Nem hittem volna, hogy átmegy ez a törvény. Most eléggé lefagyva, dermedten próbálom leírni, amit érzek. Sajnálom a gyerekem szabadságát. Azt a szabadságot, amit az ad, hogy az lehet, aki. Temetem a közös jövőnket a saját hazánkban.

De nem csak a saját jövőnket temetem. Vérzik a szívem azokért a gyermekekért, akik kamaszkorukban azt érzik, hogy nincs rendben velük szexuálisan valami. Ők azok, akik most, a törvény elfogadása előtt is nagyon nehezen mertek segítséget kérni még akkor is, ha a családjuk, a környezetük támogató és elfogadó. Nem mertek, mert féltek. Hiszen már az óvodában is azt hallották, hogy „szerelmes csak lány és fiú lehet egymásba” és mindenki hallott már elejtett megjegyzéseket a „hülye buzikról”.

És mit fog látni a szülő? Azt, hogy a gyermeke nem önmaga. Azt, hogy romlanak a jegyei, visszahúzódó, nem barátkozik, depressziós. És hiába kérdezi, hiába próbál segíteni, nagy eséllyel nem fog neki megnyílni, mert nem akar csalódást okozni. És a szülő gyomra összeszorul és reménykedik, hogy ne arra menjen haza, hogy a gyermeke eldobta az életét.

Ki felel azon családok széteséséért, akik azért küldik reparativ terápiára a gyermeküket, mert az ilyen törvények hatására elhiszik, hogy a szerelem nemekhez kötött?  Mondván "elmúlik, ha gyógyszerrel kezelik vagy beszélgetnek vele". Vagy azokért a családokért, akik ugyanezen okból saját magukat féltik, mert a gyerkekük mássága miatt kirekesztődnek a közösségből és inkább a gyermeküket tagadják meg?
Ha pedig felnőttként bújik elő a nem heteroszexuális szülő, akkor megkapja azt, hogy "majd a gyerekéből is meleget csinál". 

Sajnálom azokat a gyermekeket, akiket szexuálisan bántalmaztak heteroszexuális „melegek”. Ők azok, akik a legtöbbször csak felnőttként tudják elmondani bárkinek, ami történt velük. Még az igazságukat is részben meghazudtolják.

Tudod ki a pedofil? Az, aki gyerekekkel él nemi életet. Nem függ össze a szexuális orientációval. A pedofília parafíliának számít, míg a homoszexualitás nem az. 

Ez csak egy törvény. De egy olyan törvény, ami rengeteg ember életére hatással van. Begyűrűzik a hétköznapjainkba és fájdalmat okoz. És lehet, hogy a te gyermekednek is.

Sosem írtam bíráló véleményt, mert úgy voltam vele, hogy megállnak akkor és ott, az örökbefogadás szabályozásánál. Azzal a törvénnyel a családomtól elvették a jogot, hogy egy magyar örökbefogadott gyermeknek nyújtsunk otthont és biztonságot. Ő valószínűleg a szociális rendszerben fog maradni és felnőni. Ezzel azt sugallják jobb ott neki, vélhetően nagyobb esélyekkel fog indulni az életben, mint egy középosztálybeli szerető családban…

Ha úgy gondolod, hogy olyan szakemberekkel, segítőkkel beszélgetnél, akik elfogadnak, támogatnak ítélkezés nélkül, akkor keress minket itt.

kép: Unsplash.com:

"- Milyen volt New Yorkban felnőni? - kérdeztem.

- Milyen volt? Milyen volt... Tudod milyen az, amikor bármikor megverhetnek vagy megerőszakolhatnak csak azért, mert fekete vagy?"

Még most, sok év távlatából is hallom a hangján, hogy freeze-ben van. Színtelenül, lassan, maga elé meredve beszélt. Nem tudom, hogy ez vele történt-e meg vagy szemtanúként élte át a traumát, de láthatóan megbénult még az emléktől is.

Mit válaszolsz egy ilyen kérdésre?

Mit mondasz akkor, amikor a sajnálom kevés és csak elcsépelt szöveg?

Mit mondasz erre egy művelt, középkorú, agilis NŐnek, aki egy szimpla kérdéstől lefagyott?

Én csak ültem mellette csendben és emlékszem, hogy az udvar murvájával babráltam. Elfogytak a szavaim.

