Álhir miszerint a Covid-19 ellenes vakcinák meddőséget okoznak

2021/04/16. - írta: Quarantinediary

Az a baj, hogy ennek ellenére futótűzként terjed

Nos, még egy téveszme megdőlni látszik a Covid-19 elleni védőoltások „ártalmasságával” kapcsolatban, s hiába is kitartóak az oltásellenesek. A védőoltás felvevésével kapcsolatban vizionált apokaliptikus vízióik nem következtek be. Azt viszont el kell ismerni, hogy kitartóak és fantáziadúsak, s így továbbra is osztani igyekeznek azt, ami az ép ész helyett a fejükben van.

A legújabb ilyen konteót egy bizonyos Wolfgang Wodargra és Michael Yeadon indította útjára.

A német Wodargra az oltásellenesek tüdőspecialistaként és korábbi népegészségügyi miniszterként hivatkoztak, viszont azóta kiderült, hogy a hetvenes években mindössze hajósorvosként dolgozott, majd pedig egy néhány tízezer lakossal rendelkező város közegészségügyi hivatalát vezette. 1994 és 2009 között szociáldemokrata képviselő lett, és a gyógyszercégek, valamint az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) nagy ellenségeként híresült el – irja a Qubit.hu tudományokat népszerűsitő portál. Vele szemben társa, dr Mike Yeadon korábban a Pfizer légúti fertőzésekkel foglalkozó szakértője és alelnöke volt, de a konteósok nemes egyszerűséggel a dezinformációikban a Pfizer kutatási vezetőjévé kiáltották ki. A leginkább kiakadt rész pályafutásában mégis az, hogy tavaly márciusban még azt posztolta, hogy a a vakcinafejlesztés elengedhetetlen, hiszen „a Covid-19 nem tűnik el addig, amíg nincs rá vakcinánk, vagy nem érjük el a nyájimmunitást,” és az oltásellenes kommentelőkkel is szembeszállt, a tavaszi brit lezárás idején már azt írta: „Semmi félelmetes nincs a covid 19-ben, nem különösebben virulens, majd szépen eltűnik. Egy átlagos vírus, amit túlreagált a világ.” Azt jósolta, legfeljebb 40 ezer brit eshet a covid áldozatául – nos ebben némileg tévedett, mivel a halálesetek száma ma már 127 ezer fölött jár. Yeadon mentségére szolgáljon, hogy 61 éves férfi végül bocsánatot kért a megtévesztő posztok miatt, törölte magát Twitterről, és a LinkedIn-profilja szerint most már „teljesen visszavonult.”

vaccine.jpg

(Forrás : ABC News) 

A két „szakértő” szerint a vakcinák nemcsak a SARS-CoV-2 tüskefehérjéje ellen hatékony antitestek termelését indítják be, hanem egy nagyon hasonló fehérje, a méhlepény kialakulásában fontos szerepet játszó szincitin-1 ellen is kiválthatják az immunválaszt. Többek között emiatt javasolták az embereken végzett vizsgálatok felfüggesztését, amíg nem bizonyosodnak meg – például állatkísérletek útján – arról, hogy ez a „határozatlan idejű terméketlenség” nem jelentkezik mellékhatásként a beoltott nőknél. Velük szemben Katherine Apostolakis-Kyrus, a floridai St. Petersburg Johns Hopkins gyerekkórházának anya-magzat specialistája cáfolta meg pontról-pontra, Magyarországon pedig Zádori János szülész-nőgyógyász szakorvos, a Szegedi Kaáli Intézet orvosigazgatója nyilatkozott korábban ebben a témában, amikor ezt mondta : „A szincitin-1 szerepet játszik a megtermékenyített petesejt beágyazódásának bizonyos részfolyamataiban: segíti a placenta megtapadását (invázióját), illetve az ún. trophoblastok egymás közötti kapcsolatának kialakulását. Ez a fehérje szerkezetében valamelyest – de csak nagyon minimálisan – hasonlít a COVID-19 megbetegedésért felelős SARS-CoV-2 vírus tüskefehérjéjére, ezért vetődhetett fel, hogy a vírus antigénje ellen termelődő antitestek esetleg keresztreakciót adhatnak a beágyazódást irányító proteinnel. Megbízható szakirodalmi adatok, illetve biológiával foglalkozó nagy tudású szakemberek véleménye szerint azonban ez a hasonlóság olyan csekély mértékű, hogy igazán komoly jelentősége nem lehet. Minden mértékadó tudományos forrás azon az állásponton van, hogy az oltással kiváltott immunreakció nem fog átfedést mutatni a szincitin-1 fehérjével.”

