. Nem annyira vastag a bundája, és jóval szaftosabb volt a belseje. Nekem sokkal jobban ízlett, de az is lehet, hogy a hely szelleme költözött a kosárba. 

Kép és szöveg: MandaMom

We had a special guest recently. Timmy, the world-traveling teddy bear - who has previously visited South Korea, Italy, Japan, Hawaii, and also flew on the F/A-18 Super Hornet fighter jet - embarked on another great adventure: he came to Hungary to see us. (Hungarian version here.)

The first thing you should know about Timmy is that he is the mascot of the American Youth Center where Manda went to daycare and summer camps for years. He knew the teddy bear very well, who also a kind of traveling ambassador: he has accompanied the institution's children or employees (sometimes their parents) to distant regions.

A few months after we moved back home, the school management came up with the idea of welcoming Timmy in our home, who would visit Manda (as known as Zsofia in US). Of course, we immediately said yes. The teddy bear was originally supposed to arrive for Christmas, but instead of a week, its journey took a month (if we can trust in the tracker he spent the holidays in the customs at New York's Kennedy Airport). So Timmy didn't travel to the far east with us during the winter break - as we originally planned - instead we decided to show him some nice places in the Hungarian Capital and he will stay with us until Manda's 8th birthday.

Besides, Timmy was not only waited by our daughter, but also by his cousin named Jimmy. He is a smaller, white teddy bear that Manda received as a farewell gift from Midway Manor on the last day, and who has been her inseparable friend ever since. He reminds her of friends left behind in US.

Timmy accompanied Manda to school during the week. He was able to meet our daughter's Hungarian friends and teachers, as well as the mascot of her class here, Maja the bee. But on the weekends we show her the sights of our capital - at least some of them.

It is said that Budapest has two faces: one by day and one by night - and both are beautiful. That's the way it is, although we wished a few times that Timmy had arrived in the summer, or at least in the spring, because then we wouldn't have shown him the capital city in the freezing temperatures.

Due to the cold weather, we only selected a few - but all the more lovely – places to show him, as we knew that Timmy's adventures would also be followed by Manda's American friends.

Moreover, most of these places were new to Manda also. It was an interesting experience to become a tour guide in our own. Our first trip took me to my personal favorite: Vajdahunyad Castle. I have always been enchanted by this fairy-tale little castle in the neighborhood of the Ice Rink and Hősök tere - which we also visited. Of course, we can't miss the "real" or „big” one, that is the Buda Castle. Around the Fisherman's Bastion and the Matthias Church (both are in Buda Castle district), the tourists are back in full number after covid. It was worth looking around, anyone could enjoy the breathtaking view.

Timmy even stayed with us for Manda's birthday. It is a family tradition that instead of expensive gifts for birthdays we try to give each other an experiences, adventures. This is why we spent Christmas in Scotland on the shores of Loch Ness (the weather wasn't nice there either), or in New Orleans (at least the weather was nice there), we celebrated a birthday in Washington D.C. in the Capitol, in Kentucky in the KFC where Colonel Sanders first fried his famous bucket chicken and taste Kentucky Bourbon at the Jim Beam factory. The point is to be together and let the day be about the person being celebrated. This time, the family expanded with Timmy and Jimmy, and we visited the Parliament together. We toured the most beautiful building in our country not only from the outside, but also from the inside. Next to the crown, the greatest success was the Constitution and the surrounding monumental stairs. We ended the program in a downtown Japanese restaurant, because - wherever we go in the world - sushi is Manda's all the time favorite.

On our last weekend together, on a cold - but crystal-clear - winter evening, we took a tour of the city again to show Timmy the night face of Budapest. We also returned to the Parliament and the Vajdahunyad Castle.

Of course, we documented our adventures for Manda's friends, former teachers and tutors, with whom we regularly speak anyway.

We recently said a tearful goodbye to Timmy, he is already waiting "home". Let's hope his trip won't last a month this time.

Let's go Timmy on to next adventure!

Különleges vendég látogatott meg minket a közelmúltban. Timmy a világjáró mackó, aki korábban már járt Dél Koreában, Olaszországban, Japánban, Hawaiion, repült F/A-18 Super Hornet vadászgépen is, élete újabb nagy kalandjára vállalkozott: eljött hozzánk Magyarországra. A cikk angol verzióját itt találod. 

