Kapitólium

Amerikai politika blog

Káosz Clevelandben

2020. október 01. 11:07 - sziga96

Így alakult az első Trump-Biden kiabálóverseny

Megjegyzés: A blog átköltöztetésével járó logisztikai nehézségek miatt a cikkek a belátható jövőben továbbra is a blog.hu felületén fognak megjelenni, ez azonban nem jelenti azt, hogy a szerző bármilyen módon is azonosulni tudna az elmúlt hónapokban az Indamedia és környékén lezajlott eseményekkel.

03e74c1f-2452-41a0-a699-3dc8b5727ece.jpeg

Donald Trump és Joe Biden az első elnökjelölti tévévitán (forrás: Fox)

A kedd esti/szerda hajnali elnöki vitát megelőző napok finoman szólva sem a Trump-kampány szájíze szerint alakultak: kiderült, hogy az elnök az elmúlt másfél évtizedben nem igazán fizetett adót, a koronavírussal kapcsolatos halálesetek száma átlépte a kétszázezret, a közvéleménykutatások pedig azt mutatták, hogy óriási szüksége lenne egy jó szereplésre. Az első vitával azonban talán senki sem igazán nyert (legfőképp Chris Wallace moderátor nem), bár az egyelőre nem tiszta, ez kinek segíthet jobban. 

Naivnak lehet mondani azt az embert, aki nem számított arra, hogy Joe Biden és Donald Trump első vitája nem lesz kissé kaotikus, de mégis fura azt látni, hogy oldaltól függetlenül minden médium egyetért abban, hogy emberemlékezet óta nem volt tévévita ilyen kellemetlen. Kevés érdemi információ hangzott el, és azokat is gyakran nehéz volt a kiabálás közepette kivenni, épp ezért ebben a posztban az eseményt egy kicsit gyakorlatiasabb szemszögből fogom megnézni, mégpedig: Kinek mi volt a célja, kinek mit sikerült megvalósítania belőle, és ki jöhetett ki ennek alapján jobban a kiabálóversenyből?

Tovább
Szólj hozzá!

Amikor a verseny tényleg elkezdődik

2020. február 03. 22:12 - sziga96

Mit kell tudni az iowai előválasztásról?

Ted Cruz, az iowai kaukusz 2016-os republikánus győztese a győzelem estéjén (forrás: AP)

Iowa állama nem igazán kiemelkedő semmilyen tekintetben az Egyesült Államokon belül. Méretét és népességét tekintve közepes, etnikailag viszonylag homogén, de nem extrém módon (a lakosság kilencven százaléka fehér), egyetemei és sportcsapatai pedig nem tartoznak kifejezetten az élvonalba. Talán az egyetlen érv, ami a “Sólyomszem állam” mellett szól, az az, hogy elismerést érdemlő mennyiségben termelnek kukoricát, melyben elsők az országban

 

Amiben még elsők - és amire legalább ugyanilyen büszkék - az az, hogy négyévente itt tartja az első előválasztását minkét párt. Kezdetben ennek procedurális okai voltak (az állam előválasztási rendszere hihetetlenül bonyolult, ezért ezt kellett a leghamarabb elkezdeni), de leginkább a megszokással lehet indokolni, hogy így is maradt. Az évtizedek során pedig Iowa az amerikai politika egyik legfontosabb alakítójává vált. Néha új politikai szupersztárok születtek itt, néha ez az állam volt a végállomás nagy favoritoknak. Ami pedig a jelent illeti, a jelek arra utalnak, hogy a mai választás is tartogat majd meglepetéseket.

Tovább
1 komment

Készen áll Amerika megadóztatni a gazdagokat?

2019. december 21. 15:00 - sziga96

Hogyan válik eszközzé az adópolitika a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek kiegyenlítésében, és hogyan viszonyulnak ehhez a választók?

