1percesek

A Sanghaji Együttműködés (SCO) a NATO erős ellenfele

2023. július 27. - Lone Wolf_

A nemzetközi média rendszerint a NATO világ-elsőségét emelik ki, miközben Irán csatlakozásával július 4-én (ironikus módon az amerikai "függetlenség napján") a Föld talán legerősebb összefogása és gazdasági-katonai szövetsége született meg. Ez a bizonyos szövetség a Shanghai Cooperation Organisation (SCO) azaz Sanghaji Együttműködési Szervezet nevet viseli. (Röviden: sanghaji kilencek.) A "megszületés" persze idézőjelek közé teendő, hiszen már 1996-ban létrejött, de Irán csatlakozásával vált egyenértékű kihívóvá a nyugat számára.

sco_szervezet.jpg

Az ábra forrása: wikipedia.org

A sanghaji gazdasági - védelmi szervezet tagjai között 5 atom-nagyhatalom is megtalálható (Kína, Oroszország, India, Irán, Pakisztán) és 4 gyengébb ázsiai ország: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. Együttesen a Föld népességének 40%-a él ennek a szövetségnek a területén. (Irán atomhatalmi státusz egyelőre még bizonytalan [de valószínű])

A kilenc felsorolt országhoz tartozik egy 16 országból álló partneri - tagjelölti (megfigyelői) kör is, melyekben olyan jelentős erőt felmutatni tudó államok is vannak, mint Törökország, Szaúd-Arábia, Egyiptom és Azerbajdzsán. Ezek közül Törökország helyzete különleges, mert egyelőre még a NATO -nak is tagja (bár nem valószínű, hogy sokáig). Az arab világ két vezető államának, Egyiptomnak és Szaúd-Arábiának a jelenléte pedig valószínűsíti az egyre nagyobb jelentőségű Arab-világ támogatását is a kínaiak vezette szövetség számára. Érdekes Észak-Korea helyzete is, mely ugyan jelenleg nem kapcsolódik a kínai szövetséghez, de egy esetleges háborúban egészen biztosan őket támogatná (régi ellenfeleivel: Amerikával, Japánnal és Dél-Koreával szemben).

Növeli a Sanghaji kilencek erejét a BRICS államok támogatása is (Brasil, Russia, India, China és Republic of South Africa), mely jelentős átfedésben van velük, de biztosítja Brazília és Dél-Afrika partneri kapcsolatát.

Mindent egybevéve a Sanghaji Szövetség és a BRICS államok összefogása mára méltó ellenfele lett minden nyugati szövetségi rendszernek és a NATO -nak is. Népességszáma messze túlszárnyalják a NATO -t, GDP terén pedig folyamatosan felzárkózásban vannak. Jelenleg az Észak-Atlanti összefogások (NATO és támogatók) 55-60 milliárd dollárnyi GDP-t tudnak felmutatni, míg a sanghajiak (plusz partnereik) már 30 milliárd fölé emelkedtek.

Minden jel arra mutat, tehát hogy a világ újra kétpólusúvá változott (mint a hidegháború alatt), melyben a Sanghaji Szövetség nagyon komoly ellenfele már minden téren a NATO -nak.

***

A két tömb haderő-összevetése egy külön elemzést érdemel, de az már így is látszódik, hogy élőerőben és az atomtöltetek számába a Sanghaji Szövetség van fölényben, tengeralattjárókat illetően kiegyenlített a helyzet, a vadászgépek és repülőgép-hordozók terén pedig egyelőre a NATO elsőbbsége a biztos.

nato_sco.jpg

1perces_allec.jpg

Kína előretörésének örülni

Szögezzük le: Kína egy kommunista diktatúra, ahol nincsenek pártok, ahol nincs szabad sajtó, ahol nincs szólásszabadság és ahol nem érvényesek a polgári szabadságjogok. Népessége túlzsúfolt városokban él és társadalmának jelentékeny hányada nyomorog. Kínában van a legtöbb kivégzés Földünkön és ott a legjelentősebb a környezetszennyezés a hagyományos erőművek révén. Kína kormányát a kommunista párt irányítja és a legfelső vezető Hszi Csin-ping élethosszig (haláláig) vezetheti az országot. (Gyakorlatilag leválthatatlan.)

