Útikalauz anatómiába

Mit tesz az aggyal, ha túl sok sorozatot nézünk?

2019.03.26. 07:28

Néhány évtizede, ha szerettünk egy sorozatot, ki kellett várnunk azt a napot, amikor leadták a tévében. A következő részig legalább egy hét eltelt, és bármennyire is érdekelt a folytatás, nem tudtuk hamarabb megnézni. Manapság viszont egészen máshogy nézünk sorozatokat. Egyre inkább elterjed az úgynevezett binge watching, vagyis a sorozatok darálása, amikor egymás után, szünet nélkül nézünk meg több részt. A streamingszolgáltatók is rájöttek arra, hogy az emberek nem akarnak napokat várni az új részekre, ezért egyre gyakoribb, hogy az egyes évadokat egyben teszik elérhetővé. De mit tesz az aggyal a binge watching?

451355-peztxc-433.jpg

Bármilyen meglepő, de a sorozatok darálása egyáltalán nem olyan ártalmatlan szórakozás, mint azt elsőre gondolnánk. Ha rákattanunk egy sorozatra, és az összes szabadidőnkben az új részeket nézzük, az komoly hatással lehet a szervezetünkre, fizikai és mentális állapotunkra. 

Az egyik hatás, a krónikus fáradtság megjelenése nyilvánvaló. A legtöbben a munka és a családi élet után, este, éjszaka kezdenek bele a kedvenc sorozatukba. Az alvástól, a pihenéstől veszik el az időt. És bár jól tudják, hogy le kéne feküdni időben, hiszen holnap korán kell kelni, nem tudják megállni, hogy ne indítsanak el még egy részt. 

A sorozatok azt az illúziót keltik, ellentétben mondjuk a kétórás nagyjátékfilmekkel, hogy nem rabolnak sok időt, hiszen mit számít az a fél óra vagy 45 perc. Pedig a kipihentség szempontjából nagyon is sokat számít, hogy például éjfél előtt vagy után kerülünk ágyba. Aki rákattan egy sorozatra, napokig, hetekig is kialvatlan lehet. A felmérések szerint kevesen vannak, akik kibírják, hogy egyszerre csak egy részt nézzenek meg: az egyik legnagyobb streamingszolgáltató, a Netflix adatai szerint előfizetőik 61 százaléka 2-6 részt darál le egyben, ha leül a kedvenc sorozata elé.

De mi történik ilyenkor az aggyal?

Amikor elkezdünk darálni egy sorozatot, az agyunk dopamint termel. Nincs ebben semmi különös, ez történik mindig, ha valami olyan tevékenységbe kezdünk, ami kellemes a számunkra. A dopamin egy természetes, belső jutalom a testünknek, ami arra ingerel, hogy tovább folytassuk az örömszerző tevékenységet, legyen az az evés, a sportolás, a szex vagy a sorozatnézés. Ezért, mivel újabb adag dopaminra vágyunk, belekezdünk egy újabb részbe. 

Így alakul ki a függőségünk a sorozatoktól, ami lényegét tekintve nem sokban különbözik a drog-, vagy a szexfüggéstől. A test nem tesz különbséget az élvezetben. Függhetünk bármely olyan tevékenységtől vagy anyagtól, amelynek következtében az agyunk dopamint termel. 

De nem csak a dopamintermelés ösztönöz arra, hogy még több sorozatot nézzünk. Amikor elmerülünk egy másik világban, legyen az egy hosszú regény olvasása, vagy egy sorozat, akkor az agyunk a fantáziavilágban szerzett élményeinket is valós emlékekként rögzíti. Ugyanazok az agyi területek aktiválódnak ilyenkor, mint amelyek a valódi életünkben ért élményeink hatására. Ezek után nem meglepő, hogy elkezdünk kötődni kedvenc hőseinkhez, ahogy a valódi életben a barátainkhoz, ismerőseinkhez. Álmodunk velük, napközben is gondolunk rájuk, foglalkoztatnak minket a problémáik.

