rabszolgatörvény

2019.jan.15.
Írta: Rabszolgatörvény Szólj hozzá!

Kettős mérce, és a BayerZsótti vs Nagy Blanka eset

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Sikeres vidéki tüntetések országszerte!

 Debrecenben 15 órára 300 ember gyűlt össze a Napló székház épületénél. A tüntetésen felszólalt Lénárt Attila egyetemi hallgató, Jakab Fruzsina civil aktivista, Káposznyák István a szolidaritás mozgalom debreceni vezetője és az esemény főszervezője, Rutz Tamás, a Mi vagyunk Debrecen csoport vezetője. A felszólalók amellett, hogy a rabszolgatörvény elutasításáról és a szabadság fontosságáról beszéltek, bírálták a megyei napilapot és városi televíziót, mivel azok szinte egyáltalán nem számolnak be a helyi tüntetésekről, megmozdulásokról.

A résztvevők köszöntötték emellett karácsony alkalmából Orbán Viktort, minden rabszolgává tett munkavállaló, a család fogalmából kiszorított anya és a vidéki szegénységben élők nevében. Mint a felszólalók hangsúlyozták, ők Magyarországon akarnak élni és nem kivándorolni, ezért állnak ki hazájukért. Felolvasára került a vidéki szervezők közös levele, melyben hangsúlyozták: a budapesti tüntetők mellett állnak és nem lesznek rabszolgák. A beszédek után, a 400 fő közelére duzzadt tömeg levonult a debreceni Fidesz székházhoz, kormányellenes jelszavakat skandálva. Itt hógolyókkal és táblákkal árasztották el az épületet, megüzenve, hogy “ellopják az életünket is”. A rendezvény 16 óra után békésen lezárult. A tüntetést meg lehet nézni a debreciner oldalon:

Tovább

Miskolcon már készülnek, debrecenben már vonulnak - Nyílt levél a kormánynak!

Debrecenben készülnek:

Miskolcon már vonulnak:

-Győrben és Békéscsabán lassan kezdenek szállingózni az emberek a helyszínre, Szegeden mr nagyobb tömeg látszik.

A több városban tüntetéseken többek között egy nyílt levél is elhangzik:

Egy névtelen köztisztviselő levele a rabszolgatörvény kapcsán

 

Az elmúlt évszázadban a szervezett munkásság kiharcolta az egyre jobb munkakörülményeket, a 8 órás munkanapot, a fizetett szabadságokat, és a szerencsésebb országokban az általános szociális ellátórendszert. Hazánk is ilyen ország… volt.

Én magam 2006 és 2013 között jó pár tüntetést szerveztem és még többön vettem részt, de most köztisztviselőként nem lehetek ott. Hétfőn már ki lennék rúgva. Amíg nem áll be a tüntetések mellé a köztisztviselői szakszervezet a kezem meg van kötve. Konzervatív vagyok és hazafi, éppen ezért érzem úgy, hogy tennem kell valamit. Ezért szólok e módon a kollégáimhoz, a parlamenthez és azokhoz a gondolkozó emberekhez, akik az utcán ki merik mondani az igazságot:

Kevesebb pénzért többet dolgoztunk eddig is! Most pedig már alapvető jogainkat szűkítik a cégek egy szűk csoportjának kedvéért. Már most is – Bulgáriát kivéve – hazánkban a legalacsonyabb az átlagos alkalmazott éves szabadnapjainak a száma az Európai Unióban. Ezt tovább csökkenteni már az emberek egészségét és családi életét veszélyeztető felelőtlen döntés.

Szégyenlem köztisztviselőként, hogy a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének csak egy erőtlen szövegre futotta. Kedves kollégáim, a még jó, hogy hiányoljátok a megfelelő párbeszédet. De a változáshoz hangot is kell adnunk a követeléseknek: az MKKSZ és KSZSZ képviselőinek itt kellene lennie a demonstráción. Békésen és tisztességesen ki kell állnunk az ügyben, hivatásunkhoz méltó módon.

Köztisztviselő kollégáimnak kell a legjobban tudni, hogyan működik az ingyenes és „önkéntes” túlóra. Nem szabad bedőli a propagandának. Olyan, hogy önkéntes túlóra-keret Magyarországon nincs. Vagy vállalod, vagy kirúgnak! Vagy beállsz a sorba bégetni, vagy a farkasok elé leszel vetve. És aki tényleg dolgozik az tudja mennyire megterhelő amikor hírtelen órákat kell maradni, miközben otthon beteg a gyerek. 3 év múlva kell kifizetni? Tudjuk, hogy nem fogja megkapni az emberek többsége, de ha igen, akkor is apasztja az infláció évekig!

Családok éve? Hogy fog több gyermek születni Kósa Úr! Ha a szülők alig látják egymást? Levélben még mindig nem lehet gyereket csinálni! Keresztényi érték a család és az együtt töltött minőségi idő. Ez Önnek miért nem szempont?

Családok éve? Lezsák Úr! Ön szerint ki fogja nevelni a gyerekeket, ha a szülők még szombaton is a gyárban dolgoznak? A konzervatív érték a családban nevelt gyermek, de nem az utcán lézengő kulcsos kölyök. Ez Önnek miért nem szempont?

Én tényleg szeretném, ha jövőre a családok éve jönne el és a törvények e szerint alakulnának. Több támogatást a dolgozó embernek, de az embernek és nem a gyárak tulajdonosainak!

Az új munkakönyv emellett gyakorlatilag megszüntette a munkások védelmét a jogszerűtlen elbocsájtások ellen, a munkáltató NYOLCSZOR több pénzt vonhat el hiba esetén a munkástól, mint eddig. Ráadásul a főnök durván beleszólhat a szabadidődbe: önkényesen megtilthat bizonyos hobbikat, viselkedésformákat!  A rabszolgatörvény tehát csak a Kövér jéghegy csúcsa.

