Egy logopédus gondolatai

Logopédia, egyéni igényeknek megfelelően

Logopédia, egyéni igényeknek megfelelően

Te is azt hiszed, hogy a logopédia feladata a beszédhibák megszűntetése?

2021. november 11. - Munkás Nóri

„Mikor elkezdtünk hozzád járni, nem is tudtam, hogy ez a logopédia ilyen széleskörű, elég komoly munka. Kezdem sajnálni, hogy Kornél nővére nem részesült ebben, sokat segített volna neki első osztályban.” – ezt a mondatot egy olyan kisfiú anyukája mondta, akivel egy két és fél éves együttműködésünk ért véget a napokban.

mn_blog_1114.jpg

És igen, én is úgy látom, hogy egyik legnagyobb tévhit, amivel folyamatosan találkozom, az az, hogy sokan azt gondolják, hogy a logopédia óvodás korban pusztán a beszédhangok javításáról szól. Ez nem igaz. Sőt! Tovább megyek! Ha a terápiás folyamat csupán a beszédhangok korrigálásáról szól, az bizonyos esetekben egyértelmű hibának tekinthető, más esetekben pedig „csak annyinak” elszalasztunk egy jó lehetőséget.

Hogy lehet ez?

Kornél 4,5 éves volt, amikor anyukája megkeresett azzal, hogy a kisfia nagyon rosszul beszél. Valóban így volt, a vizsgálat után számszerűen megmondható volt, hogy Kornél 18 hangot képzett rosszul. Ez azt jelentette, hogy idegen fül számára gyakorlatilag érthetetlen volt a beszéde. 

A vizsgálat során természetesen nem csak a beszéd vizsgálatára tértünk ki, hanem alaposan megvizsgáltuk Kornél nyelvi fejlettségét is, alaposan megnéztük a nyelvi szinteket. 

  • Megvizsgáltuk a hangok szintjét (pl. hogyan észleli a gyermek hangok sorrendiségét, észleli-e hangok közti különbséget,  tud-e hangokat leválasztani a szavakból stb..).
  • A szókincs minőségi és mennyiségi elemzése is nagyon fontos információkat tartogat az olvasás és írás elsajátítása szempontjából (az aktív és passzív szókincs nagyságát feltártuk, megnéztük, hogy milyen gyorsan hívja elő/találja meg a kimondásra szánt szót a szókincsből, stb.)
  • A szóelemek szintjén megnéztük, hogy a szavak toldalékolásában hibázik-e.
  • A mondatok szintjén pedig azt figyeltük meg, hogy milyen a mondatalkotása, a szórend és szókapcsolatok helyesen szerepelnek-e a beszédében. A későbbi terápia szempontjából nagyon fontos tudnom, hogy érti-e a különböző nyelvtani szerkezetek jelentését.
  • A szövegnél pedig lényeges, hogy megérti-e a hallott szöveget és hogy magának a gyermeknek milyen a szövegalkotási képessége.

Miért fontos ezt tudni? Miért nem elég csak a beszédhibákat kijavítani?

Mindenki azt szeretné, hogy a gyerek beszéde jól érthető, szép és tiszta legyen. Azt is mindenki tudja, hogy az iskolákban is fontos kritérium a jól érthető beszéd. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a kutatások azt mutatták ki, hogy a fel nem tárt és nem kezelt nyelvi elmaradások sokkal nagyobb valószínűséggel fognak olvasási és írási nehézséget okozni, mint maguk a beszédben jelenlévő hanghibák.

Kornélnál az első nyelvi szinten, a hangok és a szókincs szintjén találtunk jelentős elmaradást, így a terápiás órákon a hangfejlesztés mellett ezekre a területekre fókuszáltunk erőteljesen. Miközben egyre több hangot tudott már szépen kiejteni, sok más terület is fejlődött vele együtt, például:

  • hangok közti különbségeket is egyre jobban észlelte, 
  • pontosan észlelte már egy hang helyét a szóban,
  • megtanult a szavakban szereplő szóelemekkel műveleteket végezni,
  • folyamatosan bővült a szókincse, 
  • egyre pontosabban és gyorsabban találta meg azokat szavakat, amiket ki akart mondani, stb.

A logopédiai terápia akkor jó, és akkor teljesíti a feladatát, ha nem csak szigorúan a hangok korrigálására fókuszál, hanem olyan fontos területekre is, ami elengedhetetlen a sikeres írás és olvasás tanulásához.

Kornél most kezdte meg az első osztály. Komoly terápiás folyamaton vagyunk túl vele, de most már minden alapja megvan már a sikerhez!

5 szempont a logopédusválasztáshoz

Ugye mennyire nyomasztó az, hogy egyébként is  tele van az életed számtalan problémával, megoldandó feladattal, közben pedig az is kiderül, hogy a gyerek rosszul beszél és segítségre van szüksége? Nincs mese: logopédust kell keresni. A napi terhek mellé kaptál még egy megoldandó feladatot, amit nagy valószínűséggel szintén neked kell (jól) megoldanod.

mn_sm_06.jpg

Szakértőt kell választani, na de milyet? Mi alapján válassz szakembert? Félsz attól, hogy nehogy félrekezelje a gyerekedet, és az is könnyen meglehet, hogy egyedül maradtál ebben a folyamatban. Egy újabb frusztráló helyzet előtt állsz, ahol nem igazán van támpontod. Eddig, hiszen erre hozok neked most segítséged.

A következők abban segítenek, hogy a logopédus választás folyamatát félelem és bizonytalanság nélkül hajtsd végre, így legalább abban biztos lehetsz, hogy jó helyen jártok a gyermekeddel. Ugyanis, jól érzed, nem elég csak úgy hasraütésszerűen szakembert választani. Nagyon sokan beleesnek abba hibába, hogy a helyileg legközelebb lévő logopédust választják, pedig van ennél 5 sokkal fontosabb szempont is, amire oda kell figyelned.

Lássuk, melyek azok!

