HTML

Minden jó lépés a felismeréssel kezdődik

Friss topikok

Miért ennyire elérhetetlen a Balaton?

2019.06.09. 12:36 eneh90

Én csak egy hamburgert meg egy kólát vettem jégkrémmel, így 9.470 Ft-omba került egy nap a Balatonnál. 2019. január 1. óta a nettó minimálbér: 99.085 Ft.

  1. Kelenföld – egy észak-balatoni strand, Balatonfüred előtt oda-vissza 5.500 Ft/felnőtt. A Kék Hullám nevű járatok csak (!!!) június 15-től indulnak, aminek a lényege, hogy 1 óra 52 perc alatt Kelenföldről eljuthatunk Balatonfüredre átszállás és kisebb megállóhelyek nélkül. Addig viszont, még a Pünkösdi hosszú hétvégén is maradt a Déliből alapból 10 perces késéssel induló gyorsvonat Székesfehérvárig, majd a vonaton a kalauz jóindulata, aki egyeztetett az állomásokkal, hogy bevárják a Balatonra tartó népet. Székesfehérváron az egyes vágányra érkezett a vonat, majd megkérték az utazóközönséget, hogy igyekezzenek a kilences (!!!) vágányról induló csatlakozáshoz, mert ugye így is ránk várnak. Bőrönddel, hűtőtáskával a hosszú hétvégézni vágyók…
  2. Strandbelépő (a magyar tengerhez, ami az állam és vele együtt minden magyar állampolgár tulajdona) 1000 Ft, ami egyszeri belépésre jogosít, de ha szeretnél ki-be járkálni, akkor +250 Ft!
  3. egy csirkeburger 1.500 Ft,
  4. alkoholmentes sör 500 Ft-tól,
  5. lángos (sajtos-tejfölös) eléri az 1.000 Ft-ot,
  6. Magnum 720 Ft
  7. főtt kukorica 450 Ft/db,
  8. kávé 500 Ft-tól.

Ugyanez Szabolcsból oda-vissza +13.000 Ft Intercityvel, ami legjobb esetben is 3,5 óra alatt ér fel Pestre. Aztán az átszállások, meg az esetleges késések...

És csodálkozunk, hogy van olyan magyar, aki egész életében nem látja a Balatont?

 

Szólj hozzá!

Címkék: balaton szezon nyaralás minimálbér

Fekete-Győr András: „Megbántam, hogy azt mondtam, Gyurcsány eltakarodhatna már a közéletből”

2018.11.25. 11:02 eneh90

Bárkivel kész együttműködni az önkormányzati választásokon, de szerinte az Európai Parlamenti választásnak helyosztó szerepe lesz itthon az ellenzéki tárgyalásokon. Puzsér kampánymenedzsere okozott személyi konfliktusokat a választások előtt a pártjában, nem állna be Karácsony Gergely mögé a főpolgármester választáson és azt hallotta, hogy az LMP-t ki akarják tenni a Zöldek az Európai Parlamentből. A Momentum elnökével beszélgettem.

A választás előtt volt három kritériuma, amit mindenképpen be akart tartani, hogy csak akkor lép vissza, ha mindhárom teljesül. Ennek ellenére, amikor bejelentette a visszalépést, egy kritérium mégsem valósult meg; nem lépett vissza minden ellenzéki egy jelölt javára.

Az egyik kritérium az volt, hogy legyen hiteles és vállalható jelölt, legyen győzelmi esélye és a többi ellenzéki is lépjen vissza a javára. Ez az utolsó kettő összefügg, mert ha visszalépnek a javára, akkor lesz győzelmi esélye. A legtöbb választókerületben az LMP vagy a Jobbik nem lépett vissza, de mi mégis visszaléptünk, mert az utolsó két hétben úgy voltunk vele, hogy szeretnénk mást helyezni más pártokra. Azáltal, hogy a Momentum az a párt, amelyik a legkésőbb jött létre, és aki tényleg ezt a pártgarnitúrát elutasítja, és ezért képes meghozni egy áldozatot, akkor az LMP-nek és a Jobbiknak is képesnek kellene lennie erre. Úgyhogy valóban, ebből a három elvből feladtuk az egyiket. 

A választás után az elnök maradt, de az elnökségi tagok teljesen lecserélődtek. Volt személyi konfliktusa az elnökségen belül?

Sok mindenkivel volt. Tavaly decemberben volt egy nagy belső konfliktusa a Momentumnak, ami személyek körül történt. Nem mindenki értett egyet abban, hogy ki vezesse a Momentum kampányát. Alapból volt egy feszültség abból fakadóan, hogy hozott a küldöttgyűlésünk egy határozatot, miszerint önállóan indulunk, 106 jelöltet állítunk és nem fogunk össze senkivel. Ez nagy nyomás alá helyezett minket. Megosztotta az embereket párton belül is. Én mindig azon az állásponton voltam, hogy önállóság kell a Momentumnak, ki kell bontanunk a szárnyainkat és majd utána lehet arról beszélni, kivel, hogyan, minek az érdekében lehet együttműködni. Ebben azonban nem voltunk egységesek. Szerintem ez volt a konfliktus forrása, de maga a „cassus belli” egy személyi jellegű döntésen múlott, mégpedig azon, hogy ki vezesse a kampányt. És végül nem az a személy lett, aki szerette volna. Ez a személy Zaránd Péter, aki most Puzsér Róbert kampánymenedzsere.

(Puzsér Róbert főpolgármester jelöltségéről korábban Fekete-Győr András azt mondta, hogy nem lehet vele Tarlós Istvánt legyőzni.)

Az április utáni Momentumos apátiával, csalódottsággal párhuzamosan mindig felmerül, hogy mert pénz nélkül dolgoztak a pártban a tagok és az aktivisták. Hányan és milyen alapon kapnak most fizetést a Momentumon belül?

Jelenleg heten kapnak rászorultsági alapon és az elnökség dönt a fizetésekről.  A legmagasabb fizetés bruttó 363 ezer forint. Ennyi az enyém is.

Most jobb a légkör a párton belül?

Személyeskedés mindig van, de a korábbihoz hasonló jelenleg nincs. A Momentumot úgy kell elképzelni, hogy adott egy közösség, ami underground jelleggel szervezi önmagát másfél évig, eldöntjük, hogy NOlimpia lesz az az ügy, amivel megmutatjuk magunkat. Ismertük egymást jól, másfél éve együtt dolgoztunk, ma pedig már egy komoly aktivista hálózattal működünk, ami ugyan lehetne aktívabb, de most sokkal egységesebb a párt, mint korábban.

