A Viktoriánus-kor

Viktória királynő és kora

Viktória királynő és kora

Az első védőoltás születése - éppen 225 éve

2021. május 12. - DJP

A fekete himlő hosszú évezredekig emberek millióit ölte meg, s már ie. 10 000 körül megjelent, s az egyiptomi múmiák némelyikében már vannak a himlőre emlékeztető elváltozások.

Európába a középkor kezdetén került, s gyakran okozott komoly járványokat.

A 18. században évente közel 400.000 ember halt meg csak Európában és a túlélők közel harmada megvakult. A felnőttek esetében a halálozási arány 20-60% volt, de a gyerekek esetén akár a 80%-ot is elérhette. A himlő osztályfüggetlen volt, hiszen a legszegényebb rétegektől a legmagasabb körökig bárki elkaphatta és bárki meghalhatott.

octavius.jpgA korszak két jelentős királyi családja is megszenvedte a himlőt, hiszen Mária Teréziának több gyermeke és egyéb rokona is elhunyt a fekete himlőben. III. György angol király családjában már a himlő elleni védekezés okozott problémát, hiszen okulva a korábbi eseményekből a két legkisebb fiút beoltották, de az oltás utáni heves reakcióba belehaltak. Alfréd és Octavius hercegek halála nagyon sokban hozzájárult a király megőrüléséhez. Ha egy kicsit időben visszatekintünk, akkor az Anna királynő családja is megszenvedte a fekete himlőt is.

Ezek az események jelentősen felgyorsították a kutatásokat.

Azt már jóval korábban észrevették, hogy azok akik átestek a betegségen, immunisak lettek vele szemben. Már ie. 430-ban felszólították a túlélőket, hogy segítsenek be az ápolásba.

Egyes népek már a 17. században rájöttek, hogy ha az embereket szándékosan megfertőzik, akkor a legtöbb esetben nem alakul ki komoly betegség, viszont a védettség kialakul.

lady-mary-wortley-montagu.jpgLady Mary Wortley Montagu 1715 decemberében átesett a himlőn, amely komoly nyomokat hagyott az arcán, 20 éves öccse viszont másfél évvel korábban belehalt a betegségbe. Lady Montague férjét nagykövetté nevezték az oszmán udvarba, ahol megismerte a variolizáció módszerét, 1717 márciusában a szemtanúja is volt a műveletnek.

1718 márciusában megparancsolta a nagykövetség orvosának, Charles Maitlandnek, hogy oltsa be akkor ötéves fiát, aki gond nélkül átvészelte a fertőzést. 1721 áprilisában visszatértek Londonba, ahol akkor éppen himlőjárvány tombolt, így négyéves kislányát is beoltották.

Komoly vita indult az eljárásról, de Lady Montagu lelkes hívévé vált, s maga mellé állította a walesi herceg feleségét Ansbachi Karolinát is. Fél évnyi huzavona után Charles Maitland megkapta az engedélyt, hogy 1721. augusztus 9-én Newsgate börtönében hat (más források szerint hét) halálraítélten kipróbálhassa az eljárást.

A Royal Society és az Orvosi Kollégium tagjai előtt elvégezték az eljárást, s a foglyok valamennyien túlélték, így szabadon bocsátották őket. Ezután árva gyerekekkel kísérleteztek - sikerrel. A végső lökést az adta, amikor 1722. április 17-én a walesi hercegnő két kislányát (Amáliát és Karolinát) oltották be - egyes források szerint Charles Maitland, mások szerint Claudius Amyand.

A két hercegnő sikeres oltása után Lady Montagu álnéven publikált egy cikket, amelyben leírta a folyamat lényegét és sikereit.

Ennek következtében más királyi családok is elkezdték az oltást, 1768-ban II. Katalin beoltatta fiát a leendő Pál cárt. XVI. Lajos francia király és II. Frigyes porosz király is hasonlóan tett, sőt a porosz király az összes katonáját is beoltatta. Ezek után az összes brit katonát is beoltották. Magyarországon az egyik leghosszabban uralkodó Mária Terézia tette kötelezővé.

Ez az oltás azonban még korántsem volt tökéletes - hiszen a beoltottak esetében valódi himlő alakult ki, amely fertőző volt, s 2-3%-uk belehalt a fertőzésbe. Ebből következően most is kialakulhattak járványok, de halálozási adatok ugyan meredeken csökkentek, de még voltak. Ennek áldozata lett a korábban már említett Alfréd és Octavius királyi herceg is.

edward_jenner_oil_painting_wellcome_v0023503.jpg1757-ben egy nyolcéves kisfiút oltottak be Gloucesterben, aki enyhe tünetekkel vészelte át a fertőzést - Edward Jennernek hívták.

