2019. júl 19.

Emberek vagyunk... jártunk a Holdon...

írta: _Maverick
Emberek vagyunk... jártunk a Holdon...

„Két dolog tölti el lelkemet annál újabb és annál növekvőbb tisztelettel és csodálattal, minél többször és tartósabban foglalkozik vele gondolkodásom: a csillagos ég felettem és az erkölcsi törvény bennem.”


- Kant -

Ötven év telt el azóta, hogy Neil Armstrong megtette azt a bizonyos kis lépést… Egy fél évszázad. Egy emberöltő, ami alatt édesapám az osztrák határ mellett a vasfüggönyre fittyet hányó elektromágneses hullámok jóvoltából a holdkomp létráján lemászó Armstrongot élőben, lélegzet-visszafojtva követő gyerekből nagypapa lett. Leírni is borzongató, gondolatok egész kavalkádját felkavaró érzés. Ez már elegendő idő ahhoz, hogy történelmi távlatból tekinthessünk vissza a jeles eseményre, hogy az azóta eltelt időszak fényében a tisztelettel adózás mellett át is tudjuk értékelni jelentőségét, el tudjuk helyezni a pillanatfelvételt az emberiség napról-napra íródó monumentális emlékkönyvében.

be9ea382b7de8bc2935d6ce49817e883.jpg

Többször hivatkoztam már erre a momentumra ezen blog hasábjain is, melyhez foghatót nekem még nem volt szerencsém átélni. Ugyanakkor gyermekkorom meghatározó pillanatai között tartom számon az első holdfogyatkozást; az első alkalmat, amikor egy távcsőn keresztül megpillantottam a hold felszínét szabdaló krátereket; amikor lenyűgözött az Apollo 13 mozi és az Ed Harris által megformált Gene Kranz karaktere, aki vasmarokkal fogta össze a földi irányítást… Ezek az élmények mind hozzájárultak ahhoz, hogy most ott vagyok, ahol, és azzal foglalkozom, amivel. Ilyen értelemben én is az Apollo korszak gyermeke unokája vagyok millió másik mérnökkel és kutatóval egyetemben, és már ez érezteti azt, hogy többről van szó, mint egyszerűen egy múltszázadi bámulatos mérnöki teljesítményről!

Persze hosszan lehetne írni a gigászi projekten dolgozók erőfeszítéseiről, a sikerhez elengedhetetlen fejlesztésekről, a leküzdött akadályokról, megoldott problémákról… azon technológiák soráról, amelyek ekkor születtek, de azóta a hétköznapjaink részeivé váltak. Ezt azonban egyrészt már sokan sok helyen megették, másrészt abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Dancsó Béla által jegyszett Holdséta című, a téma etalonjának számító remekmű jóvoltából magyar nyelven is elérhető a teljes történet a legtöbb könyvtárban.

Lehetne azon lamentálni, hogy mit mond el rólunk az az ív, amely Kennedy programot hirdető legendás, inspiráló beszédétől húzható az ötvenedik évforduló alkalmából a közösségi médiában posztoló Donald Trumpig… Lehetne, de – noha bizonyára sokan megteszik majd ezt az aktuálpolitika kényszerzubbonyában vergődve – méltatlan lenne kiforgatni, kihasználni, és beszennyezni ezt a magasztos pillanatot.

337319main_pg68-69_s70-17434_full.jpgEzzel együtt naivitás lenne teljesen elválasztani a politikától az Apollo program legendáját. Gyermekként még a boldog tudatlanság rózsaszín ködfátylán keresztül szemlélve a világot úgy gondoltam a hatvanas évek űrkorszakára, mint valami letűnt, bizonyos értelemben véve idealisztikus korra… Amikor az emberiség nagy tudományos célokat állított magának; amikor a vezető újságok címlapjairól asztronauták, mérnökök, tudósok köszöntek vissza; amikor milliók ünnepelték az utcán egy műszaki-tudományos projekt hőseit. Azóta persze jól tudom, hogy hogy az űrkorszak valójában egy űrverseny volt, a hidegháború terméke. Az azt jóváhagyó vezetőket nem a tudásszomj, nem valami génekbe kódoltnak hitt felfedezői ösztön, hanem a nagyhatalmi rivalizálás hajtotta. Az emberiség történetének egyik legnagyobb mérnöki erőfeszítése nacionalizmusban fogant, és országok közti kérlelhetetlen viszálykodásban született…

Ismerősen hangzik mindez, de mégsem legyinthetünk egyszerűen, hogy „hát igen, akkor sem volt másként semmi...”. Nem legyinthetünk, mert ettől még a tény tény marad: a nagyhatalmi versengés az űrben is zajlott, és egy a nagy földrajzi felfedezések korát megidéző expedícióba torkollott. A motivációk a maiakhoz teljesen hasonlóak voltak, de más volt a mérce: a nagyságot nem csak és kizárólag az anyahajók számában, a negyedéves jelentésekben, a mindenhatónak tekintett növekedési százalékokban mérték… hanem a tudományok területén mutatott képességekben is.

Az egész történetnek azonban van egy másik vetülete is, amely talán tényleg csak több évtized távlatából visszapillantva válik igazán értelmezhetővé, értékelhetővé. Az összes fenti gondolat közvetve (motivációk, viszonyulás) vagy közvetlenül a projekt technológiai aspektusához kapcsolódik. Az 1969. július 20-án megérintett Hold azonban nem egyszerűen csak egy égitest, egy a Föld körül keringő masszív szürke kőzettömb… Több annál.

as11-44-6552.jpeg

Néhány hónappal ezelőtt hosszan, eltűnődve néztem, ahogy alig egy éves kisfiunk csodálkozással vegyes kíváncsisággal bámult kérdőn mutogatva a kora reggel a háztetők felett még pislákoló égi kísérőnkre. Ez a pillanat emlékeztetett a nyilvánvalóra: a Hold már akkor foglalkoztatta őseinket, amikor még nem is gondoltak emberiségként magukra. A Hold nem csak hatalmas óceánokat mozgat meg, hanem gondolatokat, érzelmeket, meggyőződéseket is. Az idők kezdete óta hat a hiedelemvilágunkra, a különböző mitológiák része, és vele együtt most már a holdra szállás is az! A jelenleg oly fontosnak vélt napi hírek elsöprő többsége nem több egy idővel a feledés homályába vesző apró kis fodrozódásnál a történelem hömpölygő folyamán, de a holdra szállás örök, miként örök a teljesség igénye nélkül Kolumbusz, Mozart, Kopernikusz, Tolsztoj, a kerék, a tűz, Einstein, Arisztotelész, a Mona Lisa vagy Kant… Az Apollo 11-et az egész bolygót feszítő ellentét, az ideológiák által fűtött versengés, a nagyhatalmak kivagyisága repítette a Nyugalom Tengeréig, de ötven év távlatából némiképp paradox módon kijelenthetjük, hogy története mára állampolgárságtól, etnikai és vallási hovatartozástól, ideológiáktól függetlenül kitörölhetetlen részévé vált kollektív énképünknek, az emberiség önmeghatározásának, hagyatékának és mítoszának. Emberek vagyunk… Jártunk a Holdon…

moon1.jpg

----------------------------------
Források

Az idézetet a Mondataink blogról vettem, a posztot pedig bizonyos szempontból Alan Jacobs New Atlantisban megjelent After Technopoly című írása ihlette. A képek a NASA archívumából valók. 

Szólj hozzá