Lehet, hogy a Fidesz sem akarta igazán az olimpiát?

Ez nem így van. Sok kapcsolatom van a Fideszhez. Közvetetten. Nem közvetlenül, hanem közvetetten. Nekem azt mondta mindenki, hogy a Fideszen belül hatalmas vihart kavart a NOlimpia. Nem értették, hogy ennyi fiatal hogy tudott megbuktatni egy ekkora projektet. Ők ezt komolyan akarták. Nagyon sok pénz volt benne, elköltöttek már rá 23 milliárd forintot és lett volna még benne pénz, egy év volt a pályázat lezárultáig. Orbán Viktor nem engedhette meg magának, hogy mitugrász kis fiatalok jönnek a semmiből, és neki vissza kell lépnie. Önmagában a rendszer sem akar elveszíteni egyetlen egy harcot sem. A mi helyzeti előnyünk az volt, hogy 30 nap alatt sikerült megfordítanunk a trendet: egy hónap után többen voltak azok az országban, akik belátták, hogy nincs szükség olimpiára, mert azt a pénzt el lehet költeni például kórházakra. (A Momentum tavaly februárban adta le a népszavazáshoz szükséges aláírásokat – a szerk.) Ha májusra kitűztek volna egy népszavazást, akkor körülbelül három hónap maradt volna a kampányra. A Fidesznek is kellett volna kommunikálnia meg nekünk is. A Momentumnak itt volt egy sokkal jobb kommunikációs helyzete. A Fidesznek egy csomó számot kellett volna védenie, hogy hogyan fog megtérülni ennek meg annak a beruházásnak a befektetése. Felmérték, hogy van-e még értelme beleállniuk ebbe az egészbe. Hatalmas arcvesztés volt ez a Fidesznek.

Honnan a Fideszes (közvetett) kapcsolat?

A magyar gazdasági elit kapcsolatban van a Fideszes elittel, illetve vannak összefonódások. Ismerek onnan jó pár embert, mert amikor a Momentum berobbant, meghívtak ilyen-olyan eseményekre beszélgetni.

Milyen eseményekre?

Például a Szeretem Magyarország Klub egy ilyen, ami a törésvonalakon felül álló értelmiségi szerveződés, ahol vannak jobboldali elköteleződésű emberek is. Ezen kívül vannak olyan ismerőseim, akik a NER-ben dolgoznak. Őket arról sikerült meggyőzni, hogy szükség van a népszavazásra, ahol majd eldöntik, hogy akarják vagy sem.

Az Európai Ügyészséghez való csatlakozáshoz a Momentum is gyűjti az aláírásokat. Ez is egy olyan téma, amivel Fidesz szavazókat is meg lehet győzni?

Nyáron beszéltem Hadházy Ákossal erről, aki akkor egymillió aláírást akart. Szkeptikus voltam, de most már megvan a harmada és optimistább vagyok. Nagyon meglepett, hogy olyan helyeken, mint Kisvárda, ahol Seszták, meg az ukrán maffia jut eszembe először és ahol egy nagyon jobboldali Fideszes térség van, öt-hat ember áll sorban a pultunk előtt. Sok jobboldalinak is imponál, hogy legyen itt Európai Ügyészség, mert amúgy sok Európa-párti van a Fidesz szavazók között is.

ÖNKORMÁNYZATI és EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁS

Ki lesz a főpolgármester-jelöltjük Budapesten?

Egyelőre nem szeretném megmondani, hogy kit szeretnénk, de az Európai Parlamenti választásokig mi biztosan nem fogunk jelöltet állítani.

Miért kell ezt megvárni?

Ellenzéki szinten lesz egy helyosztó szerepe. Aki nem jut be, az onnantól kezdve nehezebb pozícióban lesz az ellenzéki tárgyalásokon. A Momentum az egyetlen párt ma Magyarországon, amelyiknek európai hálózata van, ezért bízom abban, hogy jól fogunk szerepelni.

Minek köszönhető ez az európai hálózat?

A mi tagságunk jelentős része Európa más országaiban él, ott szerveződik közösséggé. Alapvetően a tagságunk nagy része 16 és 35-40 év közötti. Az Erasmus-generáció javában benne van a Momentumban. Ők már kimentek, kinn tanulnak, kinn dolgoznak. A Facebookon sokkal könnyebben meg tudjuk szervezni ezt a hálózatot. A többi párt már nem jut el hozzájuk.

És a Momentum úgy fog több választót elérni Magyarországon, hogy kívülről gyűrűzik majd befelé az érdeklődés?

Ez egy része csak, egy üzenet. A Momentumnak azt kell átadnia a magyar választóknak, hogy a mi DNS-ünkben európai vér van. Szerintem ez egy hitelességi verseny lesz az ellenzék körében. És itt ekkor már nem lesznek taktikai szavazások, nem lesz az, hogy Karácsony Gergőre vagy a Vona Gáborra kell szavazni, mert majd ő leváltja Orbánt.

Akkor nem állnak be Karácsony Gergely mögé a főpolgármester választáson?

Szerintem a Karácsony Gergelynek jó még mindig a renoméja Budapesten, de például a Puzsér Róbertet követők körében biztosan nem, pedig rájuk is nagy szükség van, ezért Karácsony Gergely ebből a szempontból nem elégséges.

A választás előtt az eddigi pártgarnitúrát elítélte, majd később finomított ezen és azt állította, nem kell a teljes pártpalettát utálni. Melyik párttal állna szóba?

Az önkormányzati választásokon mindenkivel együtt fogunk működni. Nem fogunk válogatni.

Nem fél attól, hogy megint az lesz, mint tavasszal, hogy megy majd a taktikai szavazás, amikor mindenki elveszíti a fonalat, hogy ki kinek a javára lép vissza és ezzel szavazókat is veszít?

Nem félek, mert már most nyáron elkezdődött az ismerkedés. A helyi Momentumosok leülnek a helyi DK-sokkal, Jobbikosokkal, LMP-sekkel. A mi helyi embereink azt élik meg, hogy vannak normális emberek is más pártokban. Az, hogy az MSZP csúcsán vannak kollaboránsok, az nem azt jelenti, hogy ne lennének tisztességesebbek valahol lent. Azért nem gondolom, hogy az lesz, mint ami áprilisban volt, mert már most, egy évvel korábban elkezdődött ez a fajta ismerkedés. Például ha Szegeden van 16 választókerület, akkor leülnek megbeszélni, hogy ott van egy tök tehetséges Momentumos, ott akkor induljatok ti, mi meg nem indítunk rátok senkit. Amott meg egy tök jó DK-s, akkor ott meg ti ne indítsatok, légyszí. Lesz, ahol egy egyesület fog indítani jelöltet. Például előfordulhat, hogy létrejön egy Szabad Kecskemétért Egyesület, és annak keretében elindulnak majd pártok és civilek. Sokféle formáció lesz, mert nagyon sok önkormányzat van és mindenhol más lesz a logika.

