Majdnem Edward James Olmos lett Picard kapitány Az új nemzedékben

2020. január 20. 15:00 - FCs.

Öt érdekesség Patrick Stewartról

Nem sokon múlott, hogy a ma ismert Picard kapitányt Patrick Stewart arcával azonosíthatjuk, a kapitányi székhez vezető úton ráadásul több akadály is tornyosult: Az új nemzedék előkészítése során nem is Stewart volt az első, akire a készítők gondoltak, amikor pedig bekerült képbe, Gene Roddenberry egyáltalán nem vele képzelte el a Star Trek televíziós feltámasztását. Cikkünkben öt érdekességet gyűjtöttünk össze, melyben Az új nemzedék indulása, valamint Patrick Stewart élete is helyet kapott.

stewart_ejo.png

Stewart előtt Olmos volt a kiszemelt

Bizony, Picard szerepére először a Szárnyas fejvadász magyarul káromkodó Gaffjét, valamint a 2004-ben újraindított Battlestar Galactica Adama parancsnokát/admirálistát alakító Edward James Olmost kérték fel. A helyzet végül úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltságai miatt vissza kellett utasítania a lehetőséget, azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, hogy a Star Trek készítői Olmosra gondoltak: a Star Trek III: Spock nyomában előkészítésénél a színész szintén esélyes volt, méghozzá a klingon parancsnok, Kruge megtestesítésére – a szerepre pedig maga Leonard Nimoy, a mozifilm rendezője szemelte ki magának. A klingon rosszfiút végül Christopher Lloyd, a Vissza a jövőbe Brown dokija keltette életre, Olmos így kétszer is lecsúszott a Star Trek univerzumról.

Ettől függetlenül érdekes belegondolni, hogy vajon hogyan alakult volna Az új nemzedék sorsa, amiben Edward James Olmos alakítja a legnépszerűbb Star Trek kapitányt. És mi lenne a helyzet akkor, ha Ronald D. Moore Battlestar Galactica sorozatában Patrick Stewart vigyázna a menekülő flottára?

Patrick Stewart nem hitt benne, hogy ő kapja Picard szerepét, és Gene Roddenberry sem

A színész nem csupán a saját szerepében kételkedett, de a sorozatnak sem adott túl sok esélyt. Annyira biztosra vette, hogy a meghallgatás és az első próbafelvételek után már vissza is fordulhat Angliába, hogy hat hétig érintetlenül hagyta a poggyászát:

„Amikor elkezdtük, nem gondoltam volna, hogy túlélem a pilotot. Ki sem pakoltam, semmi értelmét nem láttam. Teljesen meg voltam róla győződve, hogy a producerek majd a fejükhöz kapnak, és rájönnek, hogy mekkora hiba volt engem beválogatni. Biztos voltam benne, hogy mehetek vissza Londonba… Lassan azonban világos lett előttem, hogy nemcsak, hogy maradok, de a sorozat sem megy sehova. Maradtam, és minden pillanatát élveztem.”

A kezdeti körülmények egyébként valóban nem kedveztek az optimizmusnak, a forgatás helyszínén rendelkezésre álló lakókocsin például Stewart neve helyett csak ennyi szerepelt: „Brit Shakespeare színész”.

Amellett, hogy a neve egyáltalán nem csengett ismerősen az amerikaiak számára, a félelmei ezen túlmenően sem voltak teljesen alaptalanok. Bár Stewart nem láthatott rá a háttérfolyamatokra, Gene Roddenberry hallani sem akart a kopasz színészről, ellenérzéseit pedig mindenkihez el is juttatta, akinek köze volt a produkcióhoz:

"Soha többé nem akarom hallani Patrick Stewart nevét Az új nemzedékkel összefüggésben."

Stewart egyébként egy másik producer, Robert Justman közbenjárásával került a képbe, Roddenberry viszont úgy látta, hogy Justman nem hozhatja meg a legfontosabb szerepre vonatkozó döntést, ez pedig tetézte Az új nemzedék előkészítése során eluralkodó belső viszályokat:

„Gene erősen kételkedett benne, hogy én lennék a megfelelő ember a szerepre… ezt elmondták. A részleteket nem ismerem, de emiatt ádáz harcok dúltak a producerek között.”

Ezt Patrick Stewart már a 2017-es Las Vegas-i Star Trek rendezvényen osztotta meg a közönséggel. A történelem végül úgy alakult, hogy Roddenberryt mégis sikerült meggyőzni, és Stewart szerint a Star Trek atyja később már gyökeresen átértékelte a véleményét:

„Úgy érzem, hogy végső soron elégedett volt azzal, ahogy ez a dolog alakult.”

picardwig3.jpg

Az első meghallgatás parókában zajlott

Gene Roddenberry kezdeti idegenkedésére az is rátett egy lapáttal, hogy haj hiányában egyáltalán nem tudta elképzelni, hogy valaki a tökéletes emberi tulajdonságokat megtestesítő Kirk kapitány nyomdokaiba léphet. Roddenberry így emlékezett vissza a történtekre:

„Bob Justman a Kaliforniai Egyetemen látta meg ezt az embert, akit Picard szerepében képzelt el. Bemutatta nekem, és az első reakcióm az volt, hogy ’Jézusom, Bob, nem akarok egy kopasz fickót.’ Justman ügyesen meglapult, és kivárta, amíg megszokom őt.”