kina_tienanmen.jpg

A kép forrása: foxnews.com

A kínai diktatúra egyik legnagyobb modern-kori vérengzését az 1989-es "Tienanmen téri vérengzés" jelentette, amikor a kínai hadsereg ezreket ölt meg Peking főterén, főleg tüntető diákokat (harckocsikat is bevetve). A rendszer azóta is keményen megtorol minden olyan kezdeményezést, ami a kommunista uralmat kétségbe vonja.

Ugyanakkor Kína gazdasága nagy pluralitással működik, szabad cég-alapításokkal, így egy hibrid-rendszer valójában, mely félig kommunista diktatúra félig pedig piacgazdaságban működő és terjeszkedő gazdasági nagyhatalom. Kína egyébként minden téren nagyhatalom: nominális GDP-je a második a világon (éves 19,4 milliárd dollár, míg az USA esetében ez a szám: 26,8 milliárd dollár), hadserege pedig a harmadik legerősebb az USA és Oroszország mögött, de alig lemaradva tőlük. (Az USA - Oroszország haderő-összevetés egyelőre amerikai fölényt mutat.)

Mindent egybevéve ma már Kína szinte mindenben az USA versenytársa, a világ élvonalába tartozó szuperhatalom. Kérdés azonban, hogy beelőzi e valaha Amerikát (mindenben), illetve ez mivel járhat, ha bekövetkezik? Folytatva a felmerülő kérdéseket:

örülnünk kell annak, hogy a Földet majd talán egy kommunista diktatúra uralja majd?

Vannak politikai pártok és erők, akik várják sőt örömmel fogadják a diktatúrák előretörését: azaz a kommunista Kína és a birodalmi Oroszország világhatalmi elsőségét.

Vajon sejti e bárki is, aki ezt az irányvonalat vallja, hogy milyen lesz majd egy ilyen birodalomban élni? Nincsenek válaszok, illetve mindenki maga adja meg (ha végiggondolta)! 

1perces_allec.jpg

Putyin igazsága

Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin a Föld leghatalmasabb országának, első számú atomhatalmának és második legerősebb hadseregének vezetője már idestova 22 éve.

putyin_kep.jpg

Fotó: Agerpress

Ez az ő értelmezésében azt jelenti, hogy ő a világ első számú vezetője, legbefolyásosabb politikusa és legnagyobb hatalmú embere, aki bármit megtehet. Ami hatalmának nagyságát illeti: részben valóban igaza van, tényleg óriási a befolyása. Ez a befolyás azonban elsősorban saját 142 milliós országára nézve érvényes, a világ egészét illetően inkább felelőssége jelentős, hiszen több ezer atomtöltet felett rendelkezik. Abban ugyanakkor téved, hogy bármit megtehetne.

Putyin politikai karrierjét még a Szovjetunióban kezdte szülővárosában, Leningrádban, ahol a jogi végzettség megszerzése után a kommunista párt tagja lett (egészen 1991-ig). Tanulmányai után a KGB (Állambiztonsági Bizottság) tisztjévé később alezredesévé vált. Ezután családot alapított, két lánya született: Katyerina és Marija. Közben a jogról a közgazdaságtanra nyergelt át és szerzett 1997-ben közgazdász-doktorátust (témája: a nyersanyag újratermelés Leningrád régióban). A következő évben már az FSZB (KGB) igazgatója, majd 1999 nyarától Jelcin elnök kiszemeltje Oroszország élére. Putyin 2000 elejétől már minden hatalmat megkaparint hazájában, mint Oroszország kormányfője.