Edward 1749. május 17-én született egy tiszteletes fiaként, de már ötévesen árván maradt. Gyermekkorától érdekelte a tudomány és 13 évesen egy vidéki sebészhez és patikushoz került a Bristol melletti Sodbury-ba dolgozni és tanulni. Ott hallotta egy fejőslánytól, hogy ők nem félnek a himlőtől, mert már átestek a tehénhimlőn. A fiú fejébe szöget ütött egy gondolat.

1764-ben George Harwicke-hez került tanoncként, ahol sebészeti és orvosi gyakorlatot szerzett. 1770-ben Londonba ment, ahol John Hunter tanítványa lett, aki a korszak leghíresebb orvosa, biológusa és kísérleti tudósa volt.

A két férfi között szoros barátság alakult ki, amely Hunter 1793-ban bekövetkezett haláláig tartott. Jenner hírneve felfelé ívelt, amelynek révén James Cook meghívta második útjára, de ő visszautasította, mert más tervei voltak.

Számtalan dologgal foglalkozott, hegedült és verseket írt, de megfigyelte a madarakat és a sündisznókat is - bekerült a Royal Society-be is.

Mindezek mellett foglakoztatta a tehénhimlős történet is.

1796 tavaszán arra jutott, ha a véletlen fertőzés védettséget ad, akkor a szándékos is, így a kísérletezés mellett döntött. Májusban talált egy Sarah Nelmest nevű fiatal tehenészlányt, akinek karjain friss tehénhimlő elváltozások voltak. Az ő karjából származó anyag felhasználásával oltotta be a nyolcéves James Phippset. A kisfiúnak enyhe láza volt és némi duzzanat alakult ki a hónaljában. A láz kilenc nap után elmúlt, de étvágytalan volt. Másnapra viszont helyreállt az egészsége.

edward-jenner-smallpox-xlarge.jpg

Két hónappal később Jenner beoltotta a fekete himlővel, de nem alakult ki a betegség, így arra a következtetésre jutott, hogy a védelem teljes.

jennervaccinelitho.jpg1797-ben egy közleményt küldött a Royal Society-nek, amelyben leírta a kísérleteit és megfigyeléseit, de elutasították.

„A Társaság Tagjának óvatosnak kellene lennie, és nem volna szabad kockára tennie megbecsültségét azáltal, hogy olyasmit nyújt be a tanult testület elé, ami ennyire eltér az elfogadott ismeretektől, ráadásul ennyire hihetetlen.”

Ezután egy hosszabb kiadványban taglalta módszerét, s legfőbb bizonyítékként saját 11 hónapos fiát oltotta be. Ő találta ki a vakcina szót is, a tehén latin jelentéséből.

A módszere pár év alatt világszerte elterjedt, de ő nem akart belőle meggazdagodni, ő segíteni akart. 1802-ben a parlament 10.000 fontnyi összeget szavazott meg a számára, amelyet 1807-ben újabb 20.000 font követett. Ezek hatalmas összegek voltak abban az időben.

A hagyományos oltást (variolizációt) lassan felváltotta az új típusú oltást, amely 1840-ben már egyeduralkodóvá vált, mert az akkor már trónra kerülő Viktória királynő megtiltotta a hagyományos módszer alkalmazását.

A hírnevét talán jól mutatja, hogy Napóleon császár csak azért engedett el két angol hadifoglyot (két barátja - William Thomas Williams és Dr. John Wickham - esett fogságba), mert Jenner erre kérte. Állítólag a francia császár az válaszolta a kérésére „Jenner! Ah, semmit sem tagadhatunk meg ennek az embernek."

A járványos betegségek azonban az ő családját sem kímélték, a tuberkolózis áldozatai lettek többen is. Ő maga 1823. január 23-án hunyt el agyvérzésben.

DJP

A bejegyzés trackback címe:

https://victorian.blog.hu/api/trackback/id/tr216557678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Measurer 2021.05.13. 20:32:29

Jó olvasni az oltás történetéről.
Kis grammatikai helyesbítés, variola, a himlő nevéből:
varioláció, variolizáció,
variolation, variolisation
stb.

legyetek 2021.05.14. 08:07:27

Jenner történetét ismertem, de az előzményeket nem. Érdekes, hogy maga a fertőzési technika a Török Birodalomból ered. Különös lenne összehasonlítani Jenner hajmeresztő kezdeti lépéseit a mai orvosetikai szabályozással, illetve ebből a szemszögből megvizsgálni a ma széleskörben alkalmazott gyógyszerminősítési protokollokat.

Alick 2021.05.14. 21:36:05

@legyetek: Súlyos helyzetben az etikai szempontok nem éppen szőrmentén alkalmazhatók, ha ez időbeli nyereséget jelent.
Az is elgondolkodtató, hogy egyrészt a védőoltások technikája immár több évszázados szinten kiforrott, másrészt az orvostudomány e tekintetben nem tudott szintet váltatni.
Mintha még mindig szekereken és lovakon közlekednénk, legfeljebb a lovak zabadagolója elektronkus vezérlésű. :)
süti beállítások módosítása