Lámpagyár

ahol a fény születik

Jávor Benedek már biztosan nem lesz EP-képviselő, az MSZP Szanyiért teper

2019. május 25. 11:57 - Lámpagyár

Ha Jávorra szavazol, csak Szanyi jut ki. Ne hagyd magad átverni!

Az utóbbi napokban a szocialisták nagy erővel kezdtek el Jávor Benede arcával kampányolni. Az utcákra kikerültek a Jávort szerepeltető plakátok, a szocialista politikusok pedig úton-útfélen arról beszélnek, hogy azért kell rájuk szavazni, hogy Jávor kijusson az Európai Parlamentbe. Amellett, hogy Jávor Benedek egyébként valóban megérdemelné, hogy folytassa az európai parlamenti munkáját, lássuk, hogy mennyi erre az esély. A Politico legfrissebb, számtalan kutatást összesítő mandátumbecslése szerint

100%, hogy Jávor Benedek NEM LESZ európai parlamenti képviselő.

jbszt13.jpg

A szocialisták 8 és 9% között vannak, magyarán ez az egész arról szól, hogy erősen billeg a második helyük is, méghozzá Szanyi Tibor helye. Hónapokkal ezelőtt az MSZP ugyanis úgy döntött, hogy Jávor Benedek - akit szerintük most annyira fontos kijuttatni - csak a lista 4. helyét kapta. Ha Tóth Bertalan pártelnök valóban lemond a biztos kijutó helyéről, akkor Ujhelyi István jut ki, az utána lévő mandátum pedig valóban bizonytalan, de ez nem Jávoré, hanem Szanyi Tiboré.

Az MSZP arra kér, hogy szavazz Jávorra, de a szavazatod nem őt, hanem Szanyi Tibort juttathatja az EP-be.

A szocialisták tehát azt játszák, amit tavaly Karácsonnyal. Akkor Karácsonyra kellett szavazni ahhoz, hogy a Tóth Bertalan és Bangóné Borbély Ildikó-féle emberek jussanak a parlamentbe. Most azt kérik, hogy szavazz Jávorra, hogy Szanyi Tibor megint végigpiálhasson 5 évet az Európai Parlamentben. Ne hagyd magad átverni!

komment

Hatalmasat terelt az MSZP a patkányozással, miközben a Fidesszel kézenfogva megvédték a parkolási maffiát

2019. április 29. 16:37 - Lámpagyár

Sokan állnak értetlenül azelőtt, hogy Bangóné Borbély Ildikó az ATV élő adásában lepatkányozta a fideszes szavazókat. A megosztó kijelentésre ráugrott a propagandasajtó, a Fidesz, amely külön kampányt is felhúz Bangóné szavaira, valamint a teljes független sajtó is az Indextől TGM-ig. Vérmérséklettől és politikai beállítottságtól függően mondhatnánk, hogy az MSZP már megint mekkora béna/szemét/tökös/stb, de akkor nem vennénk észre a lényeget:

Hogy az MSZP most először zseniálisat húzott! A patkányozással elterelte a figyelmet egy sokkal súlyosabb dologról, a Fidesszel közös parkolási biznisze megvédéséről.

parkmaf.jpg

Ismeretes, hogy Karácsony Gergely már másfél héttel ezelőtt is összehívta a zuglói közgyűlést, hogy leszámoljanak a Fidesz és az MSZP jóvoltából évek óta milliárdokat eltüntető zuglói parkolási maffiával. Akkor a napirendet sem sikerült elfogadni, így az egészből nem lett semmi, hiába volt az asztalon a parkolási maffia teljes felszámolása. Már akkor hallható volt némi zúgolódás a Fidesz zsebében lévő zuglói szocialisták magatartásáról. Borítékolható volt, hogy botrány lesz, ha az MSZP újra megvédi a zuglói parkolási maffiát a Fidesszel kézenfogva. De az MSZP kitalált valamit, hogy elkerülje a kollaborációjáról szóló botrányt. Na de mit? Szakított a Fidesszel? Neeem. Felszámolta a parkolási maffiát? Dehogyis. Kirúgta azokat a politikusait, akik a Fidesszel közösen üzletelnek a parkoláson? Á, dehogy.

Az MSZP inkább patkányozott, hogy addig se az legyen a téma, hány milliárd forintot is lophattak el a Fidesszel közösen a legnagyobb egyetértésben évek óta.