Timmyről elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy ő annak az amerikai ifjúsági központnak a kabalája, ahova Manda évekig járt – óvodába és iskolába is. Ismerte hát a kis bundást, aki ráadásul egyfajta utazónagykövetként dolgozik, és egy-egy projekt keretében elkísérte az intézmény nebulóit vagy dolgozóit (esetleg azoknak a szüleit) távoli vidékekre.

Néhány hónappal hazatelepülésünk után felmerült az ötlet az iskola vezetőségében, hogy fogadnánk-e Timmyt, aki meglátogatná magyarországi kis barátját. Természetesen azonnal igent mondtunk. A mackó eredetileg karácsonyra érkezett volna ám egy hét helyett egy hónapig tartott az útja (ha lehet hinni a nyomkövetőnek, akkor az ünnepeket a vámudvarban töltötte a New York-i Kennedy Reptéren). Szóval Timmy nem utazott velünk a téli szünetben távolkeletre – ahogy eredetileg terveztük – ehelyett úgy döntöttünk megmutatunk neki néhány szép helyet a magyar fővárosban és velünk marad Manda 8. születésnapjáig.

Ráadásul Timmyt nem csak a lányunk várta, hanem Jimmy nevű unokatestvére is. Ő egy kisebb, fehér plüssmackó, akit Manda az utolsó napon kapott búcsúajándékként a sulitól, és aki azóta is elválaszthatatlan jóbarátja és emlékezteti a tengerentúli kalandokra, hátrahagyott barátaira.

Timmy hétközben elkísérte Mandát suliba. Megismerkedhetett a lányunk magyar barátaival, tanáraival, illetve az itteni osztályának kabalaállatával, Maja méhecskével is. Számos dolgozatnál, feleletnél drukkolt Mandának, hétvégén viszont felvettük a turistaszerkót, hogy megmutassuk neki a fővárosunk nevezetességeit - legalábbis néhányat.

Azt szokták mondani, Budapestnek két arca van: egy nappal és egy éjjel – és mindkettő meseszép. Ez így is van, bár néhányszor azt kívántuk, Timmy nyáron, vagy legalább tavasszal érkezett volna, mert akkor nem az ordító mínuszokban, vagy éppen hóesésben mutattuk volna meg neki a székesfővárost.

A meglehetősen csípős idő miatt csupán néhány – ám számunkra annál kedvesebb – helyet válogattunk ki, hiszen tudtuk, hogy Timmy kalandjait Manda amerikai kis barátai is nyomon követik.

Ezek közül a helyek közül ráadásul a legtöbb Mandának is új volt. Érdekes élmény volt saját szülővárosomban turistává válni, és rácsodálkozni, micsoda szép helyek is vannak alig karnyújtásnyira tőlünk. Első utunk a személyes kedvencemben vezetett: a Vajdahunyad-várhoz. Mindig is elvarázsolt ez a mesebeli kis kastély, a Jégpálya és a Hősök tere szomszédságában – ahova szintén kilátogattunk. És ha már vár, akkor nem hagyhatjuk ki az „igazit” sem, vagyis a Budai Várat. A Halászbástya és a Mátyástemplom környékén alig lehet magyar hangot hallani, visszatértek a turisták. Érdemes volt körülnézni, ráadásul ottjártunkkor a Halászbástyánál nem üzemeltek a beléptető kapuk, bárki szabadon gyönyörködhetett a kilátásban.

Timmy még velünk maradt Manda születésnapjára is. Családi hagyomány, hogy születésnapokra drága ajándékok helyett - azok árából - igyekszünk inkább élményt adni egymásnak.  Így töltöttünk már karácsonyt Skóciában a Loch Ness tó partján (ott sem volt szép idő), New Orleansban (ott legalább szép idő volt), ünnepeltünk születésnapot Washington D.C-ben a Capitoliumban, Kentuckyban abban a KFC-ben, ahol Sanders ezredes először sütötte ki híres vödrös csirkéjét és Kentucky Bourbont kóstolhattunk a Jim Beam gyárban. A lényeg, hogy együtt legyünk, és a nap az ünnepeltről szóljon. Ezúttal Timmyvel és Jimmyvel is kibővült a szűk család, és együtt látogattunk el a Parlamentbe (Ország)házi bulit tartani. Hazánk legszebb épületét nem csak kívülről jártuk körbe, hanem belülről is. A korona mellett a legnagyobb sikere az Alkotmánynak és az körülvevő monumentális lépcsőknek volt. A tartalmas programot egy belvárosi japán étteremben zártuk, mert - a világ bármely pontján járunk - a sushi Manda örök kedvence.

