Az ausztrál pilóta, aki már több csapatnál is versenyzett a Forma-1-ben, Mario Andrettit választotta volna az egyik autóba.
Az első edzésein megerősítette, hogy Ő lehet a csapat franchise irányítója a jövőben.
Kurucsai Milán presztízse: Vernes Richárd vezérletével nyolcgólos kispesti siker a sereghajtóként záró Cegléd ellen.
„Fontos győzelmet arattunk a Girona elleni vereség után.”
Érdekes híreket beszéltünk ki.
Igazi örömzenélés volt a Tygers OF Pan Tang első magyarországi fellépése.
Egyes területeken ez jutott legmesszebb a szimulátorok evolúciójában annak ellenére, hogy még ezt követően volt egy utolsó nagy szimulátor kiadási hullám, ami kb. 2000-ig tartott.
„A Szilágyi Arabellánál alig egy évvel idősebb Gustav Mahler huszonnyolc múlt, amikor megérkezett Budapestre.”
Annyiszor láttuk már őket, elmentünk mellettük, de megjegyeztük vajon az apró részleteiket is?
Nagykároly-Torda-Torockó-Enyed-Vaskoh-Belényes-Nagyvárad: csodás helyeken jártunk Erdélyben motorral a kétnapos túránkon.
Ezúttal ismét hoztam nektek egy összeállítást a nyugati televíziók szombat reggeli reklámjaiból.
Az egyik legemblematikusabb hely a katalán fővárosban, főleg az édesszájúak körében!
A Vía de la Plata az El Camino útvonalak közül a hosszabbak közé tartozik. Sevillától 1000 km Santiago de Composteláig.
210 éve, 1814. május 13-án született Rónay János Jácint, Benedek-rendi pap, pedagógus, természettudós, író, a darwinizmus első magyarországi képviselője.
Teljes 4 évszázadon keresztül nem talált legyőzőre az ókori Spárta. Harcosai az ókori világ legjobbjai voltak.
Polanski Kínai negyede ihlette a 80-as évek egyik legjobb erotikus filmjét.
A gyilkos járat rendezőjének 130 millió dollár és Ryan Gosling is kevés volt a sikerhez.
Egyszer volt egy francia komédia. Most lett a Netflixen egy spanyol remake. Kérdés: volt értelme elkészíteni? Nézzük!
Az Eisenerzi Alpok Stájerország északi részén található a névadó Eisenerz várostól délre, Liezentől keletre, Trofaiach és Leoben városoktól nyugatra.
A new-yorki társasági élet elitje az 1870-es évek végén, az 1880-as évek elején a Zeneakadémiára járt.
Sok legenda és még több megbecsült emlék maradt fenn Magyarország egyik legnagyobb királyával kapcsolatban.
Az amerikai nők egyik bálványa és egy maffiózó pornócézár is érintett volt a kínos ügyben.
„Kezdettől fogva elegendő nyereség volt és örvendetes volt Pallas zászlója alatt lennem, és a mesterségeket saját magukért, nem nyereség okán szeretnem és becsülnöm.”
Palágyi Ildikó rendhagyó népdalfeldolgozásához készítettek szép animációs klipet.
Jared Leto ismét meghódítja a budapesti asszonyok szívét.
Ebben az évben 7 gyártó 8 európai helyszínen (6 német és egy-egy holland, illetve osztrák) küzd a végső győzelemért.
Ezúttal azonban nem ez volt a fő célja, de mindenesetre lenyűgözte a Formula E-ben való virtuális vezetés: „Most először próbáltam ki az FE-autót, és meglepett a gyorsulása, valamint az elképesztő teljesítménye.
Manapság a gyermeknevelést is áthatja a sürgetés és a felgyorsultság. Nehéz a trendi áramlatokban normális szülőnek maradni. Egyáltalán mi a normális? Kinek, mi az?
Látványelemeket nem igazán tudok mutatni a tegnapi kerti ténykedéseimről sem, de odébb tettem az egyik agrofóliát...
Az idén januárban elhunyt Grétsy László gondolatai nyelvművelésről, nyelvi játékokról, elődökről és utódokról, trágárságról és nyelvtörvényről.
Rami Kadi a 2024-es tavasz-nyári couture kollekcióval az AlUla - Szaúd-Arábia történelmi vidéke - előtt tiszteleg.
Bolygónk legnagyobb területű mocsara Oroszország Tomszk nevű régiójában található.
„Békésen eszegetem a pizzát a Bucintoro étteremben, de hát közel van Velence, nem lehet csak úgy éttermet sem választani, rögtön kopog az ablakon a történelem. Mi is történt a Bucintoróval?”
Sarlós Erzsébet programot dolgozott ki, mely fennmaradó csecsemőkori reflexek gátlását segíti. Most mesekönyvet írt róla.
Highsmith több regényt írt, több film is létezik a kétes figuráról. Nézzük, milyen lett a 2005-ös Ripley!
A 16-os napok alapból mindig nagy fordulatot hozhatnak, így én meg egy fordultos programot ajánlok nektek.
Amikor elkészült, tejföllel tálaljuk.
Fantasztikus hamburger és félelmetesen jó steak az étlapon.
A macskás háztartásokban jöhet jól ez a bútorokra felragasztható egyszerű kaparószőnyeg.
„Az első reakcióm az volt, hogy ez a játék valószínűleg a szomszédban található rakétafelhőt sem tudná megjeleníteni, de meglepődve tapasztaltam, hogy mégsem volt olyan rossz a helyzet.”
A versenyeket még verőfényes napsütés közepette kezdték Párizsban, de aztán az időjárás alaposan beleavatkozott a további küzdelmek végkifejletébe.
A lett JFK Olympus egy gyors rögtönzést követően jött létre és egyből az élvonalba indulhattak.
1808, Franciaország. Egész Európa Bonaparte Napóleon lába előtt hever.
Egy szerethető, színes, izgalmas romantikus könyv, amely nagyszerű karakterfejlődést mutat be!
„Ez nem krimi. Ahhoz jobb íve kellene legyen vagy a nyomozásnak, vagy lennie kellene valami logikai felépítménynek az események mögött.”
Csak néhány hétig készíthető az egyik gyerekkori kedvencem, amit citromos tejföllel szoktam enni.
Finom, könnyű sertésragu, a körete polenta (puliszka), amit ritkán készítünk. Tegyük változatosabbá a köreteinket.
A kubai származású amerikai színésznő és korábbi fotómodell, pályafutása során számos jelentős elismerést és díjat gyűjtött be.
Következő interjúalanyunk, Korbuly Ági is az Alfabéta-díj „kép-novella” kategóriájának jelöltje. Az Átvoltozások antológiában jelent meg Apró és nagy dolgok című, Farkas Balázzsal közös munkája. A kérdező ismét Szekeres Nikoletta.
Mint mindenki tudja, a zenekarok rendszerint az első pár lemezen szállítják le a klasszikus témáikat. De nem mindig!
A downtempós tánczenét játszó Belau tavaly hozta ki harmadik lemezét, a jazzesebb, lo-fibb hangulatokkal kísérletező Apriorit. Ezt folytatja a Recorderen debütáló új számuk.
Egy játékvezető téves ítélete komoly hatást gyakorolt a mérkőzés kimenetelére.
A cégnél töltött első teljes szezonom véget ért az Európa-liga döntővel és jöhetett egy rövidebb pihenés. Júniusban esedékes volt két Nemzetek Ligája forduló, ahová engem is beosztottak.
A La Gazzetta dello Sport szerint a Juventus középpályán sok változás lesz nyáron, amit elősegítenek a lejáró szerződések, a kölcsönszerződések és a változó szerepkörök.
Hadley férje egy erőszakos állat. Grace férje egy túlzottan is szerethető játékfüggő. De a csajok most visszavágnak!
„Áprilisban viszont olyan jó kis könyves akciók voltak, hogy nem bírtam őket kihagyni.”
Történetünk főhősére és egyben címszereplőjére, a derék Snöfridre nem mindennapi kalandok várnak.
Anne Jacobs legújabb sorozatának első kötetében elementáris erővel mesél szerelemről, családról, összetartozásról, valamint a megújulás örök képességéről.
Miért olyan jó ez a nehezen besorolható zenekar és honnan a név?Bp-n játszott az Orchestre Tout Puissant Marcel Duchamp
A történet középpontjában Joe áll, aki egy bankrablás tanúja lesz, és rájön, hogy a bűnözés nem csak fiataloknak való.
A képen Martin Sander tapsol. A Ford európai ágának a vezetője, akivel nagyjából egy éve sikerült pár szót váltanom egy olyan rendezvényen, ahol a márka jövőbeli villanyautóit mutatták be.
Kedd este megjelent a május végi, murvás Szardíniai rally világbajnoki futam nevezési listája.A legnépesebb géposztály, mondhatni szokás szerint az RC2 ahol a Rally2-es autók indulnak.
Massimiliano Allegri a Salernitana elleni döntetlen után javulási kényszerről beszélt, s nem tagadta, csapata rosszul játszott a már kiesett salernói csapat ellen.
Kiütéses győzelmet aratott a címvédő a férfi kosárlabda bajnoki döntő első mérkőzésén.
Csoda a táblán.
Világos lép!
A Drafton történt csúszás ellenére a fiatal elkapó nagyon boldog mert végül a Chargers játékosa lett.
Hát, ez az új név így elég gáz, lehetett volna legalább egy típusjelölés a névben, hiszen ez egy Firespray, de nem, ennyiben hagyták.
A fesztivál előtti utolsó interjúalanyunk a horvát Dalibor Talajic, aki elsősorban az amerikai piacra dolgozik, magyarul eddig a Deadpool legyilkolja a Marvel-univerzumot című munkája jelent meg az Ölégia című kötetben.
A mai jeles napon mi más lehetne a Nebulo-sarok témája, ha nem egy cuki, színes, mindenféle játékra kapható madársereg?