Ha mindig kiakadunk az MSZP gerinctelenségén, korruptságán, álellenzékiségén, és mindenek előtt bénaságán, akkor a dícséret is kijár: ezt a trükköt a Fidesz se dobta volna be ennél szebben! Győzött az igazság, a nép, a zuglói autósok, az átláthatóság, az MSZP!

komment

Csak egy ellenzéki párt mert szembemenni Orbánnal családügyben

2019. április 01. 19:58 - Lámpagyár

Soha nem volt ilyen egyetértés a parlamentben - gondolhatnánk, de másról van szó.

A mai parlamenti szavazás nem azt mutatta, hogy Magyarországon tényleg diktatúra van, amelyben a kormányzó hatalom a nép felének ellenében dúlja fel az országot, egyedül törvényeket hozva, semmibe véve az ellenzéket. Sőt a mai szavazás alapján gyanútlan európai nézelődő akár azt is gondolhatná, Magyarország mintaszerű demokrácia, ahol kormány és ellenzék vállt vállnak vetve együtt dönt a haza érdekében.

Orbán “családvédelmi akciótervét” ugyanis megszavazta a Jobbik, az MSZP és az LMP is, egyedül a DK szavazott nemmel.

ellenzekennevetnek.jpgNem ma készült fotó, de akár ma is készülhetett volna

Az az ellenzék szavazta meg tehát (mínusz DK), amelyet 9 éve folyamatosan semmibe vesznek, a javaslataikat pedig anélkül söprik le az asztalról, hogy egyáltalán szavazásra bocsájtanák őket. Az ellenzéknek 9 éve egyetlen vesszőt sem engednek módosítani a Fidesz törvényjavaslatain, ha pedig kritikát fogalmaznak meg, megkapják, hogy sorosista hazaárulók, akik szánt szándékkal akarnak ártani az országnak. Egy ilyen rendszerben teljesen mindegy, hogy miről szól egy adott törvényjavaslat; családokról, cuki kiskutyákról, a palackorrú delfinek megmentéséről, mert egy ilyen rendszerben azt kell minden nap megmutatni, hogy ez már nem demokrácia.

Az ellenzéknek egy ilyen rendszerben együtt szavazni a kormánnyal szimpla gyávaság.

És ehhez az sem kell, hogy tudjuk, hogy Orbán “családvédelmi akcióterve” csak a felső tízezernek szól, azoknak, akik simán kifizetik zsebből egy ötmilliós autó másik felét és hozzá tudnak tenni 10 milliót szintén zsebből a kedvezményes hitelhez, aminek a másik felét ugye azok fogják kifizetni, akiknek esélyük sincs ilyen úri huncutságokra. Ha ez a javaslat társadalmilag és szakmailag jó lett volna, akkor sem lett volna szabad megszavazni. Mármint azoknak, akik ellenzékinek tartják magukat. Aztán mondjon a kormánypropaganda, amit akar. Nagy kár, hogy ezt most csak a DK vállalta be.

komment

Az LMP is érintett a zuglói parkolási botrányban - Miért sunnyog Vágó Gábor átláthatósági biztos?

2019. március 27. 20:08 - Lámpagyár

Nagyon úgy tűnik, hogy az elmúlt napokban felforrósodott parkolási botránynak nem csak a Fidesz, az MSZP és Karácsony Gergely az érintettje, hanem EP-listavezetője révén az LMP is. Vágó Gábort 2018 januárjában mutatta be Karácsony, mint Zugló új átláthatósági biztosát. Ismétlem, mint Zugló ÁT-LÁT-HA-TÓ-SÁ-GI biztosát. 

Ha valakinek fel kellene tűnnie, hogy Zuglóban olyannyira szétlopják a parkolási pénzeket, hogy veszteséges tőle az önkormányzat, az maga az átláthatósági biztos Vágó Gábor.

vg.png

A bemutatásakor ő maga is elmondta, hogy bizony mindenről tudni fog:

“Havonta, egyesével vizsgálom át az önkormányzati cégek működését Zuglóban, az eredményekről és ajánlásaimról pedig nem csak a megbízó önkormányzatot, hanem a zuglóiakat is tájékoztatom”

Gondolhatnánk, hogy biztos azért nem borította hát a bilit, mert ez csak egy látszatpozíció és nem jár valódi ellenőrzési jogokkal, szegény Vágó nem láthatott rá a Fidesz-MSZP-Karácsony triumvirátus ténykedésére. És mekkorát tévednénk! Karácsony Gergely a bemutatásakor ki is emelte, hogy

