Balogh Béla nem Szolnokon született, a halál sem itt érte, életének legfontosabb része, műve mégis az alföldi városhoz köti. (1. kép) Kassán töltött gyermekkora után családja Beregszászra költözött. Itt érettségizett, majd a budapesti tudományegyetemen természetrajz-földrajz szakon folytatott tanulmányokat. Érdeklődését felkeltette az antropológia is, így a tanári oktatás mellett orvosegyetemi képzésre is járt. 1911-ben szerezte meg a bölcsészdoktori címet, ezután Budapesten dolgozott gimnáziumi tanárként.

„Ezt látták a csillagok. Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében” című állandó régészeti kiállítás második egységében, a csillagos égbolt alatti félhomályban egy képzeletbeli temető felfedezésére invitáljuk a látogatókat. Betekintést nyerhetnek a megyénkben feltárt temetkezések rejtélyes világába a bemutatott ős-, népvándorlás, honfoglalás és középkori sírokon keresztül. A 19 sír egy részét úgy állítottuk ki, ahogy azokat az ásatáson megtaláljuk, néhány sírt pedig úgy mutattunk be, ahogy a korabeli temetést el lehet képzelni: az elhunyt viseletének, tárgyainak rekonstrukcióival.

Stanczik Ilona – barátainak egyszerűen csak ’Stil’ –, kinek fájóan rövid idő jutott itt a Földön, de még is munkásságával olyan példát mutatott nemcsak a női kutatók, hanem az egész régészettudomány számára, ami azóta is számos, a régészet és nem utolsó sorban a bronzkor iránt elkötelezett tudóst indított el pályáján.

A héten kezdődő sorozatunkkal a Régészeti Osztály munkatársai betekintést nyújtanak a 2023 szeptemberében nyílt „Ezt látták a csillagok. Másfél évszázad régészeti tevékenysége Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében” című állandó régészeti kiállítás látnivalóiba, kedvet csinálva ezzel a látogatóknak egy nem hétköznapi tárlat megtekintésére.

A Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz programjának támogatásából megvalósult kiállítás első részében a látogatók megismerhetik azokat a kiemelkedő kutatókat, gyűjtőket, régészeket, akik létrehozták régészeti gyűjteményünket. Nekik is köszönhető, hogy múzeumunk országosan és Európa-szerte elismert intézménnyé, a tudományos világ meghatározó helyszínévé vált.

Időrendben haladva következzen az első neves kutató, gyűjtő, Hild Viktor életútjának és a régészet terén folytatott tevékenységének rövid bemutatása.

4. kép 

Tisztelt Blog-olvasók!

Újév napján reggel, arra ébredtem, hogy „atya-világ!” fél évszázada már, hogy régész vagyok, ugyanis 1973 nyarán kaptam kezembe egyetemi diplomámat. S ez a tény nemcsak életkoromra utal, hanem arra is, hogy most már – szakmámhoz illően – visszavonhatatlanul a történelem részévé váltam.  Emlékszem, miképpen bilincseltek le kisdiákként olvasmányaim, mint pl., C. W. Ceram: A régészet regénye, vagy H. Schliemann: Életem, kalandjaim c. önéletírása. Gyermekként azonban semmiféle alkalmam nem nyílott arra, hogy ásatást lássak, valójában fogalmam sem volt arról, hogyan is juthatnék ilyen helyre, egyáltalán hol és kik foglalkoznak ilyen elvarázsolt dolgokkal. Ma már a régészet a mindennapi híradások kedvelt témája, de akkoriban igazán nem sok esélyt láttam arra, hogy eljusssak – ha nem is éppen Ilion falaihoz, de akár környékünkön egy-egy hétköznapi régészeti ásatást látni. Most eszembe jutott az is, hogy Móra Ferenc „Aranykoporsója” milyen felejthetetlen diákkori könyvélményem volt, de az író iránt érzett rajongásom ellenére is, magam sem tudom, hogy történhetett, hogy csak egyetemistaként került kezembe az „Utazás a földalatti Magyarországon c. elbeszélés-kötet, melynek jelen mondanivalóm szempontjából is van jelentősége.

Felszíni leletek - megmosva

Felkészülten indulunk régész pályánkon, csak egyet nem tudunk még: nem is álmodunk arról, hogy az intellektuális élmények mellett mennyi személyes benyomást szerzünk majd, mennyi kedves, eldugott kis faluban járhatunk, lakói között mennyi igaz emberrel találkozhatunk. Pető Józsi bácsi, Kovács Lajos bácsi, Botos Károly bácsi, Bencsik Péter bácsi és még sokan, akiket munkánk során szívünkbe zártunk, s akiktől fáj megválni több évig tartó ásatás befejeztével.

No meg a csalódások, azoktól edződik a lelkünk!

A 2022. év régészeti munkákban bővelkedett Jász-Nagykun-Szolnok megye területén. Nemcsak a 4-es út nyomvonalán található lelőhelyekről kerültek elő szenzációs leletek, hanem a múzeumunk által végzett kisebb leletmentések alkalmával is.

Az elmúlt években Tiszajenő környéke nem kevés meglepetéssel halmozta el a régészeket. Pár éve még fogalmunk sem volt az egykor itt lévő gazdag, több korszakot felölelő régészeti lelőhelyről, de mióta 2020-ban innen került elő egy közép-európai szinten is jelentős bronzkori kincsegyüttes (bővebben itt), az elmúlt időszakban intenzív régészeti kutatásoknak vetettük alá e környéket.

Az „emberélet útjának” olyan időszakába jutottam, amikor az ember egyre többet gondol a múltra. No, nem fennkölt módon – az emberiségére, hanem a sajátjára. Természetes dolog, de közveszélyessé csak akkor válik, ha – úgy, mint én most – tollat is ragad, hogy felebarátait szerencséltesse mondanivalójával. Nem bírtam ellenállni a sürgető kényszernek, ezért fogadjátok elnézéssel.

A régészek munkája gyakran hasonlítható egy nyomozáshoz, vagy egy kirakós játékhoz. A különböző tárgyi leletek, vagy tárgycsoportok alapos kutatásával és helyes értelmezésével szinte puzzle-szerűen kerülnek egymás mellé a régmúlt kirakósának darabkái. Jelen esetben a kelta kor üvegkarpereceinek vizsgálatával sikerült közelebb kerülni az Alföld ’ókorának’ megismeréséhez. Esetünkben ez most csak egy apró tárgycsoportra korlátozódik az üvegkarperecekre, azonban ezek is fontos információkat tartalmaznak területünk Kr. e. III-II. századi történetéről.

Úgynevezett 'Érsekújvár' típusú karperec, ilyen karperec töredéke került elő Jászszentandrás határában. Forrás: https://balkancelts.wordpress.com/2016/01/10/the-glass-revolution-celtic-ersekujvar-bracelets/ (Karwowski M., Prohászka P. 2014)