Hol lehet megint akkora ellenzéki sikert elérni, mint Hódmezővásárhelyen Márki-Zay Péter esetében?

Pécsett, mert bődületesen bután vezették azt a várost, és úgy eladósították, hogy semmire nincs már pénz. A Fidesznek nincs is ott jó jelöltje, nem talált senkit. A helyi szervezetük is rossz állapotban van.

És akkor ott fog nyerni egy Momentumos?

Szerintem nem. Ott egy civil szervezet színeiben egy szövetség fog elindulni.

Miért jó ez a bújtatás?

A Momentumnak a neve egy friss, szerethető, nem bemocskolt márka. Az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP már nem az.

Mi a baj az LMP-vel?

Nem tudjuk mi az az LMP. Nem láttam még tőlük semmilyen kinyilatkoztatást azon túl, hogy zöldnek vallják magukat. 

A Momentumnak mi az ideológiája? Amióta léteznek, mindig kerülik a meghatározást. Miben különbözik az LMP-től?

Nehéz lenne meghatározni. A Momentum most egy olvasztótégely sokaknak, tenni akaró emberek alkotják, akik alapvetően osztják a liberális demokrácia értékeit. Mi a progresszív európai pártcsaládhoz csatlakoztunk. (November 9-én vette fel az ALDE nevű pártcsalád a Momentumot - a szerk.) Ezzel szemben az LMP egy Európa-kritikus, globalizációellenes tömörülés. Én Berlinben azt hallottam, hogy a Zöldpárt család is szeretné kitenni az LMP-t, elsősorban Ungár Péter üzelmei miatt.

Szél Bernadett viharosan távozott az LMP éléről, várják őt a pártjukba?

Benne van a pakliban. Szél Bernadettet a Momentum kedveli, felszólalt a múltkori tüntetésünkön, de sok éven keresztül vezette az LMP-t, ezért nem illik az én helyzetemben erről nyilatkozni.

CEU-ÜGY

Van még értelme tüntetni a CEU miatt?

Ha a rektori konferencia nem áll ki a CEU-ért, akkor itt már nem lehet megnyerni ezt az ütközetet. Ez nem egy jobb- vagy baloldali kérdés. Lánczi Andrásnak, a Budapesti Corvinus Egyetem rektorának kutya kötelessége lenne beleállni ebbe az egészbe. A többi rektortársával együtt. Ez számomra a tudomány elárulása. Az ő saját szakmájának az elárulása.

Miért hallgatnak?

Nem tudom, ki miért kollaborál. Talán félnek, féltik az egzisztenciájukat. A rektoroknak nem tüntetniük kellene elsősorban, hanem egységesen megfogalmazni Palkoviccsal, Szijjártóval szemben a követeléseiket és azt mondani, hogy amíg ezek nem teljesülnek, sztrájkolni fog a felsőoktatási kar. És akkor elérik azt, amit akarnak.

Azt állítja, hogy Fideszes gazdasági emberekkel kapcsolatban áll. Tapasztal olyat, hogy jobban féltik az egzisztenciájukat annál, minthogy kilépjenek, esetleg másik párthoz csatlakozzanak, szimpatizáljanak más párttal?

Persze. Nagyon kevesen merik támogatni a Momentumot. Van néhány olyan ember, aki nem függ a magyar politikától, mert exportra termel, és akkor azt tudják mondani, hogy hiszek a Momentum vízióiban és tudom őket támogatni. A helyzet akkor fog megváltozni, ha egy pártból valós alternatíva lesz. És ez nem a Jobbik, mert rájuk még mindig azt mondják, hogy „ú, ezek nácik”.

MEGBÁNÁS, REMÉNYEK

A választások után azt mondta, a Fidesz nem fogja kitölteni a négy éves ciklusát. Ehhez még mindig tartja magát?

Volt egy ilyen reményem. (nevet) Most már óvatosabban fogalmazok. Egyszer már mondtam azt, hogy bejutunk a Parlamentbe, és végül mégsem így lett. A lehetőség még mindig ott van, hogy megbuknak a hatalomtechnikusok. Most nem látom azt, hogy Orbán Viktor megbukna, de ha túlfeszíti a húrt, és még pár külföldi diktátort befogad, akkor egyre több Fideszes szavazó fog ferde szemmel nézni.

A Fidesz legnagyobb szavazóbázisa a vidék, ahová az olyan ügyek, mint például a Gruevszki, talán el sem jut. Hogyan tudná a Momentum mégis megnyerni a vidéket?

Vidéken is néznek RTL Klubot, amin keresztül eljut. Ha van olyan párt vagy pártszövetség, amelynek a szervezete képes eljutni nagyon sok választóhoz, például alternatív hírcsatornákon, már az is siker. Mi sem hiába szórólapozunk, pultozunk vidéken. Nem mértük le, hogy az emberek mennyire értették például a Sargentini- jelentést, de ennek a fajta aktivizmusnak van jövője. Ehhez hálózat kell, és a Momentum az egyetlen párt ma Magyarországon, amelynek a tömege egyre nagyobb. Az aktivisták tömegére gondolok, ami az elmúlt időszakban megduplázódott, és akik a szócsövei egy mozgalomnak. Nem a Facebook posztok, hanem az emberi kapcsolatok azok, amik igazán működnek.  Empirikus tapasztalatom, hogy aki a Momentumra szavaz, annak a nagyszülei is a Momentumra szavaznak.

Van olyan mondata, cselekedete, amit megbánt az elmúlt időszakban?

Amikor azt mondtam, hogy Gyurcsány eltakarodhatna a közéletből. Azért bántam meg, mert magukra vették a DK szavazói, és azt tapasztalom, hogy ők nyitottak voltak a Momentum felé. Gyurcsány Ferencet egy nagyon tehetséges bohócnak tartom, akit bosszú és bizonyítási vágy motivál már csak, de mindezek ellenére egy tehetséges politikai kommunikátor.

Azt megbánta, hogy visszalépett áprilisban?