Éreztem a fájdalmát, a reményvesztettségét és tudtam, hogy itt és most én nem fogok tudni semmit sem tenni. Csak hallgattam…
Számtalan egyéb helyzetben mondták már, hogy ezt csak az érti meg, az tudja igazán milyen, aki már átélte.
Amikor gyermekként te maradsz utoljára és a tanár tesz be egy csapatba, mert te vagy az egyetlen nem fehér.
Amikor a tömött buszon melletted van egyedül hely, de inkább nem ülnek le, mert elkapják a … mit is? A bőrszínedet?
Amikor az áruházban te vagy az egyetlen, akit megállít a biztonsági őr.

Aki átélte, az tudja csak milyen érzés reggel összeszorult gyomorral kilépni az utcára és a lehető legkisebbre összehúzni magát, szinte eltűnni, csak, hogy megússza a beszólásokat és az esetleges ütést. Az tudja csak milyen érzés sokkal rosszabb jegyet kapni ugyanazért a teljesítményért vagy nem megfelelni állásinterjún a pozícióra. Nem megfelelni, mert színesbőrű.

Nem megfelelni, mert neki nem jár a fehérek privilégiuma…

Nekem már akkor ökölbe szorult a kezem, mikor egy régi csoporttársam karamell színű lányát kísértem el a könyvtárba az iskolából és a metrón megjegyezték mögöttem kedvesen, hogy
„ – Na, ennek sem volt jó a fehér f…!”
Nem az én gyermekem volt, de eltalált a nyíl és megsebzett. Pedig ez csak egy lekicsinylő, sértő megjegyzés volt…

De nem kell feketének, cigánynak, kínainak, színes bőrűnek lenned ahhoz, hogy kiközösítsenek, beléd lépjenek, kirekesszenek. Elég, ha valamiért nem illesz be az adott közegbe. Elég, ha más a vallásod, ha tanultabb vagy, ha máshogy gondolkozol vagy ha esetleg szegényebb vagy a többieknél.
Akkor is kilógsz a sorból, akkor sem tartozol a többséghez, akkor is kinéznek maguk közül.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.

Szülőknek, kismamáknak szóló beszélgetős, szakértői csoportunkban bátran kérdezhetsz.

Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kép: pinterest

Elhagyni a pelenkát és megtanulni bilit vagy wc-t használni mérföldkő a gyermek és ezáltal a szülei életében.
Ez többnyire 2 – 3,5 éves kor körül történik meg. Korábbra nem érdemes időzíteni, mert a legtöbb gyermek még nem érett rá.

Honnan tudjuk, hogy elkezdhetjük a szobatisztaságra való nevelést?

A legfontosabb jelek a következők:

• Tudja tartani a székletét és a vizeletét.
  Ezt onnan tudjuk, hogy nem folyamatosan pisis egy kicsit a pelenka, hanem van olyan időszak (kb 1.5-2 óra hossza), amikor száraz és utána észrevesszük, hogy megtelik.
• Jelzi, ha wc-re kell mennie

Előre szól, ha pisil vagy kakil.

• Képes azokra a mozgásokra, amik a sikeres bili/wc használathoz szükségesek

Le tudja tolni a fehérneműjét, nadrágját, vissza tudja húzni azokat. Ki tudja törölni a fenekét, le tudja húzni a wc-t és kezet tud mosni.
Sőt, én ide tenném a villany fel-le kapcsolását is.

• Zavarja őt a koszos pelenka

„Dolga” végeztével fintorog, esetleg kéri-jelzi az igényt a tiszta pelenkára vagy szedi le magáról a koszosat.

• Megvannak hozzá a kognitív képességei:

Látja az összefüggést az ürítés és a koszos alsónemű között. (Van, aki ezt nem érti és megijed az egyszercsak vizes bugyitól.)

Hogyan kezdjünk neki?

Ha eddig még nem volt kialakult szóhasználatotok erre, akkor beszéljétek meg a pároddal, hogy hogyan fogjátok hívni a székletet/vizeletet és következetesen használjátok ezeket a pelenkacserénél és utána a szobatisztaságra nevelésnél is. (kaki-kaka, pisi, etetni a wc manót, itatni a wc manót, kisdolog, nagydolog etc)
Nagyszülőknek, bébiszitternek is mondjátok ezeket el.

Van, ahol sokat segít egy-egy olyan mesekönyv, amelyben a főhős is épp leszokik a pelusról, érdemes ezeket is előre beszerezni, kölcsönözni.

