1892-ben Karl Pearson a nyarat érmék dobálásával töltötte. Mire véget ért a szabadsága, a matematikus egy shillinget több, mint 25 000-szer dobott fel a levegőbe miközben gondosan lejegyzetelte minden egyes dobás eredményét. Szerencsére segítőtársa is akadt a munkában, egyik kollégája egy pennyst dobott fel több, mint 8000-szer, illetve sorsjegyeket húzott ki egy zsákból.
Pearson úgy gondolta, hogy a véletlenszerűség megértéséhez rengeteg adatra van szükség. Ahogy leírta, nincs „abszolút tudásunk a természetről” csak „a saját érzékelésünkről”, ezért a tudós végtelen türelemmel folytatta az érmék dobálásával és a sorsjegyek húzogatásával való kísérletezést. Mivel kísérleteihez még több adatra volt szüksége, a tudós figyelme a monte carló-i kaszinók rulett asztalai felé fordult.
Pearson egyfajta polihisztor volt. A valószínűség vizsgálatán túl színdarabokat és verseket írt, tanulmányozta a fizikát és a filozófiát. Noha angolnak született, igen sok helyre eljutott életében. Különösen érdekelte a német kultúra: Amikor a Heidelbergi Egyetemen a nevét véletlenül Karlként írták Carl helyett, megtartotta a németes írásmódot.
Sajnos a Monte Carlo-ba tervezett utazás megvalósítása nem tűnt túl ígéretesnek. Tudta, hogy szinte lehetetlen anyagi támogatást szerezni egy a Francia Riviéra kaszinóiban végrehajtott „tudományos kutatáshoz”. Aztán rájött, hogy talán nem is annyira fontos személyesen megnéznie a rulett asztalokat. Kiderült, hogy a Le Monaco nevű újság hetente közzé tette a rulett asztalok eredményeit. Pearson egy négy hetes időszak eredményeit kezdte el vizsgálni. Először azt nézte meg, hogy milyen arányban lett piros, illetve fekete a pörgetések eredménye. A rulettkerék végtelen számú pörgetésekor – ha a nullákat figyelmen kívül hagyjuk – azt várta, hogy a piros és a fekete eredmények aránya 50-50% lesz.
A Le Monaco által publikált körülbelül 16 000 pörgetés 50,15%-a lett piros. Az eredmények véletlenszerűségének bizonyítása érdekében Pearson kiszámolta, hogy ha a rulett kerekek működése csak véletlenszerű hatások eredménye lenne, akkor mennyire térhetne el a piros és a fekete pörgetések aránya az 50-50%-tól, majd ezt összehasonlította az újságban megjelent eredményekkel. Azt találta, hogy az újságok eredményei alapján megállapított 0,15% eltérés nem különösebben valószínűtlen, ezért ez a vizsgálat nem adott okot arra, hogy kételkedjen a rulettkerekek véletlenszerű működésében.
Pearson azonban más dolgokat is meg akart vizsgálni. Következőként azt vizsgálta meg, hogy átlagosan hányszor lett egymás után piros vagy fekete az eredmény. Amikor összehasonlította azt, hogy hányszor nyert egymás után kétszer, háromszor, négyszer vagy többször a piros, vagy a fekete azokkal a gyakoriságokkal, amelyeket akkor kellett volna kapnia, ha a rulettkerekek működését csak a véletlen befolyásolja, azt tapasztalta, hogy valami nem stimmelt. Az egyes sorozatok sokkal ritkábban fordultak elő, mint az várható lett volna és az, amikor a színek váltogatták egymást - például két fekete között volt egy piros vagy két piros között volt egy fekete – sokkal gyakrabban, mint kellett volna. Pearson kiszámította ennek az extrém esetnek a valószínűségét, ha a rulettkerekek működése véletlenszerű volna. Ez a valószínűség, amelyet ő p-értéknek nevezett el, annyira kicsi volt, amely Pearson szerint „ha a Föld történetének keletkezése óta figyelné Monte Carlo rulett asztalait, akkor sem tapasztalna egyszer sem ilyen extrém eseteket. Ez alapján azt feltételezte, hogy a rulettjáték eredményeit nemcsak véletlenszerű események irányítják.
Felfedezése igencsak feldühítette. Azt remélte, hogy a rulettkerekek elegendő véletlenszerű adattal fogják ellátni, erre kiderült, hogy hatalmas kaszinónak álcázott laboratóriuma megbízhatatlan adatokat generál. „A tudós büszkén jósolta meg egy félpennys érme feldobásának eredményeit”, mondta „de a Monte Carlo rulett összezavarja elméleteit kigúnyolja törvényszerűségeit.”
Látva, hogy a ruletteredmények mennyire kevéssé szolgálják kutatásait, Pearson kifakadt, hogy a kaszinókat be kellene zárni és ezt a pénzt inkább a tudomány szolgálatába kellene állítani. Később kiderült, hogy Pearson szokatlan eredményei nemcsak a hibás rulettkerekeknek volt köszönhető. Noha a Le Monaco riportereket fizetett azért, hogy figyeljék a rulettasztalokat és feljegyezzék az eredményeket, a riporterek úgy döntöttek, hogy egyszerűbb csak úgy kitalálni a számokat.
Forrás: Adam Kucharski, The Perfect Bet: How Science and Maths are Taking the Luck Out of Gambling, By LSHTM Communications Team · April 29, 2016