Nem. Eggyel kevesebb Fideszes országgyűlési képviselő van. Ha legalább a kétharmadot sikerült volna elveszítenie a Fidesznek, akkor elmondhattam volna, hogy emiatt is jó döntés volt a visszalépés. Azt sajnálom, hogy nem V. Naszályi Márta győzte le Hollik Istvánt. Sokkal tisztességesebb és lelkiismeretesebb embernek tartom, mint Csárdi Antalt. Sokáig gondolkodtam azon, hogy jó húzás volt- e ott elindulni, ahol Juhász Péter is elindult. Sok hozzám közel álló ember kért számon. Végül aztán happy end lett a vége, nem az ő szempontjából ugyan, hanem a kerület szempontjából.

2022-ben a Fidesz megdöntése vagy a kétharmad megdöntése a céljuk?

A Fidesz megdöntése.

Nem nagy kihívás ez? Nem fogja megbánni, hogy ezt mondja?

Azt fogom megbánni, ha a következő választás utolsó napjáig ezt hangoztatom, aztán megint lesz egy kétharmados Fidesz győzelem. Nem szeretném átverni a választókat.

 

 

 

110 komment

Címkék: fidesz gyurcsány ellenzék európai parlament puzsér főpolgármester ep választás önkormányzati választás ceu előválasztás momentum fekete-győr andrás

Pánik a magyar gazdaságban?

2018.10.17. 11:31 eneh90

Most, hogy mindenki elkezdi a saját bőrén érezni a mélyülő gazdasági problémát, naiv dolog lenne nem észrevenni a magukért beszélő intézkedéseket:

  1. ) Megemelték tegnap az aranytartalékot a 10szeresére!!! Ez egy pánik intézkedés. Az arany ugyanis alacsony kockázattal bír, értsd: a közeljövőben is lesz értéke, válság esetén pedig nagy értéke szokott lenni. Tehát ha holnap arra ébredünk, hogy megugrik a kenyér ára 1000 Ft-ra, és az utcán elkezdik összesöpörni a forintot, akkor az állami brókerek elkezdenek kereskedni az aranyunkkal, hogy „hé, fiúk, most nagyon kéne a pénz, mert üres a kincstár.” És lesz pénz. Válság esetén tűzoltásra alkalmas mennyiségben. (Fotó: Infláció után, 1946. mek.oszk.hu)inflacio_utan_1946.jpg
  2. ) Egyik napról a másikra megszüntették a több frontú állami támogatást. Semmi egyeztetés, semmi konzultáció, csak bejelentés. Csak a szép kártya maradt támogatva, hogy az országban hagyd a plusz pénzedet. Ez azért fontos, mert így amelyik kisvállalkozó, hoteltulajdonos az állam köldökére felkapaszkodik, ahhoz vándorol a pénz. Elegáns megoldása ez az állami pénzek baráti zsebekbe csúsztatásának. Mától nincs lakástakarékpénztárra állami támogatás, azaz vagy CSOKolózol és szülsz, vagy úgyse bírsz kifizetni egy lakást. Építeni egy házat meg még úgyse.
  3. ) A kkv szektor döglődik: vagy az államhoz tartozol vagy nem kapsz megrendelést. És ez nem arról szól, hogy „még egy honlapjuk sincs a vállalkozásoknak.” Mondjuk, amikor ezt Varga Mihály kijelentette Tusnádfürdőn, én csak annyit kérdeztem volna: akkor miért nem köti feltételekhez a kkv-k hitelfelvételét? Ha nincs még egy honlapjuk se és ez zavarja a kormányt, miért önti szigorítások nélkül hitel formájában a pénzt a kkv-kba?

Nálunk akkor sem jobb, ha mégis úgy tűnik

A külföldre vándorló magyar helyzetről eddig az volt a mondás, hogy majd haza jönnek maguktól, mert máshol sincs kolbászból a kerítés. Arra hivatkozva nem érdekelte a kivándorlás a kormányt, hogy a külföldi ország legtöbbjében nincs két évig gyes, amíg az anya otthon maradhat a gyerekkel. Sok országban fél évig maradhat az anya otthon, aztán vagy visszamegy dolgozni és fizeti a bölcsit vagy felvesz egy bébiszittert, de akkor már azért megy el dolgozni az anya, hogy más embernek adja oda a fizetését, hogy vigyázzon a gyerekére. Ha pedig otthon marad, akkor a férj fizetése kevés. Arra épít a kormány, hogy a családalapítást segítő látszatintézkedésekkel hazacsábítja a magyarokat anélkül, hogy könyörögne nekik.

Miért nem fog működni?

Senki nem akarhatja, hogy a gyereke egy olyan országban nőjön fel, ahol nincs rendes egészségügy, a bölcsik és óvodák túlzsúfoltak és egy háromgyerekes nőt alig akarnak visszavenni dolgozni. Mit ér ilyenkor az élete végéig járó adókedvezmény, ha a gyes után három gyerek mellett nincs munkahelye? Addig a 3*2 évig álom lehet otthon lenni, CSOKos lakásban/házban. De utána?

A béreket kell először emelni 

A valódi megoldás a bérek nyugat-európai szint közelébe emelése lenne (ezt Lázár János is elmondta legutóbbi nagypolitikával foglalkozó interjújában: https://www.youtube.com/watch?v=oKBQHIAY3yk 4:20tól), valamint a lakás-és albérletárak korlátozása, leszorítása. És amikor kellő pénz van az embereknél, akkor jöhetnek az állami támogatás szigorításai. Ezzel szemben a kormány fordítva cselekszik. Miért? Mert pánikol. Ebből lehet látni, hogy nem sok pénz van a "nagykasszában".

LTP helyett magánnyugdíj, hogy kiengeszteljék a bankokat?

Felröppent az a hír is, hogy a magánnyugdíjpénztárak felé kezdi el terelni a kormány az állampolgárok figyelmét. Elindul az öngondoskodás? Merész húzás lenne egyik napról a másikra, de már semmi sem lehetetlen, lásd: fentebb és lásd a saját életeden (LTP). Érthető lenne egyébként ez az intézkedés kormányoldalról, mert így amit elvett a lakástakarékpénztárak kapcsán a bankoktól, most azt a magánnyugdíjpénztárak támogatásával jóváírja. Kéz kezet mos: a bankok nem háborognak és a kormánynak sem kell amiatt körmöt rágni, hogy ki tartja majd el a most aktív dolgozókat öreg korukban (már ha megélik....vagy már ha itthon élik meg...)

A fentiek mind egyértelmű jelek, hogy bár más külföldi országhoz képest Magyarország így is sok támogatást nyújt az állampolgárainak (gondoskodó állam szelleme), nem teremt jólétet az országban, hanem felkészületlenül, pánikolva vár egy esetleges gazdasági válságot.