Utolsó közös hétvégénken egy hideg, de kristálytiszta téli estén ismét nyakunkba vettük a várost, hogy megmutassuk Timmynek Budapest éjszakai arcát. Visszatértünk a Parlamenthez és a Vajdahunyad-várához is.

Természetesen kalandjainkat végig dokumentáltuk, hiszen a fényképek alapján Timmy élményeiről a tengerentúlról is értesülhetnek Manda barátai, egykori tanárai, nevelői, akikkel egyébként hála a XXI. századnak rendszeresen beszélünk.

Timmytől pedig a közelmúltban könnyes búcsút vettünk, már várják „haza”. Reméljük ezúttal nem fog egy hónapig tartani az útja. Majd kiderül ki a profibb cég: a United States Post Service, vagy a Magyar Posta.

Hajrá Timmy, kalandra fel!

Képek: MandaMom/Naval Air Station Oceana facebook

Van egy gyümölcs, amit leginkább a magyar pálpusztai sajthoz lehetne hasonlítani. A duriánt ugyanis nem szagolgatni, enni kell. Átható, jellegzetes aromáját nehéz leírni, mert van aki szerint nem is kellemetlen, mások száz méterről is öklendezni kezdenek. Ez a durian gyümölcs, ami Malájziában és az Indonéz szigetvilágban őshonos, de szerte a világon hírhedtté vált.

Évekkel ezelőtt Virginia Beachen ettük először duriant, és csupán a kíváncsiság hajtott minket, mikor megláttuk a helyi ázsiai bolt zöldség-gyümölcs osztályán. Különösebb hatást nem gyakorolt ránk az édes húsú, büdös(nek mondott) egzotikus csemege, nem lettünk visszatérő rajongói. Megettük ugyan, édes volt, finom volt, egyszer elég volt… Legközelebb egy másik, szintén soha nem látott gyümölcsöt vittünk haza.

Az ázsiai boltba rendszeresen jártunk, és négy évig – ennyi ideig éltünk az Egyesült Államokban – nem tudtunk rájönni, mitől van olyan büdös az egész boltban, különösen a gyümölcsrészlegen. Malájziáig kellett utaznunk, hogy mintegy aha élményként rádöbbenjünk, hogy nem a bolt higiéniájával volt gond évekig, hanem egyszerűen állandó termékük, a durian gyümölcs árasztotta jellegzetes aromáját az üzletben (olyan intenzíven, hogy volt olyan ismerősünk aki csak emiatt az szag miatt volt képtelen itt vásárolni).

Ugyanez az „illat” fogadott minket csaknem minden sarkon Kuala Lumpurban, - vagy épp bármely zöldségesnél Malajziában - amerre jártunk. Csak a szabadban érdemes fogyasztani, akkor is jó szolgálatot jelent az eldobható kesztyű. Mivel mi már túl voltunk a gyümölcs kóstolásán, ezért a Malajziai utunk során inkább a feldolgozott változatait ízlelgettük (sőt én még egy kis ezüst durian függőt is vettem a karkötőmre, azzal legalább biztonságosan lehet emberek közé menni).

Először fagylalttal próbálkoztunk, de első lelkesedére annyit vettünk belőle, hogy nem fogyott el (még a gyerekek sem voltak hajlandók megenni, hiába fagyi, az első illatozás után félretolták). Óvatlanul a turista busz szemetesébe hajítottuk a fagyis poharakat, aminek az lett a következménye, hogy aznap este az egész buszt ki kellett takarítani, hogy másnap ismét beülhessen a csapatunk. Helyi idegenvezetőnktől még egy szúrós pillantást is kiérdemeltünk, mikor másnap reggel jelentőségteljesen szétfújt egy flakon szagsemlegesítő légfrissítőt a buszban.

Saját bőrünkön tapasztalhattuk meg tehát, hogy a „büdi gyümi” még feldolgozott formában is bódító. Olyannyira, hogy a szállodákban jól láthatóan ki is írják, hogy tilos behozni ezt a tüskés, dinnye nagyságú, elhanyagolt mellékhelységeket idéző aromájú csemegét.

