Várkonyi Gábor Autóblog

Várkonyi Gábor Autóblog

Már az autómegosztást is korlátoznák Berlinben

2021. július 29. - Várkonyi Gábor Autóblog

Berlin szenátusa, a "vörös-vörös-zöld" koalícióban vezetett testület eddig is kitűnt extrém autó ellenességével, új törvényjavaslatukkal ismét szintet ugranak, és ez ezúttal az autómegosztók létét fenyegeti.

226948800_297747495474872_2390024364447311483_n.jpg
Az egyéni autós közlekedés további korlátozását szorgalmazzák a szenátusban, ennek megfelelően írnák át a közlekedési szabályokat, aminek a keretében a "Carsharing" tevékenység engedélyhez kötött vállalkozás lenne, és korlátoznák a területen működő cégek számát. Berlin egyébként autómegosztásban "nagyhatalom" ezer főre 1,6 megosztható autó jut, ami nagyon jó ellátottságot jelent. Működik itt egy olyan cég, amely ráadásul nem veszteséges, mint gyakorlatilag mindenki ebben az iparágban, mindezt úgy, hogy semmilyen nagyobb cég alá nem tartozik, ez a Miles nevű vállalkozás. Legfőképpen ők ellenkeznek, érthető módon, a vállalkozás és az autózás szabadságát drasztikusan módon megnyirbálni akaró törvénytervezet ellen.

A megosztás eddig egy innovatív és környezet szempontjából hasznos megoldásnak volt elkönyvelve, ami csökkenti az autók számát a városokban. Úgy tűnik, hogy egyes politikusok nem elégednek meg az autósok folyamatos kiszorításának a gyakorlatával, a birtoklás lassú ellehetetlenítésével, már a megosztással használt autók is célkeresztbe kerültek.

A teljes történet itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://varkonyigabor.blog.hu/api/trackback/id/tr2416642188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shadowbull 2021.07.29. 14:17:05

"A megosztás eddig egy innovatív és környezet szempontjából hasznos megoldásnak volt elkönyvelve, ami csökkenti az autók számát a városokban."

Azert aki egy kicsit gondolkodott az rajott korabban is, hogy ez nagy valoszinuseggel nem igaz. A carsharing pont noveli az autok szamat, es szerencsetlen modon a tomegkozlekedes alternativaja lesz, nem a sajat autoe. Varhato volt hogy elkezdik korlatozni, szerint a teljes betiltas is varhato nehany helyen a kozeljovoben.

midnight coder 2021.07.30. 10:53:03

@Shadowbull: Alapvetõen maga a város mint olyan egy elavult ötlet. Az ipari forradalom idején volt igazán létjogosultsága amikor millió ipari munkás dolgozott egy helyen a szalag mellett. Ma már a meló nagy része nem ilyen, ergo teljesen felesleges az embereket kis, élhetetlen kalitkákba zárni, tömegnyomorban közlekedtetni - igazából a közlekedés nagy része is teljesen felesleges, mert kb. arról szól hogy a polgár az otthoni számítógépe elõl ül át a céges számítógépe elé, és ezért utazik napi két órát.

Alternatíva 2021.07.30. 11:09:05

A carsharing maga a fertő, egymás után szállnak be a különböző egészségi állapotú emberek, hiába fertőtlenítik az autókat...pfujjj. A tömegközlekedés fejlesztése a nyerő, a carsharinget meg kell szüntetni, jó az irány!

P806 2021.07.30. 12:21:20

@midnight coder: A helyzet az, hogy ma még a számítógépes munkahelyekkel nem lehet mindent megoldani, emberek millióinak kell naponta a lakhelyük és a munkahelyük között közlekedniük.
Előremutatóbb lenne, ha a felesleges irodaházakat - amikben számítógépes mukahelyek tízezrei vannak - lebontanák, újakat nem építenének, és a felszabaduló telkeken parkokat alakítanának ki, sokkal élhetőbbé téve a várost, mint a tiltásokkal.
Ez Budapestre sajnos fokozottan igaz.

DFK 2021.07.30. 12:27:30

Na ezért nem szabad az ilyen progresszív baloldali, meg zöld politikusokat a hatalom közelébe engedni. Mert akkor mászhatunk vissza a fára.

Arcade Macho 2021.07.30. 12:37:44

a carsharinggel semmi gond nincsen
azzal van gond, hogy egy ember ul bele a masfel tonnas fosba

desw 2021.07.30. 12:40:12

@Alternatíva:

"A carsharing maga a fertő, egymás után szállnak be a különböző egészségi állapotú emberek, hiába fertőtlenítik az autókat...pfujjj. A tömegközlekedés fejlesztése a nyerő,"

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mer' a tömegközlekedők az igényesség mintapéldányai, mi? A 7-es buszon nem gond, hogy óránként 100 ember fogdossa a szaros kezével ugyanazt a kapaszkodót, de bezzeg a sharing autóban már az is baj, ha 5-en ültek benne aznap. Logikád az van, komám!Í

GyMasa 2021.07.30. 12:52:18

@Arcade Macho:
Rossz hírem van... A 1.5 tonnás autó már hamarosan a múlté lesz...
Inkább a 2+ tonna az egyre inkább jellemző trend.
(a SUV-ok és az akkumulátorok tömege miatt)
A kiváló EU-s rendelkezések pont a _valódi_ környezetbarát autók sírját ássák éppen. Lásd az AUDi minapi bejelentse, hogy az A1-nek nem lesz utódja. De így tűnik el a komplett UP! család is.

nemecsekerno_007 2021.07.30. 13:44:27

Ezek a zöld bolsik. :))))))

erol 2021.07.30. 14:17:46

@GyMasa: Milyenek azok a _valódi_ környezetbarát autók?

Zionnépe 2021.07.30. 14:17:58

@Alternatíva: Mert a tömegközlekedésben minden utas után fertőtlenítést végeznek vagy mi? Térj már magadhoz

GyMasa 2021.07.30. 16:35:30

@erol:
pl. a kiköbcentis, szívó benzinesek. Azok, akiet most szánt be az összes autógyár, hiszen a csaló-hibrides SUV-jaikkal kaszálnak.
És, csak csendben jegyzem meg, hogy felkészül a "hibrid-botrány"...
süti beállítások módosítása