A sorozatok többsége ráadásul úgy van megcsinálva, hogy egyes részek nyitott kérdésekkel, drámai helyzetekkel, úgynevezett cliffhangerekkel zárulnak. Ezek, mivel nem tudjuk, hogy mi fog történni a kedvenceinkkel, akut stresszhelyzet elé állítják szervezetünket. A stresszhormonok hatására normál esetben cselekednünk kell, például elfutni vagy valahogy megvédeni magunkat. Itt viszont nem tehetünk más, mint hogy elindítunk még egy részt.

176650-ow9gak-742.jpg

Összefüggés a depresszióval

Egy-egy hosszabb sorozat befejeztével a nézők a gyászhoz hasonló érzésekről számolnak be. Nehezen engedik el a kedvenc hőseiket, úgy érzik, mintha valóban elvesztettek volna valakit. Még ennél is aggasztóbb, hogy az amerikai Toledo Egyetem kutatása szerint összefüggés van a binge watching és a depresszió között. Kutatásukban 406 felnőttet kérdeztek meg, akik közül meglepően sokan, 35 százaléknyian állították magukról, hogy szoktak sorozatokat darálni. Miután kikérdezték a résztvevőket a mentális problémáikról, kiderült, hogy a sorozatnézők között jóval magasabb a depresszióval küzdők aránya.

Mindez persze további kutatásokat igényel, hiszen egyelőre nem tudni, hogy ezek az emberek azért küzdenek depresszióval, szorongásos tünetekkel, mert jellemző rájuk a binge watching, vagy fordítva, a sorozatok darálásával a már meglévő depressziójukat, neurózisukat próbálják enyhíteni, a figyelmüket elterelni.

Egy viszont biztos: a binge watching komolyan hatással van az agyunkra. Ezért érdemes minél inkább megacélozva az akaratunkat, tudatosan törekedni arra, hogy egyszerre csak egy-két részt, és ne egy egész évadot nézzünk végig.

Fotók: Freepik

A cikk a Budai Egészségközpont szakértőinek közreműködésével készült.



Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

darlacko 2019.03.26. 12:10:41

Aki fiktív sztorikon alapuló sorozatokat néz, az legyalulja az agytekervényeit. Azonnali kielégülést adnak ezek a felületes alkotások, pont olyanok ezek, mint amikor az ember egész nap facebookon lájkolgat, valamilyen appban rövid videókat néz, amiknek semmi értelme.
Ennél még az is jobb, ha valaki maszturbál, akkor lenyugszik, kitisztul a tudata, ezzel megszabadul egy belső késztetéstől, ami elveszi a figyelmét a való életben fontos kérdésekről.
A sorozatnézés viszont semmit se ad, sőt, újabb epizódok nézésére ösztönöz, mert mindig a következő részre hagyják egy konfliktus kimenetelének tisztázását. És míg régen egy hetet kellett várni, a Dallas következő részére, hét közben legalább mással foglalkozott az ember, esetleg ismerősökkel megbeszélte, hogy Jockey mekkora geci, addig ma egyben letölti és megnézi a proli a sorozatot, nem kell várnia a kielégüléssel, de meg se beszéli másokkal az élményeit, mert hát mindenki ugyanazt nézi és mindenki egyben.

Borzasztó Károly 2019.03.26. 12:57:42

Meg kell szüntetni a sorozatokat! Ami nem fér bele 120 percbe, az nem is lehet jó! Rohadék függök, ilyenre elcseszni az időt, ahelyett, hogy kint lennének a szabadban!

Nerevaryne 2019.03.26. 12:59:22

@darlacko: "Ennél még az is jobb, ha valaki maszturbál, akkor lenyugszik, kitisztul a tudata"

A kettő nem zárja ki egymást.

"A sorozatnézés viszont semmit se ad"
Kikapcsolódást és szórakozást ad, az élet nehézségein rágóni rosszabb, a stressz egészségtelen.