Válasszátok ki együtt a bilit/wc szűkítőt és a fehérneműket!
Ha bilit fogtok használni, akkor érdemes kipróbáltatni vele még a boltban, hogy megfelelő-e, nem billen-e fel, ha esetleg lendületből leül vagy hirtelen felpattan róla.
Ha a szűkítő a szimpatikusabb, akkor figyelj rá, hogy rá tudjon akadni a wc-ülőkére ill. vegyetek egy fellépőt vagy sámlit, amiről könnyen fel és le tud szállni.

Így vágj bele:

- Jelölj ki 3-5 napot, amikor otthon tudtok maradni.
Ez az időszak általában elég szokott lenni ahhoz, hogy szobatisztává váljon a gyermek.
Aznap reggel mondd el neki, hogy már nagy fiú/nagy lány és innentől bilizni fogtok. Van, aki esti bejelentést javasol, én ezt azért nem szeretem, mert könnyen lehet, hogy vagy az idegességtől vagy az izgalomtól nem fog aludni.
Ha nagyon ellenáll, nincs kedve hozzá, akkor ne erőltesd, pár hét múlva térjetek vissza rá.

- Figyelj a megfelelő ruházatra:
Az a legegyszerűbb, ha alulról meztelen. Ha épp bele van merülve a játékba, könnyebben észreveszi, nehezebben hagyja figyelmen kívül, hogy most épp pisil.

Ha hűvösebb van és kell rá ruha, akkor olyat válassz, amit nagyon egyszerű és gyorsan lehet fel- és levenni.
Ha biliztek, akkor akár oda is viheted az edényt, ahol épp vagytok.

-Figyeld a teste jelzéseit: ha azt látod, hogy furán mered, elcsöndesedik, babrál, akkor kérdezd meg, hogy ki kell-e mennie. Ha esetleg elkéstél vele, akkor is vidd ki és tedd rá a bilire, így könnyebben összeköti a kettőt.

- Esetleg építsd bele a rutinba: van olyan szakember, aki azt javasolja, hogy kössük össze a napi rutinnal. Ébredés után egyből ki kell vinni wc-re, tízórai előtt is, ebéd előtt is etc.

-Dicsérd a sikerekért:
dicsérd, ha szólt, akkor is ha esetleg későn. Dicsérd, ha ráült a bilire/wc-re. Dicsérd akkor is, ha csak a fele sikerült a bilibe. Esetleg apró motiváló cukorkákat, aszalványt is bevethetsz.

Amire vigyázz:

• Ne használj büntetést vagy megalázó szavakat!

Megijedhet és visszatartja a székletét, vizeletét, ami fájdalmat okoz neki és ezzel elindít egy ördögi kört, mert a fájdalom miatt is vissza fogja tartani.
(a fujjj, de büdös! Fujjj, pisi! is ilyen)

• Ne használj motiváláshoz valami rég vágyottat, valami nagy ajándékot!
  Az pont ugyanazt a hatást válthatja ki, mint a büntetés.
• Ne szidd le, ha nem sikerül!

Elég, ha megjegyzed, hogy legközelebb, majd időben kiérünk a wc-re.
Az is ellenállást válthat ki, ha kényszeríted, hogy üljön rá.

• Jól válaszd meg a leszoktatás idejét!

Figyelj arra, hogy ne essen közel költözéshez, kistestvér születéséhez, bölcsi kezdéshez vagy ha épp váltok.

• Ha valami miatt orvosi-mentálhigiénés kontroll alatt áll a gyermek, akkor beszélj az őt kezelő szakemberrel, ő el fog látni kifejezetten rátok szabott tanácsokkal (pl. ASD esetén adnak kártyákat)
• félhet a wc-től: vannak gyerekek, akik megijednek attól, hogy hová lesz a kaki és félnek, hogy ők is beleeshetnek a kagylóba. Ilyenkor kedvesen-óvatosan el kell magyarázni az ő szintjükön, hogy mi történik.
• Nem kudarc, ha még nincs itt az ideje!
  Ha azt látod 2-3. nap után is, hogy nagyon nem megy, akkor mindenféle kudarcélmény sugallása nélkül nyugodtan tedd félre ezt az egészet pár hétig.
• Ágytisztaság később alakulhat ki: 5 éves korig normális, ha éjszakára még kell pelenka. Sok gyermek egyszerűen még nem tart ott a fejlődésben, hogy tudja tartani a vizeletét 10-12 órán keresztül. Az is gyakori, hogy esetenként túl mélyen alszik és nem ébred fel a vizelési ingerre, de van aki arra sem, hogy bepisilt.

