The New Age of Social Networks

WT.Social

WT.Social

Vajon már jövőre bedöntik a nyugati világrendet az álhírek?

2019. december 11. - Oliver Taylor

500k-01.jpg

Az Egyesült Királyságban idén tartanak választásokat, az Egyesült Államokban jövőre. Soha nem volt még ennyire fontos a közösségi médiában terjedő álhírek kérdése.

December 12-én választások lesznek az Egyesült Királyságban, jövőre pedig az is kiderülhet, hogy Donald Trump  vajon másodszorra is amerikai elnök lehet-e. Mind a Brexit, mind pedig az Egyesült Államok jelenlegi elnökének megválasztása botrányokkal övezett témának számítanak, amelyek középpontjában az álhírek állnak.

Láthatatlan háború

Az álhírterjesztés ma az egyik legveszélyesebb politikai fegyver: országok sorsát döntheti el, ráadásul az elkövetőket gyakran nem is az ellenzék soraiban kell keresni, hanem idegen országok kormányaiban. A célja általában a pánikkeltés, az ellenfelek lejáratása és az erőszakos szélsőségesek felhergelése – még csak az sem célja az álhírek terjesztőinek, hogy az olvasó elhiggye az elé kerülő álhírt: tökéletesen elég az is, ha a vélemények kavalkádjában inkább senkinek nem hisz többé és elzárkózik a közéleti kérdésektől.

A legijesztőbb, hogy az emberek egyszerűen nincsenek felkészülve arra, hogy felismerjék azokat a helyzeteket, amikor megtévesztő információkkal találkoznak az interneten, hiszen a hírfogyasztás célja ma legalább annyira a szórakozás, mint a tájékozódás – utánajárni a hírek igazságtartalmának pedig túl komoly munkát jelenthet annak, aki éppen csak felpillantott az internetre megnézni, hogy épp mi újság.

500k-02.jpg

Forrás: Facebook

Zuckerberg még mindig hárít

A probléma forrásának azt a mechanizmust tartják, amely eldönti, hogy a felhasználók hírfolyamába milyen tartalmak kerüljenek, hiszen ezek elsődleges célja a reklámbevételek növelése és nem pedig a pontos tájékoztatás: jelenleg a világ egyik legjobban menő üzlete a hirdetés a közösségi médiában.

A magyarok leginkább a Facebook kapcsán érintettek: a hazai lakosság körülbelül 60%-a rendelkezik Facebook felhasználói profillal, világszerte pedig 2,45 milliárd regisztrált tagja van az oldalnak.

Már csak ezekből a számokból is látszik, hogy akire az oldalon megjelenő tartalmak ellenőrzése hárul, az óriási felelősséget vállal – márpedig a vállalat évek óta mindent megtesz azért, hogy ne kelljen törődnie a kérdéssel.

Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója december 2-án, az amerikai CBS This Morning című közéleti műsorban a demokráciára hivatkozva érvelt a hamis információt tartalmazó politikai hirdetések törlése ellen – szerinte egy demokráciában nagyon fontos, hogy az emberek maguk láthassák azt, hogy a politikusok mit mondanak, hogy aztán eldönthessék, elhiszik-e az információkat.

A botrány a nyerő

A Facebook hírfolyamában azok a tartalmak kerülnek a felhasználók elé, amelyekkel sok másik felhasználó lépett kapcsolatba kattintások, kommentek, lájkok, és egyéb lehetséges reakciók formájában. Ez természetesen semmit nem árul el az adott tartalom igazságtartalmáról és minőségéről. Egy botrányosan megfogalmazott, kattintásokat vonzó főcím adott esetben többet jelent a siker szempontjából, mint a komoly újságírói munka.

 wts_04.jpg

Forrás: Laurent Gillieron / Keystone via AP

Az egyetlen valós alternatíva: algoritmusok helyett hús-vér emberek

Jimmy Wales, a Wikipédia alapítója októberben elindította saját közösségi oldalát, WT:Social néven. A Facebook és Twitter riválisának szánt oldal célja kimondottan az, hogy a felhasználók minőségi forrásból tájékozódhassanak és jó minőségű híreket fogyasszanak, ne pedig reklámokat és titkosszolgálati dezinformátorok által kotyvasztott álhíreket.

A WT:Social hirdetők helyett a felhasználók önkéntes felajánlásaiból tartja fenn magát, felhasználókból pedig egyre több van: november 28-án az alig egy hónapja létező oldalra regisztrált a 400 000. felhasználó is. 

 

400k.jpg

Forrás: wtcommunity.social

Ha többet szeretne megtudni az oldal működéséről, látogasson el a WTCommunity.social oldalra, ahol magyar nyelvű útmutatókat talál a WT:Social működéséről, és ahol magyar nyelvű fórumon beszélgethet a szerkesztőkkel! Itt minden kérdésére választ kaphat a közösségi médiában terjedő hírek új korszakáról.

Forrás: wtcommunity.social   |  2019. December 9.

A Wikipedia alapítója a Facebook és a Twitter babérjaira tör

wt_social_the_new_social_network_thumbnail.jpgJimmy Wales, a Wikipédia nevű internetes lexikon társalapítója megindította a Facebook és a Twitter riválisának szánt internetes közösségi portált.

Az 53 éves internetes vállalkozó újságíróknak elmondta: a Facebook és a Twitter felületessége késztette egy új fórum beindítására es azt reméli, hogy az új portál „legyőzi” majd a szerinte kattintásvadász, félrevezető hírekkel megtűzdelt és mára már giga mennyiségü reklámot tartalmazó Facebookot. Úgy fogalmazott: az emberek „torkig vannak az ócska hírekkel és az álhírekkel”.

wt-social-logo.png

Az új szolgáltatás lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy cikkekhez, elemzésekhez, információkhoz vezető linkeket osszanak meg, beszélgetéseket és vitákat nyissanak. A politikától a műszaki újdonságokig és a méhészetig mindenről lehet szólni, és mindenhez lehet hozzászólni.

A hírek áramlása a Facebookon megjelenő hírfolyamhoz hasonló, de csak formailag. Míg például a Facebookon azok a bejegyzések kerülnek az élre, amelyet a legtöbben osztanak meg vagy kommentálnak, a WikiTribune Social  a legfrissebb híreket helyezi az élre. A tervek szerint nemsokára bővülnek is a szolgáltatások: egy gomb megnyomásával a felhasználók javasolhatnak majd értékes, minőségi tartalmakat.

Az új közösségi média működtetésére Wales új céget hozott létre, amelynek semmiféle kapcsolata nincs a Wikipédiával. A WikiTribune Social a felhasználók adományaira épít annak érdekében, hogy elkerülje a hirdetések közzétételét. Jimmy Wales meggyőződése szerint ugyanis a tartalmak minőségi romlásáért és a közösségi média vitatható vagy egyenesen rossz irányaiért a reklámok a felelősek. Az anti-Facebook örökre ingyenes marad és hirdetések sem lesznek rajta.

Az október óta működő új közösségi médiának eddig csak mintegy 60 ezer látogatója van, szemben a Facebook kétmilliárdos táborával. Wales szerint a cél utolérni és meghaladni a Facebook látogatottságát.

További információk, friss hirek, fórum és oktatóvideók az oldal használatához itt taláhatók:

https://wtcommunity.social

wtcommunity_logo_04.jpg

süti beállítások módosítása