Gdansk elszenvedője és tevékeny formálója is volt Európa 20. századi történelmének, mely igen sok változást hozott a város életében. A rövid ideig tartó függetlenséget rettenetes évek követték: a II. világháborúban szinte földig rombolták, hogy azután lakói kőről-kőre, épületről-épületre építsék vissza. Azután a hajógyári munkások megkezdték évtizedes harcukat a szabadság újbóli kivívásáért. Gdansk neve mára összeforrt a szabadság és a szolidaritás eszményével. 

Persze igazságtalanok lennék, ha Gdansk történelmét csak az elmúlt bő száz évre szűkítenénk, hiszen jelentős település volt már korábban is, kiemelt fekvésének köszönhetően pedig mindig volt egy uralkodó vagy hadvezér, aki a birtoklására fente a fogát. A szabadság érzése akkor erősödhetett meg Gdansk lakóiban, amikor város és vonzáskörzete a versailles-i békeszerződés megkötésekor különleges státuszt kapva, Danzig Szabad Városként létezhetett 1920-tól egészen 1939. szeptember 1-éig. Ekkor támadták meg a németek az itteni lengyel támaszpontot, és ezzel kezdetét vette a II. világháború. 

A Szűz Mária-templom hatalmas épületegyüttese a régi városháza tornyából fotózva

Ha egyetlen tárggyal szeretnénk megmutatni Gdansk történetét, akkor minden bizonnyal a Muzeum Narodowe w Gdańsku kiállításán látható Hans Memling remekmű, az Utolsó ítélet című triptichon, azaz szárnyas oltára a legalkalmasabb erre. Ez az alkotás nem gdanski megrendelésre készült. Brügge-ben festették és Itáliába szánták, azonban a hajót, amelyik szállította elrabolták, rakományát szétosztották, így került Gdanskba, ahol a Szűz Mária-templomba lett elhelyezve. Pedig a Medici-család mellett még az akkor regnáló pápa is síkraszállt a kép visszaszolgáltatása mellett, de a kép maradt Gdanskban. Egészen addig, amíg Napóleon utasítására a várost megszálló katonái Párizsba vitték, ahonnan később Berlinbe került át. Egy időre visszakapta Gdansk, hogy azután a II. világháborúban a németek vigyék magukkal, majd egy rövid időre szovjet vendégségben, Leningrádban állomásozzon, ahonnan végül visszakerülhetett lengyel földre. A kép eredetije ma a múzeumban van, a Szűz Mária-templomban csak egy másolata lett elhelyezve. 
Amikor a festményt megszerezték, Gdansk erős volt, a város a fénykorát élte. Nem is érezték úgy, hogy vissza kellene adniuk a képet, pedig nagy hatalmú családok léptek fel az ügyben. Később pedig, ahogy a kép vándorolt - el- és visszakerült -, nagyjából pont úgy változott a város helyzete is, lett éppen saját ura, vagy foglalták el.

A Lech Walesa Airport modern épülete

Én repülőgéppel érkeztem a városba. Gdansk repülőtere modern és nagyon jó összeköttetéssel rendelkezik a városközponttal és a vonzáskörzetében lévő tengerparti üdülőhelyekkel is. Választhatunk a reptéri transzfernél a vasút és az autóbusz között. Az előbbi talán kényelmesebb, viszont a busz áll meg a legközelebb ahhoz a ponthoz, ahonnan érdemes elkezdeni a városnézésünket. 

A repülőtéren gyorsan át lehet jutni és az érkezési csarnokban van egy kijelző, amelyiknek lehet látni, hogy mikor indul a következő vonat és buszjárat. Én azt láttam, hogy tíz perc múlva megy egy vonat Gdanskba, így gyorsan a vasúti megálló felé vettem az irányt. Ha kilépünk a repülőtér épületéből, akkor rögtön ott van előtte a vonat megállója. Emelt pályán jön, alatta átmenve pedig a buszmegállót érhetjük el. Itt a szerelvények áthaladnak, azaz figyelnünk kell arra, hogy a számunkra jó irányba menőre szálljunk fel. Gdansk felé a reptérépülethez közelebbi vágányról mennek a szerelvények. A peron mellett van jegyautomata, de miután láttam, hogy itt sokan állnak jegyért, gyorsan átszaladtam a másik vágányhoz, ahol kisebb volt a forgalom. Kihasználva, hogy ma már az interneten elérhetőek a menetrendek, most is előre felkészültem a jegyárakból és a lehetséges úti célok nevéből (Gdanskban több állomás is van, amelyiken leszállhatunk, attól függően, hogy mi a pontos úti célunk). 