Érdeklődd meg, hogy van-e az adott területen tapasztalata, foglalkozik-e ilyen jellegű problémával.

Mi alapján tudod ezt eldönteni? Először is nézd meg, hogy milyen visszajelzései vannak az adott témában. Utána figyeld meg, hogy miről kommunikál az adott szakember és hogyan?

Figyeld meg, hogy fel tárja-e alaposan az előzményeket és a gyermeked jelenlegi helyzetét.

Az első fontos dolog, hogy körüljárja-e az adott problémát. Kikérdez-e, hogy mi a probléma, mi a célja a felkeresésednek. Érdeklődik-e arról, hogy milyen más szakembernél jártatok még? Vannk-e más vizsgálati eredmények is, értelmezi-e azokat is? A vizsgálat előtt megtörténik-e egy részletes kikérdezés a gyermek születésére és  mozgás-, ill. beszédfejlődésére, betegségeire vonatkozóan? Ha ez minden megvolt, ezután következik csak a részletes kivizsgálás. Ahhoz, hogy a vizsgálat után az adott probléma valódi okát feltárjuk és a megfelelő diagnózis szülessen, elengedhetetlen, hogy a szakember birtokában legyen ezeknek az információknak. A gyermek fejlődéséről kapott információk alapján lehet az okokat feltárni. Az sem mindegy, hogy részesült-e már előzőleg vizsgálatokban, terápiákban és milyen eredménnyel? Ha ezek az információk nincsenek a logopédus birtokában, akkor könnyen téves következtetést vonhat le a vizsgálati eredményekből.

Elvégzi-e a részletes, komplex vizsgálatot, ezzel személyre szabva a terápiás tervet?

Itt a legfontosabb dolog megfigyelni vagy megkérdezni azt, hogy a beszéden, hanghibákon kívül automatikusan megvizsgálja-e a nyelvi szinteket is vagy netán figyelmen kívül hagyja azokat.

Nézzük, mire gondolok pontosan!

  • Megvizsgálja-e a hangok szintjét? (Pl. hogyan észleli gyermeked a hangok sorrendiségét, észleli-e hangok közti különbséget, tud-e hangokat leválasztani a szavakból stb.)
  • A szókincs minőségi és mennyiségi elemzésével foglalkozik-e? (Az aktív és passzív szókincs nagyságát feltárja-e, a szavak előhívását megvizsgálja-e.)
  • A szóelemek szintjén a toldalékolást, ragozást is elemzi-e?
  • A mondatok grammatikailag helyes képzését, illetve a mondatértést is megvizsgálja-e?
  • A szövegnél pedig fontos, hogy megérti-e a hallott szöveget és hogy magának a gyermeknek milyen a szövegalkotási képessége.

A logopédiát nagyon sokan csak a beszédjavítással hozzák összefüggésbe, pedig valójában sokkal többről szól. A kutatások szerint nagyobb eséllyel lesz gond az írás és olvasás elsajátításánál, ha a fent említett területeknél mutatkozik elmaradás, mint fenálló hanghibák esetén. Ezért nagyon fontos nem csak a beszédet, hanem a nyelvi szinteket is alaposan megvizsgálni!

Fontos, hogy ismertesse a terápia irányvonalait, a célhoz vezető nagyobb lépéseket.

Nagyon fontos, hogy az első vizsgálat után ismerteti-e veled részletesen az eredményeket. 

Pontos képet kapsz-e arról, hogy honnan indultok, melyek azok a területek, amelyekre hangsúlyt kell fektetni a terápia során? Elmondja-e, hogy te mint szülő ebben a folyamatban hogyan tudsz a leghatékonyabban részt venni? 

Ha nem tájékoztat róla, hogy mi zajlik a gyerekeddel, és te hogyan tudsz ebbe bekapcsolódni, az mindig legyen gyanús! Lehetséges, hogy a kinézett “szakértő” nem áll a helyzet magaslatán, és ezért titkolózik, de az is lehet, hogy szimplán csak nem elég motivált abban, hogy teljes figyelemmel, megértéssel foglalkozzon veletek. Egy profi nem tartja bizonytalanságban az ügyfelét, épp ellenkezőleg: az a feladata, hogy megnyugtasson téged.

Időnkénti fogadóóra keretein belül részletes beszámoló alapján képet ad az aktuális állapotról és teendőkről, így pontosan tudod, hogy mi zajlik a terápiás folyamaton belül és nem ér meglepetés.

Már az eleján figyeld meg, jelzi-e azt, hogy milyen módon fog reflektálni neked a terápia folyamata közben! Vagy majd neked kell aggódnod azon, hogy vajon mi is történik pontosan? Ugye milyen zavaró tud lenni, ha úgy dolgozol egy szakértővel együtt, hogy nem tudod, hogy mi történik? Ha nincs fogadóóra, akkor nem fog téged beavatni a folyamatokba, és neked kell aggódni rajta, hogy mi történik, hogyan haladtok és miben, hogyan tudod támogatni a gyermeked. Előzd meg ezt a bizonytalanságot!

 

Válassz olyan szakembert, akinél ezek a pontok teljesülnek, így tisztában leszel azzal, hogy pontosan milyen keretrendszerben zajlik a fejlesztés, milyen lépésekre van a gyermekednek szüksége ahhoz, hogy elérje a célt, éppen hol járnak/jártok a folyamatban most és mennyi van még a célig és hogyan tudod őt a legjobban támogatni. 

Ha ezeket tudod és szem előtt tartod, akkor máris előrébb vagy a döntésben a többieknél és tudatosan választasz gyermekednek szakértőt.