Bár kétségtelen, hogy 22 éve tartó uralmának voltak pozitív hatásai is, leginkább mégis nagyhatalmi politikája, hadsereg-fejkesztése, agressziv háborúinak sora (Csecsenföld, Grúzia, Szíria, Ukrajna) és ellenzéki riválisainak megöletése miatt szerzett hírnevet magának. Szilágyi Ákos találóan nevezte a nyolcadik szovjet pártfőtitkárnak.

Putyin igazsága nem más, mint az erő hatalmának elismertetése a világgal. Mivel neki vannak a legpusztítóbb fegyverei és ő irányítja a világ legnagyobb területű országát is, így ő is teheti meg a legtöbbet ezen a Földgolyón. Veszélyes és igazságtalan vezérelv ez, melyet a történelemben mindig egy-egy világ-pusztító diktátor vallott magáénak, utoljára: Hitler, Sztálin és Mao Ce-tung.  Mindhárman népeket irtottak ki és országokat pusztítottak el. Putyin most az ő nyomdokaikba lépett. Megállítása jelenleg alighanem a Föld legnagyobb kihívása.

1percesblog_alsofejlec2.jpg 

Miért nem tudják sokan: mit ünneplünk augusztus 20-án?

Vannak akik megdöbbennek, mások dühösek lesznek, a legtöbben viszont csak vállat vonnak, amikor egy-egy médium (újság, TV, on-line felület) megkérdezi az utca emberét: mit ünneplünk augusztus 20-án és minimum felerészben rossz válaszokat hallanak. A helyzet az ugyanis, hogy az emberek nem kevesebb, mint fele rosszul tudja, vagy egyáltalán nem is tudja, hogy mit jelent a nagy felhajtás (pl tűzijáték) minden évben ezen a napon. Pedig nem bonyolult, ráadásul mindössze három nemzeti ünnepünk van (március 15., augusztus 20. és október 23.), így nem is lenne túl nagy kihívás legalább ennek a háromnak az ismerete. [Március 15-én az 1848/49-es forradalom és szabadságharcot, augusztus 20-án az államalapítást, és Szent István királyunkat, október 23-án pedig az 1956-os forradalom és szabadságharcot ünnepeljük.]

szentistvan.jpg

A kép forrása: kuruc.info

Mi lehet a nagy tudatlanság oka? Három dolog bizonyosan: egyrészt oktatási rendszerünk, mely sajnos nem helyez elegendő hangsúlyt a nemzeti ünnepekre, szimbólumokra, szokásokra és hagyományokra, másodrészt a "nagy nemzeti érdektelenség", mely egy ideje a mai társadalom egyik átka és a magyar családokban sem teszi témává a magyar történelem ünnepeit, végül a hazai média, mely elhanyagolja a három említett napnak a kiemelését és történelmi szerepét.

Az 1000 és 1038 közt népünket vezető Szent István a legelső olyan magyar uralkodó volt, aki már nem fejedelemként, hanem a keresztény Európa által elismert királyként uralkodhatott, megalapítva a középkori keresztény magyar államot, melyet minden európai monarchia elfogadott (a pápával együtt). Augusztus 20-án tehát Szent István királyunkat és az államalapítást ünnepeljük és történelmünk egyik legfontosabb fordulópontjára emlékezünk. Ez a lépés biztosította ugyanis fennmaradásunkat (és európai beilleszkedésünket). 

A munkaszüneti nap, a tűzijáték a sok program és ünneplés nem önmagáért van tehát, hanem olyan gondolatokért, melyek európaiságunkról szólnak. Nagyon is aktuális téma, kár lenne tagadnunk. 