Képtalálat a következőre: „wealth tax protest”

A vagyonadó népszerűsége jelentősen megnőtt az utóbbi időben a demokrata politikusok körében. Többek között Bernie Sanders és Elizabeth Warren kampányában is hangsúlyos gazdaságpolitikai elemként jelenik meg, mintegy megoldási lehetőségként az extrém vagyoni különbségek korrigálására. Miért vált fontos kérdéssé a vagyonadó az 2020-as demokrata kampányban, illetve mennyire támogatott ez a gazdaságpolitikai elem a demokrata választók körében?

 

Tovább
62 komment

Az elnök vád alatt

2019. december 19. 21:46 - sziga96

Így íródott tegnap este a történelem

Papírforma szerint megszavazta a vádemelést Donald J. Trump ellen a képviselőház demokrata többsége (és az egyetlen független). Papírforma szerint, amennyiben hónapok óta tudjuk, hogy szinte biztosan ez lesz az ügy kimenetele, de azért nem szabad, hogy megfeledkezzünk róla: Amerika kétszázötven éves történetében pusztán harmadszor került ilyenre sor. Megtörtént tehát a vádemelés, ez azonban nem a történet vége, csak egy új fejezet kezdete, ebben a cikkben pedig azt szeretném összefoglalni, merre is haladhat tovább a cselekmény.

 

Tovább
4 komment

Kedd este nagyot nyertek a demokraták. Ebből még nem következik semmi.

2019. november 07. 16:01 - sziga96

Minden, amit az idei választásokról tudni érdemes

 

Képtalálat a következőre: „andy beshear winning”

Viszonylag korlátozott médiafigyelem mellett, kedd este tartottak helyi választásokat az Egyesült Államok 37 államában. A három legfontosabbnak tartott versenyből kettőben a demokratáknak sikerült megfordítaniuk korábban republikánus pozíciókat, melyet sokan megpróbálnak egy tágabb kontextusban értelmezni, mint az utolsó nagy választásokat 2020 előtt. De mi is történt pontosan, és mond-e ez nekünk bármit Trump és a republikánusok esélyeiről?

 

November első keddje minden évben “Election Day” az amerikaiaknál. Hagyományosan majdnem minden állam tart ilyenkor helyi választásokat, plusz kétévente ekkor kerül sor a képviselőház és negyed szenátus, négyévente pedig az elnök megválasztására. Mivel ezúttal sehol sem került sor országos szintű választásra, a média is kevesebbet foglalkozott a témával, az eredményekre azonban annál többet fognak mutogatni az elnökválasztás közeledtével (a Washington Post címoldala például már most is arról beszél, a republikánusokat az eredmények aggodalommal töltik el 2020-ra hangolódva). A helyzet azonban az, hogy nem szabad túl nagy figyelmet tulajdonítani a tegnap estének, leszámítva talán néhány tényleg hosszabb távon is fontos jelenséget.

Tovább
Szólj hozzá!

Az eset, ami átszakította az impeachment-gátat

2019. szeptember 26. 10:32 - sziga96

Hogy került Ukrajna az amerikai média figyelmének középpontjába?

5d8bb0fa2e22af3ceb68f5f3.jpg

Szűk egy hete, hogy kiszivárogtak az első pletykák egy gyanús telefonhívásról, tegnapelőtt pedig Nancy Pelosi már hivatalosan rábólintott a vádemelés beindítására, mely pontig sosem jutott el az orosz beavatkozás ügyében. Bár Donald Trump, Volodimir Zelenszkij és a Biden-család története még mindig legfeljebb is ködös, a sztori jó eséllyel meg fogja határozni a következő év menetét. De mit is tudunk pontosan, mekkora az ügy súlya, és hol is tarthatunk most?

 

Az ukrán-ügy szálait nagyon nehéz kibogozni, több okból kifolyólag is, melyek közül a legfontosabb, hogy két fontos momentuma, ezzel együtt két olvasata is van. Egyik részről a történet Hunter Bidenről, Joe Biden alelnök (és 2020-as demokrata jelöltesélyes) fiáról, és az ő ukrán olajérdekeltségeiről szól. Másik részről viszont jelen pillanatban úgy tűnik, a fontosabb mozzanat Donald Trump júliusi telefonhívása lesz Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. A téma “kibogozhatóságát” nehezíti az is, hogy bár az ügy hónapok óta szunnyad, a részletei csak most kezdenek kiderülni, és fogalmunk sincs, hol a vége.