„Semmilyen megkötés vagy semmilyen politikai elvárás nincs vele szemben. Az a dolga, hogy a lehető legtöbb esetleges problémát feltárja, és a lehető legtöbb javaslattal éljen a kezelésükre. Azt gondolom, a rendeletnek megfelelően kialakított szerepkörét be fogja tölteni, tehát ilyen szempontból nem lesz politikai nyomás alatt, sőt kifejezetten buzdítom arra, hogy mindenhova benézzen és mindent föltárjon”

rs63809_da_20180125_4169-scr.jpg

Vágó Gábor tehát szabad kezet kapott, jogkört kapott, és több, mint egy éven át nem csinált semmit a hallgatáson túl. Pedig ő is pontosan annyit tudott a parkolási maffiáról, mint Karácsony, ha nem többet.

Ezek után kifejezetten röhejes, hogy az LMP Ungár Péter vezetésével a parlamentben parkolási bírságokat osztogatott a fideszes képviselőknek. Adniuk kellett volna a szocialistáknak is és saját maguknak is. Ha pedig eddig azt kérdeztük magunktól, hogy Karácsony Gergely vajon bukja-e a főpolgármester-jelölti ellenzéki jelölését a parkolási botrányban tanúsított hallgatása miatt, akkor azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy

Vágó Gábor elveszíti az LMP listavezetői pozícióját vagy a pártja is úgy fog sunnyogni, mint ő átláthatósági biztosként?

Kíváncsian várjuk a fejleményeket.

komment

Dagad a botrány az MSZP-Párbeszédnél - Mégsem lesz közös lista?

2019. március 19. 12:25 - Lámpagyár

A Lámpagyár információi szerint állóháború alakult az MSZP és a Párbeszéd között, mert nem tudnak megegyezni arról, hányadik helyet kapja a közös listán a párbeszédes Jávor Benedek. Az MSZP terve állítólag az volt, hogy a listavezető az újrázni készülő EP-képviselőjük, Ujhelyi István lesz, Jávor Benedeknek pedig odaadják a lista 2. helyét, egyben az utolsót, ami biztos befutónak tekinthető. Ehhez képest a szocialisták kongresszusa úgy döntött, hogy Ujhelyi elé betette listavezetőnek Tóth Bertalan pártelnököt, így Jávor Benedeknek csak a 3. hely jutna. Bár Tóth állítólag megígérte, hogy nem veszi fel a brüsszeli mandátumát, a bizalom olyannyira nincs meg a két párt között, hogy a Párbeszéd ezt nem hitte el, így nem mentek bele a lista 3. helyébe.

Az a pikáns helyzet állt elő, hogy a teljes ellenzéki közös listát leghangosabban követelő MSZP a saját szövetségesével sem tud megegyezni.

tbjb.jpgA helyzetről mindent elmond, hogy még szocialista forrásaink sem biztosak abban, hogy Tóth Bertalan valóban lemondana az európai mandátumáról, holott ezzel kiszorítaná Jávor Benedeket az EP-ből. A mandátumháború megoldása így egyre kevésbé látszik, pedig mindkét felet szorítja az idő. A helyzetben ráadásul maga az MSZP is megosztott, a feszültséget pedig jól érzékelteti, hogy állítólag már többen azon a véleményen vannak, hogy

le kell mondani a közös listáról és külön listára kell kényszeríteni a Párbeszédet, kerül, amibe kerül.

Arra a felvetésre, hogy ebben mi lenne a jó éppen a közös listát követelő MSZP-nek, forrásunk azt válaszolta, hogy “így legalább Tóth Berci vinné el a balhét”.