 

 

87 komment

Címkék: gazdaság válság ltp lakástakarékpénztár aranytartalék

Egy álomtitkár feleségének levele vidékről

2018.08.17. 20:40 eneh90

Drága Férjem,

Sokat gondolok Rád. Nyári vakációm az ősz közeledtével egyre árnyékosabb. Május végén azt hittük, a szabolcsi vidék romantikája feledteti velem a választások zaját, a nagyvárosi partyszervezés nyügét, baját. Emlékszel? Pékséget terveztünk nyitni, amiben lehetek a koránkelő pék a kreatív ötleteimmel.

Egy hónappal ezelőtt kezdtem bele a papírmunkába. Tüdőszűréssel kellett kezdenem, ahol fájdalmas volt a felismerés, hogy szűziesen fehér tüdőmről csak 3 hét múlva kaphatok hivatalos igazolást 1700 ft ellenében. Így előrébb vettem a többi teendőt: a kis pékségünkbe való eszközök beszerzését és a helyi termelőkkel való üzletkötést. Arra is gondoltam, hogy elszegődök kitanulni a mesterséget a helyi pékhez. Csakhogy üzemorvosi papír nélkül hiába. A háziorvos meg nem üzemorvos, így gyerekes egymásramutogatás és szájhúzogatás után a jó öreg orvosnagyapám emlékére való tekintettel legalább az alkalmassági vizsgálatig eljutottam. De tüdőszűrő papír nélkül hiába volt minden. Kell a pecsét a negatív felirat mellé. Addig gyakorlati hely sincs. Így útnak indultam bevásárolni. Akciós újságokat lobogtatva vártam a kiszolgálást. Sajnos, nagyon vidékre a hiperszupermarketek sem hoznak el mindent. Előrerendelések, visszanemhívások és üres polcok vagy alacsony minőségű termékek vártak. A nehéz kezdés után az új aquahelyet akartuk kipróbálni a gyerekekkel, de a nagy csúszdáktól még félnek, a gyerekmedence meg még nem készült el. Csüggedt szemüknek a bringaélményt ajánlottam fel. Gyerekkorom legszebb része a városból a Tisza partjáig tekerés, ahonnét belátni az egész kanyart, ami a nagy meleg miatt immáron a sekély vizet szerető fürdőzök titkos helye lett. A faluban azonban helyi agrárbárók traktorai szorítottak le minket, mert a kis biciklisek feltartják forgalmukat. Sajnos nem épült ki a bringahálózat, így sokszor félő a biztonság. Sétálni sem merünk, mert a falvakban a járda még sokszor elfogy. A külső utcákban lakók is csapatosan az út szélére kényszerülnek. Azóta sajnos nehezen veszem rá a kicsiket, hogy visszaüljenek a biciklinyeregbe. A traktor csodája is ijesztő lett számukra. A környékbeliek szerint ne is húzzak újat a helyi nagykutyákkal, mert itt bizony csendes megalkuvások vannak. A termelők se akarnak eladni nekem semmit a portékájukból. Vagy megvárják a jobb pénzt az egyetlen helyi felvásárlótól vagy a fán hagyják a gyümölcsöket. A vidéki élet felkeményedett. Busszal járunk, ami elég sokkoló. Az ablakokból dobálják ki a szemetet azok, akiknek a busz még az egyetlen közlekedési esély. Félelmetes a nagyon messzi vidék.

A kivárt három hét után elmentem a tüdőszűrő leletemért. Nem volt sor, amin meglepődtem, majd kiderült, hogy zárva az ajtó, de semmi hír, hogy miért. Egy órával voltunk a rendelési idő végéhez. Egy fiatal szakközepes fiú mondta, hogy kár várni, mindig ez van. A mellette lévő hosszú sorú magánrendelésen érdeklődtem, mikor tudhatunk meg valamit. Lekezelő választ kaptam, hogy várjak, majd megtudom. Hiába volt a Gucci táskám valódi, amatőr szemnek nehéz megkülönböztetni a replikától. (Bár azt olvastam, a világsztárt sem engedték be a múltkor az Andrássy üzletbe. Hol tartunk drága Egyetlenem…) Zárás előtt három perccel jöttek és közölték, hogy sajnos három hét sem volt elég a leletem kiállítására. A migráns külföldi származású orvos nagyon elfoglalt, nem volt rá ideje.

Hazafelé a gyerekekkel beugrottunk az egyetlen pékségbe, hogy méltón várjuk a kenyér ünnepét. Talán majd jövőre már a saját pékségemből visszük haza az asztalravalót.

Nagyon hiányzol drágám. Eszel rendesen? Remélem, odafigyelsz a koleszterinedre! Ne vidd túlzásba az esti csokizást a cimborákkal. Tudom, hogy a narancsos a kedvenced, és úgy tűnik az időjárás is egyre jobban kedvez annak, hogy narancsot termesszünk vidéken. Egyszerűen ehhez állnak most össze a csillagok.

Sokszor csókol,

feleséged

Szólj hozzá!

Címkék: vidék szabolcs modernfalvak magyarfalvak

A Momentum lehet a Fidesz egérútja

2018.04.05. 22:18 eneh90

Jelentős politikai változás kétféle esemény után szokott bekövetkezni: kiválóan időzített kiszivárogtatás  a hatalmon lévőkről vagy amikor a vidék saját bőrén is érzi a rosszabb létet. A 2022-es választásokra mindkettőnek nagy az esélye. Vajon a Momentum a mostani választás után él-e a kínálkozó lehetőséggel, vagy a meghátrálása után szétmorzsolódik?

A 2022-es válság

A széles társadalmat (értsd: vidéket) akkor éri el a változtatás gondolata, amikor majd észreveszi, hogy egyre drágább a bevásárlás miközben a közmunkás fizetés nem nő. Egy nagyon szép szemléltető példa Zsiday Viktor, befektetési szakértő cikke a 2020-as ingatlanbuborék keletkezéséről. Arról van szó, hogy az ingatlanárak továbbra is magasak maradnak, mert a kormány olyan intézkedéseket hoz, amilyenekkel nem a csökkentést idézi elő, hanem a magas ingatlanárak fenntartását. Nyilván a kormány jelenlegi érdeke ugyanis az utánpótlás, azaz a születési ráta növelése, mert a nyugdíjrendszer már most is kritikus. Hát még ha elmegy az összes fiatal és nem hazafelé adózik. Szóval a sok CSOK növeli a gyerekek számát (kérdés, hogy ezek a gyerekek itthon is maradnak-e majd), de ezzel együtt nő a bankok hitelkitettsége is, ami veszélyes. Ehhez jön még, hogy 2020-ra lejár a legtöbb uniós pályázat, amiből gyakorlatilag Magyarország él. Értsd: az összes kis- és nagyvállalkozás, minden projekt és beruházás az uniós pénzek lehívásával tud megvalósulni.