Az első nap a szülőknek eléggé fárasztó, folyamatos mosásból, felmosásból, ruhacseréből áll.
A második-harmadik nap már könnyebb lesz.
Én kezdetben éjszakára adnék rá pelenkát még akkor is, ha kivált a gyermekből némi „de hát én már nagy vagyok”-véleményt. 4-5 egymást követő száraz pelusos éjszaka után venném le.

A segítőcsoportunkba feltöltöttem egy táblázatot, amiben matricákkal, nyomdával jutalmazhatod a gyermeket. (Van, akinél nagyon bevált, hogy 3-4 plecsni után kap egy szem gumicukrot vagy valami jutalomfalatot.)
Neked is jó, mert látod, hogy bár rengeteget kell takarítanod, azért szépen haladtok előre.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.

Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kép: Pinterest: Arlene McKingt

Végig gondoltad már mennyivel nőtt az anyák láthatatlan munkája?

Végre elaludtak.
Nagy sóhajtással kilépsz a szobából, óvatosan becsukod az ajtót, nehogy felébredjenek és leülsz dolgozni.

Homeoffice.
 
Igazából végig dolgoztad az egész napot: az ovist fejleszted, tanítod azokat a feladatokat, amiket az óvónők átküldtek. Próbálod megtanítani neki a logopédustól kapott technikákat, gyógypedagógustól kapott egyéb fejlesztő feladatokat és még nem játszottatok.
Ezzel párhuzamosan a nagyobbat írni-olvasni tanítottad, matematikát magyaráztál, tornaóra gyakorlatot videózol, technika házit fotózol és verset tanítasz. Magadnak. Anyák napjára.
Mindezt úgy, hogy fórumokon kérsz ötletet, hogy hogyan is oktasd úgy, hogy közöd nincs hozzá, nem ezt tanultad, nem ez a szakmád.

A házimunka… Ha eddig kinyitottad a hűtőt, a nem jól elcsomagolt ételek, zöldségek illata csapta meg az orrod. Most hátra hőkölsz a fertőtlenítő szagától. Rengeteg időt elvesz az élelmiszerek fertőtlenítése is, ez is új dolog.
A családból van, akinek be kell járnia dolgozni, ő zsilipel otthon. Ruha le és mosod egyből. Fertőtleníted a helyét is. Ezt sem kellett eddig.
Ezek az új feladatok, a láthatatlan munka azon részei, amik eddig nem voltak.

Oly sok az új teher!

És még nem beszéltünk arról, hogy a gyerekek folyamatosan egymást piszkálják. Feszültséget vezetnek le, frusztrációt, mert nem úgy alakult az életük, ahogyan tervezték. Elmaradt a ballagás, az osztálykirándulás, a buli… Az elengedés fájdalommal jár. A környezetük is ingerszegényebb lett, ez is így hat és az esetleges megbetegedés miatti félelem is manifesztálódhat, előjöhet így.
Ezt is az anyukáknak kell kezelniük, nekik kell közöttük igazságot tenni, verekedő gyerekeket szétválasztani, olyan új eszközöket, technikákat tanítani, amivel az érzéseiket kezelni tudják. Ez is némi kutatómunkával jár, utánanézéssel, gyakorlással, szakembertől tanácskéréssel.

…és este, akkor, amikor normál esetben regenerálódni szoktál, a pároddal lenni, barátokkal beszélgetni, akkor ülsz le dolgozni, akkor végzed azt a munkát, amiért fizetnek.
Nem csoda, ha elfáraszd-belefáradsz-kimerülsz, sosem voltunk még ennyire leterhelve.

Mi az, amivel hatásosan tudsz töltődni olyankor, amikor alig van időd?

Mindenképpen legyen meg a bázis:megfelelő mennyiségű alvás és megfelelő minőségű étel.

- Figyelj arra, hogy jól érezd magad a bőrödben.
Ha attól vagy jobban, hogy szabadidő ruhában vagy otthon és úgy végzed a teendőket, akkor tégy úgy, ha dob a közérzeteden egy kis smink és körömlakk, akkor használd őket!
- Gyújts egy jó illatú gyertyát!
- Engedj magadnak egy kád vizet és lazulj egy kicsit!
- Simogass kutyát, macskát!
- Sétálj egy kicsit egyedül!
- Végezz légzőgyakorlatokat!
Mindezt összekötheted mindfulness-szel, úgy nagyon hatásos lesz. Ezt úgy tudod megtenni, hogy tudatosan jelen vagy abban, amit épp csinálsz.
- Ha fürdesz, akkor figyeld meg, hogy milyen érzés a víz a bőrödön, milyen az, amikor nyomja a kád alja a tested, milyen illata van a tusfürdőnek, milyen érzést ad neked ez az illat. Ha habos a víz, figyelj a hab puhaságára, esetleg színére, ha nem csak fehér.
- Háziállat simogatásakor figyeld meg, hogy milyen érzés megérinteni a szőrét, nézd meg a színárnyalatokat benne. Érezd, ahogy lélegzik, miközben hozzád kucorodik. Milyen érzés az, ahogyan a kezed alá gömbölyödik.
Ezt az eszközt bármelyik másik hétköznapi rutin tevékenységbe bele lehet vinni, több mint 50 éve használják eredményesen kiegészítésként különböző pszichoterápiás módszerekhez depresszió kezelésére és szorongásos tünetek enyhítésére.
A következő posztok egyikében fogok róla bővebben írni ill. a segítő csoportunkba meditációkat is tettem fel.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.

Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kép: pinterest

„- Nem, nem érted, hogy ez az Iphone már gagyi? A legújabbat vedd meg! – kiabálta.
 - De, Kisfiam, egy 16 éves gyereknek nincs szüksége egy Iphone XS-re!
 - Szóval azt mondod, hogy nem veszed meg?? – váltott a hangja fenyegetővé. Emlékszel, hogy mi történt legutóbb? Emlékszel???
És elfojtott dühvel, irántam érzett undorral az arcán mutatta az éppen gyógyuló sebeket a csuklóján.
Megvágta magát, ezzel zsarolt. Felszíni karcolás volt, de pont elég arra, hogy a döbbenettől és az ijedtségtől lefagyjak. Tudom…, tudom, hogy ez Nekem szól és igazából nem akarja magát bántani, de ő még egy gyerek. Mi van, ha elvéti és túl mélyre megy a vágás?
Legutóbb, mikor a barátnőjével szakított, a kislányt is zsarolta ugyanígy. Rettentően sajnáltam őt, az anyukája kiborulva hívott fel. Szégyelltem magam miatta. Hozzá pedig óránként kukkantottam be görccsel a gyomromban, mert nem tudtam, hogy mit fogok találni: újabb felvágott csuklót, beszedett gyógyszert vagy békésen alvó gyereket.”

A fenti eset részlete a családon belüli erőszak egy ritkán napvilágra kerülő, de mégis gyakori formája: a szülőt ért erőszaké (parent abuse). Ez a kamaszkorban vagy esetenként korakamaszkorban kezdődő bántalmazás a szülő felé irányul. Lehet egyszeri incidens vagy akár napi szintűvé is eszkalálódhat a bántalmazások gyakorisága.

A megjelenési formája lehet dühös, haragos kiabálás, szidás, fenyegetés, lökdösődés, ütés vagy épp ellenkezőleg, érzelem nélküli halk, megfontolt, fenyegető tónusú hatalomgyakorlás, taktikázás, amellyel a szülőt félelemben, sakkban tartja a gyermeke.

„Amikor a 11 éves lányom dühös lesz, mindent, ami a kezébe kerül, dobál. Múltkor olyan erővel vágott hozzám egy kanalat, hogy felszakadt a fejbőröm. A két kisebb testvére sírva nézte a jelenetet, alig tudtam őket átvinni egy másik helyiségbe. Az apját azért rúgta péniszen, mert nem tetszett neki, hogy 10.30-kor van lefekvés iskolai napokon és nem pedig akkor, amikor épp kedve tartja. A napomat a rettegés határozza meg, legszívesebben nem mennék haza…”

Szülő elleni erőszaknak (parent abuse vagy child to parent violence: CPV) számít az a tinédzser gyermek által elkövetett bántó tett vagy megnyilvánulás, amelynek az a célja, hogy a szülő fölött hatalmat nyerjen. Ez lehet fizikai, érzelmi vagy pénzügyi természetű. (Cottrell 2001).

„Az én gyerekemnek jogai vannak, nekem kötelezettségeim. Köteles vagyok biztosítani számára a testi, lelki, mentális egészséghez szükséges környezetet. Neki viszont csak jogai vannak. Nem tanult, nem járt be iskolába, igazolást szerzett. Elvettem a telefonját büntetésből, erre bement a családsegítőhöz és elmondta, hogy nem biztosítom a tanuláshoz szükséges eszközöket. A telefont… Az én időmben lexikonokból tanultunk… Azt hazudta, hogy elhanyagolom, mert nem adok neki zsebpénzt. Cigire és alkoholra. Az senkit sem érdekelt, hogy ellopta a bankkártya adataimat és azzal vásárolt, ahogyan az sem érdekelt senkit, hogy a csuklómat szorongatta, mert nem adtam oda a pénztárcámat.
Neki jogai vannak. Nekem pedig senki sem segített. Nem volt a gyerek védelembe véve, de hetente jött a családsegítőből a gondozó velem beszélgetni arról, hogy én milyen szar anya vagyok. Mert nem beszélgetek a saját gyerekemmel, hisz azzal mindent meg lehet oldani. Sokat kell vele beszélgetni. Persze… beszélgetni. A beszélgetéshez két ember kell, ha csak én beszélek, az monológ. Senki, a világon SENKI nem szólt rá a szociális rendszer tagjai közül, hogy így nem viselkedünk. „