Hazautazásunk napján úgy gondoltuk, ezt az élményt meg kell osztanunk kollégáinkkal is, úgyhogy a reptéri édességboltban megkockáztattuk csokoládé formájában elhozni a durian életérzést Magyarországra. Vásároltunk egy kilónyi töltött bonbont, amelynek minden darabja egyenként volt hegesztett fóliába csomagolva, és utána még egy hermetikusan lezárt erős zacskóba téve. Ezt tettük a kézipoggyászba, de már egy óra múlva elkezdtük a csomagot újabb zacskókkal és pokróccal bebugyolálni és elzárni a kisbőröndbe, mert a durian – ha nem is elviselhetetlen szinten, de jól érezhetően – illatozott.

Az ízét nehéz leírni, olyan mint a parfüm: minden ember különbözőnek érzi. Volt olyan kollégám aki azonnal bevágott ötöt, volt aki meg sem kóstolta, mert a becsomagolt csoki sem volt neki szimpi (szagú), olyan is volt aki megette, majd közölte, hogy leginkább a cukrozott rohadt fokhagymára emlékezteti a töltelék.

Ha viszont betartod a pálpusztaira is jellemző örökérvényű szabályt, (nem szagolgatni, enni!) akkor mindenképp érdemes kipróbálni a malájok kedvenc csemegéjét. Akár fagyi, akár csoki, akár egyenesen a gyümölcspultról kerül a tányérra, lehet, hogy ízleni fog.

Vagy esetleg ki is próbáltad már? Ha igen, mindenképp írd meg, neked hogyan ízlett!

Kép és szöveg: MandaMom

A világ csaknem negyede a ezen a hétvégén ünnepli az új év kezdetét. 2023. január 22-én véget ér a Tigris éve, és kezdődik Nyúl esztendeje. Ebből az alkalomból valóságos embertömegek indulnak el Kínából – vagy épp Kínába – hogy együtt ünnepeljenek távol élő szeretteikkel. Erre három év óta idén van először lehetőségük, mert a járvány miatt a közelmúltig tilos volt a tömeges utazás az ázsiai országból.

Év elején jártunk Malajziában, ahol hatalmas kínai populáció él, így mi is saját szemünkkel láthattuk, hogyan is készülnek a számukra legjelentősebb ünnepre az itt élők. A korábbi évtizedek, évszázadok során bevándorolt embertömegek őrzik kultúrájukat, vallásukat, ezért egymást érik a kínai szentélyek, templomok, nem beszélve azokról komplett városrészekről, sőt, városokról. Ilyen helyeket nem nehéz találni, sőt inkább lehetetlen elkerülni. De miért is kéne? Ellátogatni a kínai városnegyedekbe – bárhol is van az ember a világon - New Yorkban, San Francisco-ban, Malajziában, vagy éppen Kőbányán, kicsit olyan mintha egy szeletke Kínában járnánk.

Legutóbb Malajziában találkozhattunk ezzel a sokszínű világgal. Apropó, színek! Az újév közeledtével legfőképp a piros és az arany dominál, hiszen milliónyi lámpával díszítetik az utcákat, a templomokat, pontosabban mindent. Papírpénzt is égetnek (bár legtöbbször nem valódit), áldozatul a túlvilági szellemvilágnak. Természetesen mindenhol kapni a tűzijátékokat is, hiszen ez is az ünnep elmaradhatatlan része. 

A plüsstigrisek is lekerülnek a polcokról, hiszen a mai naptól átlépünk az Nyúl évébe, úgyhogy a tapsifülesek veszik át a helyüket. Ez abból (is) látszik, hogy a kínai boltok polcait minden mennyiségben elárasztották a nyuszkók.

Idén  január 22-én ünneplik a kínai újévet (ez a dátum minden évben más, hiszen az újév "mozgóünnep, amely a hold állásából számolnak. Ezért az újévet holdújévnek is nevezik. Idén még nagyobb ünneplésekre lehet számítani szerte a világban, hiszen három év óta először a Kínai Népköztársaság - a jeles alkalomra való tekintettel - feloldotta az általános utazási tilalmakat, ezért újra nekiindulhatnak a kínaiak, hogy ismét együtt ünnepelhessenek a rokonaikkal.

Kínában a járvány kirobbanása óta is kiemelkedően szigorú intézkedéseket vezettek be. Az oltással szemben is nagy a bizalmatlanság, azt suttogták a helyi kínai közösségben élők, hogy az anyaország polgárai a betegségnél jobban csak a saját vakcinájuktól félnek.