10 jel, hogy a gyermekednek logopédusra van szüksége

Még akkor is ha nincs beszédhibája

Ha te is azt gondolod, hogy logopédusra csak akkor van szükség, ha beszédhiba jelentkezik, akkor ez az írás neked szól. Egyik legfrissebb esetem részleteit szeretném most veled megosztani, mert nagyon tanulságos.

mn_sm_03.jpg

Egyik nap egy szintén gyerekekkel foglalkozó – de nem logopédus – barátnőm hívott fel, hogy küld hozzám egy gyereket, azonnal nézzem meg, mert valami nem oké…

Az időpont egyeztetés után először a szülőt kérdeztem ki, hogy milyen tüneteket tapasztal, mi a probléma. Az anyuka részletesen elmondta, hogy miket észlelnek a hétköznapokban:

„…vagy túl agresszív vagy pedig visszahúzódó, és emiatt barátai sincsenek. Beszélgetés közben gyakran elhallgat. Sokszor előfordul, hogy nem válaszol a kérdésekre csak valamit nyögdécsel…. Mindig izeg-mozog, „szándékosan” nem figyel, pedig szerintem tudna. Sokszor olyan érzésem van, hogy nem tudja követni, mi történik körülötte. Az óvodában is azt mondják, hogy nem nagyon követi az utasításokat, és a mesére sem figyel. Erre egyébként otthon sem nagyon… de a beszédével viszont nincs gond, szépen beszél, nem kell logopédushoz járni, csak az zavar, hogy már egy éve járunk lovagolni, úszni, drámacsoportba meg kézművescsoportba is, hogy javuljanak a tünetek és s viselkedési problémák, de nem látom, hogy változna a helyzet.”

A beszélgetést követően alaposan megvizsgáltam a kisfiút, s habár a beszédében tényleg nem találtam eltérést, ez egyéni nyelvi profiljában igen. Végig vizsgáltam az összes nyelvi szintet, s pontosan kirajzolódott, hogy hol milyen elmaradás van. Egyértelművé vált, hogy nagyon erős szóelőhívási nehézségei vannak, mentális lexikonjában nehezen tájékozódik, szókincse gyenge és a nyelvi struktúrák értése és maga a beszédértés is jelentős eltérést mutat a korához képest. Az összes tünet okozója ez a tünetegyüttes volt. Mivel nem tudta jól kifejezni magát, ezért gyakran nem értették meg őt, ami viselkedési problémákat szült. Mivel nem értette pontosan a meséket, nem figyelt rájuk, figyelme elkalandozott, így figyelmi problémának is tűnhetett a dolog. A gyors, csoportban és alapzajban kiadott utasítások követése is nehezére esett, mert nem értette meg elég gyorsan, így a feladatértése is problémásnak mutatkozott. Mivel szűk a szókincse és nehezen is hívja elő a szavakat ezért nem is szeretett sokat beszélni.

Számomra egyértelművé vált, hogy a probléma gyökere nyelvi eredetű, logopédiai fejlesztés kell. Felállítottam a kezelési tervet, megbeszéltük a haladási ütemet, az otthoni munkát és már el is indulhatott is a fejlesztés, a felzárkóztatás.

Látod, hogy mennyire könnyű elsikkadni a gyereknek a problémái fölött, hogyha csak arra alapozol, hogy a beszéde tünetmentes? Ez alapján könnyen azt gondolhatod, hogy minden rendben van, pedig a háttérben megbújhatnak más problémák is. Ezért nagyon fontos, hogy komplex szemlélettel megvizsgáljuk a gyereket akkor is, ha a beszédben nincs tünet. Ha ezt elmulasztjuk, később ezek a problémák egyre nehezebben kezelhetővé válnak, és az iskolában kudarcok sorozatában tud kibukni. Ez a történet is szépen mutatja, hogy a gyermek közvetlen közelében lévők sem tudták pontosan észlelni, hogy mi a kisfiú nehézsége, és emiatt egy éven keresztül nem a megfelelő kezelést, terápiát kapta. Gyakorlatilag csak a szerencsén múlott, hogy most már a megfelelő terápiában részesül. Ezért nagyon fontos ezzel foglalkozni.

A konkrét segítség végett hozok neked pár jelet,  ami mentén észre tudod venni, ha probléma van a háttérben, még akkor is, ha a beszédben nem érzékelsz zavarokat. Ha ezeket tapasztalod, akkor logopédusra lehet szüksége a gyermekednek:

  • Nehezen tanulja meg a verseket.
  • Nem érti, nem követi a hallott mesét.
  • Nem jegyzi meg a csoporttársai nevét.
  • Nagyon sok eseményre vonatkozó kérdés esetén a válasz: „Nem tudom” vagy „Nem emlékszem”.
  • Nehezen fejezi ki magát.
  • Mindig a csoporttársait figyeli, hogy mit kell csinálni.
  • Nehezen követi, hogy mi történik körülötte.
  • Gyakran felcserél szótagokat a szavakon belül.
  • Beszédében gyakran lehagyja a szavak utolsó szótagját/hangját.
  • Nem a feletett kérdése ad választ.

Ha ezeket vagy ezek közül többet is tapasztalsz, mindenképpen érdemes szakértőt felkeresni, aki feltérképezi az okokat. Ha pedig a szakértő úgy látja, hogy mégsem logopédiai probléma húzódik meg, akkor a megfelelő helyre irányít téged.

Mielőtt elkezdenéd a logopédiai terápiát

Avagy miért fontos a diagnosztika – esettanulmány.

Lehetséges, hogy azt gondolod, hogy csak a gyerek beszéde árulkodhat arról, hogy valami nem stimmel a fejlődésében, de a valóság az, hogy 10 másik kritikus területet is vizsgálni kellene, ha nem akarsz később kellemetlen meglepetésekbe ütközni.

mn_blog_0925_1_diagnosztika_blog.jpg

Nagyon sok szülő úgy gondolja, hogy a gyermeke beszédhibájának megszüntetésével minden probléma meg is oldódik. Miközben a dolog nem ilyen egyszerű. A beszédhibák mögött számos olyan terület gyengesége is meghúzódhat, aminek a kezeletlensége a későbbiekben nehézségeket okozhat.   Ezt a bejegyzést azért írom, hogy mindenkit idejében figyelmeztessek, nehogy beleessen ebbe a klasszikus hibába.