Bár a fenti fotó nem a sorozat előkészítésekor született, hanem az Erőszak (Violations, TNG 5x12) című epizód flashback jeleneteinek forgatásán, valójában a meghallgatás sem történhetett volna meg, ha Patrick Stewart egyszerűen kopaszon áll a producerek elé. Ennek érdekében Stewart speciális parókáját – amit Londonban hagyott – a helyszínre kellett küldetni. A meghallgatás ezután zökkenőmentesen zajlott, sőt, Roddeneberry úgy döntött, paróka nélkül is megnézné Stewart alakítását. Végül arra a következtetésre jutott, hogy a jövőben talán mégsem annyira fontos kérdés a haj.

Stewart simán újra tudja nézni a saját alakítását

Míg a legújabb Star Wars trilógia egyik sztárját, a Kylo Rent alakító Adam Drivert bármilyen stúdióból ki lehet üldözni a saját filmjeinek bejátszásával, Patrick Stewartnak szerencsére semmilyen ellenérzése nincs, ha esetleg régi önmaga bukkanna fel a képernyőn. Amikor úgy alakul, egyáltalán nem ódzkodik tőle, hogy megtekintse Az új nemzedék epizódjainak valamelyikét, melyek időnként meglepetést is tudnak okozni a színész számára:

„Néha-néha, amikor egy hotelszobában ücsörgök, és a sorozatot nézem a tévében, azon gondolkodom, hogy… erre az epizódra nem is emlékszem.”

Stewart ezzel kapcsolatban egy konkrét történetet is megosztott:

"Egyik este a hotelben, amikor kapcsolgattam a csatornák között, éppen Az új nemzedék egyik epizódja ment, egy pár perc után teljesen ott is ragadtam. Aztán a szobapincér megérkezett a rendelésemmel, aki rám nézett, majd a televízióra. Azt gondoltam, hogy amikor visszamegy majd a konyhába, mindenkinek el fogja mesélni, hogy a legszomorúbb dolgot látta a világon: ez a fickó odafenn saját magát nézi!"

ian-mckellen-patrick-stewart-discuss-their-friendship-we-are-the-same-actor-really.jpg

Patrick Stewart és Ian McKellen a legjobb barátok

Az internet szinte kimeríthetetlen mennyiségű fotót tartalmaz, amin a két cimbora viccesebbnél viccesebb szituációkban látható együtt. Annak ellenére, hogy először a hetvenes években találkoztak, valójában csak az X-Men mozik forgatása során váltak elválaszthatatlan jóbarátokká. Stewart így idézi fel az akkori forgatásokat:

„Érdekes módon csak az X-Men forgatásán találkoztunk újra. Tizenöt lakókocsi sorakozott a torontói stúdiónál. Ian és én éppen egymás mellett voltunk. Az ilyen moziknál általában többet kell várni arra, hogy dolgozhass, mint amennyit ténylegesen dolgozol, így együtt lógtunk egymás kocsijaiban. Teáztunk és kávéztunk, de néha valami erősebbet is legurítottunk.

Mindketten úgy éreztük, hogy az X-Menben pont a megfelelő helyen kötöttünk ki. Ian és én klasszikus képzést kaptunk, és van valami bennünk, ami a science-fiction és a fantasy filmekhez kell. Nem teljesen Shakespeare, és nem teljesen a magasztosság, de ha például egy ’Star Trek’ párbeszédet hallasz, akkor van benne valami emelkedett hangulat. Magneto és Charles Xavier azok a figurák, akiknek a bőrében mindketten otthonosan mozogtunk.”

A Gandalfot és Magnetót is megtestesítő színész szerint nemcsak a karrierjük hasonlít egymáshoz, de a koruk és az érdeklődésük is közrejátszik abban, hogy szoros kapcsolatuk ennyire töretlen tud maradni. McKellen 2013-ban még Stewart esküvőjét is levezényelte, barátja személyiségéről pedig így nyilatkozott:

"Nagyon erős karaktereket formál meg, és rettenthetetlennek tűnik. Na és megbízhatónak. Ő az, akit magad mellett szeretnél tudni egy nehéz helyzetben. A kemény külső azonban érzékeny belsőt takar, amely szeretetet és kedvességet hordoz, abból pedig azoknak is bőven jut, akik a legközelebb állnak hozzá."

Ha nem szeretnél lemaradni a Picard visszaszámlálás egyetlen pillanatáról sem, kövesd az Űrszekerek Közösségi Flotta Facebook oldalát!

Űrszekerek Közösségi Flotta

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr2715404934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása