2019. dec 04.

Így vásárol, egy tapasztalatlan cukorbeteg

írta: I Love Buda
Így vásárol, egy tapasztalatlan cukorbeteg

Nemcsak a matek, de az ízek is számítanak

Haza cuccoltam a kórházból, a család még a tengerparton. Ráálltam a mérlegre, nem akartam hinni a szememnek, 8 kiló pattant le, mondjuk éreztem is, hogy voltam már erősebb. Elkezdtem kipakolni a bőröndömből, mire végeztem megéheztem. Első gondolatom az volt, hogy leugrok a lángososhoz, egy tarjával, sajttal töltött sonkásra, de konstatálnom kellett, hogy nincs az a diéta,amibe ez beleférne. Kinyitottam a hűtőt, a fagyasztót és kezdődött a matek. Szinte minden kiesett, amire azt gondoltam, hogy jól is lakhatok belőle és ízlik is. Megint mázlim volt, megérkezett apósom, frissen sütött csirkemellel, salátával. Simán belefért az 50g ch-ba, amit ebédre irányoztak elő az orvosok. Kicsit jobb lett a kedvem és mivel férfiember nem búfelejtőnek vásárol, hanem mert kell, idejét éreztem, hogy feltöltsem a hűtőszekrényt olyasmivel, amit szívesen megeszek és nem lesz ezer a cukrom.

 

bevasarlas-20171221.jpg

 

Meglepik a bevásárláskor

Az első hibát ott követtem el, hogy nem vittem magammal szemüveget. Elég bénán hunyorogtam, kezemben a kiválasztott termékekkel, pedig komolyan mondom, hogy könyvet például a mai napig szemüveg nélkül olvasok illetve a telefonomon sem kell a betűméretet extra nagyra állítani. Úgy gondoltam, hogy miután van időm, hogy átnézzek mindent, ami érdekel, szerzek egy olvasó szemüveget az állványról és szisztematikusan kiderítem, hogy milyen kaján fogom leélni az elkövetkező ötven évemet. 

Nagyon gyorsan rá kellett jönnöm, hogy ami a reklámban egészséges, az nekem, nekünk koránt sem az. Lehet, hogy élőflóra, meg bifidusznemtudommi is van benne, de nem kevés cukorral, ch-val keverve. A számolgatások után az volt a konklúzió, hogy azért nem annyira para a helyzet, mint ahogy gondoltam, de nagyon lényeges a mennyiség illetve a minőség. 

Szerintem, egy ideális világban, ahol egy betegség a betegek száma miatt akár a népbetegség státuszt is eléri, tehát sokan szenvednek tőle, az lenne a természetes, hogy azok az élelmiszerek, amik nem rontják, sőt javítják ennek a populációnak az életminőségét, életkilátásait inkább alacsonyabb áron jussanak el hozzájuk, akár némi adókedvezménnyel segítve a gyártókat. 

A legnagyobb meglepi tényleg akkor ért, amikor számolni kezdtem a kalóriákat, a szénhidrátot és ez a meglepetés most pozitív volt. Jöttek a kaja ötletek, egymás után, nem is láttam a helyzetet tragikusnak. Azoknál a termékeknél, ahol pedig nincs csomagolás, természetesen Google barátunkat hívjuk segítségül, beírva például alma ch és másodperceken belül megkapjuk a különböző almafajták kalóriatáblázatát. Kis odafigyeléssel remek étrendet lehet összerakni, sőt aki nem idegenkedik a fehérjeporoktól (miért is tenné bárki), az nagyon jó édességeket is készíthet belőlük, minimális szénhidráttal.

Szóval új ízek, új kedvencek lettek, főétel, desszert fronton és az utánkövetés, illetve a vércukor mérési eredmények most másfél év után is igazolni látszik az étrendem helyességét. ( tegnap 4,8, ma 5,2-es szinttel keltem.)

 

Milovecz László

Szólj hozzá

cukorbetegség bevásárlás étrendkiegészítő szénhidrát ch egészséges étrend kalória táblázat chmennyiség