Ennek a bántalmazó kapcsolatnak van egy nagyon egyedi tényezője, a fenti példában elég szembetűnő, mégpedig a hibáztatás kultúrája. A társadalom a gyermek tetteiért a szülőt teszi felelőssé levéve róla a tettei miatti felelősségvállalás súlyát.

„Elrontottam? Miattam ilyen? Hisz én neveltem…”

Ez az egyik leggyakoribb kérdés. Az a kérdés, amely tele van önváddal, dühvel, félelemmel és szégyennel. Olyan félelemmel, amely lebénít és nem tudod, hogy mit csinálj. Hiszen, ha egy idegen beszél veled úgy, hogy kinyílik a bicska a zsebedben, akkor felállsz és elmész és legfeljebb nem találkozol vele többet. Ha egy idegen lop meg, üt meg, akkor feljelented.
De itt a gyermekedről van szó. Arról a gyermekről, akit feltétel nélkül szeretsz, féltesz, védesz. Ha feljelented, akkor az nem jó irányba fogja befolyásolni a jövőjét.
Minden gyerek próbálgatja a szülei türelmét, feszegeti a határokat. Teljesen normális, ha egy kamasz dacol, dühöng, visszaszól.
Hol van a határ? Mi az a pont, amikor ez már több ennél?

1.) Ha megfélemlít, megfenyeget
Ha valamire nemet mondasz és duzzog, hisztizik, azzal nincs gond. Amikor viszont a szülői tiltásra megfélemlítéssel válaszol, az már túlmutat az elfogadható viselkedésen. A megfélemlítés lehet bármilyen típusú zsarolás, lehet, hogy a hangszíne fog változni, de az is lehet, hogy a tekintetén látod a jeleket.

2.) Extrém mértékű dac
Amikor a dac, az ellenállás olyan mértékűvé válik, hogy a szülőt, mint tekintélyszemélyt semmibe veszi, a (sokszor közösen) felállított határvonalakat, szabályokat páros lábbal tiporja és magasról tesz arra, hogy ennek bármilyen következménye lesz, az intő jel lehet.

3.) Egyre nagyobb mértéket öltő agresszió
Minden gyerek csapkod ajtót, időnként földhöz vág egy-egy tárgyat, de megtanulja és elfogadja, hogy a negatív érzéseket máshogyan is ki lehet fejezni.
Vannak esetek, amikor ez egyre nagyobb, egyre ijesztőbb mértéket ölt: teljes erőből üti a falat, tönkre teszi a berendezést, úgy dobálja a tárgyakat, hogy csak a szerencsén múlik, hogy nem talál el vele valakit…

Ezt a fajta családon belüli erőszakot kiválthatja szerhasználat, tanult viselkedési minta (más is bántalmazó a családban), megfelelő megküzdési technikák hiánya, kóros pszichés állapotok: figyelemhiányos hiperaktivitás zavar (ADHD), autisztikus spektrum zavar (ASD), Oppozíciós magatartás zavar (ODD) a leggyakrabban előfordulók.
Ha valaki családon belüli erőszak áldozata, annak mindenki azt tanácsolja, hogy kérjen segítséget. De amikor az abúzus a saját gyermeked által érkezik, akkor a szülők sokszor a megértés, a segítség hiányával szembesülnek és azért inkább tűrnek addig, amíg csak tehetik. Viszont elérkezik egy pont, amikor már nincs tovább…

De nem kell, hogy így legyen!
Mindenképpen fordulj szakpszichológushoz, pszichiáterhez, mert megfelelő időben, megfelelő pszichológiai eszközökkel a kapcsolat helyreállítható.
Sajnos erre nincs instant megoldás, hosszantartó terápiával kell számolni.
A segítség kérése azért is kiemelten fontos, mert a későbbiekben a többi kapcsolatában is bántalmazóvá válhat, a társa és a gyermeke lehet a következő áldozat.

