Ritmus és hang

be local think global

Másnak, nem magának...
Másnak, nem magának...

mupa_1.jpg

Áldott ez az apa, ki kertecskét kertel./Áldott ez az anya, ki virágot ültet./Másnak, nem magának, más ember fiának/Gyönyörűségére maga magzatjának – hallottam a minap az ország legnagyobb hangversenytermében. A moldvai csángó dallam mindössze öt hangból építkezik. Nem pentaton, itt egymás mellett vannak a hangok, ugrás nélkül. Beleborzongtam, milyen igazság van benne. Miért is örülünk annak, ha kertünk termését, testünkből sarjadt virágunkat más ...

lillizmusok és a komfortérzet - Orbay Lilla
lillizmusok és a komfortérzet - Orbay Lilla

orbay_yt_cover.jpeg

Orbay Lilla a fiatal jazz-generáció egyik legkiemelkedőbb egyénisége, aki muzikalitását nem csak, mint énekesnő, de mint komponista és zenekarvezető is kamatoztatja. 

Öt-hat évesen kezdett el zongorázni, hét évesen már saját számokat írt. Két éve kezdett külföldön játszani, de már járt több európai országban és Mexikóban is.

A tihanyi Belső-tónál találkoztunk, szürke szarvasmarhák és átvonuló turisták alkották a beszélgetés hátterét. ...

Ha ma is ennyire szeretik ezt a zenei világot az emberek, akkor nincs vége – Krulik Zoltánnal beszélgettünk
Ha ma is ennyire szeretik ezt a zenei világot az emberek, akkor nincs vége – Krulik Zoltánnal beszélgettünk

„Az az igazság, hogy vagy zseni vagy, vagy nem. Ha nem, akkor meg kell tanulnod, mitől lesz valami jó” – vallja Krulik Zoltán, a Makám együttes zeneszerző-muzsikus vezetője. A Café Zsivágóban találkoztunk, hogy igazi múltidéző terekben különböző, jelenbe és jövőbe ívelő utakról, alakulásokról beszélgessünk. 

Az alkotó emberekhez általában kötődik egy-egy törzshely is. Az olyan „nagyok” mellett, mint a Hadik vagy a Centrál, Adynak ott volt a ...

A hangszer a barátom, hogy hagytam volna otthon?
A hangszer a barátom, hogy hagytam volna otthon?

  b5a29767-98fe-4520-8457-6398ed6b8537.JPG

Az egész ott kezdődött, hogy egy tavaszi estén kijöttünk egy moziból és elhatároztuk, hogy átsétálunk a városon. Arany János utcánál benéztem egy étterem ablakán, ahol négy férfi ült egy asztal körül, kezükben gitár, két saz és egy darbuka. Egy török étterem előtt álltunk és két perc múlva már karnyújtásnyira ültünk a zenészektől. Közel egy órán keresztül hallgattuk élőben azt, amit eddig csak lemezekről ismertünk. A cigiszünetben ...

„Pakolj, jössz velünk tovább a turnéra” - a Devil's Trade története
„Pakolj, jössz velünk tovább a turnéra” - a Devil's Trade története

  wide1_248.jpg

Nem volt kérdés, hogy magyar zenészek nemzetközi érvényesülésével foglalkozó új podcastem első vendége a Muzsikás lesz , aki már 40 éve kitaposta az utat a nagyvilág felé.

A második is könnyen jött – a Devil’s Trade talán a legtöbbet turnézó magyar zenész manapság. Évi két 24-28 állomásos turné, nyáron sok fesztivál, és ezek 90%-a külföldön zajlik. És bár nagy ugrásnak tűnik a népzene után a metállal folytatni, mégsem az. Az első dal, ...

A mi Bélánk
A mi Bélánk

„Maradjunk itt örökre?” – kérdezi Béla Fleck a ráadás szám, a Stomping Grounds  előtt. És hát ez nem is annyira vicc! Ekkor már két óra tömény zene és egy húszperces szünet volt mögöttünk, és olyan lendülettel csapott bele a zenekar a régi Flecktones dalba, hogy akár a nyitószám is lehetett volna. Azt hiszem, a bluegrass egyik lényege a végtelen energia, a magát töltő perpetuum mobile-szerű közös muzsikálás. Fleck többször járt már ...