Katherine Apostolakis-Kyrus cáfolata pedig itt olvasható.

 

38 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vkarantennaplo.blog.hu/api/trackback/id/tr8616503456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VT Man 2021.04.18. 11:59:31

Nem az a baj, hogy igaz-e vagy sem, hanem az, hogy ugyanez történt a vérrögképzõdéssel nemrég.

Hetekig, hónapokig tagadták, amíg végül elismerték.

Lehet, hogy most valóban nincs kapcsolat a termékenységgel, de honnan tudjuk, hogy nem megint a tagadás fázisában van-e?

kvp 2021.04.18. 13:20:30

Az alapveto felvetes az, hogy egyreszt az oltas hatasa is csak kb. 6-12 honap kozott van, tehat a varhato mellekhatasok is elmulnak majd, masreszt ahogy a verrogok eseten, ha van is mellekhatas, ez nem fog a teljes lakossagnal ilyen reakciokat kivaltani. A verrogok eseteben is a sulyosabb problema peldaul szinte csak fogamzasgatlot szedo noket erint. Az ajanlasban pedig benne van, hogy az oltas utani idoszakban nem ajanlott a gyerekvallalas. (es nem bizonyitott, de ugy nez ki, hogy a fogamzasgatlok szedese sem elotte, sem utanna nem jo otlet) Mindenesetre az 5 eves hosszutavu kutatas lezarulta utan (amibol meg 4.5 ev van) mar tobbet fogunk tudni.

Egyeszeruen az oltas hatasossaga es az igy megmentett munkaero gazdasagi erteke nagyobb mint a 10 ezerbol 1 ember elete aki belehal. Mivel az oltas onkentes es vannak biztonsagos alternativak, ezert aki a mara ismert kockazatok ellenere vallalja, az jogilag felmenti ezzel a felelosseg alol az alkalmazasi dontest meghozo felelosoket.

ps: A felvetes sokkal korabbi, meg az eredeti alapkutasok soran merult fel a letrehozo kutatokban, de a rovid hatarido miatt a "nem vizsgalt" kategoriaba kerult.

DarthVader 2021.04.18. 13:43:08

@VT Man:
"A vénás tromboembólia a harmadik leggyakoribb kardiovaszkuláris kórkép az iszkémiás szívbetegség és a stroke után. ....Incidenciája 1-2 eset/1000 ember/év. Magyarországon az éves halálozása 10/100000, "

semmelweis.hu/ersebeszet/melyvenas-trombozis/

Nomármost: évente kap Magyarországon szerencsésebb esetben csak 10 000 ember mélyvénás trombózist. Ennek 10 %-a nem végtagi. Azaz 1000 ember kap valamilyen komolyabb -zsigeri, agyi - trombózist. 10 millió főből. 100 ember/1 millió fő.

ASTRA: Többféle statisztikát olvatam, a "legrosszabb" 18 millió oltás után 120 eset. Az 7 eset / 1 millió.

Még ha belekalkuláljuk, hogy 3 - de még ha kettő - hónap alatt jött össze, akkor is 42/év/ millió fő. Alatta van a spontán megjelenésnek.