Akár így van, akár nem, 2023. január 8-tól megnyílnak a határok kifelé, de azért mindenhol szigorú ellenőrzésekkel kell számolnia az országból érkezőknek. Malajziában például egységesen visszavezették a külföldről érkezők számára a testhőmérséklet mérést, és akinek a Covid tesztje pozitív annak hét napig kell karanténba vonulnia – függetlenül a tünetektől, vagy az oltottságtól.

Ám remélhetőleg a járványtól is megvédenek a szellemek, istenek, a sárkányok, a lampionok és tűzijátékok, amelyek a mai naptól a világ számos pontját elárasztják. Hiszen ezen a bolygón minden negyedik ember ma ünnepli az újévet.

Kép és szöveg: MandaMom

Létezik egy mesés hely, Budapesttől alig másfél órányira, ahol akár a saját autódból kézből etethetsz elefántot, zsiráfot, zebrát. A tengerentúlon a koronavírus járvány idején jártunk hasonló szafari parkban - erről itt olvashatsz - de még ott sem nyílt lehetőség egzotikus állatokkal való haverkodásra. 

Lámát, lovat, vagy épp bölényt, szarvasmarhát, kecskét - vagyis jámbor háziállatokat kellő körültekintéssel kézből is etethetünk, ez nem nagy újdonság. Ám a zebra, a zsiráf, a puputeve, vagy éppen az elefánt már más tészta. A szelídített vadállatokkal még a saját gondozójuknak is óvatosnak és ébernek kell lenni. Létezik azonban egy hely kis hazánkban, ahol akár még a gyerekek is simogathatják őket.

Éppen ezért olyan különleges hely a Richter Safari Park Nagykőrösön, ahol nem átlagos, vagy épp állatkertben nevelkedett vadakkal, hanem jórészt az ember jelenlétéhez hozzászokott, "nyugdíjas" cirkuszi állatokkal találkozhat a látogató. 

Egy kellemesen meleg késő őszi hétvégén érkeztünk - szerencsére idén Magyarországon különösen hosszúra nyúlt a vénasszonyok nyara. Először még úgy gondoltuk egy-két órát maradunk csupán a nagykőrösi parkban, végig autózunk a kijelölt útvonalon, megetetjük az állatokat a helyben vásárolt csemegével, csinálunk néhány vicces képet, videót, és tovább állunk. 

Ehhez képest egész napra ott ragadtunk ebben a varázslatos mesevilágban, élveztük a csodálatos környezetet, a játszótereket, simogatókat, az ingyenes bemutatókat és a választékos büfék kínálatát. 

A honlapon előre lefoglalt belépőjegynek köszönhetően az autóval rögtön behajthattunk a Szafari Parkba. Ám aki félti az autó külső és belső tisztaságát, és nem szeretne saját járgánnyal végig menni, annak lehetősége van igénybe venni a kisvasutat. Az állatokat kizárólag a helyben vásárolt takarmányrépával lehet etetni, amelyből újabb és újabb csomagot vehetünk - akár menet közben is. 

A szafari park lakói nyakukat - vagy épp ormányukat - nyújtogatva érkeznek az lehúzott ablakokhoz (ha valaki felhúzza az ablakot, az egyben jelzés az állatnak, hogy ott nincs finomság - ezt a jelet ők veszik is), felhúzott ablakon nem kopogtatnak. Ám a kabrióval érkezők már nincsenek biztonságban, máris nyúlnak a nyakak, nyílnak a szájak, jobb, ha érkezik a jutifali.

Vicces jeleneteknek voltunk szemtanúi, de veszélyesnek szerencsére nem, holott előttünk végig egy nyitott autós család volt - apa, anya, kisgyerek. Utóbbiak jól érezték magukat, de apukának nem volt őszinte a mosolya, mikor két-három liter nyál csöppent az utastérbe a boldogan kacarászó kisfia mellé. 

Mi sem úsztuk meg a kocsitisztítást: az autónkba egy elefánt fújta bele az ormányát. Ne hibáztassunk senkit - főleg ne ennek az írásnak a szerzőjét - de ha okulni akartok a hibámból, akkor elárulom, hogy nem érdemes egy fotó kedvéért sokáig szorongatni azt a répát aminek a másik végén egy elefánt van... Ő ugyanis azon vesz levegőt, és ha sokáig kattintgatsz, előbb utóbb elefántlehelet érkezik a "csőből". 