Hozok egy példát arra, hogy mennyire félremehet a kezelés, ha a szülő nem foglalkozik a háttérben álló valódi okokkal.

Jocó 6,5 éves kisgyerek, akinek korábban 10-12 hanghibája volt. Amikor 5 éves vol, az anyukája úgy döntött, hogy elviszi logopédushoz. Meg is indultak a heti rendszerességű foglalkozások, múltak  az órák, a hetek és a hónapok. Ugyan nem tisztult ki az összes hang az iskolakezdésre, de javulás mutatkozott, így a szülők nyugodt lélekkel iratták be őt az iskolába. Ám amikor eljött az első osztály, a család döbbenten szembesült azzal, hogy gyereküknek kifejezetten nagy kudarcélményei vannak az olvasás és írás terén: a tanító néni szerint Jocónak, hogy nem megy olyan könnyen ezek elsajátítása, mint az osztálytársainak. „Anyuka, keressen egy szakembert, és nézesse meg a gyereket!” – hangzott a tanács.

Így történt, hogy Jocó anyukája felkeresett telefonon, egyszerre volt ijedt és ideges is, sok-sok kérdés hangzott el a telefonbeszélgetés során:

  • Lehet, hogy diszlexiás? 
  • Meg fog tanulni írni és olvasni?
  • Miért nehéz neki ez a terület?
  • Sokat jártunk logopédiára, tudja is a hangokat képezni, de nem használja őket. Miért?
  • Rossz terápiára jártunk? Nem volt jó a szakember?
  • Lehet, hogy sokkal többet kéne gyakorolnunk az olvasást meg az írást?
  • Ki lehet ezt kezelni? Mi a megoldás?
  • Nem akarom, hogy kudarcélményei legyenek. Tud segíteni?
  • Meg lehetett volna előzni?

A telefonbeszélgetést úgy zártuk le, hogy egyeztettünk egy időpontot egy kivizsgálásra. Nálam a diagnosztika mindig egy nagyon alapos kérdőív kitöltésével kezdődik, amivel képet kapunk az általános helyzetről és az előzményekről. Ezt követően pedig a beszéd vizsgálatán kívül sok-sok területet érintettünk,  melyek képet mutatnak arról, hogy Jocó nyelvi rendszere milyen szinten van. A kivizsgáltgórcső alá vett területek többek között a következő kérdésekre adnak választ: 

  • megfelelően észleli-e a gyerek hangok sorrendiségét a szavakon belül?
  • hallás után meg tudja-e különböztetni a különböző hangokat, szótagpárokat?
  • életkorának megfelelő nagyságú-e a szókincse?
  • megfelelő minőségű-e a szókincse?
  • megfelelő tempóban elő tudja-e hívni, ki tudja-e mondani a keresett szavakat?
  • tud-e a szótagokkal/hangokkal különböző műveleteket végrehajtani (pl. kezdőhang leválasztása, hangokra bontás, adott szón belül egy hang cserélése stb…)?
  • okoz-e nehézséget a látványra vagy hallásra hasonló elemek megjegyzése, megtanulása?
  • rövid távú emlékezetében képes-e megtartani a feladat megoldásához szükséges információkat?
  • a szavakat megfelelő módon toldalékolja-e?
  • a grammatikai szerkezeteket életkori szinten érti-e?

(Ugye, így a kérdések mennyiségéből már te is látod, hogy mennyire összetett dolog egy gyermek vizsgálata, és mennyire felszínes, ha csak pár hanghiba alapján döntjük el, hogy minden oké-e vele…)

Az eredmények kiértékelése után pontosan látszott, hogy mi, pontosabban mik okozzák a nehézségeket: Jocó esetén a 10 vizsgált területből 7 mutatott elmaradást. Sajnos az előző logopédus nem végezte alaposan a diagnosztikai munkát és kizárólag csak a hangzóhibák megszüntetésére koncentrált, így a többi terület kezeletlenül maradt. Nálam a vizsgálat után azonban már pontosan tudtuk, hogy hol vannak nehézségek és ez alapján építettem fel a kezelési tervet. Gondold el, ha valakinek több területen is nehézsége van, s azok közül csak egy terület kapott támogatást, akkor nem csoda ha az iskolában nehézségei vannak. 

Jocóval fél éve dolgozunk együtt a holisztikus kezelési tervem alapján. Az órákon kívül otthoni feladatokat is kap tőlem, amely feladatokat a szüleivel együtt kitartóan és folyamatosan végzik. A közös munkánk eredményeképpen hangzói kitisztultak, szótagolva összeolvassa már a szavakat, sőt a rövidebb mondatokat is. Habár előreláthatólag mintegy évnyi közös munkára lesz még szükség, a legnagyobb boldogság számomra mindig az, amikor örömmel és magabiztosan állnak elém a kis tanítványok: “Nóri néni, nézd, már ezt is ki tudom mondani/el tudom olvasni!” vagy”Nóri néni, képzeld, a tanítónéni megdicsért, hogy ilyen szépen még soha nem olvastam!”

Jocó példáján keresztül is jól látszik, hogy mennyire kritikus az, hogy egy komplex vizsgálaton vegyen részt a gyerek a terápia megkezédse előtt, mert ha ez nem történik meg, akkor olyan hibák maradhatnak rejtve, amelyeken most könnyebb, de évek múlva már sokkal nehezebb lesz változtatni.  Az első találkozáskor elvégzett diagnosztikai vizsgálattal tudjuk meghatározni azt, hogy honnan indulunk és hogy milyen lépésekkel kell megtennünk a célig. Így lehetünk abban biztosak, hogy a lépések pontosan oda fognak vezetni, ahova szeretnénk: tiszta, érthető, jól csengő beszédhez és boldog olvasás és írás tanuláshoz.

Nálam minden egyes terápiás folyamat úgy kezdődik, hogy nagyon alaposan megvizsgáljuk a gyereket és azt, hogy mi történik az ő életében. 