Makám 40
Makám 40

416393557-1606279359905090-5126988301686452700-n.jpg

Az 1984-ben alakut Makám ma is aktív. A 40 éves zenekart volt amikor a kortárs, volt mikor az etno-avantgard, volt mikor a világzene kategóriájába igyekeztek begyömöszölni. Részben illenek is rájuk ezek a jelzők, de kilógnak mindegyikből. Igazából ezekből a hatásokból csak inspirálódtak, igazi újító, kísérletező, instrumentális és improvizatív alkotóműhelynek számítottak. Talán az új tradíció elnevezés az, ami az akkori és mai Makámra is megáll.

...
"Némely dalokat messzire reptettem, némelyeket fészkükben hagytam."
"Némely dalokat messzire reptettem, némelyeket fészkükben hagytam."

ba_sits-branka.jpg

Az ezredforduló körül Boban Marković - aki az Emir Kusturica (Underground, Arizonai álmodozók) filmek zenéje kapcsán lett világszerte népszerű – először koncertezett aktuális zenekarával Magyarországon, akkor a balkáni népek muzsikáiról csak egy szűk körnek volt beható tudása. A Vujicsics Együttes munkájával - akik a 70-es évektől kezdve a magyarországi délszláv zenei hagyományok legfontosabb képviselői - nagyjából képben volt a közönség, de ennél ...

A jelentésen túli zeneiség
A jelentésen túli zeneiség

Gráf Vivien egyedi jelenségnek számít a hazai világzenei színtéren. Ő kiváló példát mutat arra, hogy hogyan lehet az előadói tevékenységet megközelíteni a nem hivatásosság oldaláról. Az éneklés mellett a belsőépítészet területén tevékenykedik, egy olyan szakmában, amelynek a koncepcionális gondolkodásmód és vizualitás fontos részét képezi. Számára az éneklés egy a számos önkifejezési lehetőségek közül, és ez a fajta alkotói sokoldalúság ...

Muzsikás 50 éve – kitaposni az utat
Muzsikás 50 éve – kitaposni az utat

Jaj, a világ! podcast. Magyar zenészek érvényesülése a nemzetközi piacon – beszélgetések életutakról, stratégiákról a külföldön sikeres zenészekkel. A külföldi siker útja és ára. Biljarszki Emil hosszú zenei, rádiós, újságírói és zeneipari karrierje során megismert zenei pályákat, életutakat mutat be ebben a podcast sorozatban. A hangsúlyt a külföldi érvényesülés lehetőségeire helyezi.  

347422896_787721839692225_4199199303896071314_n.jpg

Nem véletlen, hogy a podcastunk első vendége ...

A magnum opus
A magnum opus

photo_portre_5.jpeg

A hírek szerint a hatodik albummal vált teljessé Cserepes Károly magnum opusa és a messze jövendővel komolyan összevetett múltkor végleg megtalálni látszik helyét a jelenben. Hogy érdemes Kölcseyt – még kissé szerencsétlenül is – iderángatni a Huszt tal és valamelyest transzformálni a gondolatait, annak bizonysága a „Régi kor árnyai felé visszamerengeni mit ér?”-sor, hiszen Cserepes a kérdésre pontosan azt a választ adja a mában, amit Kölcsey és ...

„A stílustalanság részünkről állásfoglalás” – új lemezről, alkotásról és összhangról meséltek a Góbé tagjai
„A stílustalanság részünkről állásfoglalás” – új lemezről, alkotásról és összhangról meséltek a Góbé tagjai

Úgy hagyják, hogy a személyiségük formálja a zenekart, ahogyan a népdalok alakítják a zenéjüket. Egyfelé tartanak, hiszen a „népzene ott van mindenben. Él, létezik és jó.” Ők pedig éltetik. A jubiláló Góbé zenekar két tagjával, Czupi Áronnal és Egervári Mátyással Müpa live vinylről, tradícióról és modernitásról, új klipről és népszerűségről is beszélgettünk. 

...

Facebook oldaldoboz

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kapcsolat, hirdetés, mindenmás: apostrophe.prod@gmail.com

Címkék

cimkefelhő
süti beállítások módosítása