Hogy pontosan mi történik az MSZP-ben és a hónapok óta tartó látszólagos egység miért bomlott fel az EP-lista kapcsán, nem tudunk. Az viszont biztos, hogy ha nem lesz mégis valamilyen gyors megegyezés az MSZP és a Párbeszéd között és elmarad a közös lista, az sokat árthat az összefogást csak szavakban képviselő szocialista vezetésnek.

komment

Zokogni fogsz! Az MSZP úgy csinált hülyét magából, ahogy arra senki más nem képes

2018. december 05. 17:55 - Lámpagyár

Az MSZP-től régóta megszokhattuk, hogy ha egy kicsit is sikeres ellenzéki szimbólum bukkan fel itthon vagy a világban, akkor saját ötletek híján tízkörömmel vetik rá magukat  és kezdenek szolgalelkű másolásba. Mindegy, hogy civil, politikai, baloldali vagy jobboldali a szimbólum - volt itt már kockásinges tiltakozás, fekete ruha, “kockárda”, stb - csak nekik ne kelljen kitalálniuk valami sajátot. Így történt ez most is, a kordondobáló, utakat lezáró, többségében szélsőjobboldali francia tüntetők sárga mellényével. Az MSZP-s másológépezet menetrendszerűen gyártotta le az alábbi fotót:melleny_nepszava2-1140x760.jpg

Azon most ne is akadjunk fent, hogy sikerült egy szélsőjobboldali tüntetéssorozat külcsínyét lenyúlni, elvégre elvekben soha nem volt erős a szocialista csapat, az a tény viszont már jóval pofátlanabbá teszi a lopást, hogy a hétvégi tüntetésen

az MSZP-s ficsúrok bizony nem fognak kordont dobálni, utakat lezárni és rohamrendőrökkel dacolva, könnygázfelhőben tüntetni a hatalom ellen.

giletjaunes.jpgEgy igazi sárga mellényes

A maximum, amit várhatunk tőlük, hogy amikor véletlenül rájuk szegeződik egy kamera, akkor majd dacosan néznek, esetleg a zakó óvatos kigombolása után, a Fidesztől előre engedélyt kérve bemutatnak egy színpadias ökölrázást is, a bátrabbak talán két kézzel. A sárga mellény pedig az ég világon semmit nem fog jelenteni rajtuk, csak azt, hogy a nagy ötlettelenségben képesek bárkit és bármit lemásolni, hátha így valaki összekeveri őket egy sikeresebb társasággal.

Ha holnap mondjuk botswana-i fasiszták flamingórózsaszín análkúpokkal vonulnának a parlamentjük elé, egészen biztos, hogy másnap már Karácsony Gergely, Tóth Bertalan és Újhelyi István is egy flamingórózsaszín análkúpot ölelgetne a Facebookon.

Sokkal ez sem lenne viccesebb, mint amit most a sárga mellénnyel csinálnak. Csak egy picit.

komment

BOTRÁNY! - Most mennyi pénzt ad a Fidesz az LMP-nek Ungár Péteren keresztül?

2018. december 02. 13:18 - Lámpagyár

A fideszes Schmidt Mária és fia, az LMP-s Ungár Péter közös családi cégétől bérel irodaházat az Agrárminisztérium. Ez a sokadik eset, hogy a kormánytól Ungár Péterhez, Mészáros Lőrinc üzlettársához (!!) kerül közpénz, hogy ő aztán ebből a pénzből játssza el a harcos ellenzékit.

Ezekért a pénzekért irányíthatta a Fidesz az LMP-t a kampányban, ezért maradtak el az LMP-s visszalépések és ezért jött össze az újabb fideszes kétharmad ellenzéki budapesti kerületekben az LMP miatt. Pénzért.

schmidt-ungar-3.png

Anya és fia, a család, ahol a Fidesz és az LMP találkozik

És igen, innen fúj a szél, amikor Ungár Péter az LMP elnökségi tagjaként és meghatározó alakjaként azt mondja, hogy “nem szégyen egyetérteni a Fidesszel”. Persze szégyennek szégyen, csak hát elég jól megfizetik. Azt azonban most is titkolják, hogy mennyire: sem az Agrárminisztérium, sem Ungár Péter nem állt a választók elé, hogy mennyi a júdáspénz és hogy tíz vagy százmilliók vándorolnak most az LMP erős emberéhez. Miközben persze Ungár továbbra is résztulajdonosa annak a propagandalapként funkcionáló Figyelőnek, amelybe önti a kormány a közpénzeket, tehát nem kenyérre kell. Ma már távolinak és nevetségesnek tűnik az az illúzió, hogy az LMP bármikor is ellenzéki párt lett volna. Soha nem volt az.

Ha egy párt úgy néz ki, mint a Fidesz fiókpártja, úgy beszél és viselkedik, mint a Fidesz fiókpártja és még a pénzt is a Fidesztől kapja erre, akkor az bizony a Fidesz fiókpártja.

Reméljük jól fizet és nekik legalább megéri, mert Magyarországnak biztosan nem.

komment

Orbánnak dolgozik a 168 óra?