Tovább
54 komment

Tartalmas vita, kicsit kevés vitával

2019. szeptember 13. 21:04 - sziga96

Hogy teljesítettek a jelöltek a harmadik demokrata vitán?

Democratic Candidates

Ma hajnalban rendezték a Texas állambeli Houstonban a demokraták harmadik vitáját. Az ezúttal már magasabb belépési küszöb miatt sikerült egy alkalomra szűkíteni az eseményt (az előző kettővel szemben), így a tíz legerősebb jelölt egyszerre lehetett színpadon. Mivel Trump demokrata kihívója szinte biztosan közülük fog kikerülni, valamint tekintettel arra, hogy ez az alkalom nem igazán ajándékozott meg minket nagy pillanattal, az este bemutatására egy új formát fogok használni. Ezzel a célom, egyszerre bemutatni, ki hol áll most a versenyben, és hogy teljesítettek ezen az estén.

 

Az este sem formailag, sem témáiban nem hozott túl sok meglepő újdonságot. A vita menete nagyon hasonló volt az eddigiekhez, a legtöbbször érintett kérdések pedig gyakorlatilag ugyanazok voltak. Ismét hosszan vitáztak az egészségüggyel kapcsolatos elképzelésekről, fegyvertartásról, rasszizmusról (érdekes módon ezúttal a klímaváltozás kérdését csak érintették a műsorvezetők kérdései). Az este pedig megmutatta, hogy ismétlés a tudás anyja: ahogy megint hasonló témák merültek fel, mint a korábbiakban, a jelöltek is sokkal felkészültebbnek, rutinosabbnak látszottak. Ettől függetlenül persze voltak fura pillanatok és elszólások (Joe Biden egy ponton például elnökként hivatkozott Bernie Sanders-re), de általánosságban véve egy tartalmas vita volt, még akkor is, ha kevés volt az összetűzés.

 

Tovább
Szólj hozzá!

Amerika történetének legnagyobb történelemhamisítása

2019. szeptember 02. 15:56 - sziga96

Hogy nyerhetett és veszíthetett a Dél egyszerre?

203lrs_069d7f6a37b376f.jpg

Képeslap egy gyerekekből álló konföderációs hadi zászlóról egy 1907-es konföderációs megemlékezésről (forrás: Library of Virginia)

Amikor a történelemhamisításra gondolunk, elsőre alighanem autoriter rendszerek termékei jutnak eszünkbe, mint például a Sztálin-korszak híres-hírhedt fotói. Előfordulhat azonban demokratikus rendszerekben is, hogy néhányak politikai érdekeivel szembemegy a valóság. Így történt ez a polgárháború utáni Amerikában is, amikor a Dél az elvesztett háborúból adódó becsületvesztést azzal akarta kompenzálni, hogy erkölcsi győztesnek kiáltotta ki magát. A propaganda pedig olyan hatékony volt, hogy nyomai mind a mai napig láthatók az amerikai társadalomban.

 

Észak és Dél harca a rabszolgaság eltörléséről, a feketék emancipációjáról szólt - tanultuk meg sokan az iskolában. Ha azonban megkérdeznénk ma valakit erről délen, lehet, hogy egészen máshogy ábrázolná azt: azt mondaná, hogy a Dél a tagállamok jogaiért, az elanyagiasodó Északkal szemben a hagyományos társadalmi formák megvédéséért vívott háborút. Az illető nem feltétlenül lenne buta, vagy akár rasszista, csak azt mondaná vissza, amit a tankönyvben tanult, esetleg otthon mondtak neki. Ennek az eredete pedig a “veszett ügy” gondolata, a déli arisztokrácia terve arra, hogy hogy nyerje meg hosszú távon az elvesztett háborút. 