1percesblog_alsofejlec2.jpg

A magyar Watergate megfigyelési-botrány

Sok - sok éve, 1972 június 17-én fontos esemény forgatta fel az USA közvéleményét: öt kormánynak dolgozó személyt tartóztattak le ugyanis a washingtoni Watergate épületben, mert betörtek a demokrata párt irodáiba és lehallgató-készülékeket helyeztek ott el. Alig 25 hónappal később (1974 augusztus 9-én) az Egyesült Államok elnöke, Richard M. Nixon lemondani kényszerült elnöki hivataláról. Az amerikai közvélemény és igazságszolgáltatás nem tűrte, hogy Nixon megússza a lehallgatási botrányt.

watergate.jpg

Ma, Magyarországon hasonlóan komoly ügy borzolja a kedélyeket: a Direkt36 ugyanis (kb 24 órával ezelőtt) leleplezte, hogy egy kizárólag kormányok által megvásárolható izraeli szoftverrel (a neve: Pegasus) 300 hazai közszereplőt (!) újságírót, politikust, jogászt és egyéb személyt figyeltek meg (nyilvánvalóan és egyértelműen kormányzati megbízásból). Az első kérdés (bennem legalábbis):

"tényleg ennyire paráznak odafönt az ellenzéki értelmiségiektől?"

Ami magát az esetet illeti: a kormány tagad, sőt bagatelizál, az ellenzék ügyetlenkedik, a lakosság meg a vállát vonogatja. Hááát nem vagyunk egy Amerika. Ott már 72-ben belebukott egy hasonló ügybe egy elnök, itt meg nem is nagyon idegeskedik a kabinet. Miért is tenné? Nem tartanak semmitől. Az itteni lakosság nem az a gyorsan ítélkező tömeg. Jó, oké, Gyurcsány ellen megmozdultunk, de hol vagyunk már attól.

megfigyeles.jpg

A magyar Watergate - hogy egy nagy magyar film-klasszikust idézzek - olyan, mint az 50-es években narancsként termesztett citrom: "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk".  

 ***

1percesblog_alsofejlec2.jpg

2021.07.18.(11:55) 

Nagyhatalmak titkos alakulatai

Arról már a külföldi híradások, média-megjelenések, CNN, BBC, Al-Jazeera beszámolók révén is régóta tudunk, hogy az amerikai hadsereg, illetve az USA-titkosszolgálatok, de leginkább a CIA rendszeresen hajt végre különböző titkos katonai akciókat határain kívül is (például különböző személyeket likvidál, mint másfél éve Szulejmáni iráni tábornokot egy drónnal Bagdadban, 2020 januárjában). Viszont arról már sokkal kevesebb az információ, hogy Oroszország is hasonlóan cselekszik egy ideje: Vlagyimir Putyin, 21 éve hatalmon lévő orosz diktátor vezető legalább 7 éve szponzorálja és irányítja azokat a titkos fegyveres csoportokat, melyek például a 2014/15 -ös ukrajnai konfliktusban is megjelentek (és azóta is jelen vannak), majd beavatkoztak a 2016-os amerikai elnökválasztásba és bevetésre kerültek a szíriai polgárháborúba, sőt Líbiában, Venezuelában illetve Szudánban is (és még ki tudja hány helyen).

specnaz.jpg

Orosz specnaz katonák (A kép forrása: rbth.com)

Az egyik ilyen titkos orosz fegyveres szervezetről - konkrét nevén a Wagner-csoportról - Amy Mackinnon újságírónő írt érdekes cikket a Foreign Policy nevű on-line újságban. [A cikket a danubeintitute blog szemlézte színvonalasan.] Ez alapján úgy tűnik, hogy a már ismert szpecnaz különítmények mellett létezik legalább még egy ugyancsak komoly katonai erővel rendelkező, jól képzett orosz különleges alakulat, mely a piszkos munkát végzi Putyinnak külföldön. Orosz újságírókat likvidál és az orosz érdekeket "egyengeti" afféle orosz CIA módjára.

A dolog annyiban mindenképp érdekes, hogy a közgondolkodásban elég népszerű, "Amerika a világ rendőre" elképzelést némileg árnyalja, hiszen egyértelművé teszi, nem csak a csúnya, gonosz USA de bizony Oroszország is rendszeresen avatkozik más államok ügyeibe és likvidál más országbeli "ellenségeket". Mármint olyan személyeket, akik számukra ellenségnek minősülnek. 