Eredmény: a lakosság eladósodik a hitelek miatt (nem befektet, hanem hitelt fizet, azaz nincs a bankban pénzáramlás), a vállalati szektor pedig lelassul.

Ahogy Zsiday is fogalmaz a megoldás a bérek növelése lehetne, amikkel Magyarország igencsak bajban van. A magánvállalkozások és az itthon is működő külföldi cégek (Aldi, Lidl) már felismerték, hogy a jó munkaerő külföldre távozását a magas bérigények kielégítésével lehet javítani. (Nagyon jó példa, hogy már a mikrokörnyezetünkben is érezhető mindez: a Zazzi cukrászda és a Pár perc krumpli nevű hely is a szakmunkaerő hiány miatt zárt be. Pedig ezek a kisvállalkozások igencsak kedveltek voltak. A Bors nevű gasztrobár a minap került a hírekbe, hogy 320 ezer forintos fizuval vár heti 3 napos munkára, hogy megmentse magát.) Jelenleg a közmunkások fizetése, ami a vidék nagy részét érinti, nem fenntartható.

A pénzpiac válsága a vidéket is el fogja érni. Drágább lesz az élet, miközben a fizetések nem nőnek. A fidesz pénzügyi tűzoltásai nem lesznek hosszútávúak.

Megbüdösödik a rendszer

A fenntarthatatlan pénzügyi helyzettel párhuzamosan a fideszben is több lesz majd a menekülő, az egérutat kereső. Lesz, akinek az ideológia lesz már kényelmetlen, másoknak az utolsó fillérekért lehajoló milliárdosok egymást marcangolása. Ahogyan kikoptak a régi Fidesz alapítók: Sólyom, Pokorni, Navracsics stb. úgy fognak elfogyni a néma eltűrők. Egyszerűen kitermelődik a változás. Ahogy Simicskát és Spédert is kilökték, úgy hagyják majd az út szélén a médiafigyelt csúcsragadozókat: Mészáros, Rogán, Habony és a többit. A csendbenlévőknek meg ott lesz a Momentum. 

Összesimul a két párt

Fekete-Győr András, a Momentum kabalája a kezdetektől fogva olyan interjúkat adott, amelyekben nagyon óvatosan kerülte a Fidesz ellenességet. A szitkozódásban mindig az ellenzéket választotta. Amikor a Fideszről kérdezték a „jó lenne egy közös foci”, „nem zárkózok el a fidesz tagoktól”-t nyomta. Miután az apját kitették az Országos Betétbiztosítási Alapból még simulékonyabb lett, meglátta a lehetőséget, hogy a belülről bomló rendszer mekkora lehetőség. A kampány végére pedig már nem is volt olyan fontos, hogy a három kritérium meglegyen ahhoz, hogy bárki javára visszalépjen: 1. hiteles jelölt, 2. matematikai esélyes, 3. a többi ellenzéki is visszalép. Fekete-Győr visszalépése napján még két jelölt (V. Naszály és Csárdi) állította biztosan, hogy egyikőjük se lép vissza.)

A simulékonyság pedig nem egyoldalú. Kövér László a múlt heti Magyar Időknek adott, az ellenzékről szóló értekezéséből kihagyta a Momentumot. Ma, 2018. április 05-én pedig megérkezett a hír, hogy a fideszes Gulyás Gergely „vitázott” egyet a Momentum tagjával. Az, hogy a fideszből bárki nyilvánosan szóba álljon egy ellenzékivel már önmagában is megérne még egy négynapos ünnepet, de hogy mindezt baráti hangulatban tette, az már felér egy Békemenettel.

A legnagyobb figyelmet a mostani választás után a Momentum érdemelné meg. Hová vezet a belső megosztottsága? A pesti baloldalról jött Soproni Tamás a belbudai, magát Kálmán Olga előtt konzervatív jobboldalinak való Fekete-Győr András legnagyobb belső ellenfele. Ugyancsak Kálmán Olga előtt beszélt a Momentum önidentitás zavaráról  Fekete-Győr, ami könnyen lehet a veszte az egységnek vagy épp előkészítése egy egérútpártnak.

35 komment

Címkék: választás fidesz 2018 momentum

A közelgő levegőadóról

2014.10.21. 20:03 eneh90

2012. telefonadó:A telefonadó melletti érvként hozta fel Matolcsy György, hogy az adórendszerben a forgalmi és fogyasztási adók szerepe növekedjen.

2014. internetadó:Az indoklás – Varga Mihály szavaihoz hasonlóan – azt is elismeri, hogy azért terjesztik ki a távközlési különadót, mert az internetes kommunikáció teret nyert “a hagyományos telefonos kommunikációhoz képest”.

2016. levegőadó: Az indoklás – az új nemzetgazdasági miniszter – szerint a korábbi távközlési adók (telefon- és internetadó) kikerülése érdekében a fogyasztók jelentős többsége telepatikus kommunikációra váltott. Az adórendszer célja a forgalmi és fogyasztási felügyelet, ezért szükségesnek tartják a távközlési adó ilyen fokú kiterjesztését. 'Azúj' hozzátette, mindannyiunk érdeke, hogy a kommunizmus ránk rótt pénzügyi terheit a nyugati szellemi butaság csorbításával enyhítsük.

A bejelentés után asztrológusok százai vonultak utcára. Lezárták a nagykörutat, és úgy tudjuk, a Parlamentet elérve a Ház teljes eltűntetése a céljuk. Tudósítónk jelentése szerint David Copperfield is a tömeg között van, így minden kétséget kizáróan sikerül is a kísérlet. Mindeközben a kereskedelmi csatornák közleményt adtak ki arról, hogy az új adóval a kormány ismét támadást indított ellenük, de érzik, a társadalom többsége kiáll mellettük. Mi sem bizonyítja ezt jobban- írják-, mint az, hogy több nyugdíjasklub adományokat gyűjt az utcára került Ezo tv és Astro show munkatársainak.

update: most kaptuk a hírt, a kormány rendkívüli sajtótájékoztatót tart. Azt egyelőre nem sikerült kiderítenünk, hogy hol, a meghívó ugyanis a Fehér Házból Parlamentből érkezett és a külföldi nyomásgyakorlás szónál megszakadt. úgy tűnik, David Copperfield sikerrel járt

update2: Széles Gábor a tüntetésről tudósító kollégánkat tüntette el.

