Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Világról szóló élmények - ahol az út a cél

Grenoble városában jártam - A véletlen, mint szuper utazásszervező

2020. február 24. - Legjobb Áron


Dél-franciaországi utazásra készültem, három csodálatos város meglátogatására. Azonban az előre összeállított útitervemmel akadt egy gond. A körutazás végén vonattal mentem volna a lyoni repülőtérre, amihez jó menetrendet is találtam, csak éppen nem sikerült lefoglalnom az utolsó szakaszra a kinézett vonatjegyet. De a repülőjegyem már megvolt, így mindenképpen megoldást kellett találnom arra, hogyan jutok el Nimes-ből Lyonba.

 

 

Szerencsém volt, mert autóbusszal is megoldható volt az út, úgy, hogy időben kiérjek a repülőtérre. Igaz, így Nimes-ből korábban kellett elindulnom, mert a buszos utazás sokkal több időt vett igénybe, mintha vonattal mentem volna. De ennek, volt egy logikus magyarázata: egy alkalommal át kellett szállni, mégpedig Grenoble-ban.

 

grenb3.jpgGrenoble fekvése igazán festői

 

A város nevét ismertem, de sokat nem tudtam róla, de ha már így alakult és egy kis időm is van, lássuk mit lehet megnézni Grenoble-ban. Tetszett, amit találtam, nagyon tetszett, és akkor rájöttem, hogy ha nincs ez a véletlen - ami először bosszantott, problémaként jelentkezett -, akkor talán sohasem jutok el ebbe a városba (és innentől már nem is próbálkoztam a vonattal, mert sokkal vonzóbb volt ez az új opció). Bizony, alakulhat úgy, hogy nem a legrövidebb út a legjobb, hozhat váratlan helyzet jó dolgot is. És ezt mostantól igyekszem is észben tartani, hogy amikor tervezek, akkor mindig nézzek meg alternatív kitérőket is. Szóval: tervezettek mindig előre, mert az szerintem fontos, de álljatok nyitottan a váratlan helyzetekhez és lássátok meg benne a lehetőséget.


Grenoble az Alpok lábánál fekszik, hegyekkel körbevéve - nem kicsikkel ráadásul -, már a megérkezés is olyan látványos, hogyha nem állt volna meg a busz, akkor is hatalmas élmény lett volna ez a kitérő. De volt egy szűk órám, a busz pedig eléggé jó helyen, a főpályaudvar mellett, a városközpontnál állt meg, így kimentem gyorsan az Isére folyó partjához. Ennek egyik partján van a városközpont, a másikon pedig rögtön egy meredek hegy emelkedik. Ennek csúcsán áll egy erődítmény - Bastille -, melyhez egy égészen különleges kabinokkal felszerelt felvonóval lehet feljutni (ez a Téléphérique, a gömbkabinjai láthatóak a fényképen). Felmenni most nem tudtam, de ez a kis séta is nagy élmény volt és kedvet csinált ahhoz, hogyha legközelebb erre visz az utam, feltétlen szánjak időt a város felfedezésére. Ha pedig a féli tele, félig üres pohár esetét vesszük alapul, akkor én nagyon örülök, hogy megismerhettem Grenoble-t, még ha csak ilyen rövid is volt ez az ismerkedés.


grenb4.jpgGrenoble

 

grenb.jpgA felvonó alsó állomása


Ez ráadásul egy olyan körutazás volt, amelyikbe volt még egy olyan város, amit azért láthattam, mert amikor Avignonból - a Pont du Gard érintésével - Nimes-be utaztam busszal, akkor Uzésbe kellett átszállnom. És ez a hely sem csúnya. Szuper hangulatos óvárosának közepén áll egy hatalmas várkastély, a Duché d'Uzés. Ma is magántulajdonban van, de látogatható (igaz, igen borsos árat kérnek érte). Igyekeztem a rendelkezésre álló idő alatt itt is a lehetőség szerinti legnagyobb részt bejárni és nagyon tetszett, amit láttam. A Pont du Gard-nál tett látogatásomhoz ráadásul kiválóan illeszkedett Uzés felkeresése, hiszen a római vízvezeték - melynek a Pont du Gard is a része volt - innen indulva szállította a vizet Nimes-be (ahová én is tartottam aznap).

 



 

 

 

uzes2.jpgUzés - a Duché d'Uzés, azaz a hercegi palota (várkastély) a város központjában

 

uzes3.jpgPlace aux Herbes (Uzés) - klasszikus piactér, ahol még napjainkban is vannak vásár napok

 

A tanulság? Érdemes néha egy "kicsit hátrébb lépni" és messzebbről ránézni az útitervünkre (képletesen és szó szerint is, azaz nézzünk a felkeresendő helyről egy nagyobb térképkivágást, hogy milyen izgalmas helyszínek lehetnek a vonzáskörzetében). Mert még a legnagyobb gyakorlattal rendelkező utazásszervezővel is előfordul, hogy egy pontos beszűkül a tudata és csak azt a megoldást látja, amelyiket elsőre kigondolt. Ilyenkor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez a legjobb lehetőség, sőt, más nincs is. De lehet, hogy van egy alternatíva, amit emiatt már nem veszünk számításba (és ezek a tartalék opciók még akkor is jól jöhetnek, ha valami gubanc merül fel és változtatnunk kell az útvonalon, utazási eszközön).

 

Tipp: a legtöbb országban - városban, régióban - lehet venni olyan kedvezményes napi jegyet, amelyikkel több úti célt is útba ejthetünk. Nekem például az Avignon - Pont du Gard, Pont du Gard - Uzés, Uzés - Nimes buszutak csak 4 euróba kerültek, ugyanis ennyiért lehetett egy olyan napijegyet venni, amellyel egész nap használhattam a helyi busztársaság járatait. 

Érdemes előre tájékozódni az interneten, megkeresni a busztársaság honlapján a jegyinformációkat. És ugyanitt a menetrendekről is találhatunk pontos leírást, illetve arról is, hogy milyen útvonalakon közlekednek a járataik, így előre el tudjuk készíteni a napi útitervünket. 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vilagrolszoloelmenyek.blog.hu/api/trackback/id/tr8515451716
süti beállítások módosítása