Winelovers

Are you ready? – Villány vidám arca

2021. október 22. - Winelovers

redy_infografika_2.jpg

Közösségi borra szinte az összes borvidékünkön láthatunk már példát. A balatoni, pannonhalmi, bükki, tokaji együttműködések után, 2018-ban indult útjára hazánk délnyugati részéről a már nevével is a mögötte álló koncepciót sejtető RedY.

szerző: Kókai-Nagy Tímea

kép forrása: Borászportál

Néhány éve egészen újszerű gondolkodást jelentett a közösségi borkészítés, hiszen míg a rendszerváltás után leginkább egymástól függetlenedve, önállóan akartak érvényesülni a pincék, a közelmúltban sorra jelentek meg az együttműködések. A közösségi bormárkák célja, hogy – a fogyasztók egyre kifinomultabb igényeire reagálva - olyan szabályokat állítsanak fel, amelyekkel hosszú időn keresztül garantálni lehet az állandó minőséget és stílust.

Ilyen szabály lehet például, hogy 
milyen szőlőfajtából készülhet az adott közösségi bor, mennyi szőlő teremhet az adott területen, vagy éppen, hogy meddig érlelhető hordóban a kierjedt bor.
És bár az egy közös márkanév alá tartozó borok alapkoncepciója mindenütt ugyanaz (együtt többre vihetjük), háttere igen különböző lehet. Olykor az összes szőlészeti és borászati munkát együtt végzik a közösség tagjai, más esetben viszont egyénileg készítik el a palackba kerülő italt, a közösség pedig a szó eredeti és átvitt értelmében is csak a keretekre korlátozódik. A fent említett szabályrendszeren túl az egységes palackhasználatra és közös címke dizájnra. Így van ez a villányi borvidék RedY névre keresztelt, közös „borgyermek”-énél is.
Közösségi borok hazánkban sok helyen vannak már – „vörös” és „fehér” együttműködéseket egyaránt találhatunk, ha végigjárjuk a magyar borvidékeket. Az első kezdeményezés éppen a RedY-t életre hívó Villányból indult Villányi Franc néven, a jó példa pedig gyorsan követőkre is talált. A BalatonBor projekt kék-sárga színeivel a tó körüli borászatok összefogását hivatott szimbolizálni, de így született meg a pannonhalmiak PH-Értéke és a bükkiek közösségi bora, a Bálvány is.
A nagytestvér Villányi Franc-kal ellentétben a RedY nem akar „nagy bor” lenni. Éppen ellenkezőleg: a könnyű, gyümölcsös, frissen fogyasztandó bisztróborral a borvidék éppen a hétköznapi vörösborfogyasztást szorgalmazza és a fiatalokat, az Y generáció tagjait szeretné megszólítani. Innen a névválasztás is, hiszen a RedY angolul vörös ipszilont jelent, míg a hasonló hangzású ’ready’ cselekvésként értelmezve azt, hogy „készen lenni, készen állni”.

A bor, amelyet kezdetben 10 pincészet (Bock Pincészet, Csányi Pincészet, Gere Tamás és Zsolt Pincészete, Maczkó Pincészet, Mokos Pincészet, Ősi Pincészet, Polgár Pincészet, Szemes Pincészet, Tiffán Ede és Zsolt Pincészete, Vylyan Szőlőbirtok és Pincészet) állított elő, játékos közös címkével kerül forgalomba oly módon, hogy minden pincészet saját címkével látja el palackjait, amelyeken közös elemként megjelenik a névadó ’Red Y’ vagyis a vörös ipszilon.

És hogy mi kerül a pohárba, ha felnyitunk egy ilyen palackot?
A RedY egy házasítás, amelyben főszerepet a borvidéken a nagy hagyományokkal bíró portugieser kap, de megjelenhetnek benne további, Villányban engedélyezett és kedvelt fajták is (blauburger, zweigelt, kékfrankos, kadarka, nagyon kis mennyiségben egyéb fajták).
Egységes, piros kapszulával és kizárólag csavarzárral kerül forgalomba – hipermarketekben még véletlenül se keresd, annál inkább vinotékákban, borszaküzletekben, vendéglátóhelyeken, a célközönségnek gyakran helyet adó fesztiválokon és persze maguknál a pincészeteknél. 

A portugieser, amely a villányi borvidék egyik legsűrűbben telepített fajtája, könnyedebb struktúrájával, piros gyümölcsös jegyeivel tökéletes alapja a megálmodott koncepciónak, az eredmény pedig egy „vidám, fiatal, bulis, kedves, pimasz, vagány, izgalmas” bor, amely Villány „tavasz-nyári” mediterrán arcát mutatja meg a fogyasztóknak. A stílus évről-évre “finomhangolódik”, köszönhetően a közös kóstolásoknak, ahol a bortermelők véleményükkel egymást segítik (hiszen mégis csak egy közösségi kezdeményezésről van szó!). Te készen állsz arra, hogy megkóstold?
Kóstolj RedY-t és Villányi Franc-t!
webshop_altalanos_hirdetes_1000x563.jpg
süti beállítások módosítása