Cikkünket folyamatosan frissítjük (főleg a helyesírási hibák javításával), addig is kapaszkodjanak amibe csak tudnak, mert a kikapcsolt gravitáció okozta közelgő vihar jelentősen lassíthatja a közlekedést a belvárosban

31 komment · 2 trackback

Címkék: internetadó levegőadó

Gólyakisokos

2014.09.09. 19:33 eneh90

„Ha észreveszik, hatalmas szabadságot kaptak. Már nem az érdemjegyeik alapján fognak osztályozódni, hanem aszerint, hogyan tudják használni a szabadságukat!” – ezek voltak az első mondataim, amiket egyetemistaként beleírtam a jegyzetfüzetembe. Pedig nem is ’90-ben voltam elsős egyetemista.

Észrevetted már az IKEA-ban, hogy csordaként terelnek minket a kijelölt útvonalon? Megfigyelted már, hogy ha valaki már Hatvannál a pesti leszállásához készülődik, akkor mindenki mocorogni kezd? Láttad már, hogy komolyzenei koncerten senki nem kiabál be a közönség soraiból?

És az feltűnt, hogy a parlamenti közvetítések során a szavazás alatt mindig bekiabál valaki? Bunkók vagy ismerik a jogaikat? Sehol nincs kiírva, hogy csendben kell lenni a szavazás alatt…

Szamárvezető

Orbán félázsiai népnek nevezte a magyarságot 2012-ben, amelynek szerinte vezetőre van szüksége. És nyert! Mert olyan könnyű lemondani a szabadságunkról. Megijedünk tőle, és inkább lemondunk róla. Gondolkodtál már azon, hányszor mondtad azt: „legyen ő, úgyis jobban ért hozzá”? Okos enged, szamár szenved alapon lesz a szamár a vezető.

A kívülállók tisztánlátása

Bourdieu szerint a nők úgy lesznek kívülállók, hogy be sem neveznek a magasabb pozícióba, mondván: Hadd legyen ő, mert úgyis annyira akarja. Így lesznek férfias játékok a vezetői szerepek. Mert egyszerűen lemondunk a szabadságunkról. Kiszolgáltatottá válunk, és megalázottakká, mert nem mondják el otthon elégszer, hogyha bármi olyan ér a gólyatáborban, ami neked nem jó, akkor ne engedd! Mert lemond a szülő a szabadságról, és nem veszi észre, hogy a gyerekét is lemondatja. „Maradj csendbe, hogy megmaradjon a munkád, a helyed”. Ismerős? A kussolók országában egyszerű farkastörvények uralkodnak: az erősebb kutya baszik, a nyájat pedig a keresztény szellem jegyében terelik.

Most, 2014-ben, utolsó éves egyetemistaként azt írom a füzetem végébe: okés, de mi a szabadság?  

41 komment

Címkék: gólyatábor

Szakmunkás és bukott egyetemista: az Orbán-rendszer családmodellje

2014.05.19. 13:43 eneh90

Azok a fiatalok, akik az itthoni kilátástalanság miatt már a külföldi "beállok a társadalmi ranglétra legaljára és mosogatok" érzést is megtapasztalták, hazajöttek és körülnéztek, egy lehetőséget látnak maguk előtt az Orbán által megálmodott polgári jövőképben: terhes egyetemistákat szakmunkás párjuk oldalán.

Befejeződött a "külföldre kiránduló" fiatalok első ötéves terve

2009-ben, Mo. második EP választása után beindult a nagy karaván. "Hallottad Marika, a szomszéd Pistáéknál már mind a kettő a Fritzeknél mosogat?" - kezdődött a döglődő vidék felzárkózása a nyugati Európához. Falun szájról-szájra terjedt, a Városban már kisvállalkozókat ültetett a nagykutyák asztalához a munkaerőkölcsönzés. (Persze az orbáni egykulcsos adó hatalmas segítség volt. Nem csoda, hogy hiába veszélyezteti az államadósság csökkentését, valahogy mégsem sikerül meggyőzni a vállalkozókat, hogy "hidd el, neked se jó az egykulcsos, mert nem segítesz vele azokon, akikből megélsz".)
Szóval, a fiatalok fogták a gurulós bőröndöt és elhúzták Nyugatra. Van, aki nem várta meg a diplomát, hanem halasztott, mert az esetleges bukás után az iskolapad még mindig jó mentőöv a kínos (polgári?) családi asztalnál, ha a rokonok kíváncsisága nem hagy alább.

És itt jön a tanmese: Hogy a benzináron spóroljanak, öten ültek a kocsiba: a diplomás, az egyetemista, az asztalos szakmát tanuló, az autószerelő szakmát tanult fiatal és egy 40-es Apuka, aki a családi megélhetést kereste. Az egyetemisták mosogattak, takarítottak odakinn, a "rabszolgamezőkön", és fordították a helyi nyelvet a szakképesítéssel bíróknak. Apuka meg próbált fiatalodni. Szórakozni is közösen jártak, mert szerették a hazai ízeket és azokban a rövid pihenőkben is a munkaadók gúnya tartotta a lelket bennük. Idővel az egyik egyetemista új utat taposott magának. Nem érdekelte a magyar közvetítő cég szerződése, felrúgta és kockázatot vállalva, kihasználva nyelvismeretét, elment más munkát keresni. A többiekben erősödött a honvágy és négy év kinti spórálás után hazafelé vették az irányt. Itthon meglátták a lehetőségeket: az egyetemista a diplomás gyedet, az asztalos fiú a szakmunkásoknak járó minimálbérnyi ösztöndíjat. Így esett meg, hogy a korábban ösztöndíj nélküli fiatal egyetemista gyereket vállalt asztalos párjával.

Kimatekozott megélhetés

Egyetemista: ösztöndíj max. 10.000 Ft           diplomás gyed: havi 100.000 Ft
Asztalos: semmi                                           szakmunkás ösztöndíj: havi 80.000 Ft

Hosszútávú következmény: újabb ötéves projekt

Az egyetemista lány újabb gyerekeket vállal, mert a kormány az adózási kedvezményt csak a háromgyerekesekre tervezi. Diplomamunkáját vagy megírja és diplomásként továbbra is otthon ül a gyerekekkel, vagy nem írja meg és a hallgatói szerződés miatt a képzés árát a családmodellben élésre kapott támogatásokból kifizeti, azaz a kapott pénzt visszacsorgatja az államkasszába. Asztalosfiú az álomösztöndíj után Mo-n nem tud megélni, visszajár hát a korábbi aranyeurókat tojó Nyugatra. Immáron ő lesz Apuka az ötfős kocsiban.