Az meg ki fog derülni, hogy van-e olyan körülmény, ami miatt valaki veszélyeztetettebb. Dohányzás+fogamzásgátló a thrombozis veszélyét pl a nyolcszorosára növeli ugy általában.

Szóval csak óvatosan. Ez egy szakma.

eßemfaßom meg áll 2021.04.18. 17:22:41

@DarthVader: az a legszörnyűbb, hogy hiába írtad ezt le, az oltásellenes csak azt látja belőle: vakcina-trombózis

dunántúli gyerek 2021.04.18. 17:37:22

yealdon nem tevedett az aldozatok szamaban

A kovidban meghaltak szama a kamu szamolasi modszer (WHO) szerint mindenhol tartalmazza ugyanis a capatamadasokat, motorbaleseteket, influenzat, rakot, szivrohamot, stb. kb. minden betegseget.

A kovid az evszazad nagy atbaszasa, egy al-jarvany, ami csak azokban az orszagokban letezik, ahol a kamu pcr-tesztelessel kimutatjak.

Hogy a vakcina mit okoz, azt nem tudom, nem is erdekel, hisz nincs jarvany, nincs semmi veszely.

dunántúli gyerek 2021.04.18. 17:40:16

@DarthVader: Magyarorszagon senki se vizsgalja az oltottak utoeletet, ugyhoggy a mellekhatasokrol se tudunk semmit.

Kontrollcsoport vizsgalatok nincsenek, kamu az viszont ejjel nappal.

A napi halottak nagy resze oltott, a korhazban levok nagy resze oltott, mar most is. Errol sehol nem beszelnek. Nem biztos hogy van osszefugges, de mivel senki nem vizsgalja, ha lenne se derulne ki

DarthVader 2021.04.18. 18:20:21

@dunántúli gyerek: kicsirigó, elmult 4 hétben 1600 fős praxisból 8 ember került kórházba vírusos tüdőgyulladással 30 --tol 90 éves korig. Ebből eddig meghalt 3, és 2 hét alatt még meg fog halni másik 3. ( 70 %-os tüdőpusztulásnál mincs másik kimenetel. ) Az egyik 1971-es születésű, két volt osztálytársa már meghalt vírusos tüdőgyulladásban, egyikük 4 nap alatt. Ugyhogy elmész te az anyád pecájába a baromságoddal együtt. Tarkón kéne verni, mint a takonykóros lovat...idióta

DarthVader 2021.04.18. 18:21:40

@DarthVader: amúgy meg attól hogy valaki egy hete kapott egy oltást, meg kurvára nem védett.

dunántúli gyerek 2021.04.18. 18:55:27

@DarthVader: Blabla

Mindenki azt hazudik amit akar. Viritsd a hivatalos statisztikakat, a kovid a haldoklo oregekre veszelyes. Mar ha van ilyen betegseg, hisz egyelore a virust sem izolalta senki

DarthVader 2021.04.18. 19:56:48

@dunántúli gyerek: ez nem statisztika, te barom, ez a napi valóság. Látom a rtg meg a CT-MR felvételeket. 50-eseket simán elvisz.

Persze neked hiába pofázik bárki, de legalább a nem teljesen hülyék okuljanak.

dunántúli gyerek 2021.04.18. 19:59:13

@DarthVader: 50esek a kovid elott is meghaltak fertozesekben - neha

A kovid halottak ATLAGeletkora Europaban boven 80 folotti (Magyarorszagon 76), ezt nyilvan te is tudod