Szerencsére a visítás hamar nevetésre váltott (főleg azért mert felfogtam az ormány szelének nagyját), és miután végére értünk az autóútnak, a parkban is vártak ránk kalandok. Aznap két cirkuszi előadást is tartottak (külön belépőjegyet már nem kellett váltani, de mi ezt nem néztük meg, elég látnivaló volt ezen kívül is). Időszakosan légi tornászok is tartottak bemutatót, sőt még cirkuszi elefánt is produkálta magát (akit egyébként szintén lehetett nassoltatni a répával a kerítés mellől, azoknak akik kihagyták az autós kalandot). Ezen kívül kürtős kalács, lángos, kolbász, és még számos ételpavilon állt a látogatók szolgálatában, de játszóterek, egy kis tó piknikezőhellyel, állatsimogatók és egy mini vadaspark is rendelkezésre áll egy tartalmas családi nap eltöltéséhez. 

 Kép és szöveg: MandaMom

Minden bizonnyal ismét fellendült a forgalma annak a bárnak, ahol több mint három évtizeddel ezelőtt - egy merő véletlennek köszönhetően - felvették a klasszikus Top Gun bár jelenetét. Most, hogy elkészült a film folytatása, nyilván egyre többen huppannak le ahhoz az asztalhoz, ahol a fiatal Maverick és Goose csapott egy görbe estét a párjaikkal. Mi is így tettünk. ***

San Diego sok mindenről nevezetes, többek közt arról, hogy egy óriási haditengerészeti bázis is található itt, azon belül pedig a híres Top Gun iskola (vagyis az elit vadászpilótaképző). Nem véletlen, hogy Tom Cruise is a dél-kaliforniai várost választotta több évtizeddel ezelőtt (is) az ikonikussá vált filmje egyik fő helyszínének. 

Mivel a blogomból tudhatjátok, hogy előszeretettel látogatunk el olyan helyekre, amelyek visszaköszönnek kedvenc filmjeinkből, ezért mi sem hagyhattuk ki a Top Gun Bárt, amikor San Diegoban jártunk. 

Ki ne emlékezne a bárjelenetre, ahol a zongoránál Goose énekel egy nagyot, miközben Maverick a barátnőjével mélyíti épp kapcsolatát? Nos, a bár, csak véletlen került a filmbe, a rendező egyik asszisztense ugyanis San Diego belvárosában sétálva tért be a barátságos kis fogadóba enni valamit - miközben szemrevételezte a forgatás helyszíneit. Eredeti neve Kansas City Barbaque - tipikus amerikai hely, grillezett húsokkal hideg sörökkel. Annyira megtetszett neki a hely hangulata, hogy később elvitte a rendezőt és producert is, akik megkérdezték a tulajdonost, lezárná-e két napra a bárt egy hollywoodi produkció egyik jelenetéhez. Rövid habozás után a tulajdonos úgy döntött rááll a kérésre, és ezzel - üzleti szempontból is - életük legjobb döntését hozták meg. Eredetileg ez a jelenet nem is szerepelt volna a filmben, utólag írták bele, mondhatni, kifejezetten a hely hangulata miatt. Goose itt énekli el feleségének (Meg Ryannak) és barátainak a Great Balls of Fire-t, miközben a zongora tetején az egyik helyi kisgyerek ücsörög. Ő szintén egy hirtelen ötlettől vezérelve került bele a filmbe, annyira megtetszett a kiváncsi lurkó a stábnak.

A rövid, ám annál fontosabb jelenet jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy - emlék formájában - a közelmúltban bemutatott Top Gun - Maverick szuperprodukcióban is felbukkan. Méghozzá igen fontos momentumként... De nem árulom el, végülis ez nem filmkritika, bár annyit azért megsúgok, hogy nekem nagyon tetszett a folytatás is. 

A klasszikus Top Gun bemutatása és sikere viszont alapjaiban változtatta meg a San Diegó-i vendéglátóhely arculatát - bár a hangulat amelybe a stáb beleszeretett, továbbra is megmaradt. A tengerészek körében addig is népszerű kis hely ugyanis hihetetlen népszerű lett. A filmből ismerős jelenetek, katonai relikviák lepik el a falat, sőt még az eredeti zongora is megvan, amire az új filmben is utalnak. Azóta már nem csak a helyiek, a katonák, hanem a turisták is egymásnak adják a kilincset. Ők pedig büszkék a már-már repülős tengerészeti múzeumhoz hasonlító falatozóra.

Mi még a Top Gun folytatásának bemutatása előtt jártunk itt, nem is tudtuk pontosan mire számítsunk, de mikor az utcáról beléptünk, csak néhány törzsvendég múlatta a bárban az időt (látszott, hogy már régi bútordarabok, tőlünk eltérően nem "A Top Gun Bárba", hanem a régi törzshelyükre ültek be). 

Bevallom jómagam  elsőre nem a sarokban lévő kis kockás terítős asztalt választottam volna az egyébként üres étteremben, de a kedélyesen sztorizgató idős felszolgáló (később rájöttem, hogy az egyik tulaj lehetett), határozottan ide irányított minket. Hamarosan rájöttem -  a fejünk felett lógó fénykép is segített ebben - épp ott ültünk, ahol Tom Cruise és barátai a filmben, vagyis a főhelyet kaptuk. A következő meglepetés akkor ért, mikor érkezett az étlap és megláttam az árakat. Azt gondoltam, jobban kihasználják a hely csábító erejét, de úgy tűnik a rövid meggazdagodás helyett a biztos vendégkör megtartására törekedtek, mert olcsó, kiadós, és tipikus amerikai ételekkel traktáltak minket. Annak ellenére hogy még szuvenír pólót is vettünk, mégis kevesebbet fizettünk, mint a hasonló éttermekben szokás - főleg ha a helyszín visszaköszön gyerekkorunk egyik kedvenc filmjéből. 

Amikor ott jártunk, már évek óta tolódott a Top Gun bemutatója, és együtt találgattuk a helyiekkel, hogy vajon idén bemutatásra kerül-e a nagy film. Gondolom most ők is ünneplik a folytatást, amely nyilván ismét fellendíti a bár forgalmát is.

Mi éppen ma néztük meg, sok-sok élményt idézett fel, többek közt egy finom ebéd emlékét a nem is oly régmúltból... 

Kép és szöveg: MandaMom

Minden évben lélegzetvisszafojtva várják az amerikaiak mikor virágoznak ki a cseresznyefák Washington D.C-ben. Idén az enyhe március meglódította a bimbókat, és a korábbi évekhez képest kb. egy héttel korábban, pontosabban néhány napja borult teljes virágba a főváros. 

Mivel a hétvégén még teljes pompájában virágoztak a cseresznyefák, ezért több százezer ember egyszerre látogatott el a Washington-Lincoln-Jefferson emlékművek hármasától közrefogott belvárosi részen, pontosabban a Tidal mederhez, ahol a Japánoktól kapott cseresznyefák szegélyezik a vízpartot. 

A Washington legfőbb nevezetességeként számon tartott cseresznyefák, egyébként nem őshonosak Amerikában és csak távoli rokonai a magyar gyümölcstermőknek. Ezek a fák ugyanolyan szépen virágoznak, ám ehető termésük nincs, úgyhogy később nem érdemes az édes csemege reményében visszatérni. 

De hogy is kerültek az amerikai fővárosba ezek a szépségek, amelyekre inkább Japán kapcsán szoktunk gondolni? Valóban, ezek a fák is a távol keleti országból érkeztek, méghozzá éppen 110 évvel ezelőtt. A császár a jó kapcsolatok reményében 3200 cserjét adományozott az Amerikai Egyesült Államoknak. Az ajándék méltó helyet kapott, miután hajókkal Seattle-be érkezett, vonattal szállították őket a fővárosban. Két évtizeddel később megrendezték az első cseresznyevirágzás fesztivált is, amelyet sajnos mind 2020-an, mind a tavalyi évben eltöröltek a világjárvány miatt. A fesztivál ugyanis négy hét alatt általánosságban több mint 1,5-2 millió embert vonz Washington D.C.-be, és ezek nagy része abban a pár napban érkezik, amikor a virágok a legpompásabban virulnak. 

Sajnos nehéz pontosan megjósolni, mikor következik be a virágzás, mert ez minden évben a februári-márciusi aktuális időjárástól függ. Idén március 22 és 25 között borultak virágba a fák, tehát, nyilvánvaló volt, hogy ezen a hétvégén lesznek a legtöbben. Mi is bevállaltuk, hogy belevetjük magunkat a hömpölygő tömegbe, amelynek sűrűségét jól mutatja a szervezők intelme, miszerint a gyerekekről azonnal az érkezéskor készítsünk fényképet, hogy később a rendőröknek friss, naprakész felvételt tudjunk biztosítani, ha elvesztenénk a csemetét.

Szerencsére velünk ilyen nem történt, alapszabályként egyikőnk mindig Mandulát figyelte, és a másik fotózott (kivéve ha épp a gyermeket fényképeztük, mert akkor legalább a keresőből tudtuk figyelni).

Szombaton (március 26-án) kora reggel érkeztünk, az idő sem volt kegyes, mindössze 7 fokban cidriztünk. Talán ezért még csak néhány tízezer emberrel kellett osztoznunk a nem mindennapi látványosságon (mikor délben úgy döntöttünk, hogy inkább az Arlingtoni Nemzeti Temető felé vesszük az irányt, már valóban annyian voltak a parti részeken, mint Aranyvasárnapon a helyi beváráslóközpontban). 

Sajnos a nap csak rövid pillanatokra sütött ki - szerencsére a lányunkat sem hagytuk el - és a hőn vágyott felvételeket is sikerült elkészíteni. Bár korántsem olyan szépséges mint élőben, azért remélem nektek is tetszeni fog. 

Kép és szöveg: MandaMom

186 évvel ezelőtt, ezen a napon, március 2-án kiáltották ki Texas függetlenségét. A magányos csillag (Lone Star State) egy vesztes, de máig emlékezetes csatát követően emelkedett fel. Alamónál a mexikói csapatok sarokba szorították a helyi erődbe visszavonuló texasi erőket, és 13 napos ostrom alatt és után lemészárolták a férfiakat. Ám a nyertes csata később mégis úgy vonult be a történelembe, mint az önálló Texas megszületésének kiváltó eseménye. 

Texas nem csak a Dallas sorozatról, a Kennedy merényletről, vagy a Houstonban található űrközpontról híres... A turisták által legtöbbet látogatott helye, a San Antonioban található Alamo erőd, amelyet az állam bölcsőjének is tekintenek. 

Már az állam megszületése is hűen tükrözi azt a vadságot, és keménységet, ami a texasi emberek sajátja. Az Egyesült Államok legnagyobb kontinentális államában jártunk tavaly, és természetesen nem hagytuk ki Alamót sem.

Remember to Alamo! (Emlékezzetek Alamóra!) Ezzel a csatakiálltással indultak a texasiak csatába a mexikóiakkal szemben, a függetlenségükért vívott csatában. Arra a majdnem két hétig tartó elkeseredett csatára emlékeztek így, melyet 1836 február 23-tól március 3-ig vívtak. Sajnos az erődöt védelmező férfiak hiába küldtek segélykérő üzeneteket a szövetségeseiknek, a mexikóiaik végül az erősítés megérkezése előtt felmorzsolták őket. Csak a nőket, a gyerekeket és néhány rabszolgát hagytak életben, hogy vigyék hírét Alamo elestének és a mexikói erők kegyetlenségének. 

Így akarták elejét venni a texasiak további függetlenségi törekvéseinek, ám csúnyán elszámolták magukat. Az Alamóért bosszút hirdető egységek később megtorolták a vérengzést, és már március 3-án kikiálltották a független Texast, amit aztán meg is védtek.  A Texasi Köztársaság később, 1845-ben az Egyesült Államokhoz is csatlakozott.  

Persze a San Antonio-i Alamo erőd ma már jóval békésebb képet mutat. A déli állam déli szegletében található romos épület a leglátogatottabb turistalátványossága Texasnak. A belváros és az azt átszelő csatornahálózat mentén taláható kultúrnegyed is hűen tükrözi a spanyol kultúra behatását, az itt lakók többsége latin származású. A Tex-Mex konyha kedvelőinek már csak a kulináris élmények miatt is érdemes ellátogatni ide. A hőmérő higanyszála már áprilisban felszalad 30 fok fölé, nyáron pedig sivatagi hőség telepedik a térségre. 

Az erőd maga egyébként meglepően kicsinek tűnik órási jelentőségéhez mérten. Néhány évvel ezelőttig Alamó lányai voltak a fenntartói, egy olyan civil szervezet, amely az Alamónál elesett özvegyek leszármazottaiból áll. Az üzemeltetést néhány éve átvette az állam, de ennek csupán gazdasági okai voltak.

A kontinentális államok területileg legnagyobbika, népességét tekintve (Kalifornia után) a második Texas. Hivatalos lobogóját 1835-ben tervezték és a magányos csillag azóta is ragyog.

 Boldog születésnapot Texas! 

Kép és szöveg: MandaMom