Tó-retró

VHS ikonok –Patrick Swayze, a mambókirály

2020. április 01. - füredianna

Csupán 44 nap alatt forgatták le a Dirty Dancinget, amely 1988-ban világszerte meghódította a tinilányok szívét.

kepernyofoto_2020-04-01_14_06_21.png

 

Ha őszinték akarunk lenni, akkor be kell vallanunk, hogy a VHS korszakban nem az izmoktól duzzadó, macsó Schwarzenegger, Van Damme vagy Stallone tartotta izgalomban a fiatal lányokat, hanem a balett táncosból színésszé avanzsált Patrick Swayze, aki néhány mambólépéssel hosszú évekre betáncolta magát a tinilányok szívébe. Ő játszotta ugyanis az 1987-ben forgatott Dirty Dancing című film makacs tánctanárát, Johnnyt, aki romantikus viszonyba bonyolódik a filmben Baby-vel, azaz Jennifer Gray-jel egy nyaraláson. A kultuszfilmet csupán 44 nap alatt forgatták le, mindösszesen 5 millió dollárból, és ehhez képest már a következő évben 170 millió dollárt termelt ki világszerte. A zenéjét Oscar-díjjal jutalmazták, a Time of my life című szám pedig bezsebelt egy Grammy-t és egy Golden Globe-ot is. Ráadásul a produkcióban látható túlfűtött táncjelenetek a latin táncok reneszánszát hozták el mindenhol a világon, állítólag csak Németországban egy év alatt 186 mambo táncstúdió nyílt a film bemutatása után. 

A tinilányok pedig világszerte és Magyarországon is megismerték Patrick Swayzet, aki a 90-es évek egyik legnagyobb szexbálványává vált ezzel a könnyed romantikus filmmel. Nálunk is bemutatták a filmet a mozikban eredeti angol címmel, sőt 1989 és 90 nyarán ez volt a sláger a balatoni kertmozik műsorán is. Emellett pedig kiadták VHS-en, amely másolt kópiák formájában több százezer magyar tinilányhoz jutott el, hogy rongyosra nézzék azokat különböző lánybulikon. Persze a magyar filmkritikusok minden létező fórumon megpróbálták lehúzni a szirupos, csöpögős hollywoodi filmcsodát, de ez nem igen zavarta a rajongókat. Én személy szerint körülbelül 60-szor láttam a nyolcvanas évek végén a Dirty Dancinget, amelynek nincs olyan mondata vagy jelenete, amit ne tudnák idézni fejből így harminc év múltán is. A hihetetlen sikert a film sztorija nem igen magyarázza, amely tényleg egyszerű volt: egy jómódú tinilány az 1960-as években a családjával a Catskill hegységben nyaral egy üdülőben, ahol táncolni tanul a vendégek szórakoztatására alkalmazott helyi, munkás származású tánctanártól. A fiatalok lassacskán egymásba szeretnek, pedig a köztük lévő társadalmi különbségek miatt nem sok jövője van a kapcsolatnak.

Maga a történet egyébként a forgatókönyvíró, Eleanor Bergstein saját, valós élményeiből táplálkozik, aki tinédzserkorában ténylegesen sokat nyaralt a Catskill hegységben, és akinek az édesapja szintén orvos volt, mint a filmben Babynek, ráadásul még a becenév is tőle származik. Eleanor volt az is, aki egykori tánctanáraira gondolva ragaszkodott Swayzehez főszereplőként, mert csak vele tudta elképzelni a Dirty Dancinget. Jennifer Grey-t viszont már a rendező, az első filmes Emile Arnoldino választotta ki Baby szerepére, amire egyébként még Sarah Jessica Parker is pályázott. A választása végül jó döntésnek bizonyult annak ellenére, hogy Grey ellen Swayze erősen tiltakozott. A két színész ugyanis 1984-ben már játszott együtt egy filmben, és akkor hatalmas ellentétek alakultak ki közöttük. Végül a készítőknek sikerült kibékíteni a két színészt egymással olyannyira, hogy számos ikonikus jelenet pont nekik, és kettejük felhőtlen viszonyának köszönhető a filmben.