A lengyeleknél a glówny jelenti a központi pályaudvart, ami jellemzően egyben egy intermodális csomópont is, azaz itt helyi és helyközi (nemzetközi) buszjáratokra is át tudunk szállni. Van ilyen Gdanskban is, azonban a reptéri vonatok közül idáig csak nagyon kevés megy el, a legtöbb a számunkra kimondhatatlan nevű Gdansk Wrzeszcz állomásig megy. Itt azonban át tudunk szállni egy másik vonatra, amelyik elvisz bennünket a központig (én láttam, hogy a mellettünk lévő vágányon, velünk párhuzamosan egy olyan szerelvény halad, amelyik tovább visz, így a megállóban gyorsan átfutottam a másik peronhoz és már menten is tovább). A jegy ezen a szakaszon 6.50 zloty és később olvastam egy brosúrába, hogy a kalauznál is megvásárolható a vonaton (valóban láttam a kalauzt, akit meg is rohamoztak az utasok, miután az állomás egy darab jegyautomatája kevésnek bizonyult a kiszolgálásukra). Az automatából vett jegyet még a peronon lévő gépben kell érvényesíteni a beszállás előtt (keresni kell, mert a szerkezet nincs eléggé szem előtt).

A Wrzeszcz után jön a Politechnika megálló, majd a Stocznia és ezt követi Glówny, szóval ezért ez egy hosszabb szakasz még a városközpontig. Én végül itt szálltam le, de lehet, hogy még jobb lett volna a következő megállónál - Srodmiescie -, amelyik akkor tökéletes, ha a Muzeum Narodowe w Gdańsku-ban kezdenénk a programunkat, mert ahhoz ez van a legközelebb. Én viszont a pályaudvarról kilépve, jobbra fordulva, a széles főút mellett haladva folytattam az utamat egészen addig, amíg elérkeztem a Forum bevásárlóközpontig (ez pár perc sétát jelent). Vele szemben kezdődik ugyanis a város főutcája, a Hosszú utca, azaz a Długa. Azonban amíg ide eljutunk, áthaladhatunk a Felső kapun (Wyżynna brama) és az Arany kapun (az elsőben találjuk a helyi idegenforgalmi iroda kirendeltségét). A két kapu között pedig a város egykori erődrendszeréhez tartozó gótikus-reneszánsz épületre figyelhetünk fel, melyben múzeumi kiállítás tekinthető meg. 

A Hansa múltra emlékeztető lakóépületek az Óvárosban

A régi városháza tornya, ahonnan pompás panoráma nyílik az egész városközpontra

Az Arany kapun átlépve - sőt már előtte, amikor csak átlesünk a boltívek alatt - feltűnik előttünk a Długa hosszan elnyúló utcája, kétoldalt a középkori formájú jellegzetes házakkal, középpontban pedig a városháza épületével és legfőképpen a Stare Miasto, azaz az Óváros főlé magasodó tornyával. Az utca mindkét oldalán vendéglátóhelyek, turistákat kiszolgáló boltok, üzletek vannak. A régi városházában múzeumi kiállítás van, a toronyba pedig fel lehet mászni. Utóbbit meg is tettem és egy igen intenzív lépcsőzést követően már fent is álltam a torony kilátójában, ahonnan az egész óvárosra ráláttam. Ez egyfelől nagy élmény, másrészt egy picit illúzióromboló is. Mert innen nagyon is észrevehető, hogy ami itt van, az új építésű, ugyanis a tetők tele vannak modern tetőablakokkal és a cserepezés is egészen új. Mondjuk ez az érzés végig bennem volt, nehéz is lenne nem figyelembe venni, ha az ember már elolvasta a város történetét. 

A Długa egyik fele, háttérben az Arany kapuval

A városháza szomszédságában áll a Szent Mária-templom impozáns tömbje, melynek tornyai egy magasságban uralják az eget ennek az épületnek a csúcsával (a templom tornyába is fel lehet menni, de én azt kihagytam, mert egy mászás erre a napra elég volt). De én egyenlőre még maradtam a Długa-n, hiszen még csak most értem el a híres Neptun-kúthoz, melynek nagyszerű hátteret ad a mögötte álló 14.századi kereskedőház. És folytattam a sétámat tovább, várva, hogy kiérjek a folyóparthoz, amire hamarosan sor is került, miután áthaladtam egy újabb kapu boltíve alatt. A folyópart mellett házak egybefüggő sora áll, melyet minden egyes utca végén egy boltíves kapuátjáró köt össze a mögöttük futó utcákkal. Én végül azt láttam a legpraktikusabbnak, hogy minden egyes kapun átlépve, végigsétálok az adott utcán - ezek párhuzamosak a Długa-val -, oda-vissza, majd a part mentén továbbhaladok a következő utcáig. Három nagyon hangulatos rész következett, köztük a Mariacka utcával. Ennek a végét a Szent Mária-templom zárja le, így azt is körbejártam illetve belülről is megnéztem.  