A hamukazas nem erdekel adatokat villantsd vagy kussolsz

who r u 2021.04.18. 20:28:28

@DarthVader:
Ok, eloszor is nem vagyok oltasellenes se virustagado.
Par kerdes. A WHO miert nem kozolte hogy jarvany van? 2020 marcius 12. mar messze lathato volt. Kina miert nem engedte be a WHO munkatarsait, csak kesve, illetve miert nem egyuttmukodo.? A WHO, egeszsegugyi vezetok plotikusok miert kommunikaltak, hogy nem kell maszk, aztan kotelezove teve azt? A lockdown angliai kitalaloja 600 ezer halalesetet prognosztizalt, szigoru kijarasi es talalkozasi tilalmat vezetettet be, 1 honapom belul lebukott mert atjart a szeretojehez /kulon haztartas/. Mennyire hiteles aki kitalalja a dolgot, az sem hisz benne? A McMillan support tanulmanya szerint / rakbetegeknek nyujtanak segitseget/minden covidos halalesetre 2 halaleset jut, amit az elmaradt kezeles, elmaradt szures okozott. Egy ev alatt, az egy even tuli mutetre varok szama 1400-rol 150 ezerre nott. A WHO szerint a lezarasok az elkovetkezo 2 evben megtizszerezik a ehezest es a szegenyseget a gyerekek koreben. Minden halott, aki regisztraltak mimt pozitiv 28 napon belul automatikus covid aldozat lesz, elismerve hogy a covidos aldozatok utan tobb a tamogatas, de tagadva, hogy manipulalnak azt. Ok, talan eleg lesz ennyi. Egy sajat pelda. A felesegem magasvernyomasban szenved, magas a koleszterinje es kezdodo cukorbetegsege van. Egy eve nem fogadja az orvos. Az utolso vizit telefonon zajlott kb. 2 perc alatt.
Ugye nem gondolod, hogy ennyi kerdes es zavaros informacio utan, normalis ember nem kerdojelezi meg a jarvanyt, a jarvanykezelest, es a vakcinazast?
Maszkot hordom, tavolsagot tartom, feleslegesen nem hagytam el a hazat az elmult 1! evben. Az elso oltason tul vagyok.

who r u 2021.04.18. 20:37:21

Ez a cikk ezer sebbol verzik.
Lehetne egy kicsit boncolgatni a WHO szerepet, a kinai vonalat, a lockdown gazdasagi-egeszsegugyi-mentalis hatasait, vagy mondjuk mi tortent a new yorki oregek otthonaban. A kerdesek szama vegtelen, es az alhirek nem a virustagadoknal bukkantak fel eloszor, meg ha ezen elegansan at is lep a szerzo.

brlv24 2021.04.18. 21:44:10

@dunántúli gyerek: "virust sem izolalta senki"

Mi az hogy nem izolálta senki? Már a genomját is rég feltérképezték.
Itthon is simán kimutatható laborban, sokan napi 12 órát ezzel foglalkoznak (pl. közeli rokonom is).

brlv24 2021.04.18. 21:49:00

@dunántúli gyerek: "senki se vizsgalja az oltottak utoeletet, ugyhoggy a mellekhatasokrol se tudunk semmit"

Kivéve az OGYÉI. Az oltási lapon hozzájárulásodat adod az utókövetésre, EESZT rendszerbe is bekerül ez (dokumentumon ellenőrizheted). Mellekhatas eseten elvileg jelezni kell, súlyos esetben hivatalból lejelentik, de egyébként reprezentatívan kereshetnek.

DarthVader 2021.04.18. 22:04:31

@who r u:

A WHO töketlenkedése - na meg kezdetben gyakorlatilag mindenkié - nem anullálja azt a tényt, hogy november 1-feb 28 között - 4 hónap alatt - 48 pozitiv eset volt a praxisban, (a tüneteseket, akik jelentkeztek, mind teszteltettem, >90 % volt pozitiv, ) és nem került kórházba senki, mig március 1 és április 18 között, azaz másfél hónap alatt 100 fölött volt a pozitiv esetek száma - ebből 27 a húsvét utáni hétre esett -, 10 fölött a kórházban kezelteké, és lesz belőlük vagy 5-6 halott.