Ilyen jelenet volt például az, amikor Johnny és Baby a bemutató táncot tanulják, és a koreográfia elején a fiú végigsimítja a lány karját. A feszített munkatempóban csupán két hétig tanulták a színészek a mozdulatokat, és arra nem volt idő, hogy ezeket az egyszerű jeleneteket pontosan, együtt begyakorolják. Mivel az első felvétel ideje éjszakára esett egy húzós nap után, Jennifer Grey nem tudta megállni nevetés nélkül, amikor Swayze a simogatásával megcsiklandozta a karját. A rendezőnek viszont annyira tetszett ez a közös nevetés, hogy benne hagyta a filmben. A Dirty Dancing egyik legforróbb pillanata is rögtönzésnek volt köszönhető. Ugye mindenki emlékszik arra, amikor a Johnny és Baby egymás felé másznak négykézláb a padlón a fiú szobájában? Ezt eredetileg a színészek bemelegítésnek szánták a következő táncjelenethez, de mivel a kamera forgott, és a készítőknek megtetszett a romantikus pillanat, így benne hagyták a filmben.

A film szereplőinek egyébként is nehéz dolguk volt: egyrészt nagyon rövid idő alatt kellett leforgatniuk a filmet, így sem gyakorlásra, sem pedig a jelenetek ismétlésére nem volt sok lehetőségük. Ráadásul Patrick Swayze 34 évesen egy 24 éves tánctanárt alakított, míg Jennifer Grey 27 évesen egy 17 éves tinilányt. A film sztorija nyáron játszódott, ugyanakkor a forgatás késő ősszel zajlott. Így az időjárás számos kihívás elé állította őket: a tóbeli ugrásjelenetet például 5 fokos vízben forgatták, ami miatt mindkettőjük ajka olyannyira bekékült, hogy végül a filmben nem tudták használni a közeli felvételeket. A fatörzses táncos rész forgatásánál pedig az őszülő, sárguló erdő faleveleit festékkel kellett zöldre festeni a közeli képek elkészítéséhez. Volt olyan is, amikor összevesztek a rendezővel egy-egy szöveg vagy koreográfia miatt. Állítólag Patrick Swayze nagyon utálta a film végén kimondott híres mondatát, miszerint „Baby-t senki nem teheti be a sarokba”és ki akarta vetetni a filmből, de milyen jól tette a rendező, hogy végül nem teljesítette a színész kérését.

A Dirty Dancing 1988-ban valódi őrületet indított el a rendszerváltó Magyarország lányaiban is, Európa számos országához hasonlóan. A tökéletes hollywoodi klisék működtek, a tinik pedig -beleértve engem is- éjszakákon át bámulták a kicsit csúnya, de ügyesen táncoló Baby és a rosszfiú-imázs ellenére vajszívű Johnny szerelmének kibontakozását. A stúdió egyébként már a bemutatás után két évvel szerette volna lforgatni a Dirty Dancing 2-t, amely viszont abban a formában nem valósult meg. Swayze ugyanis nem vállalta el a címszerepet, mert nem szerette volna, ha örökre Johnny alakjával azonosítják. Komolyabb szerepekre vágyott, de az aktuális szívtipró figuráját nem tudta levetkőzni az elkövetkező években. A legnagyobb sikereit is mind hasonló szerepekben aratta, gondoljunk csak az Országúti diszkóra vagy a Ghostra, így méltán lett ő is VHS ikon, legalábbis a lányos szobák tv-s polcain.

További cikkek, érdekességek és ingyenesen letölthető, múltidéző kártyajátékunk weboldalunkon találhatóak

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr4615580740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szekőcei 2020.04.03. 07:10:54

ezért is ütött akkorát a Donnie Darko-ban Swayze karaktere ;)

Raven! 2020.04.03. 07:11:02

A Road House fiukent is megfogott. Az egy komoly film es meg napjainkban is megnezheto, habar a bunyok felett csunyan eljart az ido vasfoga...

MACISAJT 2020.04.03. 07:11:09

A Dirty Dancing, a Ghost és a Holtpont miatt Swayze számomra az utóbbi évtizedek legjobb férfi szinésze.
Utóbbiban a szörfös illetve az ejtőernyős jelenetek a szakma csúcsai.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.03. 07:11:17

mit évekre, évtizedekre.
Jóanyám a mai napig megnézi ha adja a tv.
és adja, legalább havi szinten ha nem sűrűbben.

jegeskaveee. 2020.04.03. 07:11:39

Nem csak a tinilányok szívét hódította meg, a fiatalasszonyok szívét is.:)))

TheRminator 2020.04.15. 08:30:08

Én nem kedvelem, a zenéjét sem. Nekem a Flashdance tetszik
süti beállítások módosítása