Ez a fajta bántalmazás is, úgy, ahogyan a családon belüli erőszak bármely formája, minden társadalmi rétegben, minden családmodellben előfordulhat.
 Ha te is átélted a fenti példák valamelyikét vagy ahhoz hasonló esetet, tudnod kell, hogy nem vagy egyedül, tudnod kell, hogy nem a te hibád.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.

Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.
Kép: Pinterest

Halloween?

Borzongás, buli, móka, csokoládé, gumicukor, tök faragás, ijesztő díszek...
Betértünk a kicsikkel egy bolt azon részére, ahol most minden erről szól: jelmezek, hajráfok és sminkek. Az épületben lévő összes gyereket úgy vonzotta az a rész, mint bogárkákat a lámpafény. Csiviteltek-csacsogtak, nézegették-illegették magukat a hajbavalókat, boszorkánykalapokat, varázspálcákat próbálgatva. Egy önfeledtnek hitt pillanatban a két éves ijedt tekintettel, dermedt arccal nézett rám:
- Anya, én félek a szellemektől.
és a nap hátralévő részében őt nyugtattam, szellemekről meséltem…

Mi is készültünk Halloweenre.

Igaz, hogy átvett ünnep, de a gyerekeknek jó. Van egy újabb jeles dátum, amit lehet várni, lehet rá készülni, vágni, ragasztani, díszíteni, lehet egy napig annyi édességet enni, amennyi beléjük fér, még akkor is, ha egyébként tudja mindenki, hogy egészségtelen. Nos, elkövettem egy hibát: youtube-on bekapcsoltam nekik egy Halloweeni gyerekdalt, amiben volt egy ijesztő hangot adó szellem. Nem vettem eléggé figyelembe az életkori sajátosságokat.

Tudjuk, hogy különböző életkorokban a gyerekek máshogy érzékelik a képenyőről érkező történeteket:

- 5 éves kor alatt nehezen tesz különbséget fantázia és valóság között.

- 7 éves kor alatt az ijesztő fantázia lényektől félnek (ez lehet bármely mesefilm gonosz szereplője). Nem igazán számít, hogy mennyire győzködjük, hogy nem igazi, ő annak érzékeli

- 8 és 12 éves kor között a valóságban is gyakran bekövetkező erőszaktól ijednek meg (betörők, földrengés)

Nem azt mondom, hogy egy gyereknek ne legyenek ijesztő élményei. Legyenek, hisz nagyon fontosak. De olyan tapasztalatra van szükségük, amit tudnak kontrollálni és ez nem más, mint a meghallgatott mese vagy egy-egy ijesztő álom. Történet hallgatás közben kizárólag annyira lehet félelmetes a gonosz főhős, amennyire azt a gyermek fantáziája megengedi, mert ezzel még meg tudnak egyedül bírkózni.
Biztosan volt olyan mese, amit újra és újra és újra el kellett olvasni. Nálunk mindhárom gyerekkel újra és újra meg kellett menteni Nagymamát a Gonosz Farkastól… Ez volt ill. ez a módja annak, hogy megtanulják kezelni, megtanulják legyőzni a félelmüket.

Mit tudunk tenni, hogyan tudunk nekik segíteni megküzdeni az ilyen típusú félelmekkel?

               - sok-sok évvel ezelőtt egy anyuka szörnyűző spray-vel kergette el a gyermeke szobájából a mumust és a szellemet. (flakon, víz, illóolaj és hatalmas átélés)

- a fiam 5 éven keresztül minden este védőburokban aludt: ráhúztam egy képzeletbeli páncélt, amin semmi és senki nem tud áttörni.

- le is rajzoltathatod vele és elmondhatod neki, hogy ő csak egy barát, azért jött, mert minden kedves gyermeknek szép álmokat hoz, még akkor is, ha kicsit zord a külseje.

De visszakanyarodva a poszt elején lévő félelmetes szellemhez: neki az a küldetése, hogy kiderítse, hogy kinek mi a kedvenc édessége és utána eldugja a ház különböző pontjain.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással foglalkozó csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kép: pinterest

A minap az egyik külföldi szakmai csoportban feltöltöttek egy képet: egy édesanyát ábrázolt kórházi környezetben, karjában az alvó újszülöttje. Épp gratulálni akartam, amikor megláttam a poszt jobb felső sarkában a könnycseppet. Azt a könnycseppet, ami tragédiát jelez, gyermekhalált.

