Tarantino Star Trek mozija egy Ponyvaregény lesz az űrben?

2019. július 19. 00:00 - FCs.

Nagyinterjút csinált a Deadline Quentin Tarantinoval, akinek a friss nyilatkozatai szerint határozott elképzelése lenne az általa rendezett Star Trek moziról. A rendező már több ízben közölte, hogy a projekt megvalósulására elég nagy esélyt lát, az említett interjú viszont minden eddiginél mélyebbre ment a terveivel és a Star Trekhez fűződő viszonyával kapcsolatban.

pwpk9kqturbxy85mmqwoddjmtdjogmwy2e2nwmyymu5owzlognjnme0zi5qcgvnkpudigdna5rnagetbc0hgm0eoighmae.jpg

Tarantino még 2017-ben adta át ötletét a Paramount döntéshozóinak, akik a Kelvin trilógia közvetlen folytatása mellett ezt a projektet is bejelentették a közönségnek. A helyzet komolyságát viszont nagymértékben beárnyékolja, hogy bár az időutazós "Star Trek 4" elkészítése érdekében a forgatókönyv és a rendező is rendelkezésre állt, a főszereplő színészek fizetéséről nem sikerült megállapodni, ez pedig végleg elakasztotta a Kelvin filmek jövőjét. Ennek ellenére Tarantino a saját Star Trek mozijáról folyamatosan bizakodó nyilatkozatokat tett.

Bár az ötletéből készülő forgatókönyvet Mark L. Smith elkészítette, a jelenlegi elfoglaltságai egyáltalán nem könnyítik meg az amúgy sem egyszerű helyzetet: Tarantino most a Volt egyszer egy Hollywood című filmjének bemutatójával foglalatoskodik, és még nem látja tisztán a közeljövő eseményeit. Többek között azt sem, hogy bevállalja-e a dolgot:

Nem tudom még, hogy megrendezem-e vagy sem. Ezt még ki kell találnom, viszont Mark eszméletlen jó történetet írt. Egy kicsit még dolgoznom kéne rajta, de nagyon nagyon tetszik.

A Scotty szerepében látható Simon Pegg nyilatkozatai azonban kiakasztották a rendezőt:

Egy kicsit kiborultam Simon Pegg miatt. Igazából semmit sem tud semmiről, de folyton úgy nyilatkozik, mintha tudna. Egyszer azt mondta, hogy "Figyeljetek, ez nem egy Ponyvaregény az űrben." Dehogyisnem! Ha én csinálom, akkor pontosan az lesz. Egy Ponyvaregény az űrben. Az a Ponyvaregény aspektus, amit a forgatókönyv olvasása közben láttam, még egy science fiction filmben sem volt. Ők azt mondták, hogy pont ezért szeretnék megcsinálni. Ebben a tekintetben teljesen egyedi lenne.

A rajongók számára folyamatosan sarkalatos kérdés maradt a film szigorú korhatár besorolása, ami Tarantino szerint nem akkora nagy ügy, mint ami keletkezett belőle. Ha tényleg ő valósítja meg, akkor a mozi mindenképpen felnőtteknek szól, és elmondása szerint ebben a kérdésben maga mögött tudhatja J.J. Abrams és a Paramount támogatását is:

Semmi radikális dolog nem történt, amikor JJ és én ezt átbeszéltük. Egyáltalán nem aggódunk emiatt. JJ azt mondta, hogy "Quentin, imádom ezt az ötletet, szerintem a Star Trek olyan irányokba vihető, amilyenekbe csak akarjuk." Amíg a Paramountnak tetszik az ötlet és a forgatókönyv, szinte semmit sem veszíthetnek, ha a Star Trekről van szó. A Deadpool megmutatta, hogy újra lehet gondolni ezeket a dolgokat, és lehet máshogyan csinálni. Mielőtt JJ tudta volna, hogy miről is van szó, már akkor úgy érezte, hogy az is teljesen rendben van, ha ez most felnőtteknek szól. Ha ez egy Vad banda az űrben, legyen úgy.

kirk_in_enterprise_command_chair.jpg

Azt még nem tudjuk, hogy milyen legénység állna a történet középpontjában, Tarantino mindenesetre hangot adott a Star Trek és az eredeti Kirk kapitány iránti rajongásának:

Nagy rajongója vagyok a Star Treknek. Nagyon kedvelem, és az igazi kapocs a sorozathoz számomra William Shatner. Imádom William Shatnert a Star Trekben. Imádom, ahogyan James T. Kirköt alakítja. Nekem ez a legfőbb kapcsolódási pont. Ez a köldökzsinór. Ezért szeretem a Star Treket jobban, mint a Star Warst, mert William Shatner nem a Star Warsban van. Úgy gondolom, hogy ez minden idők egyik legnagyobb alakítása az epizodikus televíziózás történelmében, mert kevés más sorozat adott ilyen lehetőségeket egy vezető színésznek, hogy ennyi különböző őrületes dolgot csinálhasson.

Mivel Tarantino ennyire nagy csodálója Shatnernek, azt is elárulta, hogy egy film miatt már találkozott vele, de az sajnos rejtély maradt, hogy melyik projektje kapcsán jött számításba az egykori Kirk kapitány.

A rendező az eredeti sorozat mellett a J.J. Abrams 2009-es, újragondolt mozifilmjével is nagyon meg van elégedve:

Valójában nagyon magával ragadott JJ Abrams első rebootja, Chris Pine pedig tökéletesen hozta William Shatnert. Nem vette magát komolyan a színészkedés közben. Azt mondta, nem, én saját magamat hozom. A William Shatner féle Kirköt játsza, és remek munkát végez. Tökéletes, tényleg. Quinto pedig tökéletes Spock. Ez a két srác nagyon elkapta a lényeget.

Ti mit szóltok Tarantino elképzeléséhez? Szívesen megnéznétek egy Ponyvaregényt az űrben?

Űrszekerek Közösségi Flotta // Deadline // Trekmovie

Űrszekerek Közösségi Flotta a Facebookon is!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://urszekerek.blog.hu/api/trackback/id/tr6414969698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása