Egy új korszak kezdete az Egyesült Királyságban

Boris Johnson és kormánya a Konzervatív Párt győzelmét követően új korszakot nyithat az Egyesült Királyság történetében. A választási ígéretek és a Brexitet követő időszakra vonatkozó retorika egyaránt azt sugallták, hogy az Európai Uniós tagság által visszafogott szigetország a kilépést követően új erőre kaphat és világhatalommá válhat. Az új, konzervatív többségű alsóház és a Johnson-kormány törvénykezése ennek az új korszaknak az alapját hivatottak letenni. Azonban az új intézkedések a Munkáspárt által sokat hangoztatott társadalmi különbségek és a szegények leszakadásának irányába mutatnak. A rendpárti választókat sikerült a toryknak elcsábítaniuk, a Munkáspárt és a baloldal pedig úgy tűnik, saját házon belüli harcait fogja vívni a következő években. Kezdetét vette tehát egy újabb populista politikus, Boris Johnson uralma.

bojo_signing_def.JPG

Boris Johnson aláírta a kilépési törvényt. Teljes a győzelem. (Boris Johnson - Facebook)

Az antidemokratikus kezdetek

A Johnson-kormány egyik első dolga volt a fix parlamenti időszakok eltörlése. A szigetország alkotmányos monarchiából eredeztethető hagyománya térhet vissza, mely általában olyan időszakra helyezte a választás kiírását és a kampányok lebonyolítását, hogy az az aktuális kormánypártnak kedvezzen. Ezt küszöbölte ki a 2011-es rögzített parlament törvénye, mely szerint ötévente ki kellett írni a választásokat. Ennek a törvénynek volt köszönhető viszont az az alkotmányos csapdahelyzet is, hogy az alsóházban kialakuló kisebbségek ellehetetlenítették a kormány munkáját, időközi választásokat pedig csak bizalmatlansági indítvány vagy kétharmados parlamenti többséggel lehetett indítani. Johnson kormányának munkáját is így obstruálták 2019 végén. A jövőben azonban nagy eséllyel ismét az uralkodótól és a kormányfőtől függhet a választások kiírása – ötévente – vagy akkor, amikor az aktuálpolitikai helyzet a pártnak kedvező. A kormánypárt előtt azonban így megnyílt a lehetőség arra a jogalkotásra, amit a kétharmados győzelem után Magyarországon is láttunk.

Ellenzéki merengés

Miközben a baloldalon elindult a bűnbakkeresés és vádaskodás – például a LibDem is a leköszönő Jeremy Corbynra hárítaná a választási kudarcot – a Munkáspárt berkeiben elkezdődött a harc a pártelnöki poszt megszerzéséért. A jelöltek egyúttal jó képet mutatnak baloldal válságáról is. A legfontosabb választóvonal a mérsékelt és a radikálisabb szárny között húzódott, azaz, hogy a Munkáspárt  élére olyan vezetőt válasszanak, aki tovább viszi a pártot a Corbyn által kijelölt úton és a munkásosztályt próbálják megszólítani, vagy egy mérsékeltet jelöltet válasszanak aki újra képes visszahódítani az elidegenített középosztályt. Az első számú cél mindenképp a Munkáspárt otthonának tekinthető északi kerületek visszahódítása lesz. A vezetésért több erős női jelölt, Lisa Nandy, Jess Philips, Rebecca Long-Bailey és Emily Thornberry is ringbe szállt. Úgy tűnik azonban, hogy a legesélyesebb jelölt egyelőre Keir Starmer, egy Oxfordban végzett férfi, aki törvényszéki képviselőből lett politikus. Starmer a liberálisabb vonalat képviselheti a baloldalon, amíg Long-Bailey mögé álltak be a Corbynt is támogató Momentum tagok. Az új munkáspárti vezető személyéről márciusban szavaznak a párttagok, majd áprilisban hirdetik ki az eredményeket.

starmer_as_a_barrister_photoshot_bbc.JPG

Keir Starmer a nagy esélyes (Photoshot/BBC)

Kiszakadás az Európai Unióból

A konzervatív alsóházi többség, ahogy az várható volt, január 9-én 330-231 arányban megszavazta az uniós kilépést. Miután átment a törvényhozáson, Boris Johnson január 24-én ünnepélyesen aláírta a kilépési törvényt. A kilépésig már csak pár nap van hátra. A britek így már biztos, hogy január 31-én elhagyják az Európai Uniót.

„Most már egy országként tudunk előre lépni – egy olyan kormánnyal, mely biztosítja a jobb közszolgálatot, nagyobb lehetőségeket és fel tudja szabadítani a ragyogó Egyesült Királyságban rejlő összes potenciált, amíg erős és új kapcsolatokat építünk az EU-val, mint barátok és szuverén egyenlő felek.” – mondta Johnson kilépési beszédében.

A kapcsolatok jövője azonban továbbra is tisztázatlan. Boris Johnson és a Jean-Claude Junckert váltó Ursula von der Leyen tárgyaltak a gazdasági blokk és a királyság jövőjéről. A tárgyalásokon ugyan abban sikerült megállapodni, hogy mindkét fél érdeke a kereskedelmi egyezmény biztosítása, a politikai játszma még nem ért véget a felek között. Az optimista becslések szerint a 11 hónapos kilépési átmeneti időszakban, 2020 decemberéig lenne ideje a két félnek kidolgozni az EU és Kanada megállapodáshoz hasonló szabadkereskedelmi megállapodást. Az európai fél azonban egyre keményebb üzeneteket fogalmazott meg a britek felé. Mivel a kanadai megállapodás kidolgozása évekig tartott, ez közel lehetetlen ilyen rövid idő alatt – állapította meg Phil Hogan EU-s kereskedelmi biztos. A közös megállapodási dokumentumba foglalt célokról ugyanis csak valamikor júliusban tudnak majd véglegesen dönteni, így még az a 12 hónap sem áll a felek rendelkezésére, melyet Johnson hangoztat. Az Európai Unió a tárgyalások előtt nyilvánosságra hozott feltételeiben egyébként is igen szigorú kulcsterületeket és szakpolitikákat illetően nem enged a briteknek. A legbölcsebb így Hogan szerint az, ha nem hoznak létre ilyen rugalmatlan határidőket, azonban valószínűbb, hogy a britek a kemény kilépéssel kiszakadnak majd az átmeneti időszak végén. Az Európai Unió azonban valószínűleg mindent megtesz majd ennek az elkerülésére, a kényszerhelyzetet és a tárgyalásokat pedig Johnson különböző zsarolásokkal egyengetheti majd. Ha az EU képtelen lesz  betartani a határidőket és ebből valami kár éri a szigetországot – esetlegesen olyan károk melyekről a különböző vészhelyzeti tervekben írtak – akkor Johnson Brüsszelre háríthatja a felelősséget és további politikai tőkét kovácsolhat belőle.

A királynő az Európai Unióból való kilépésről beszélt december 19-i beszédében. (The Telegraph – YouTube)

A Big Ben kongatására is pénzt gyűjtöttek

A kormánypárt politikai hegemóniáját jól jellemzi, hogy az egyik legfontosabb közüggyé a Big Ben Brexit napján való megkongatása vált. Az összeg amiért megkongatják soron kívül a nagy harangot  közel 500.000 fontra rúg. A kormány nem támogatta az ügyet, az alsóház is végül úgy döntött, hogy nem tartozik ez az ügy a hatáskörébe, majd Johnson a szavazókat szólította fel az adakozásra. Így el is kezdődött a lelkes adakozás a Big Ben külön csengetőmechanizmusának visszaállítására. Csak később derült ki, hogy az alsóház nem fogadhat el adományokat. Johnson-t később a radikálisabb euroszkeptikusok támadhatták, mint pl. Nigel Farage, aki szerint „a kormány nem elég büszke” a Big Benre. A kampányolók később elfogadták a tényt: a Big Ben valószínűleg nem fog jelezni a történelmi időpontban.