50 komment

Címkék: diploma gyed Orbán

Orbán a csúcson

2014.05.11. 19:09 eneh90

 

Orbán beiktatási beszéde bebizonyította, elérte a csúcsot. 

Négy évvel ezelőtt köszönetnyilvánítással kezdte beiktatási beszédét. Mint egy gyakornok, mindvégig a helytállását bizonygatta, hogy képes lesz „végigvinni mindazt, amivel a magyar emberek megbízták”. A bizonygatás azonban akkor és ott (benn a Parlamenti pulpituson) elsősorban nem a magyar választóknak szólt, hanem a széksorokban ülő segítőknek: a titkos baloldali támogatóknak, akik a kialakult gazdasági válságban (és a velejáró pártjuk válságában is) a kiutat a második Orbán-kormány létrejöttében látták. (Nem feltétlenül az ország válságból való kivezetése szólt a döntés mellett, mindinkább a saját gazdasági helyzetük mentése egy jobboldali stabilizáció által.) Orbán tehát 2010-ben nem azért a megszavazott bizalomért mondott köszönetet, hogy képes lesz az elmúltnyócév hibáit helyre hozni, hanem a Parlamentben ülők előtt hajbókolt azért, hogy ismét kormánypártként irányíthat. (Más kérdés, hogy a baloldal nem gondolta, hogy elmúltnyócévük 2/3-ot tol a jobboldalnak.)

Befingottak a nagy európai közösbe

A 2014. május 10-i beiktatás a korábbi keresztényi bárányból kihozta a farkast. Orbán előretört, kiküzdötte (határontúliak szavazati joga, egyforduló stb.) és kimagyarázta a 40%-os részvétellel szerzett újabb 2/3-ot („…az ellenzék szerint, aki otthon marad, az a kormányra szavaz. Hallgatás beleegyezés, mondja a magyar.”) és most már szenvedélyesen, vigyorogva mutatta az utat seregének, a magyar népnek, amelyet csatába visz az Unióban. A jobboldalra tolódó Európa pedig a lovat adja alá. Merkel  és Cameron, az Unió két legbefolyásosabb személye (nem mellesleg Orbánhoz hasonlóan konzervatív értékrendű pártelnökök) egyre-másra az Unió átalakításáról és annak mihamarabbi szükségességéről beszél. Miután Svájc megszavazta a bevándorlók éves kvótarendszerét, a Királyság miniszterelnöke már meg is bánta a sok beengedett keletit. Vajon a német Teflon asszony mindezt a keleti bevándorlós „problémát” hogyan tudja megelőzni? (A törökök országának csatlakozását már tárgytalannak tartja.) Tény tehát, hogy büdösödik az Unió és az alapítók a gazdasági érdekeltség láncán lógva (még csak!) a változtatást sürgetik. Az Unió, mint a „nagy közös” ereje csökken, a nemzetállamiság gondolata viszont erősödik.

Szakállas vicc

A beiktatási beszéd napján az európai politika egyik színdarabja eredményt hirdetett. Az elfogadó, nyitott társadalom jelképeként Európa győzelmet ígért egy transzvesztitának. Konc lenne egy jobboldali Európának, hogy az énekes későbbi bukása után felróhassák,” liberálisok voltunk, utat engedtünk neki, mi lett belőle”? Orbán ezt már meg tette: „2010-ben úgy döntöttünk, szakítunk az 1990 és 2010 között 20 évig uralkodó liberális társadalomfölfogással, társadalomszervezési elvekkel és módszerekkel. Húsz évig az a fölfogás uralkodott, hogy mindent szabad, ami a másik ember szabadságát nem sérti. Miután nincs válasz arra a kérdésre, hogy ki dönti el, mi az, ami a másik szabadságát már sérti, a való életben az erő, az erőfölénnyel rendelkező válaszolta meg[…]”

Ha az Unió is így gondolkodik, elég erős Mo.? Vagy a május 25-én csatába induló (párt)katonák a harcmező énekesei maradnak?

 

 

2 komment

„Bocsánat, melyik országból is jött Ön?”

2014.04.07. 22:11 eneh90

Ha közhellyel akarnám kezdeni, azt mondanám, a kormányfő és az újságírók viszonya mindig meghatározza az adott politikai irányítás és vele együtt az ország milyenségét. És ha még nagyobb igazságot akarnék mondani, azt mondanám, mindig az újságírók döntik el a választás kimenetelét. Gondolj arra, nem mindegy, milyen korrupciós esemény lát napvilágot és mikor. Lehet ezt szisztematikusan is felépíteni: már a szabadulás előtt egy évvel könyvet írni arról, mit is tett velem az ellenzék, a közhivatali csalások után feldobni a milliókat rejtegető ellenzéki alelnököt, elhalasztani a tömeghisztéria-gyanús zsidó megemlékezést (Azt akarom, hogy a választásig egyetlen problémával foglalkozzunk: merre tovább, Magyarország? A vészkorszak és a megemlékezés nem lehet a kampány része. - Hegedüs Zsuzsa, Orbán Viktor tanácsadója a választás előtt a nol-nak arra a kérdésre, hogy valóban ők akarta-e elhalasztani a Mazsihisz vitatott ügyeit.)

A megtámadottak azonban megvédhetik magukat. A hatalmon lévőknek is van lehetőségük pajzsot emelni maguk elé: ők a szóvivők, akik alapos érvekkel állják a sarat, igyekeznek megvédeni az igazukat az újságírók előtt. Párbeszédben, ami ugyan lehet hangos szóváltás vagy csendes szájkarate, de mindenképp érvek és ellenérvek felállításán alapszik.Egy demokratikus országban.

Közvetlenül a választások előtt – mikor már a kormánytagok vagyona is ismeretlen eredetűnek bizonyult – a Fidesz megújította a szóvivői szakmát is. Selmeczi Gabriella a tömörségével fog bevonulni a szóvivők történelmi csarnokába. Miért? „Csak”.

A választások után egy nappal pedig Orbán Viktor villantott történelmet. A kormányfő és az újságírók viszonya ugyanis mindig meghatározza az adott politikai irányítás és vele együtt az ország milyenségét. Ezért különös figyelmet érdemel, amikor egy demokráciában a másodszorra, óriási fölénnyel megválasztott párt fejének végre kérdéseket lehet feltenni (nemzetközi szinten is). A válaszokban pedig az ország minőségi iránya mutatkozik meg. ez a 30 perc a valódi történelem!

Szólj hozzá!

Címkék: történelem csak választás 2014

süti beállítások módosítása