A híres Neptun-kút, mögötte a Dwór Artusa épülete

A templomtól a Chlebnicka utcán visszamentem a folyóporthoz, és most már azzal párhuzamosan mentem felfelé. Ennek a résznek is egyedülálló hangulata van, az egyik oldalon a történelmi épületekkel, a másikon pedig a folyóval, melyen élénk vízi élet folyik. Feljebb egy híd vezet a túloldalra, egy felnyitható híd, amelyik fél óráig nyitva áll, majd félórát leengedik. Csak pár percet kellett várni a következő leengedésig, így örömmel sétáltam át rajta a másik oldalra, hogy onnan is láthassam az óvárosi részt. 

A programomba még két olyan helyszínt terveztem be, amelyek egy picit távolabb estek az óvárostól (de azért gyalogosan is pár perc alatt elérhetőek). A II. Világháború Múzeumának modern épületéhez nem is kellett sokat mennem, hiszen a felnyitható hídhoz nagyon közel van. Sajnos éppen valamilyen munka folyt, szinte teljesen körbe volt kerítve a múzeumépülete, így csak részben tudtam körbejárni és mentem tovább, az Európai Szolidaritási Központhoz. Ez szintén egy modern épületegyüttes, 10-15 perc sétára a városközponttól. Gdansk története ma már elválaszthatatlan a Szolidaritás mozgalom tevékenységétől, de igazából egész Európa közelmúltjára hatással volt az, ami valamikor itt kezdődött el. 

A II Világháború Múzeumának modern épületegyüttese

Mire ideértem a napi programomba, elkezdet besötétedni - a Szolidaritási Központ minden nap este 8-ig nyitva van -, így visszasétáltam az óvárosba, mert szerettem volna esti hangulatban is bejárni az utcáit. Kellemes nyáreste volt, hatalmas élettel, mintha egy mediterrán városban járna az ember. Az óváros utcái szélesek, az autóforgalom ezen a részen minimális, és miután szinte minden egyes épület aljában egy étterem, söröző van, a járdára kitett asztalok hatására olyan az egész rész, mintha egy nagy kerti partiba csöppent volna az ember. Ami pedig varázslatossá emeli a hangulatot, azok az utcazenészek. Nem voltak sokan - nekem úgy tűnt, hogy beoszthatják egymás között, hogy ki mikor és hol játszik -, de három csapatot is hallottam, és mindannyian szuperek voltak. Érezhetően nagy gyakorlattal rendelkeztek, és milliméterre ki volt mérve a produkció minden eleme. És előszeretettel használják a Długa folyópart felőli végén lévő kapuátjárót, mely nagyszerűen erősíti fel a hangzást. 

Az óváros minden nagyszerűsége ellenére nem éreztem itt a történelmi hangulatot (a középkori város varázsát), de találtam mást, ami legalább annyira megérintett és elvarázsolt. Arra is rájöttem, hogy Gdansknak annyi rétege van, hogy legalább öt-hat napot rá kell szánni a megismerésére és a befogadására. Átélni a II. világháborút elindító események és a Szolidaritás mozgalom tevékenységének történelmi jelentőségét. Kimenni a tengerparthoz (Sopot-ba, Gdynia-ba), esténként pedig csak ülni az óváros valamelyik éttermének a teraszán, hallgatni a fantasztikus utcazenészeket, nézni a lüktető életét és hagyni, hogy elveszítsük az időérzékünket. És akkor talán visszatudjuk képzelni magunkat abban a korba is, amikor még nem bombázták le ezeket a házakat, amikor Gbansk szabad város volt, és ez a szabadság olyan erősen ivódott bele az itt élők lelkébe, hogy még napjainkban sem felejtették el.

Gdansk bátor város, nem félt egy élő emberről elnevezni a repülőterét. Igaz, Lech Walesa valódi legenda, akit ismernek és elismernek a világ minden pontján. Gdansk nagyon is a jelenben él. Büszke a múltjára, része a városnak minden korábbi korszak, de talán pont azért, mert 1945 után jóformán mindent az alapjaitól kellett újraépíteni, nem félnek a változástól. És azért sem, mert képesek voltak tenni a szabadságukért.

A repülőtér modern utasforgalmi épülete este

Visszafelé végül nem vonattal, hanem busszal mentem ki a repülőtérre. Napközben a 72-es járat szolgálja ki a repülőteret, de van éjszakai buszjárat is (az N3-as). A megállóban a mi Futárunkhoz hasonló kijelzőn látható a busz érkezése. Jegyet - a rendes buszjáratra 3.20 zloty - a megállóban lévő automatából vettem, de itt figyelni kell, mert vonatjegy is vásárolható belőle (a főpályaudvar előtt volt a megálló, lehet, hogy ezért), és a két rendszer külön működik, így az elején ki kell választani, hogy melyik szolgáltatótól vennék jegyet (ZTM a tömegközlekedési vállalat és SKM a vasúttársaság). A busszal is kényelmes az út a repülőtérig, bár több alkalommal áll meg, mint a vonat.