Ha bármilyen intő  jelet tapasztalsz gyermeked beszédével kapcsolatban, akkor nyugodtan írj rám, váltsunk róla pár szót, hogy mégis mi történik és ennek megfelelően irányba állítalak titeket. Ha a beszélgetés végén azt látom, hogy nem én vagyok az ideális partner számotokra, akkor pedig ajánlok valaki mást, akinek éppen a ti problémátok a szakterülete.

Logopédia online?

Nem hiszem, hogy bárkit meglepne, ha azt mondanám: az elmúlt egy év a szokásosnál sokkal több olyan váratlan helyzetet görgetett elém, amibe nem volt beleszólásom, de amit meg kellett oldanom. A szolgáltatások szüneteltetésének első időszakát még egész jól viseltem. Pihentem egy kicsit, majd szakmailag a hasznomra fordítottam a kényszerszünetet: átgondoltam, hogy melyek a logopédia azon területei, amelyekre sokkal nagyobb, és melyek azok, amelyekre sokkal kisebb hangsúlyt szeretnék fektetni a jövőben. Ennek folymányaként jelentek meg itt a blogon a kedvenc terápiáim leírásai is, többek között. Ám a kényszerbezárások újabb szakaszában több olyan kliensem is akadt, akikkel nagyon rosszkor kellett volna megszakítanunk a terápiát, és én is épp nagyon jó lendületben éreztem, érzem magam, így elhatároztam: megoldom. Ha személyesen nem tarthatom meg a foglalkozásaimat, jöhetnek az online logopédiai órák.

 mn_blog_0410.jpg

Nem titok: nagyon szkeptikusan indultam neki a dolognak. Lehet-e logopédiai terápiát online tartani, lehet-e sikereket elérni vele, van-e értelme? Nagy kihívásnak éltem meg ezt az időszakot – legalábbis eleinte. Mostanra azonban, több tapasztalattal a hátam mögött már nem olyan sarkos a véleményem. Habár a logopédiai terápia számomra továbbra is inkább személyes műfaj, megtanultam, hogy adott esetben aranyat ér az online tér, és nagyon szépen, hatékonyan ki tudjuk egészíteni így az offline terápiát. Ahhoz továbbra is tartom magam, hogy teljes mértékben online terápiát nem vállalok, de egyes terápiák bizonyos szakaszait nyugodt szívvel áthelyezem már ebbe a térbe, ha szükséges.

Na de lássuk, hogyan is épülnek fel ebben a furcsán megváltozott hibrid térben a terápiás folyamatok. Online vagy sem: a legelső alkalommal mindenképpen személyesen kell találkozzunk! Többször említettem már, hogy a hatékony logopédiai terápia személyre szabott, vagyis mielőtt belevágunk, fel kell állítanom a diagnózist. Több oka is van, hogy a diagnosztikai vizsgálatok esetében ragaszkodom a személyes vizsgálathoz. Egyrészt, mert eszközigényes. Másrészt, mert a webkamerán keresztül nehézkes belelátni a szájüregbe. Harmadrészt, pedig, mert így tudom jól felmérni, hogy egy gyerek hogyan van benne egy feladathelyzetben, mennyire biztos vagy bizonytalan egy-egy válaszban. Hallani is így hallom pontosan a beszédet, a kiejtést, a válaszokat, hiszen közben nem kell azon aggódnom, vajon torzított vagy megakadt-e az internetem.

A diagnózis felállításától kezdve viszont a terápia jellegétől és a résztvevő személyiségétől egyaránt függ, hogy milyen arányban mozdulhatunk el a személyes jelenléttől az online irányba. Vannak olyan terápiák, amelyeket nehézség nélkül végezhetünk az első órától az utolsóig online (ilyen a beszédészlelés fejlesztése és nyelvi fejlesztés), más esetben pedig a terápiák bizonyos részei helyezhetők át gond nélkül a videochates felületre, ha a helyzet megköveteli.

Személyes tapasztalatom, hogy azokkal a gyerekekkel és felnőttekkel, akikkel már benne jártunk a terápia folyamatában, amikor az online időszak „ránkköszöntött”, könnyen és jól tudtunk egyik pillanatról a másikra átváltani az új térbe. Fontos, hogy ők ekkor már ismerték a lényeges elemeket, begyakoroltak már sok feladattípust. Így magyarázni is sokkal könnyebb, és szépen, zökkenőmentesen tudtunk (és tudunk) haladni.

Ám éppen az, ami megkönnyítette velük az átállást, akadályoz abban, hogy a teljesen online terápia híve legyek: amikor a következő lépcsőfokra lépünk, amikor egy új hangot kezdünk el fejleszteni, jobb szeretek egy légtérben lenni a kliensekkel, így tudom biztonsággal megfigyelni, hogy az új gyakorlatokat is sikerül hiba nélkül elsajátítaniuk. Mostanra az lett a bevett rutinom, hogy ezeknél a fázisoknál mindig átgondolom, személyre szabom, hogy érdemes-e online térben próbálkozni vagy jobban tudnék személyesen segíteni.

Felkeltettem az érdeklődésedet? Ha úgy gondolod, neked vagy gyermekednek szüksége lehet logopédiai terápiára, akkor jelentkezz be hozzám az elérhetőségeim valamelyikén és egyeztessünk időpontot! Ha felállítottam a diagnózist, személyre szabottan döntjük el, hogy mi lenne a leghatékonyabb terápiás folyamat – akár személyesen, akár online!

A komplex nyelvi fejlesztés

Logopédiai terápia gyerekeknek

Meséltem már sokféle terápiáról, és ha az ezekről szóló cikkeimet elolvastad, láthattad: nagyon széles a repertoár a foglalkozásokon végezhető feladatok terén. Bár mindig igyekszem valamennyi terápiámat izgalmasan összeállítani, a legváltozatosabb feladattípusok mégis a komplex nyelvi fejlesztés terápián kerülnek elő – igaz, a legsokrétűbb fejlesztés is ezen a foglalkozássorozaton történik.