Esti városnézés hajóval
20+2 nagyon menő kínai kütyü május közepére
Dávid, Saul és Abiság Rainer M. Rilke olvasatában
Híragi Szanaka: Az elvesztett emlékek lámpása
Jurassic Newsworld: Az idei LEGO-szettek és egyéb hírek
3D nyomtatással tartják karban a Cornell Egyetem tóvédő rendszerét
Kézenfekvő
Minden összejött - összejöhet minden?
Amikor egy álom teljesül
Challengers kritika
Csípős amerikai álom
Ifjúsági, sci-fi „1984”, de nincsen miatta se plágium-érzet
Hidegháborús kémnő
18+ Jézus Krisztus westernsztár
18+ Erotika, horror és szürrealizmus
Erdei gyűjtögetés
Markazi-víztározó, Markaz
Tank alá szorult hallócsontok
Unleash The Archers – Phantoma (2024)
Itt a Vulvodynia új dala
Hosszútáv vagy rövidtáv?
Megérdemeljük
Falom a könyvtáramat 2. - Orosz irodalmi útkeresők és én
Egy légikatasztrófa margójára
Sorozatnéző
Jön a Marsra magyar! második évada
Üdvözlünk az égi völgyben!
Bérgyilkosok elől menekülve
Régi játékok a hétre
Mers el Kebir
1991-es Álló Lego Katalógus Hollandiából
Alfabéta-interjúk: Mészáros János
Bányászat történelem 63. Tokod, Tokod-ebszőnybánya
Daniel Ricciardo meglepő személyeket fedez fel álomcsapatában
Sean Payton nagyon elégedett az újonc irányítójával
Közel hét év után tért vissza a XIX. kerületbe a támadó
A kölcsönös tisztelet
A legértékesebb influenszerek / Mozifilm Stallone életéről
Szelíd Tigrisek
Szimulátor történelem: Falcon 4.0
Szilágyi Arabella titokteli élete
Vajon felismernéd a képekről a magyar vasútállomásokat?
Erdélyi motoros kalandok: Transapuesana
Szombat reggeli televíziós reklámok #3
Southern Bastards
9 érdekesség Barcelona legédesebb utcájáról
Vía de la Plata 1. nap: Sevilla - Guiellena
„Ki gondolt volna színészetre?” Első rész
Spárta, a legerősebb ókori katonaállam
18+ A magánkopó és a kéjsóvár díva
Miért bukott meg A kaszkadőr?
Francia vakrandi után vékony spanyol falak
Az Eisenerzi Alpok legmagasabb pontján
A Metropolitan Operaház
9 érdekesség Szent László királyról
18+ Amikor James Bond törpéjét letartóztatták
375 éve született Pápai Páriz Ferenc orvos, tanár, író
Azahriah és Dzsúdló animátorai már megint varázsoltak
Thirty Seconds to Mars az MVM Dome-ban
A DTM összes versenye megérkezik a Network4-re és közvetítik Kiss Norbi kamionversenyeit is
Először kóstolt bele a Formula E-be Cunoda
Hol vannak a normális szülők?
Kerti ténykedések
„A hibákra kell haragudni, az emberekre sohasem”
Tükrök a sivatagban
A Vasyugan-mocsár titkai
Arany pizza
Vulpi, a kisróka segít a mozgásban
Egy más Ripley
Ne maradj le Magyarország első női csúcstalálkozójáról
Babos káposzta
Burger Mustra #195 - Scotty's Bahrenfeld, Hamburg
Macska kaparószőnyeg
Weird West - Intel Core i3 & Intel HD 4400
Hatalmas meglepetések a francia klasszikusokban
Hiába hasonlított a nevük az Olümposzhoz, sosem jutottak odáig
David Pilgrim: A nagy Napóleon
Daniella Deutsch: Nick
Mortimer: A Szacuma-rejtély
Sült csirkecomb sült zellerrel
Szigetközi bodzapalacsinta
Pikáns sertésragu krémes polentával.
Cameron Diaz: Az amerikai film szívdöglesztője
Alfabéta-interjúk: Korbuly Ági (Apró és nagy dolgok)
Kései klasszikusok (VIDEÓ)
Hex- Itt a Belau új dala a svájci R&B énekesnővel, Ay Winggel
Kassaiék beismerék: A bajnoki cím sorsát is befolyásolhatta a hatalmas bírói tévedés
2022 nyara - Nemzetek ligája, BL selejtezők
Nagy változások várhatók a középpályán
Amikor betelik a pohár
Áprilisi bookhaul
Andreas H. Schmachtl: Snöfrid Virágvölgyből
Anne Jacobs: A vidéki kisbolt
Szerethető, dögös és szellemes, ha talán nem is mindenható
Vén Rókák - kritika
A Ford is „újra gondolja” az elektromos autós terveit Európában, a „vártnál gyengébb” kereslet miatt
87 Autó a WRC Szardínia Rally nevezési listáján
Allegri: „Javulnunk kell”
Az első sima lett
Miképpen lehetséges?
Jerry Rice nem örült, hogy a fia hetedik körös draftolt lett
Már nem Slave
Interjú fesztivál előtt: Dalibor Talajic (Horvátország, Deadpool)
Színpompás madársereg