Tovább
45 komment

A felelőtlen marketing, ami katasztrófához vezetett

2019. augusztus 30. 17:16 - sziga96

Amerika harca az opioidokkal

5a4ffc493225de1c008b4d31-960-480.jpg

Az Egyesült Államokban az elmúlt években-évtizedekben egyre több életet követelő opioid-katasztrófa nálunk ritkán kerül be a hírekbe, érthető okokból kifolyólag. Ez a közegészségügyi válság egy sajátságosan amerikai dolog, ami sok tekintetben a sajátságos amerikai viszonyokra vezethető vissza, az azonban, hogy hogy jutottunk ide, tanulságos lehet. A héten egy oklahomai bíróság bűnösnek nyilvánította és megbírságolta a Johnson & Johnson gyógyszervállalatot a katasztrófához való hozzájárulásért, ez pedig lehetőséget ad áttekinteni, mi vezetett ahhoz, hogy az opioid-kérdés pártállástól függetlenül az amerikai társadalom egyik legnagyobb ügyévé vált.

 

Az amerikai járvány- és megelőzésiügyi központ szerint 2017-ben több mint 70 ezren haltak meg túladagolásban, ezeknek a haláleseteknek bő kétharmada pedig valamilyen opioidhoz (vényre kapott vagy illegális) volt köthető. Tavaly volt 1999 óta az első év, amikor csökkent az ilyen esetek száma, a kérdés ezzel azonban még messze nem oldódott meg. Míg a szövetségi kormány prevenciós intézkedésekkel próbálja visszaszorítani a halálesetek számát, a károsultak és családjaik azon vannak, hogy felelősségre vonják a katasztrófa okozóit, mindenekelőtt a gyógyszervállalatokat. Nem ők azonban az egyetlen okozói a helyzetnek (még ha talán ők is a fő felelősök): a költséges egészségügyi ellátás, a nemtörődöm orvosok, és az országra amúgy is jellemző gyógyszer-kultusz mind közrejátszanak abban, hogy ma annyian halnak meg Amerikában opioid-túladagolásban, mint közúti balesetben.

Tovább
33 komment
Címkék: lobbi opioid

Aki mellett nem volt életbiztosítás elnöknek lenni

2019. augusztus 26. 18:34 - sziga96

Robert Todd Lincoln balszerencsés története

robert_todd_lincoln_harris_and_ewing.jpg

Az Egyesült Államok történetében nyolcszor fordult elő, hogy az elnök nem tudta kitölteni megbízatását: négy közülük merénylet áldozata lett, három természetes halált halt, egy pedig lemondott hivataláról. Ezekről általánosságban elmondható, hogy mind más körülmények között estek meg: más volt a történelmi szituáció, más volt a halál oka, vagy a merénylő indítéka (Richard Nixon lemondása pedig önmagában kivételes eset volt). Egy dolog azonban mégis meglepően sokat összeköt: Robert Todd Lincoln személye, aki közvetlen közelről láthatott a négy gyilkosságból hármat is. Hétfői érdekességként ezúttal róla, Abraham Lincoln legidősebb fiáról, az amerikai történelem egyik legszerencsétlenebb emberéről szeretnék mesélni. 

 

Robert Lincoln élete aligha lehetett volna érdekesebb: gyerekkorától végignézhette apja lassú politikai felemelkedését, és ahogy az ország kettészakadt, végül pedig polgárháborúban találta magát. Családja jó taníttatásban akarta részesíteni őt, így egyetemi tanulmányait a Harvardon folytatta. Miután itt megszerezte alapszakos diplomáját, csatlakozott csatlakozott az északi hadsereghez a polgárháborús legenda és későbbi elnök, Ulysses S. Grant mellett, és a leírások szerint ott volt Appomattoxnál, mikor a déli hadsereg fegyverletételével véget ért a háború. 

Tovább
5 komment
süti beállítások módosítása