 7e1fc0b1d6f905f4aa801f297720321a.png

Mint valamennyi beszédterápiás foglalkozásom, ez is egy diagnosztikai vizsgálattal kezdődik. Ezen a nulladik alkalmon felállítjuk a gyerekek egyéni nyelvi profilját, majd ezen profil alapján készítem el a kezelési tervet, ami (a szülőkkel egyeztetve) a közös terápiás foglalkozások és az egyéni házi feladatok alapját fogja adni. Ha a komplex logopédiai diagnosztikáról szóló korábbi cikkemet nem olvastad, mostanra már biztosan villognak a kérdőjelek a fejedben: na jó, de mi az, hogy komplex és mi történik itt?

Amikor azt mondom, hogy komplex, akkor tényleg egy nagyon sokrétű vizsgálatra gondolok: teszteljük a nyelv összes szintjét, s annak is az értő és kifejező oldalát is: pl. a beszédészlelést és beszédmegértést, az artikulációt, a szókincset, grammatikát stb. Mivel ez egy olyan logopédiai terápia, amely során a szükséges nyelvi szinteket erősítjük, ez leginkább az öt-hat éveseknek szól, hiszen ez a kor a legideálisabb arra, hogy elcsípjük, ha a gyerkőcnek nehézségei vannak a beszéddel, az önkifejezéssel vagy éppen az íráshoz és az olvasáshoz szükséges részképességei vannak kisebb-nagyobb lemaradásban a kortársakétól. Ahhoz ugyanis, hogy az első osztályt megkezdő gyerekek gond nélkül vegyék az iskolában rájuk váró akadályokat, elengedhetetlen, hogy a nyelvi rendszerük a kortársakéval azonos szinten legyen. Hétköznapibb nyelven szólva: felismernek minden hangot, pontosan tudják lokalizálni azok helyét, nyelvtanilag helyes mondatokba tudják rendezni a szavakat, könnyen elsajátítják és szépen vissza is mondják a mondókákat, jól értik a felolvasott mesét és hozzájuk intézett beszédet, stb. Ha ezek mind a helyükön vannak, akkor nem lesz gond, de ha a gyerkőcnek a felsoroltak közül akár többel is gondja van, jó eséllyel fog problémába ütközni az írás és az olvasás elsajátításakor.

Hogyan tudok én ebben segíteni logopédusként? Ez a terápiám egy kicsit bonyolultabb, mint a többi, hiszen nagyon sok szinten dolgozunk párhuzamosan, ráadásul minden gyermek esetében más és más területre kell a nagyobb hangsúlyt fektetni. Ami viszont biztos, hogy vár a gyermekedre, ha elhozod hozzám komplex logopédiai terápiára, az rengeteg képes feladat: nézegetjük, pakolgatjuk a képeket, beszélgetünk róluk jó sokat. Szintén előkerülnek a különböző játékok, amelyek javítják a szókincset, a mondatalkotást, a beszédkészséget, a megfigyelőkészséget, a koncentrációt stb. Nagyon sok a pusztán szóbeli feladat is, de mivel ezek gyakran unalmasak ennek a korosztálynak és könnyen elkalandozhat a figyelem, ezeknél is bevetek ilyen-olyan segédeszközöket: előkerülnek a labdák, gyurmák és a fejlesztő játékok. Ráadásul, ahogyan a többi terápia esetében, itt sem maradhatnak el a házifeladatok, úgyhogy lesz, amikor gyermeked feladatlapokkal tér majd haza.

Mint minden gyerekeknek szóló logopédiai foglalkozásom, ez is, bár látszólag játékos, valójában a kicsik számára egy igencsak fárasztó terápia, ahol komoly munka folyik – csak éppen ezt nem mindig veszik észre, míg nálam vannak. Évek óta végzek ilyen terápiát, kialakult már a saját protokollom, hogy mire és hogyan helyezem a hangsúlyt és a tapasztalat azt mutatja, hogy a többség, akikkel végigüljük ezeket az alkalmakat, végül ügyesen veszi az első osztály akadályait.

Kíváncsi vagy rá, hogy a te gyermeked hogyan állja majd a sarat az iskolában? Jelentkezz be hozzám az elérhetőségeim valamelyikén és egyeztessünk egy diagnosztikai időpontot, hogy szükség esetén időben elkezdessük a terápiát.

Beszédészlelés és beszédmegértés zavar terápiája

A beszédészlelési és beszédmegértési nehézséggel küszködő gyerekek nagyon könnyen lemaradnak kortársaiktól, ezért fontos, hogy minél hamarabb felismerjük és kezeljük a problémát. A magatartás gondok, a nehezen bővülő szókincs, mondókák versikék nehezebb megtanulása és a gyakori figyelemzavar arra utalhatnak, hogy a gyerkőcnél gond lehet a beszédészleléssel és a beszédmegértéssel. Ha ilyesmire gyanakszol, mihamarabb hozd el egy diagnosztikai vizsgálatra, hogy időben kiderüljön: szükség van-e a terápiára.

202010_megertes_blog_v2.jpg

A fentiekből már bizonyára rájöttél, hogy ez a terápiám kifejezetten gyermekeknek szól. Ha a kicsinél a diagnosztikai vizsgálat igazolja a beszédészlelési és beszédmegértési nehézséget vagy zavart, minél előbb szükséges segítséget kérnünk: lehetőleg már óvodás korban kezdjük el a célzott foglalkozásokat. Ha ugyanis nem foglalkozunk a problémával, gyermekünk komoly hátrányba kerülhet már az első osztályban: írási és olvasási nehézségekkel kell megbírkóznia, később az idegennyelvekkel is meggyűlhet majd a baja, sőt bármely tantárgy nehézséget okozhat neki, hisz a tantárgyak tudásanyagát az olvasás, az írás, a szöveg- és beszédértés technikájával sajátítják el.