Azt értem, hogy emberek nem hisznek a kormánynak, de hogy miért nem hisznek azoknak, akik benne dolgoznak a sűrűjében, azt nem értem. Amúgy én se hiszem a kormány egy szavát se, már ami a statisztikájukat illeti. Nem az alapján itélem meg a járvány súlyosságát, hogy mennyi az új pozitiv eset. Viszont feltételezhető, hogy adott pozitiv esetből - tesztelt vagy nem, lényegtelen - kb állandó arányban kerülnek kórházba emberek. A kórházból két úton lehet kikerülni, gyógyultan, vagy halva. Az, hogy hanyan halnak meg covidba, szintén nem túl erős adat. Viszont amíg a kórházban fekvők száma nő, addig súlyosbodik a járvány, ha elkezd csökkenni, akkor meg enyhül. Baromi egyszerű. És most úgy néz ki, hogy csökkenő fázisba lépett. Ráadásul ez még nem is feltétlen az oltások hatása, mert a teljes védettséget oltással szerzettek száma viszonylag alacsony. A gyógyultak száma is nő - hogy aztán persze hogy érzik magukat és meddig, az más kérdés - de summa summárum, jelenleg csökkenő fázisba léptünk. Meglátjuk, mi lesz a nyitás után.

DarthVader 2021.04.18. 22:09:13

@ircaman:

A Szputnyikról még ennyi se derült ki.

Orbán nem azért oltat a kínaival, mert idióta, hanem azért, mert adagonként kb 30 Euro-t tesz zsebre. A nyugatival nem lehet mutyizni. Az pedig, hogy abból lehet, hogy kell egy harmadik is, tiszta haszon neki. Nekünk nem annyira.

kvadrillio 2021.04.18. 23:19:35

EZ A BETŰKARAKTER NEHEZEN OLVASHATÓ.

birka menet 2021.04.19. 00:22:36

@dunántúli gyerek:

Évekig ugyanígy nyomtad az orbán felszopásaidat, mint most a virustagadásodat. Legalább láthatja mindenki, hogy milyen különleges anyagból gyúrták azt a kétmillió fidesznácibolsioltásellenes tábort.

Semper Fidelis 2021.04.19. 07:02:25

@dunántúli gyerek: Remélem elkapod, de hát úgysem tudod elkapni, hiszen nincs, tehát ilyen szempontból nem is kívántam neked semmi rosszat. A kórházak is szívesen várják a segítőket gondolom, ráadásul neked védőfelszerelés sem kell, hiszen nincs vírus, nincs mi ellen védekezni.

Nem egy ismerősöm kórházba került miatta, a nagymamám meg belehalt, majd nekik is megmondom, hogy olvastam az interneten, hogy nincs is ilyen vírus, csak beképzelték, hogy betegek.

DarthVader 2021.04.19. 07:40:22

@táltos: nem a harmadik adaggal van baj, számos vakcinából még több is kell a védettséghez, hanem a dupla árból.

eßemfaßom meg áll 2021.04.19. 08:42:27

@DarthVader: Szállítanak elég nemkínait? Jó lenne ha 1millióval kevesebb oltott lenne az országban?

DarthVader 2021.04.19. 08:57:14

@eßemfaßom meg áll: mint emlitém, a kinaival nem az a baj, hogy van - vagy nincs -hanem a kétszeres ár. És nem azért kétszeres, mert annyiért adják.
És igen, elég lett volna a kínaiból a fele is. Azon kívül ha a Pfizerből 2 adag 5 hetes időközben véd, a kínai meg majd kiderül, hogy a 3. oltás véd annyira és 6 hónap után, amire már a Pfizer is lesz annyi, hogy elég legyen, akkor bizony lehet, hoggy nem jártunk jól a kínaival. De még ez sem lenne probléma, ez a jövő zenéje, a probléma a közbeiktatott cégnek átjuttatot irgalmatlan összeg.

odamondó 2021.04.19. 17:55:07

Nem vagyok oltásellenes, de:

1. Ha annyira szuperek az oltások, akkor az oltottaknak semmi félnivalójuk tőlem. Én kockáztatom az életem. Nem ők.

2. Olyan vakcinát nem szeretnék beadatni ahol lemondok a gyógyszeripari cégek felelősségéről. Ha van mellékhatás ha nincs. Egyszerűen elvből.