Évekkel ezelőtt nem értettem volna, hogy miért oszt meg valaki ilyen jellegű képet, most viszont azt gondolom, hogy szükség van rá.

Szükség van arra, hogy a várandósság körüli halálesetek, veszteségek kikerüljenek a tabu kategóriából. Szükség van rá, hogy a szülők megéljék és úgy éljék meg a gyászukat, ahogyan az nekik a legkönnyebb, mert ez most róluk szól, az ő érzelmeikről, az ő veszteségükről.

Én is átéltem. Többször is, több formában is.

Közel 20 évvel ezelőtt szerettem volna látni a betegség miatt elveszített babámat, de akkor nem javasolták sem a szakemberek, sem a rokonok. A kórházi protokoll más volt az országban, külföldön már akkor is emléklapot kaptak a baba talplenyomatával, magukra hagyták őket, elbúcsúzhattak tőle.

Hatalmas űrt hagyott maga után, fájdalmat, bűntudatot, önmarcangolást.

Sok évbe telt, míg végig tudtam menni a gyászfolyamaton. Egy olyan gyászon, amelyről „nem beszélünk”.

De miért is nem beszélünk?

Mert kellemetlen? Mert nem szokás? Vagy azért, mert szégyen? Mert ezzel elbuktam, mint nő? Vagy mert elbukott az egész vérvonal? Ezt az idézetet, a „nem beszélünk”-et sok nőtől hallottam. Mindannyian közeli nőrokontól kaptuk meg: édesanyától, nagymamától, lánytestvértől…

Számos olyan eset van, amikor a környezet még nem is tudott a baba létezéséről, így az elvesztéséről sem. Ilyenkor csöndben, magányosan szakad meg a szív…

Kutatások szerint minden 4. nő elveszíti a gyermekét a terhesség alatt, a szülés közben vagy a szülést követő néhány napban. Azt a gondolatot, hogy ő lesz az az 1 a 4-ből mindenki a tudata legtávolabbi területére űzi és olvas, tájékozódik a terhességével, a gyerekneveléssel kapcsolatban. Elolvas mindent, megtanul mindent, megfogadja az összes jónak tűnő tanácsot. De van, amire senki nem készít fel. Nem ír arról egy magazin, egy könyv sem, hogy milyen úgy gyermeket hordani a szíved alatt, hogy tudod, hogy már nem él. Senki sem ír arról, milyen úgy szülni, hogy tudod, hogy a szülés fájdalma értelmetlen fájdalom, mert a gyermeked sosem fog megérkezni. Senki sem ír arról, hogy milyen úgy szülni, hogy közben hallgatod az éppen megszületett csecsemők első felsírását és te tudod, hogy a tiéd halott. Arra sem készít fel senki, hogy milyen az, amikor a tested minden porcikája a már nem élő gyermekedért kiált, amikor a kórházi ágyon éjjel újszülöttek sírását hallgatod, de tudod, hogy a gyógyszereid azért vannak, hogy a tejed elapadjon, mert nincs kinek adni. Amikor az alakod olyan, mint egy frissen szült nőé, de a kórházat baba nélkül hagyod el.

Erről senki nem ír…

Arról sem, hogy milyen az, amikor a rokonoknak el kell mesélned, hogy meghalt a gyermeked és „erről nem beszélünk”.

Az 1 a 4-ből nem puszta statisztika, az 1 a 4-ből lehetsz te, lehet a lányod, lehet a barátnőd. Légy mellette, ha nem tudsz semmit sem mondani, akkor csak hallgasd meg. Biztosítsd róla, hogy nincs egyedül, tégy róla, hogy ne legyen magányos a gyász! Tégy róla, hogy ne legyen tabu!

Neked, aki éppen gyászolsz: a gyógyulás időt vesz igénybe. Az az üresség, amit a szívedben, lelkedben és a testedben érzel, lassanként alább hagy és idővel megtanulod újra élni az életed. Új álmaid és új reményeid lesznek, de az életszeméleted valószínűleg már nem lesz ugyanaz. Ez összesen annyit jelent, hogy elfogadod a veszteséget, nem azt, hogy elfeleded.

Ha tetszett a poszt vagy te is fontosnak találod a mondanivalóját, oszd meg, kérlek.
Kérdésed van? Írj privátban  itt.
Like-old és kövesd az oldalt itt.
Csatlakozz a gyermekneveléssel, babavárással foglalkozó csoporthoz itt.
Ha a vetélés utáni gyászfeldolgozó csoporthoz csatlakoznál, azt itt teheted meg.

kép: pinterest