Az Európai Uniótól való elszakadás fontos állomása lehet a helyi bíróságok és az európai közösségi jog deharmonizációja is. Johnson előzetesen azt ígérte, hogy a Legfelsőbb Bíróságtól kisebb szintű bíróságok felülbírálhatják a közösségi jogot. Ez az ügy azonban várathat még magára, mivel Johnsont a blog írásának pillanatában harmadjára szavazta le a Lordok Háza, ahol a toryk is alkotmányos aggályokat emlegettek a visszautasítás okaként.

Johnson: A Trump-alku jobb lenne Iránnak

Boris Johnson a kilépés után amerikai partnertől várja leginkább a gazdasági és kereskedelmi támogatást. A brit politika így kezd visszatalálni a „különleges kapcsolatra” – ennek lett áldozata az iráni diplomáciai kapcsolat is. Kezdetben a deeszkalációt és a békés megközelítést javasolta Dominic Raab külügyminiszter, a miniszterelnök azonban kiállt az amerikai kemény álláspont mellett. Ez látható abban a nagy interjúban is, amiben Johnson az európaiak által is támogatott iráni atomalkut egy Trump-alkura cserélné le. (BBC News)

Populizmus a terítéken - a bevándorlás korlátozása

Az egyik ilyen eszköz a kint élő uniós tagállamokból érkező bevándorlók státusza és munkavízuma.
A miniszterelnök egyik kedvenc rendpárti témáját is visszahozta január elejével a brit közéletbe: a bevándorlás kérdését. Ez volt az a téma, amit a kilépési kampányban is ügyesen tudott a nemzeti szuverenitás és a határok fölötti kontroll „visszaszerzésének” témáihoz csatolni.
Az Európai Uniós állampolgárokkal szemben a két éves türelmi periódus helyett, rövidebb határidővel egy univerzális bevándorlási mechanizmust kíván létrehozni a kormány. Amíg az agyelszívás megmaradhat és kivételeznének a magasan képzett munkaerővel, a többség számára egészen drámai fordulatot jelenthet a 2020-as év.

„Változásokat kell eszközölnünk és fel kell készíteni a vállalkozásokat arra, hogy az alacsony képzettségű munkavállalók beáramlásának korlátozása még ebben az évben bekövetkezhet.” – jelentette be egy Johnsonhoz közel álló forrás. A Munkáspárt azonnal elítélte a kijelentéseket, szerintük Johnson intézkedései komoly bajokat idézhetnek elő az egészségügyet kiszolgáló ápolók létszámában is. A Johnson-kormány belügyminisztere, Priti Patel és csapata viszont olyan tervezeten dolgoznak, ami azonnal véget vethet az EU-s munkaerő szabad mozgását garantáló rendelkezéseknek és helyükbe újévtől egy pont alapú rendszert léptethetnek életbe. A baloldali képviselők között visszatetszést keltett az a kilépési törvénybe foglalt módosítás is, mely szerint megszüntetik a gyermekkorú, kísérő nélküli bevándorlók védelmét. A baloldal szerint a garancia amely kikerült a törvényből, - és amelyre még Theresa May vállalt ígéretet - az EU-val való alkudozás részét képezheti a tárgyalások során. Lord Alf Dubs, munkáspárti lord szerint ezzel a brit kormány megtagadta az Európában maradt, kísérő nélküli menekült kiskorúaktól a családegyesítést.
Végül Johnson a lakhellyel és munkaviszonnyal rendelkező (tehát a letelepedési státuszt kiváltó) EU-s bevándorlók kint tartózkodását is kétségbe vonta volna, esetleg deportálta volna a rendszerben lévő embereket. A Lordok Háza azonban kimondta, hogy aki rendelkezik a letelepedési státusz bizonyító dokumentumokkal, jogosult a tartózkodásra. Az alsóház legutóbb viszont nem fogadta el a lordok döntését, így az európai bevándorlók helyzetére vonatkozó jogi szabályzásokkal még hosszú ideig „ping-pongozhatnak” a törvényhozásban.