3. Úgy érzem van elég jó immunrendszerem, hogy túléljem. Ha nem akkor az oltottaknak újfent semmi félni valójuk.

4. Amikor a kisujjadat adod és levágják a karod: majd most beadnak kettőt aztán télen jön egy újabb variáns akkor majd azt is add be. Jövő tavasszal meg 3. variáns arra is adj be egyet és így tovább.

5. Remélem a nagy életvédelem közepette amikor az edzőtermek kinyitnak mindenkit ott fogok látni. Továbbá tönkremennek a következő években a dohány gyárak, a cukorka és különböző gyors egészségtelen kaják gyártói illetve az alkoholt előállító üzemek is hatalmas veszteségeket könyvelnek el a következő években.

eßemfaßom meg áll 2021.04.20. 08:53:35

1. Igazad lenne ha instant megdöglenél de hetekig lefoglalod a technikát és a személyzetet szóval nem a magánügyed a megbetegedés

2. ha jól értem semmilyen gyógyszert és oltást nem fogadsz el.

3. lásd 1.

4. És? Félsz hogy télen kapsz egy 6G chipet is?

5. Ennek mi köze a kovidoltáshoz?

eßemfaßom meg áll 2021.04.20. 09:09:01

@DarthVader: Az ár eléggé mellékes ha a másik fajta feleaanyiért nincs.

"a kínai meg majd kiderül, "

hvg.hu/tudomany/20210418_Egy_szerb_vizsgalat_szerint_minden_vakcina_hatekony

"A Sinopharm esetében a 20-65 év közöttieknél leghamarabb két héttel az első oltás után jelentek meg a szervezetben az antitestek, ez a második oltás után két héttel a beoltottak 90 százalékánál. Az idősebbeknél valamivel alacsonyabb ez az arány, ám ez nem jelenti azt, hogy ne szerezték volna meg a szükséges immunitást."

hu.euronews.com/2021/03/14/harmadik-oltas-is-szuksegesse-valt-a-kinai-vakcinabol-az-emiratusokban

"Az Emirátusokban 31 ezer önkéntesen végeztek klinikai vizsgálatokat, ezek 86 százalékos hatásfokot mutattak a kínai oltóanyag esetében, illetve teljes, százszázalékos védelmet a közepesen súlyos és súlyos Covid-19 ellen. "

ProsTata 2021.04.20. 09:42:40

N e m l e h e t n e e z e n a q r v a b e t ű t í p u s t l e c s e r é l n i ?

C s a k m e r t a s z ö v e g ö s s z e - , a z e m b e r s z e m e m e g k i f o l y i k a k o m m e n t e k o l v a s á s a k ö z b e n.

V a g y n e m a z é r t k é s z ü l t , h o g y o l v a s s á k ?

ProsTata 2021.04.20. 09:44:39

Fasz blogmotor. A szavak között csak egy karaktert space-t enged.
A kérdésem így még aktuálisabb!