1percesblog_alsofejlec2.jpg

2021.07.18.(11:55) 

Putyin: a nyugat nem nyerné meg a 3. világháborút

Alig egy hete, június 23-án komoly nemzetközi hatású, katonai incidens zajlott a Fekete-tengeren, amikor egy brit romboló megsértette az orosz felségvizeket a Krím-félsziget közelében. Az oroszok figyelmeztető lövéseket adtak le és egy Szu-24 még bombát is dobott a HMS Defender útvonalára. Persze mindkét fél máshogy közölte le az eseményt, a britek egyszerűen letagadták az egészet (szerintük nem is történt semmi, még a figyelmeztető lövések sem igazak), az oroszok meg fenyegetőztek.

putyin.jpg

A kép forrása: kiszo.net

Az egészben nem is az az érdekes, hogy mit keresett egy angol hadihajó az orosz partoknál, vagy hogy kiállta e a próbát az orosz partiőrség és légvédelem (hisz nyilvánvalóan tesztelték mindkettőt), hanem hogy mit reagált Putyin az esetre. Felmerült benne ugyanis a harmadik világháború gondolata, melyet szerinte nem nyerhetne meg a nyugat.

Nos, a kijelentése minimum vitatható, kétszeresen is: egyrészt megnyerhet e BÁRKI is egy atomháborút hisz a harmadik nagy világégés, biztosan atomkatasztrófákat hozna, milliók halnának meg, városok tűnnének el a Föld felszínéről és az emberiség a középkorba süllyedne vissza. Másrészt Oroszország hadereje ugyan kétségtelenül hatalmas, mégis töredéke csupán a NATO 30 országból álló hadseregének. [USA - Oroszország haderő-összevetés] De még önmagában véve az amerikai haderőnek is. Minden téren. Azért reméljük, Vlagyimirünk tudja ezt lelke mélyén és nem vizionál többé atomháborúkról. Azt ugyanis mindenki megszívná.

krim_felsziget.jpg

A kép forrása: dreamstime.com

A fenti térképen a Krím félsziget látható és az ukrán - orosz területek. A félszigetet 2014-ben szállták meg az oroszok. Azóta a nemzetközi tiltakozások és szankciók dacára Oroszország részét képezi.

1percesblog_alsofejlec2.jpg

2021.07.01.(12:10) 

A 10 legforróbb ország Földünkön

Szinte elviselhetetlenül melegnek érezzük a napokban jellemző 35-38 fokos (néhol még forróbb) hőmérsékleteket, holott vannak országok, ahol egész évben ez a jellemzően megszokott meleg és a 45-50 fokos hőség sem ritka. Ha az országonkénti éves átlag-hőmérsékleteket nézzük: a 10 legforróbb ország közül a legelső: Burkina Faso. (A lenti térképen sárga-piros körrel jelölve) 

legforrobb_orszagok.jpg

A kép forrása: wikipedia.org

Burkina Faso három Magyarországnyi nagyságú és 20 millió lakosú afrikai állam, nem messze az egyenlítőtől. Lakossága szinte teljes egészében fekete bőrű és túlnyomórészt (60%-ban) muszlim vallású. A Föld legszegényebb országai közé tartozik, ahol az egy főre jutó GDP majdnem egy huszada a magyarországinak (alig 2 ezer $). Az évi középhőmérséklet közel 30 fok (téli-nyári), amit a tengerpart hiánya is fokoz. Július-augusztusban rendszeresen fordul elő 40-45 fok is az ország fővárosában Ouagadougou -ban.

