Az egyik legrettegettebb jeruzsálemi királynak, IV. Balduinnak, a születésekor még kevés esélye volt a trónra, hiszen édesapja III. Balduin király öccseként, csak a király gyermekei után következett - volna.

III. Balduin azonban, akinek (akkortájt alig tizenhat éves) felesége Árpád-házi Szent Piroska unokája volt, 1162-ben gyermektelenül halt meg, 32 évesen. Egyes hírek szerint megmérgezték, más hírek szerint vérhasban halt meg, mint oly sokan a korban.

Így Amalrik, IV. Balduin apja lépett a trónra, s bő tizenkét évig uralkodott, míg el nem hunyt - a változatosság kedvéért vérhasban. Ekkor került trónra a körülbelül tizenhárom éves fia.

A fiatal király szinte anya nélkül nőtt fel, hiszen apja trónra lépésének feltétele volt, hogy váljon el a feleségétől, akivel távoli rokonságban volt, s Amalrik ezt megtette. Érdekes módon azonban, ez nem volt hatással az ő és nővére, Szibilla trónöröklésére.

Akadt azonban, egy nagyon is fontos probléma.

1171 körül, a fiatal herceg nevelője, Türoszi Vilmos rájött, hogy a trónörökös beteg. Éppen az állhatatossággal foglalkoztak, s körmüket egymás karjába mélyesztették, de a fiatal herceg semmilyen fájdalmat nem érzett. A nevelő, Türosz érseke, hamarosan rájött, hogy a fiatal fiú leprában szenved. Ez a betegség hosszú kimenetelű, de kevéssé fertőző, így a fiú tulajdonképpen, majdnem normális életet élhetett.

1174. július 11-én azonban meghalt az apja, így ő léphetett trónra, s négy nappal később meg is koronázták. Mivel azonban még nem volt tizenhat éves, régenst neveztek ki mellé.

Leprásként azonban gyermekei nem születhettek, s nem számíthatott hosszú életre sem, ezért szinte azonnal elkezdődött a trónutódlási harc.

Két év múlva Balduin nagykorú lett, s közben lejárt egy fegyverszünet, amelyet a nem sokkal később Oroszlánszívű Richárddal harcoló Szaladinnal kötöttek. Szaladin ki is használta a fegyverszünet lejártát, s megtámadta Balduin országát.

Némi taktikai csata után, 1177 november 25-én Balduin és a templomosok serege és Szaladin csapatai megütköztek. A király hatalmas győzelmet aratott a sokszoros túlerőben lévő szaracén seregen, maga Szaladin is alig tudott elmenekülni. Egyes források szerint a király serege ezer fő volt, más források szerint ötszáz lovas, 500 fő kisegítő személyzet és négyezer gyalogos, de mindenképpen sokkal kisebb, mint a 26 ezer fős ellenséges csapat. A király bekötött kézzel, de halált megvető bátorsággal harcolt.

A következő évek szinte folyamatos csatározásokkal teltek, váltakozó sikerrel. Szaladin gyakran kitért, ha az ellenfelet Balduin vezette, mert babonásan rettegett tőle. Amikor a királynak már nehezére esett a járás, a testőrei hordágyon vitték ki a csatamezőre.

A király állapota folyamatosan romlott, s 1181-ben szinte teljesen megvakult, s már a nevét sem bírta leírni. A következő évben már teljesen megvakult és járásképtelenné vált, de még mindig ő viselte a koronát, s olykor komoly döntéseket is hozott. Az ellenszegülőket leváltotta és a trónöröklési sorrendet megváltoztatta. Felajánlotta ugyan a lemondását, de mivel nagyon népszerű volt a korábbi hatalmas győzelem miatt, ezt nem fogadták el, így társuralkodó után nézett.

1183. november 20-án megkoronáztatta unokaöccsét, Szibilla fiát, V. Balduin néven, majd hosszú haldoklás után 1185. március 16-án elhunyt.

Annak ellenére, hogy gyerekként került a hatalomra, s leprásként hamar elhunyt, sokkal hosszabb ideig ült a trónon, mint ahogyan bárki is várhatta. Egyeduralkodóként kormányzott, s bár tudta, hogy birodalma hamarosan elvész, sikeresen elodázta a királyság végét. (A korszak másik valószínűleg leprás királya Nagy Lajos király volt)

Tragikus élete miatt nagy népszerűségnek örvend, amelyet a 2005-ben készült Mennyei királyság című film is megmutat. A filmben ezüst maszkot visel a betegsége miatt, s a rendező szerint a valóságban is így volt, de erre nincs történelmi bizonyíték.

DJP