kvadrillio 2021.04.20. 11:40:52

2021. április. 20. 06:30 Itthon Levegővétel az intenzív osztályon: kinek jusson? itthon Elképesztően magas a halálozás azok között a Covid-betegek között, akiket lélegeztetőgépre kapcsolnak, akiket viszont ennél enyhébb módszerekkel kezelnek, túlélhetik. A szakemberek szerint viszont nem véletlenül találták fel a gépeket, azok nem halálos ítéletet jelentenek, hanem éppen az utolsó esélyt az életre. Javíthatna a halálozási számokon, ha az orvosok feltehetnék a kérdést, amely alapján meghozhatnák a legnehezebb döntést: kinek több az esélye a túlélésre? Itthon ez egyelőre tabu. “Senki nincs most nálunk gépen. Akit gépre rakunk, meghal, úgyhogy most az a stratégia, hogy szinte mindenkit non-invazív lélegeztetéssel látunk el, aki súlyos állapotban van. Mióta bevezettük, javult a halálozási statisztika” – mondta a hvg.hu-nak egy vidéki kórház Covid-intenzív osztályán dolgozó orvos. (Az általa használt non-invazív kifejezés azokra a lélegeztetési eszközökre vonatkozik, amikor a beteg éber, és nem egy a torkán lenyomott csövön át lélegezteti egy gép, hanem mondjuk maszk van rajta – erről a cikkben részletesen is írunk.) Szerinte érezhetően kevesebben halnak meg azóta, hogy az új stratégiát bevezették, bár hozzátette, hogy már érzik a Covid-terhelés csökkenését is. “Kitoltuk a határokat, igyekszünk mindenkit »áthúzni« inkább non-invazív eszközökkel. Így is előfordul, hogy valaki gépre kerül, de azon vagyunk, hogy csak az elkerülhetetlen esetekben alkalmazzuk az intubálást (mikor lélegeztetőcsövet helyeznek be a légcsövön át – a szerk.). Lelkileg is könnyebb a betegeknek, maguknál vannak, tudunk velük kommunikálni” – állítja forrásunk.

....A GOND AZ, HOGY A NON-INVAZÍV KEZELÉS MÁR KB 1 ÉVE ISMERT MÓDSZER KÜLORSZÁGOKBAN  A HALÁL KIVÉDÉSÉRE !!!  VAJH MIÉRTIS NEM ALKALMAZTÁK NÁLUNK ELŐBB ???  MERT KEVESEBB LETT VOLNA A HALOTT ???!!!

kvadrillio 2021.04.20. 11:47:05

@kvadrillio: QUBIT...CIKK....
A nagyon súlyos COVID-betegek meghalnak a lélegeztetőgépen, ami néha többet árthat, mint amennyit használ
2020.04.27. 2453 TUDOMÁNY
Balázs Zsuzsanna
Nincsen jövőnk tudomány nélkül, nincsen Qubit nélkületek. Támogasd a munkánkat!

Mint mindenhol a világon, Magyarországon is keresett termékké, még ha egyelőre nem is kifejezetten mindennapos fogyasztási cikké váltak a lélegeztetőgépek. Március első felében, a COVID-járvány magyarországi megjelenésének az elején az esetszámok exponenciális növekedéséből kiindulva még attól lehetett tartani, hogy április 3-ra elfogynak az országban a bevethető lélegeztetőgépek. A valóság a jelek szerint nem lett ennyire drámai, ami annak fényében is szerencsésnek mondható, hogy néhány hét alatt képtelenség lenne jelentősen növelni az országban elérhető lélegeztetőgépek számát. Ráadásul nem feltétlenül azért, mert nem lehetne rá előteremteni az anyagiakat, hanem főleg azért, mert a világ lélegeztetőgép-gyártói nem voltak felkészülve a hirtelen megnövekedett keresletre.

Mindeközben a COVID-járvány sok kérdésben, így a lélegeztetőgépek célravezető használatát tekintve is megosztja a szakértőket. Miközben sokan amiatt aggódnak, hogy a COVID-betegek számának a növekedése annyira túlterheli az egészségügyi rendszereket, hogy a súlyos, életveszélyes tünetekkel küzdők egy részének esetleg nem jut majd a létfenntartó berendezésekből, mások, köztük orvosok, úgy vélik, hogy akár a súlyos betegek egy része is megmenthető lenne kisebb beavatkozást igénylő légzésrásegítéssel. A Statnews vonatkozó cikkében egyenesen azt vetik fel, hogy a COVID-betegeket esetleg sietősebben kötik lélegeztetőgépekre, mint ahogy arra valójában szükség lenne, és ez szerintük akár még többet is árthat, mint amennyit használ.
Hiába kötik a betegeket lélegeztetőgépre, mégis meghalnak