Sokszor sírják el a médiában a legkülönbözőbb gazdasági szereplők, hogy mekkora emberhiány van. Sok ágaztara ez persze igaz, DE! Azt mintha elfelejtenék, hogy nincs folyamatos munka a vidéki munkanélküliek számára és nem is lesz a világrekorder adóterror miatt. Miskolctól Békéscsabáig rengeteg jó szakember nem jut álláshoz, csak mert nem Pestre született.

 A fizetések sok ágazatban olyan alacsonyak, hogy nem éri meg ingázni. A CSOK miatt felfújódott lakás és albérletárak mellett az egyszerű dolgozó nem tud menni a munkahelyek után. A falvakból a mostani bérletárak mellett nem éri meg beingázni Szombathelyre, Szegedre vagy Debrecenbe részidős munkára. Tehát a kormány bőven tudna elég munkaerőt találni, ha a mobilitást könnyítené, a túlórák száma helyett.

Az országban a fizetések még mindig csapnivalók, számos iparban általában szörnyűek a munkakörülmények, nincs karrier-lehetőség.  Hiába dolgozza magát halálra magát a Győri, Pesti, vagy épp Pécsi munkás, hiszen nem jut egyről a kettőre, mert az infláció és a dráguló lakhatás elviszi a többletet, vagy a túl feszített tempó miatt a romló egészségügybe hordja a keresetét.

Nem kedves Képviselő Urak! Nem munkaerőihány van. Csupán a jelenlegi helyzet egyáltalán nem motiválja a dolgozókat és a tisztességes foglalkoztatókat, legfeljebb arra, hogy kiköltözzenek nyugatra. Az utolsó kérem majd kapcsolja le Paks2-t!

A közfoglalkoztatás ezen nem segít, mert nem valódi állás, nem adja a jól végzett munka örömét meg és így alkalmatlan a céljára. Inkább adókönnyítéssel kellene a KKV-kat ösztönözni a munkahelyteremtésre, és nem az amúgy igen automatizált és ezért arányában csak kevés embert foglalkoztató autóiparba önteni a pénzt szeneslapáttal. A kiváló autógyári munkások köszönik szépen majd a magas minőséggel ide vonzzák a gyárakat.

Be kell látnunk: ebben az országban a munkás csak erőforrás, mint ahogy az EMMI minisztérium neve is mutatja. Olyan eldobható ipari alapanyagok vagyunk, mint a zsaluzáshoz használt fa, vagy a festésnél a takarófólia. Nem ember, hanem csak kopó alkatrész. Tehát szó szerint félrabszolga állapotba kerülhetünk 2020-ra!

Főleg, mivel sok életbevágó kérdés, mint a sztrájk, a föld vásárlás vagy az építési kérdések a pártból vezérelt, árnyéktestületként működő közigazgatási bíróságokhoz kerültek, aminek a súlyát láthatóan még a szakmabeliek sem képesek felmérni.

A rendszerváltáskor minden gyermek megtanulta, hogy Magyarország nem lesz a Vas és Acél Országa. Így 2018 végére Önök is lassan megtanulhatnák ezt.  Jóléti társadalom és nem munka alapú társadalom kell Magyarországra. A munka az eszköz a jólét és a fejlődés megteremtésére és nem a munka a cél! Kedves képviselő Urak! Ne csináljunk Bangladeshez hasonló összeszerelő üzemet az ezer éves Magyar Államból! Nagyapám nem ezért harcolt 1956-ban!

Jó munkát és kitartást kívánok minden honfitársamnak!

Egy átlagos köztisztviselő.

Mi a baj a rabszolgatörvénnyel? FAQ

Olvasási idő: 6 perc

1) Az iparnak jót tesz!
Valójban a munkáltatók széles körében nem merült fel igényként, ezért úgy vélte, hogy ez a tervezet csak a munkaadók szűk rétegének kiszolgálására van. A komoly foglalkoztatók 3 műszakban dolgoztatnak, ott nincs is mikor túlorázni, a kisebb cégeknél meg munkaidő csúsztatással oldották meg eddig is. Mivel azonban Kósa csapata az égvilágon senkivel nem egyeztetett (pedig többször ígéretet tettek rá) azt sem tudták miről csinálnak törvényt.

Tovább

Országos megmozdulások a rabszolgatörvény ellen! ↻ (frissítve!)

A rabszolgatörvény és a bíróságok szétverése elleni tiltakozások végre országos mozgalommá kezdenek alakulni, a közeljövő vidéki eseményei: ( ↻ folyamatosan frissül!) UPDATE:2018.12.15.

Miskolc: Dec. 16. 17:00, Búza tér, Demonstárció
https://www.facebook.com/events/2267285753593279/

Győr: Dec. 16. 17:00, városháza előtt, Demonstráció.
https://www.facebook.com/events/2214613788570984/

Debrecen: Dec. 16. 15:00, Dósa Nádor tér, Demonstráció
https://www.facebook.com/events/275741103132002/

Békéscsaba: Dec. 16. 16:00, Andrássy Gy. út, Demonstráció.
https://www.facebook.com/events/2900467663352006/

Szeged: Dec. 16. 16:00, Rákóczi tér, Demonstráció.
https://www.facebook.com/events/278345062868412/

Nagykanizsa: Dec. 19. 13:45, Útlezárás a 74. sz. főútvonalon, Palini elágazás

Eger: Dec. 21. 14:00-17:00, Dobó tér, Demonstráció.
https://www.facebook.com/events/380326119205269/

 

[GLV]

Címkék: demonstráció
süti beállítások módosítása