A föld 10 legmelegebb országának listája a következő:

  1. Burkina Faso (Afrika)
  2. Mali (Afrika)
  3. Kiribati (Csendes-óceán)
  4. Dzsibuti (Afrika)
  5. Tuvalu (Csendes-óceán)
  6. Szenegál (Afrika)
  7. Mauritánia (Afrika)
  8. Maldív-szigetek (Indiai-óceán)
  9. Palau (Csendes-óceán)
  10. Benin (Afrika)

Közös jellemzőjük a hatalmas forróság mellett a szegénység és elmaradottság (illetve 3 kivétellel a muszlim vallás). A valaha mért legmagasabb hőmérsékletet egyébként 1913 július 10-én mérték az USA területén, a kaliforniai Furnace Creekben, 56,7 fokot. A Föld legforróbb városa az eritreai (Afrika) Assab, Dzsibuti közelében. Európában a legmelegebbet, 48 fokot Athénban mérték, 1977 július 10-én.assab.jpg

Assab városa, a Föld legforróbb települése (forrás: http://awate.com/assab-eritrean-nose/assab-the-nose-of-eritrea/)

A napokban érzékelhető 35-38 fokos hőségben vigasztalódjunk azzal, hogy vannak helyek, ahol lényegesen forrób a helyzet. 

Felhasznált forrás:

űhttps://en.wikipedia.org/wiki/List_of_countries_by_average_yearly_temperature

1perces_alsologo.jpg

Mozgásterünk a nagyhatalmak között

A nemrégiben lezajlott NATO-csúcson derült ki: Magyarország teljesíteni fogja a NATO felé az elvárásokat (elérjük a 2%-os katonai ráfordítási küszöböt [a költségvetésünkből]) sőt több területen is aktív részt vállalunk majd az Észak-Atlanti Szerződés akcióiban. (Egészségügyi alakulatok kiküldése, KFOR vezetés, balti államok légvédelmében részvétel, egyéb missziók, stb). Mindezt maga Orbán Viktor jelentette be. Korábban, 2018 decemberében 44 harckocsi és 24 önjáró löveg megvásárlásáról írt alá megállapodást (illetve 18 db egyéb eszközre szerződtünk), melyek nagy részét azóta már át is vettük. Úgy tűnik miniszterelnökünk pontosan átlátja, hogy amíg a NATO felé minden elvárásnak eleget tesz és a nyugati hadi-iparnak is ad megrendeléseket (vagyis lényegében "tejel" nekik) addig más területeken elnéző hozzáállásra számíthat. [Erről majd máskor bővebben.]

erdogan.jpg

Orbán és a nagy barát Erdogan (kép forrása: telex.hu)

Miközben azonban a NATO felé egyértelműen "jófiúk" vagyunk, addig megy a pajtásozás a keleti diktatúrákkal is, így a putyini Oroszországgal és az Erdogan vezette Törökországgal (nem beszélve a kazahokról, akiknek sikerrel adtuk be, hogy a rokonaink - így a Türk Tanácstól is kaphatunk némi támogatást). Felvetődik a kérdés: mekkora Orbán mozgástere ebben a sajátos kétkulacsos hinta-politikában, amit csinál egy ideje. Tud Putyinnak szolgálatokat tenni (pl vétók parancsszóra) és az önálló nagyhatalmi politikába kezdő Törökországgal is összefogni úgy, hogy közben Brüsszelnek is megfeleljen? Úgy tűnik igen, legalábbis egyelőre "működik" a dolog. Kínának önként behódolunk (jöjjön csak a Fudan és a Bank of China), Putyint kiszolgáljuk, Erdogannal meg katonai szerződést írunk alá. És közben a NATO -t partnerségünkről biztosítjuk. Ez kérem a "Hungarian way" a magyar külpolitikai "csoda".

***

1perces_alsologo.jpg

Üdvözlünk az 1 perces blogon!

Örkény István (1912-1979), az egyik legkedveltebb íróm 1968-ban jelentette meg először Egyperces novellák című gyűjteményét, mely gyermekkoromtól kedvencemmé vált. Örkény megmutatta, hogy röviden, tömören, egyetlen percbe foglalva is lehet értéket teremteni.

A blog ennek a gondolatnak a jegyében született, ám a témák terveim szerint inkább a közélet, a történelem, és a világpolitika tárgyköreiből kerülnek majd ki. Közös jellemzőjük a rövidség, az alig 1-2 perc alatt elolvasható terjedelem (1-2 ezer karakterben)

[artifexias@gmail.com]

1perces_alsologo.jpg

süti beállítások módosítása