Mivel ebben az esetben nem a beszéd vagy az egyes hangok kiejtése okozza a problémát, ez a terápiám egy kicsit különbözik a többitől. Itt nem nyújtogatjuk a nyelvünket a tükör előtt, nem ismételgetünk egyes hangokat a végtelenségig – ehelyett hallunk, hallgatunk és értelmezünk. Sokat. Ezeken a foglalkozásokon a lényeg az, hogy megtanuljunk odafigyelni arra, amit hallunk és megtanuljuk értelmezni is azt, amit hallunk: hangokat,  szótagokat, szavakat, majd mondatokat figyelünk meg és végzünk velük sok-sok gyakorlatot. De ezen a terápián sem hagyom, hogy a foglalkozások unalmassá váljanak. Noha szinte csak és kizárólag verbális feladatokat végzünk, itt is bevetem a segédeszközeimet: képeket vizsgálgatunk, könyveket olvasgatunk, hangfelvételeket hallgatunk – sőt, egy kis mozgást is beleviszünk a tanulásba.

Ha úgy veszed észre, hogy gyermeked folyton elkalandozó gondolatait nem pusztán figyelemzavar okozza, mindenképpen vedd fel egy logopédussal a kapcsolatot! Keress meg az elérhetőségeim valamelyikén és kezdjük el a közös terápiát!

Az orrhangzós beszéd terápiája

A logopédiai munkával foglalkozó írásomban már említettem, hogy a logopédia alapvetően két nagy területre osztható: egészségügyi és oktatási területre. Vannak azonban esetek, amikor ez a két terület találkozik, ilyen például az orrhangzós beszéd terápiája is.

202010_orrhnag_blog.jpg

Az orrhangzós beszéd egy veleszületett rendellenesség miatt alakul ki: az ajak- és/vagy szájpadhasadékkal világrajött gyermekeknél az ezekhez a területekhez kötődő funkciók sérülnek vagy sérülhetnek (súlyosságtól függően); ezen funkciók közé tartozik a beszéd is. Ezek a gyerkőcök a magánhangzókat orrhangzós színezettel ejtik, a mássalhangzókkal pedig még nehezebben boldogulnak – ezek nagy része általában nem is tud kialakulni logopédiai segítség nélkül. Egy jól felépített logopédiai terápia során azonban ki lehet alakítani és beépíteni a beszédbe a hiányzó hangokat.

Az orrhangzós beszéd terápiáján rendkívül nagy hangsúlyt fektetünk az alapozásra: rengeteg lágyszájpadot megerősítő feladatot kell begyakorolnunk, és megtanuljuk a fújás és a szívás helyes technikáját is – sokszor nem is hinné az ember, hogy ezek mennyire fontos mozdulatok az egyes beszédhangok helyes kiejtéséhez. A jó hír az, hogy bár elsőre unalmasnak hangozhat, a gyerekek körében a terápiának ez egy nagyonis élvezhető része: a fújógyakorlatoknál előkerülnek a különböző méretű csövek, valamint a liszt, a borsó, a toll, a gyertya, stb.; a szívó mozdulatokat pedig szívószállal gyakoroljuk be: eleinte gyümölcslevet, később pedig akár pudingot és joghurtot is megtanulunk szívószállal elfogyasztani.

Amikor ezek a gyakorlatok már hibátlanul és zsigerből mennek, jöhet a következő lépés: az eddig betanult mozdulatok segítségével kialakítjuk a mássalhangókhoz helyes tartásokat és szép lassan beépítjük az újonnan tanultakat a mindennapi beszédbe is. Ennél a szakasznál is sok-sok izgalmas trükköt vetek be, hogy a gyerekek a lehető legkevésbé érezzék nyűgnek a foglalkozásokat – de nem akarok minden meglepetést előre elárulni.

Annyit azonban tudnod kell, hogy az összes terápiám közül ez a leghosszadalmasabb, mert ebben az esetben sokkal nehezebb a hangok helyes kiejtését kialakítani, mint például az artikulációs zavarnál; az orrhangzós terápiában sokkal több időt vesz igénybe egy-egy hang kialakítása. Az évekig tartó közös munka során sok-sok kreativitásra és még több gyakorlásra és kitartásra van szükség, de ígérem: megéri.

Ha úgy érzed, gyermekednek segítségre van szüksége, jelentkezz be hozzám bátran az elérhetőségeim valamelyikén, és egyeztessünk időpontot!

A nyelvlökéses nyelés terápiája

Hallottál már a nyelvlökéses nyelésről? Ha nem tudsz rendet tartani a fogaid között, ha a fogszabályzó csak nagyon lassan akar hatásos lenni, pláne, ha a fogszabályzó levétele után elkezdenek visszaállni a fogaid a régi, csálé helyükre: akkor bizony van rá esély, hogy  neked is nyelvlökéses nyelésed van.

202010_nyelvlokeses_blog.jpg

A szájban a nyelv nyugalmi állapotban a szájpadláson helyezkedik el, a hegyével éppen érintve a felső fogsor és az íny találkozását. Ha a nyelv ennél picit előrébb helyezkdik el, az már erulkodó jel lehet, de a leginkább úgy tesztelheted le magadat, hogy amikor nyugalmi állapotban van a nyelved, nyelsz egy nagyot. Ha most előre lökődik a nyelved és rásimul a fogaidra, akkor valószínűleg nyelvlökéses nyelésed van.