Devolúciós ügyek

Johnson egyelőre úgy tűnik kemény kézzel szeretné összetartani a korona országait. Az Európai Uniós tagság véget értével kézenfekvő volt Nicola Sturgeon és a Skót Nemzeti Párt számára, hogy újabb népszavazást írjanak ki Skócia függetlenségéről – elvégre a brit kilépés magával fogja rántani a skótokat is. A skótok korábban azért szavaztak leginkább az Egyesült Királyságban maradás mellett, hogy ne kelljen egy függetlenedés esetén ismét elkezdeni az uniós felvételi eljárást. A függetlenségi szavazás kiírása azonban ismét aktuális lett a brit kilépéssel. A kiíráshoz azonban nincs alkotmányos joga a skótoknak, ahhoz Westminsterből kellett engedélyt kérniük. Boris Johnson természetesen elutasította Sturgeonék kérését. Johnson levelében arra hivatkozott, hogy 2014-ben már megtartották azt a szavazást, amit egy generáció életében csak egyszer esedékes, majd felszólította Skóciát a közös munkára. Sturgeon számára megalázó volt ugyan Johnson levele, azonban válaszában azzal fenyegette meg a miniszterelnököt, hogy megszerzi a skót parlament támogatását a hónap végéig az újabb lépések megtételéhez. „Skócia ugyanis érvényt szerez majd ahhoz, (...) hogy kezébe vegye saját jövőjét.

sturgeon_es_johnson_pa_politics_home.jpg

Jöhet a skót szakítás? (PA/PolticsHome)

Máshol is mozognak az uniós tagság miatt érdekelt politikai közösségek. Felmerült Wales, majd Észak-Írország szakadása is. A korona uniójának biztosítása érdekében az észak-ír részeken fontosabbak a politikai játszmák, mint eddig bármikor. Hosszú idő után visszatért a közös politikai érdek az önkormányzatiság fenntartásához Stormontba, az adminisztratív központba. Úgy tűnik, hogy az ír egységet kívánó Sinn Féin és a brit uniót fenntartani kívánó DUP képes az együttműködésre. Az egymással éles ellentétben álló pártok – megérezve a majdhogynem háborús hangulatot – mégiscsak a közös együttműködésen alapuló jövőt és a devolúciós jogok általi kormányzást választották.

Átmeneti eufória?

A konzervatív választások tehát sikeresen elhozták a Brexit megvalósulását. Az átmeneti időszakot követő helyzet körül azonban még sok a kérdőjel: a kiszakadás ugyanúgy terítéken van, mint annak a lehetősége, hogy a lehetetlent meghazudtolva sikerül létrehozni egy átfogó megállapodást az Európai Unió és a Királyság között. A Johnson-kormány és a konzervatív alsóházi többség – élve a történelmi felhatalmazással – elkezdte volna a beígért reformintézkedéseket az egészségügy és közbiztonság terén, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy jobban megy a különböző demokratikus garanciák (helyi bíróságok és közösségi jog viszonya, fix parlamenti időszak, lordok házának intézkedései, BBC média-licensz és stb.) erodálása. A sikeres kilépés és a bevándorlás korlátozására vonatkozó látszatintézkedések (na meg a királyi családot övező cirkusz) folytán egyelőre sikeresen maszkolható a leépülés. Az ország egy része biztosan euforikus hangulatban ünnepelhet majd pénteken. Ugyanakkor az angol nacionalizmus felfűtésével párhuzamosan jelentkező skót, ír és walesi nacionalizmus a konfliktusig vagy összeomlásig feszítheti a Monarchia alkotmányos kereteit.

Vajon több állam is követi majd a brit kilépést? A Brexit után folytatható az egységes piac nélkül sikeres gazdaságpolitika? A politikai szuverenitás ígérete többet ér, mint a gazdasági jólét? A januári kilépést követően a jövő vitái nagy valószínűséggel a precedensteremtés és a politikai-gazdasági következmények körül forognak majd.