Öt hónap, tizenegyezer áldozat

Öt hónap, 11 ezer áldozat

 virus.jpg

2020 augusztus huszadikán a hivatalos adat szerint 609 ember hunyt el Magyarországon március óta koronavírus fertőzés miatt, vagyis bő öt hónap alatt 609 fő.

2021 január huszadikán 11.615 főre emelkedett a hivatalos adatok szerint az áldozatok száma.

Öt hónap alatt több mint 11 ezer honfitársunkat ragadta el a vírushalál.

A KSH adatait összeadva 2020 január 1. és november 24. között 130.407 ember halt meg Magyarországon, és figyelembe véve, hogy novemberben 3500-3700 fő volt hetente a a halottak száma, és decemberben is hasonló volt az arány, ez a szám az év végére valószínűleg megközelítette a 150 ezret.

Tavaly 129.603 fő hunyt el, vagyis mintegy húszezer fő lehet a járvány, illetve az egyéb, járulékos betegségek áldozatainak száma.

A húszezer fő nagyjából Hatvan vagy Karcag lakosságával egyenlő.

Nálunk szeptember végétől kezdett exponenciálisan emelkedni a halálozás, augusztus huszadikán még csak 609 volt a hivatalos adatok szerint az elhunytak száma, azóta meghalt több mint 9200 ember. Öt hónap alatt volt hatszáz halott, aztán öt hónap alatt 11 ezer...

Svédországban, ahol szabadon hagyták a vírust, összesen 10.591 áldozat van 10 hónap alatt.

2020-ban Magyarországon nem volt influenzajárvány, mintegy felére csökkent a közlekedési balesetek halálos áldozatainak száma, vagyis a COVID hivatalos adatokban szereplő áldozatainak, nyilván nem tartott áldozatainak száma, illetve az elmaradt kezelések miatti halálesetek száma biztosan meghaladja a 20 ezret...

Alattomos ragály ez, amely szinte minden felnőttre veszélyes, vagy úgy, hogy kínok közt öli meg az embert, vagy úgy, hogy hosszú időre megbetegíti. Ki ahogy tud, védekezzen ellene, ahogy lehet, oltassa be magát, ahogy tudunk, szabaduljunk meg tőle!