Ha így áll a helyzet, a nyelved helye és mozgása nagyon sokmindent befolyásol. Először is felelős a bevezetőben is említett csálé fogakért. A nyelv folyamatosan nyomást gyakorol a fogakra, amelyek viszonylag könnyen helyet is változtatnak nnek hatására. Másodszor vannak bizonyos beszédhibák, amik emiatt vannak jelen: ezeket is csak a nyelésterápia alatt vagy után tudjuk rendbe tenni. A helyes nyelés és a szép fogsor – ez nem is lesz olyan meglepő – szebbé teszi a mosolyodat is, ami pedig főleg gyerekkorban, de sokszor idősebbeknél is nagyon meg tudja növelni az ember önbizalmát. Végül pedig ha a fogsorod rendezett, a nyelved jó helyen van és nyelni is úgy tudsz, ahogyan kell (ne nevess, tényleg másképp nyel az, aki nyelvlökéssel nyel, mint az átlagember), a szájhigiéniát is könnyebb fentartani, vagyis a lepedékek, fogkövek és az elszíneződés is lassabban jelenik meg a fogaidon.

De természetesen az öndiagnosztika sokszor félrevezethet, ezért ha gyanakszol, jelentkezz be hozzám diagnosztikára, felkészülésként pedig olvasd el, mire számíthatsz az első találkozásunkkor.

Ha valóban nyelvlökéses nyeléssel van dolgunk az esetedben, akkor jöhet a közös terápia. Jó hírem van: valamennyi közül ez a legrövidebb terápiám, akár már 4-5 hónap alatt teljesen rendezhető a nyelés kérdése – persze csak akkor, ha otthon te is szorgosan gyakorolsz a találkozásaink között.

És hogy miféle gyakorlatokat fogsz elsajátítani nálam? A terápiát, akárcsak az artikulációs zavar esetében, itt is egy előkészítő szakasszal indítjuk. Speciális ajak és nyelvgyakorlatokat fogunk együtt megtanulni, amelyekkel az ajak- és nyelvizmok megerősítése lesz a feladatunk, valamint, hogy átvegyük az uralmat a nyelv felett, azaz ne magától működjön, hanem te mond majd meg neki, hogy mit csináljon. Ha ezzel megvagyunk, jön az uncsibb rész, de ezen is túl kell esni: megtanulunk helyesen nyelni. Itt a legfontosabb (de a többi szakaszban sem elhanyagolató) az mindennapos otthoni gyakorlás. Ám ha ezen túljutunk, jöhet a gyakorlati rész is: megtanuljuk beépíteni a mindennapokba az újonnan megtanult nyelés technikát, és nem csak beszélni, hanem enni és inni is fogunk. Ez azért már izgibb, ugye? Egy falat szilárd étel helyes lenyelésétől egy egész főétkezés helyes elfogyasztásáig el kell jussunk a terápia végére.

Készen állsz, hogy magadmögött hagyd a beszédhibádat? Jelentkezz be hozzám az elérhetőségeim valamelyikén és egyeztessünk időpontot!

Az artikuláció zavar terápiája

Legyen szó akár felnőttekről, akár gyerekekről, senki sem szeret megszólalni, ha attól tart, kinevetik, kibeszélik. Ráadásul, gondoljunk csak bele: ha bizonytalanul szólalunk meg, a mondanivalónknak kevesebb hitelt adnak, függetlenül annak valódi tartalmától. Gyerekeknél ez pedig beilleszkedési, sőt, akár tanulási nehézségekhez is vezethet. Jobb, ha ennek elejét veszed: fordulj logopédushoz!

mn_blog_202010_artikulaciosterapia_blog.jpg

Amikor valaki egy vagy gyakran több hangot nem tud helyesen kiejteni  (s helyett sz, k helyett t, r helyett l, stb.) vagy torzan ejt bizonyos hangokat (pl. hátul pergeti az r hangot), akkor  az artikuláció zavaráról beszélünk. Ha ilyen problémával fordulsz hozzám, az első találkozásunkkor felmérem, hogy mennyire súlyos és mely hangokat érinti a jelenség (erről írtam korábban az artikulációs diagnosztikai vizsgálat cikkemben), majd ha ezen túlvagyunk, indulhat a célirányos terápia.

A heti óraszám megállapításánál sokmindent figyelembe veszünk, de főleg a beszédhiba súlyosságától függ, hogy egy vagy két alkalommal fogunk hetente összegyűlni. Először vicces lesz, ígérem: rengeteg ajak és nyelvgyakorlatot fogunk végezni – így megtanítjuk úgy mozogni a beszédszerveket, ahogyan az egyes hangok helyes képzéséhez szükséges. Amikor pedig már izomláz van a nyelvedben (ne aggódj, valójában nem lesz, de tényleg nagyon sokat fogunk gyakorolni), lazításként a füledet fogjuk megtornáztatni, hiszen nagyon fontos – különösen a kisgyerekek esetén –, hogy a páciens hallja a különbséget a hangok között, amiket összekever és tudja, hogy az egyes szavakban mikor melyiket és pontosan hol kell használnia a szavakon, mondatokon belül.

Az artikulációs terápia egyébként az egyik leggyerekbarátabb terápiám, különösen ez a fenti előkészítő szakasz, ugyanis a gyakorló eszközeink igazi csemegék: zizi, ropi, kölesgolyó és olykor popcorn is kerül elő a foglalákozásainkon. Később pedig rengeteg játék siet a segítségünkre, ugyanis, miután az adott hangot önmagában már ki tudja mondani a delikvens, el kell kezdenünk azt beépíteni a beszédbe is. Amikor labdázunk, lottójátékkal, társasjáték, bingóval vagy memoryval játszunk a gyerekek remekül szórakoznak, hiszen nagyon játékos az egész foglalkozás, de szülőként (vagy felnőtt páciensként) ez ne tévesszen meg: komoly munka van a foglalkozás minden percében – és azért van sok nevetés is.

A terápia tehát fontos, hogy megszabaduljunk a beszédhibáinktól, de van valaki, akinek még a logopédusnál is nagyobb szerepe van a beszédhiba legyűrésében: ez pedig maga a páciens. Az eredményhez kitartás kell és gyakorlás. Rengeteg gyakorlás. De hidd el, megéri!

Készen állsz, hogy magadmögött hagyd a beszédhibádat? Jelentkezz be hozzám az elérhetőségeim valamelyikén és egyeztessünk időpontot!

süti beállítások módosítása