"de meg se beszéli másokkal az élményeit"
Ez honnan? Miért ne beszélné meg? Millió sorozat létezik, lehet kitárgyalni őket szépen sorban.

"mert hát mindenki ugyanazt nézi és mindenki egyben."
A Dallast nem mindenki nézte? Azt ki lehetett tárgyalni ezeket meg nem? Vagy hogy van ez?

"Aki fiktív sztorikon alapuló sorozatokat néz, az legyalulja az agytekervényeit."
Meg az is aki fantasy könyvet olvas, vagy sci-fit, vagy krimit, vagy bármi ami nem dokumentáció vagy szakirodalom? Mi itt az ideális állapot akkor? Fókuszáljunk a saját életünkre és csak arra, a fantáziánkat korlátozzuk a problémáink megoldására, ha pedig nincs ráhatásunk egy esemény alakulására akkor maszturbáljunk és feküdjünk félkatatón állapotban?

Treff Bubi 2019.03.26. 13:21:26

Érdemes egy-egy epizód után felállni, egy 10 perces laza tornával kimozogni a stresszhormonokat, utána már lehet hogy meg tudja állni a függő, hogy újabb adagot indítson el.

2019.03.26. 13:37:29

Biztos, hogy egyértelmű, hogy a darálás károsabb, mint ha valaki műsoridőben hetente vagy hetente 1-2-szer nézi, és ezért akár egész héten ott van benne, hogy mi fog történni a következő héten? Nekem a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy évente van 3 darab 2-3 hetes időszakom, amikor ledarálom a kedvenc sorozataim egy évadját, a többi időszakban meg egyáltalán nem nézek sorozatot. Ezzel szemben aki mondjuk Barátok köztet néz (nem tudom van-e még ilyen, anno az volt a legalja), az 15 éve idomul a sorozathoz, és nincs semmi szünet.

Egyébként pár éve egyszer beteg voltam, na akkor az ágyban feküdve letoltam 3 nap alatt egy sorozatot, totál jó volt, és nem mentem a 4. napon depressziósan a munkába. Pedig középszerű sorozat volt, egyetlen zseniális színésszel, aki felhúzta (konkrétaz az Under the dome volt).

2019.03.26. 13:44:40

@Borzasztó Károly:
Filmből is láttam már 120 percnél hosszabbat, ami jó volt.

Amúgy az a helyzet, hogy az amerikaiak technikailag nagyon jók filmforgatásban, viszont szinte képtelenek normális filmet összehozni, mert bénák a karakterábrázolásban, szemben az európai filmesekkel, akik technikailag rosszabbak, de képesek érzelmileg, mondandóban, jellemfejlődésben mélyebb filmeket készíteni, akár 80-90 percben is. Ellenben sorozatot nagyon jókat (is) tudnak csinálni az amerikaiak, mert ott van idejük a karakterábrázolásra.

(Talán egyetlen kivétel a Keresztapa trilógia, de az trilógia, és egyetlen rész is hosszabb az átlag filmnél)

Burgermeister 2019.03.26. 13:53:46

Estenkent egy resz es eleg.

Paradigma 2019.03.26. 14:01:31

@darlacko: Akkor maszturbálj helyette, egészségedre. De hagy döntse már el mindenki, mire van igénye.

dr. mesterséges színezék 2019.03.26. 14:49:37

@Zabalint: Az elmúlt 3 évben 3 sorozatal próbálkoztam. Egy közös elemük volt: az egyébként dörzsölt és határozott főhősnek rendszeresen minimum naivvá, de inkább idiótává és bénává kellett válnia a döntő pillanatokban ahhoz, hogy a megoldást jelentő apró logikai elemet ne vegye észre vagy pont a kritikus pillanatban minden ok nélkül rosszul döntsön, rosszul mozduljon. Mindezt azért. hogy az elkerülhetetlennek látszó befejezést el lehessen kerülni.
Agyfaszt kapok a nézőnek ilyen szintű gyereknek nézésétől.

Terézágyú 2019.03.26. 15:02:52

"vagy fordítva, a sorozatok darálásával a már meglévő depressziójukat, neurózisukat próbálják enyhíteni, a figyelmüket elterelni."

Ááááááááá..... bisztoss nem :))))))))
Tuti. Ha így lenne nem születhetnének ilyen blogbejegyzések :)

Nazareus 2019.03.26. 15:06:45

Uff... én még az egyes részeket is több részletben nézem meg. Most is áll a 4-ik része egyik sorozatnak 35 percnél. Majd valamikor megnézek 5-6 percet belöle aztán csinálok mást. Egy részt általában vagy 5-10-szer állitok meg és csinálok közben mást... Aztán ha épp úgy jön ki az idö-lépés, akkor a vége után elinditom a következöt, amit lehet, hogy csak 3 percig nézem :)

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.03.26. 15:30:16

Ha olyat nézünk, amit érdemes, s letöltve, reklámok nélkül, akkor nincs ilyen veszély.

midnightcoder2 2019.03.26. 15:34:15

"Aki fiktív sztorikon alapuló sorozatokat néz, az legyalulja az agytekervényeit."
Az emberi kultúra 99.9%-a fiktív sztorikból áll. Bizony, még a Télapó sem létezik.

CM2131 2019.03.26. 17:11:10

Ilyen alapon 20-30 éve mondhattuk volna, hogy aki könyveket olvasott és egy alkalommal 2-3 fejezetet is elolvasott, az milyen ártalmas volt. Vegyük észre, hogy a sorozatnézés a mai fiataloknál a könyvolvasást váltotta ki, akár tetszik, akár nem. A könyvet is estéről estére elővettük, és ha jó volt akkor bizony órákat töltöttünk az olvasással és alig vártuk hogy hazaérjünk a suliból/munkából, és folytathassuk. Pont mint most a sorozatnézők.
Persze tudom, nem ugyanaz, az a fantáziára többet bízott stb. , de a világ sem ugyanaz.
És bizony egy-egy jobb sorozat simán felveszi a versenyt egy könyv olvasásának élményével. Arról nem beszélve, hogy egy Netflix előfizetés mennyivel olcsóbb, mintha 4-5 ezer Ft-os könyveket vásárolna valaki.

efi 2019.03.26. 18:24:59

Az hagyján, hogy orrba-szájba nézik, de aztán van ez a hogyvolt? rovat vagy mi, ott elmesélik kép nélkül is, na ez az igazi függőség.
Egyébként én sem értem, hogy mit lehet ezeken tizenórákat sasolni, ennyi idő alatt már nyúlik mint a rétestészta, vagy pedig valószerűtlenül belekerül minden az ősrobbanástól a világegyetem hőhaláláig bezárólag, ami meg erőltetett.

steery 2019.03.26. 18:31:36

Szerintem sokkal jobb egyszerre végignézni egy sorozatot vagy annak egy egész évadát, mert így a történetfolyam jobban egyben marad (és érthető, átlátható marad) a fejünkben, mintha időben szétnyújtva, heti egy részt kellene megnézni, általában egy alkalmatlan időpontban, ami csak a tv csatornának jó, nekem nem. Arról nem beszélve, hogy ilyenkor nincsenek 15 percenként 5-10 perces harsogó reklámblokkok beleszúrkálva a 45-55 perces epizódokba, amikkel szó szerint megölik a sztorit és az élményt is. És meg lehet csinálni azt, hogy naponta annyi epizódot nézek meg, amennyire időm, kedvem, energiám van.

Ami viszont hátránya a mai világnak, hogy irtózatos mennyiségű sorozatot öntenek a nézőkre minden évben, amiknek a tizedét sem lehet normális időbeosztással megnézni. Túl nagy a bőség, túl nehéz benne kiválasztani azt, ami majd tetszeni fog és érdemes rááldozni az időt. Így bárkivel próbálok egy sorozatról beszélni, tuti, hogy ő nem látta, nem nézte, nem ismeri, és nem is fogja látni soha, azaz nem lehet róla beszélgetni senkivel. Régen, a 80-as, 90-es években 1-1 sorozat tartalma még közbeszéd tárgya volt az emberek közt. Most ilyesmi elképzelhetetlen. A nézők magukra maradtak a képernyő előtt a hőseikkel. Nem csoda, hogy a többségük becsavarodik és depis lesz ettől.

kakukkboy 2019.03.26. 19:25:52

Az igazság ODAÁT van.

LúzerMan 2019.03.26. 19:55:04

@dr. mesterséges színezék:
Kezdd el a Bron/Broen, magyarul a A híd c. dán-svéd sorozatot!
Abban nem lesz ilyen, mert ott már minden szereplő az elejétől defektes, vagy ha nem, hamarosan kiderül róla. :-)
Jó sorozat, nagyon ajánlom.

Egyébként meg jók a kommentek és az írás is. Köszönet mindenkinek!

Az Ellenálló 2019.03.26. 20:53:33

Naponta pontosan 2 részt nézek meg, kivéve, ha hosszabb utazás miatt nem tudok mást csinálni, mert ilyenkor 4-5 is belefér. Azt észrevettem, hogy a gondolataim néha napközben elkalandoznak emiatt, de hamar elhessegetem őket. Mivel nem egy hetet, hanem csak egy-két napot hagyok ki a részek nézése között, így annyira nem is gond a várakozás.

math0 · http://ateistaklub.blog.hu 2019.03.26. 21:17:54

semmit. nincs nektek agyatok...

ekat 2019.03.26. 21:19:04

Bezzeg én fiatalkoromban milyen kipihent voltam, mikor napi 5 könyvet olvastam el, vagy elemlámpával olvastam hajnalig a paplan alatt. :D
Részemről csak azóta szeretek sorozatot nézni, mióta darálhatóak, nem fogok egy hetet várni egy folytatásra, és pláne nem fogok éveket várni arra, hogy egy történet befejeződjön. Most pl. várom a Santa Clarita Diet hármat, a Stranger Things hármat, a férjem meg a Trónok Harcát. Az enyémek meglesznek egy-két nap alatt, hiszen 8-10 részről van csak szó.
De jópár sorozatot elkezdtem és nem folytattam 1-2-3 rész után, cliffhanger ide vagy oda, nem minden jön be.

ekat 2019.03.26. 21:26:07

@math0: A tiedért is kár, ha erre használod, hogy random blogokba járjál észjátszani vele

Gyalogrépa · http://suburbankitchen.blog.hu/ 2019.03.27. 05:14:05

Némelyik sorozattal az a gond, hogy alacsony a vitakultúra, problémamegoldás színvonala benne. A karakterek gyakran ugyanabban a megoldhatatlannak beállított élethelyzetben nyomorognak. A problémamegoldás gyakran kimerül ordibálásban, verekedésben, befordulásban, megsértődésben. Nekem nézhetetlen egy olyan sorozat, ahol a karakter évadokon keresztül vergődik ugyanabban a problémakörben. Úgy gondolom, negatív hatással van a nézőre, ha nap nap után ilyen szituációkat néz. Többek között ezért nem tudom újranézni a HIMYM-et, pedig régen szerettem. A poénok jók, de pl. Ted karaktere katasztrófa.

Dan da Man 2019.03.27. 08:07:27

@darlacko: Priceless.

Engem az érdekel, hogy hogyan tud egy buta ember koherens, önmagukban néha értelmesnek tűnő mondatokat és gondolatokat leírni, majd levonni belőle a téves következtetést? És mindezt a tévedhetetlenséget kizáró modorban, önmaga és mondandója iránt zéró kétséggel.
Kérlek, hogy ismertesd a módszeredet!

kiskutyauto 2019.09.05. 22:37:44

Jó volna már dopamin tartalmú gyógyhatású készítményeket gyártani és forgalmazni elérhető áron. Nem káros, viszont az összes addikció ellen hatásos...
süti beállítások módosítása