Kis mintán végzett utólagos elemzésük során vuhani orvosok már február végén arról cikkeztek a Lancet brit orvosi folyóiratban, hogy kritikus állapotban lévő 37 páciensük esetében hiába alkalmaztak gépi lélegeztetést, túlnyomó többségük, 30 beteg egy hónapon belül életét vesztette. A legnagyobb New York-i egészségügyi rendszerben gyűjtött tapasztalataikról a napokban számoltak be a Feinstein Orvosi Kutatóintézetek szakemberei, akik a saját tapasztalataikkal erősítették meg, hogy a legsúlyosabb tünetekkel küzdők túlnyomó többségét hiába kötik lélegeztetőgépre, nem élik túl a betegséget.

Egy másik, szintén amerikai tanulmány szerint hét 70 évesnél idősebb géppel lélegeztetett beteg közül csak egyet sikerült megmenteni, miközben a 70 évesnél fiatalabbaknak is csak alig több mint a harmadán lehetett ezzel az eljárással segíteni. Ehhez képest a légzési nehézségekkel küzdő COVID-betegek mintegy 90 százalékát úgy kötik lélegeztetőgépre, hogy csak elenyésző hányaduknál próbálnak ki előtte kevésbé invazív, vagyis kisebb beavatkozással járó módszereket.
Amikor elkerülhetetlen, hogy cső kerüljön a légcsőbe

A döntést, miszerint egy betegnek gépi lélegeztetésre van-e szüksége, vagy sem, a bevett orvosi gyakorlat szerint többek között a páciens vérének oxigéntelítettségére alapozzák, de olyan paramétereket is figyelnek, mint a vér szén-dioxid-telítettsége, a beteg légzési munkája, metabolikus státusza, illetve keringése. A vér oxigéntelítettéségnek, vagyis a hemoglobin oxigénszaturációjának normál tartománya 95 és 100 százalék közé esik. Az egészségügyi protokollokban 93 százalékos szaturáció alatt már általánosan elterjedt az oxigénpótlás gyakorlata.
Fotó: Sreekanth Kumar Mallineni / ResearchGate

Azoknál a betegeknél azonban, akiknek a légzési elégtelensége, illetve az annak következtében fellépő oxigénhiányos állapota nem a COVID-betegség miatt lép fel, a modern orvosi gyakorlatban korántsem a lélegeztetőgép használata az első. A gépi

Kovacs Nocraft Jozsefne 2021.04.20. 12:11:05

@DarthVader:

A dunántúli gyereknek egy felvetése azért jogos: Sehol nem látni olyan statisztikát, amely megmutatná, vajon az intenzíven kezeltek ill. halottak között hány már beoltott személy van - ill. a beoltottak az oltás melyik fázisában (pl. mennyivel az első oltás után) fertőződtek meg. Mindezt persze vakcinatípusonként lebontva.

odamondó 2021.04.20. 13:26:36

@eßemfaßom meg áll: az 1-es pontodhoz. Az 5-ös pontomból következő megbetegedésekkel is hetekig sőt évekig foglalják az emberek az egészségügyet... Ja ők foglalhatják, mert nem tudják megállni a következő adag chips / doboz sör / cukorka stb fogyasztását.

Sir Gombóc 2021.04.20. 16:43:40

@dunántúli gyerek: a vírust már több mint egy éve "izolálták" sőt a teljes genetikája is ismert régóta.
Ennyit a nagy tudásodról.

Sir Gombóc 2021.04.20. 16:50:00

@táltos: 12 hónap múlva, nem 1 hónap múlva, mint a kínaiból. Amiből lehet még kell majd egy 4. is 1 even belül..
süti beállítások módosítása