2018. november 16. 13:38 - Lámpagyár

A 168 óra felületén megjelent a 472., de lehet, hogy 683., az ellenzéket minden mindegy alapon gyalázó dolgozat. Értjük mi, hogy a sajtó függetlensége, meg a bírálat joga, jogossága, de nem lehet nem észrevenni a tendenciát.
Tóth Ákos főszerkesztő már odáig merészkedett most megjelent dolgozatában, hogy

"ma az ellenzék semmilyen ellenállást nem tanúsít, nincs érdemi mondandója, lassan már reagálni sem képes a történésekre"

Miféle ócska újságírás ez? Egy olyan lap és portál kér számon az ellenzéken bármit, amelyik alig számol be ellenzéki sajtótájékoztatókról, közleményekről?

Ez az állítás, bár van egy nem túl masszív közönségréteg, amelyik megeszi az afféle szöveget, súlyosan tendenciózus és igazságtalan, sőt, hazug. Pont azt a feladatát nem teljesíti az elemző újságírásnak, ami az egyik legfontosabb feladata lenne: a jelenségek árnyalt értelmezése. Az ellenzéki pártok ugyanis különbözőek, a választás óta eltelt fél évben is különböző utakat járnak be. Ne látná a különbséget a 168 óra főszerkesztője? Tóth Ákos ugyanilyen lesújtóan gondolkodik civilekről is, a szakszervezetekről is, vagy csak a pártokat utálja?koves-slomo-fmd-11-800x533.jpgA sokadik ugyanilyen írás annak a Köves Slomónak a lapjában jelenik meg, aki egy szórólapon nyíltan a Fidesz mellé állt az áprilisi választás előtt. Ugyanez a Slomó adja az egyházi közösségét a holokauszt Schmidt Mária-féle relativizálásához.

Csak nem arról van szó, hogy Tóth Ákos a Fidesz érdekei és szándékai szerint tünteti fel így azt az ellenzéket, amely a független intézmények megszállása, a sajtószabadság felszámolása, az igazságszolgáltatás megszállása ellenére is több listás szavazatot kapott, mint a Fidesz?

Ki másnak segít Tóth Ákos, az ellenzéket árnyalatlanul gyalázó írása, mint a Fideszt szolgáló Köves Slomónak, és így végső soron Orbán Viktornak? Már ennyire a Fidesz felügyeli a 168 órát?Az Orbán-rezsim kilencedik évében a 168 órának, és a magát függetlennek és/vagy ellenzékinek tartó sajtónak is el kell döntenie, hogy ilyen hazug cikkekkel Orbánt segítik, vagy a kritika jogát fenntartva, de nem mindent és mindenkit összemosva, az ellenzék küzdelmeit méltányolva is képesek tájékoztatni olvasóikat.

A 168 óra főszerkesztője az ellenzék szemére veti, hogy "reagálni sem képes a történésekre", miközben pár hete ő rúgta ki a laptól Bolgár Györgyöt, a Fidesz politikusait korábbi nyilatkozataikkal szembesítő rovatával együtt.

Mester Ákos szellemi örökségébe ezzel is sikerült rendesen belerondítani. Az alapító főszerkesztő egy ilyen minőségű dolgozatot sosem engedett volna megjelenni.

A hivatalos statisztika szerint az elmúlt egy évben a 168 óra példányszáma közel 14 százalékkal csökkent, egy-egy lapszámból már alig több, mint tízezer példányt adnak el.

Már értjük, hogy miért ez a zuhanás.

komment

BOTRÁNY! Magyar Gárdát akar és szélsőjobboldali pártot épít Márki-Zay Péter

2018. október 08. 16:10 - Lámpagyár

A közbeszéd a hódmezővásárhelyi győzelme óta nem tudja elhelyezni Márki-Zay Pétert a belpolitikai térképen. Voltak, akik konzervatívnak nevezték, voltak, akik valamiféle jobb és baloldal közti centristának állították be, de bizonyosat soha nem tudtunk meg Márki-Zay politikai hovatartozását illetően. Egészen máig.

Márki-Zay Péter a napokban találkozott az „ex-szkinhedvezér” jobbikos Sneider Tamással, akit a hódmezővásárhelyi polgármester egyszerűen csak “harcostársának” nevez és aki – szerinte – még a néppártosodás előtti Jobbikot képviseli, amit mindig is támogatott.

izzik-a-levego-marki-zay-es-az-oszladozo-jobbik-kozott-960x642.jpg

De a nagy coming out csak ezután jött Márki-Zay Facebook oldalán, akiről ebből már biztosan tudni lehet, hogy se nem konzervatív, se nem jobb és baloldal közti kapocs. Hanem egészen egyszerűen szélsőjobboldali:

„A Jobbikba kellenek zsidók és cigányok is, de radikálisnak kell lenni, mert igenis a tisztességes és becsületes magyarságért ki kell állni valakinek, igenis kell egy Magyar Gárda, amiben ott vannak a zsidók, a cigányok és a baloldaliak is.”

Tehát kéne egy feketében masírozó Magyar Gárda zsidókkal meg cigányokkal. Hmm. Meg kéne egy néppártosodás előtti, szélsőjobboldali Jobbik is zsidókkal és cigányokkal. Aha. Meg akkor már csapjunk hozzá egy Holokausztot is, amiben a zsidók meg a cigányok is segédkeznek a munkában a henyélés helyett, gondolom. Ilyen ostoba önleleplezést rég láttunk, de ilyen egyértelműt is.

magyar-garda.jpgMár tényleg csak a Magyar Gárda felélesztése hiányozna az országnak

Régóta rebesgetik, hogy a hódmezővásárhelyi polgármester pártépítésbe fog, most már tudjuk, hogy milyenbe:

Márki-Zay Péter szélsőjobboldali pártot épít, hogy betöltse a néppártosodó Jobbik hagyta űrt. Lesz majd cigánybűnözőzés, zsidólistázás és homofóbia, csak hogy a legklasszikusabbakat említsük, ami szóba jöhet.

Ezek után egyre kérdésesebb, hogy azok, akiket eddig hírbe hoztak a hódmezővásárhelyi polgármesterrel, csatlakoznak-e ehhez az őrülethez. Mert az egyértelmű, hogy aki egy ilyen ember pártjához csatlakozik, az még a Jobbiktól is jobbra találja magát, kiiratkozva a civilizált, európai politikusok közül. Kiváncsian várjuk, hogy ezek után kilépnek-e a fényre a nagy bejelentéssel.

Botka László, Hadházy Ákos, Szél Bernadett, Ti lesztek Magyarország új fasisztái?

komment

Ezen a kilépés nem segít: Szél Bernadett a kétharmad felelőse

2018. október 02. 11:16 - Lámpagyár

Szél Bernadett tegnap bejelentette, hogy kilép az LMP-ből és otthagyja a párt frakcióját is. Jobb később, mint soha - akár ezt is gondolhatnánk, ha feledhető lenne a Fidesz április 8-án szerzett kétharmada. Szél Bernadett ugyanis kulcsszerepet játszott a Fidesz kétharmadában, akárhova is ül a parlamenti patkóban és akármit is mond egykori bűntársainak/ról. Ne legyenek kétségeink:

Szél Bernadett nem a gerincét találta meg a parlamenti ruhatár talált tárgyak osztályán, hanem egyszerűen alulmaradt az LMP belső hatalmi harcaiban.

Szél nem a felelősség, meg ellenzékiség, meg úgynevezett elvek miatt hagyta ott az LMP-t, hanem a Sallai R. Benedek féle hatalomátvétel miatt. Az egyetlen valódi bűnbánatot jelző dolog az lehetne, ha Szél bejelentené, hogy parlamenti mandátumáról is lemond és örökre visszavonul a politikától. A kétharmad akkor is itt maradna a nyakunkon, azt jóvátenni nem lehet, de ez talán azt sejtetné, hogy lakik benne egy aprócska hang, ami tudja, hogy a 2018-as választáson elárulta az ellenzéket és az ellenzéki szavazókat.

20170114hadhazy-akos-szel-bernadett-beszel.jpg

Az az LMP hozta össze Budapesten a vissza nem lépésekkel a Fidesznek a kétharmadot, amelynek Szél Bernadett és Hadházy Ákos voltak a társelnökei.

Lehet most azt játszani, hogy az LMP bugyraiban elveszített hatalmi harcok után nem vert seregként kullogva, hanem hősként masírozva hagyják ott az LMP-t, ettől még Szél Bernadett és Hadházy Ákos is a fideszes kétharmad felelőse marad. Lemoshatatlanul.

komment
süti beállítások módosítása