Tó-retró

Négy évtized magyar szexszimbólumai

2019. június 15. - drkardos

Bár eleinte az ideológia, majd a kártyanaptárak nehezítették a sorsukat, a magyar filmgyártás mégis ontotta a csodás színésznőket az előző rendszerben is.

szexi1.jpg 

Bara Margit (balra fent), Tolnay Klári (balra lent) és Ruttkai Éva

 

Magyarországon a sztárkultusz szinte egyidős a rendszerváltással, és bár az elmúlt harminc évben jócskán felerősödött ez a jelenség, a nyugati országokra jellemző tömeghisztéria szintjét talán a mai napig sem érte el. Hogy ennek mi az oka, arra a szocialista rendszer ideológiájában kell keresni a választ, hiszen ez minden lehetséges módon igyekezett akadályozni a hírességek és első sorban a színészekre irányuló átlagon felüli figyelmet. Azt szerették volna elérni, hogy a nép szemében ők is csak egyek legyenek a munkásemberek és -asszonyok közül, ám ez természetesen nem sikerülhetett. A szép színésznők már akkor is szexszimbólumnak számítottak, noha maga ez a kifejezés csak Amerikában vált népszerűvé az ötvenes években, nálunk inkább harminc év múlva terjedt el a használata. De kik is voltak a filmvászon szépségei, akik az adott kor közízlését és divatját is jócskán befolyásolták? A szépség megítélése szubjektív, így a listával természetesen lehet vitatkozni, de a nevek nagy része bizonyára mindenkinek ismerős lesz, és nem is véletlenül. Nézzük meg hát évtizedenként kik dobogtatták meg a magyar férfiszíveket!

Ötvenes évek: Mivel nem vennénk a bátorságot, hogy külsejük vagy tehetségük alapján rangsoroljuk a hölgyeket, így a továbbiakban szigorúan ragaszkodunk majd a betűrendhez. Ez alapján az ötvenes évek felsorolásának élére az arisztokratikus szépségű, erdélyi származású Bara Margit kívánkozik. Bár tanulmányai és első szerepei Kolozsvárhoz fűződnek, karrierje mégis az 1955-ös Magyarországra költözése után indult be igazán. Első filmszerepét már itt kapta a következő évben a Szakadék című alkotásban, Bessenyei Ferenc és Sinkovits Imre mellett. Ezt a filmet még 10 másik követte 1960-ig, majd egy ideig még az után is foglakkoztatott színésznőnek számított. 1964-ben azonban egy politikai lejárató kampányba keverték, mely Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója ellen irányult. A csodás szépségű színésznőről ekkor elterjedt, hogy több ízben is részt vett a férfi által befolyásos embereknek rendezett orgiákon és bár nem bizonyították a bűnösségét, a hírnevén esett csorbát soha nem sikerült kiköszörülnie. Ettől kezdve egyre kevesebb és – tehetségéhez mérten – egyre gyengébb szerepeket kapott, így 1977-ben végleg felhagyott a színészi pályával.

Egy évvel volt idősebb Baránál a csodás szépsége és kimagasló tehetsége mellett zavaros szerelmi életéről ismert Ruttkai Éva. Bár első három filmszerepét már 1948-49-ben megkapta, az ötvenes években lett igazán népszerű, és egyben a legfoglalkoztatottabb magyar színésznő. 1960-ig összesen 19 filmet forgatott, melyből 5 alkotás egyetlen évben, 1956-ban került a vászonra.

Az érettebb korosztályt ebben az évtizedben Tolnay Klári képviselte, aki 1950-re már 16 éves filmes múltat mondhatott magáénak. Az egyik leghíresebb magyar díva összesen 60(!) évig szerepelt a vásznon, és összesen több, mint 100 filmben szerepelt.

Hatvanas évek: Egy évtizeddel később a porcelánbaba szépséget már az igazi szexszimbólumok kora váltotta fel. A korszak egyik leghíresebb színésznője ekkor kétségtelenül Tordai Teri volt, aki első szerepét 1962-ben, 21 évesen kapta.

szexi2_1.jpg

Tordai Teri (fent) és Pécsi Ildikó

 

A színésznő német nyelvterületen is sikeres karriert futott be a vásznon 1965 után, ám ezek a filmek nem jutottak el Magyarországra. Mivel ezek az alkotások meglehetősen pikánsak voltak, így hamar elterjedt a pletyka, hogy Terry Torday bizony pornóművészként keresi a kenyerét. Ebből persze egy szó sem volt igaz, de így is elegendő volt, hogy itthon sok férfi vágyálmainak állandó szereplője váljon belőle.  

Akkoriban erre a szerepkörre jó eséllyel pályázhatott Pécsi Ildikó is. Ő már a Színművészeti Főiskola elvégzése előtt, 1959-ben feltűnt a mozikban és első filmjét 13 mozi- és 6 tévéfilm követte. Erotikus kisugárzása, fekete hajzuhataga és nőies idomai következtében csakhamar ráakasztották a magyar Sophia Loren és Brigitte Bardot neveket. Fiatalkori képeit elnézve egyáltalán nem volt alaptalan az összehasonlítás...

Hetvenes évek: Ebben az időszakban már jól érezhető volt a rendszer lágyulása, ami egyrészt használt a sztárkultusz kezdeti szárnybontogatásának, másrészt komoly konkurenciát támasztott a színésznők számára a férfiálmok tartalmát illetőleg. A szexszimbólumok között egyre többen kerültek ki az új műfaj, a kártyanaptárak sztárjai közül. Cikkünkben azonban továbbra is a filmvászon csillagairól emlékezünk meg, így menjünk is tovább. Sokan Bordán Irént tartják az első igazi, magyar szexszimbólumnak, aki első filmjét 1974-ben forgatta, majd 5 éven belül 16 alkalommal tűnt fel a vásznon. Tehetsége mellett rendkívül nőies orgánuma és csodás szépsége is sokat lendített a pályáján. Bár 1981-ben férjével együtt Amerikába költözött, a színészettel a mai napig sem hagyott fel. Számtalan amerikai filmben és TV sorozatban szerepelt az eltelt közel 40 évben, és itthoni alkotásokban is vállal szerepeket. 2012 óta pedig az Új Színház művésze.

szexi3.jpg

Bordán Irén (fent) és Sáfár Anikó

 

Szintén kiérdemelte a szexszimbólum megjelölést Sáfár Anikó, aki első filmjében az 1966-os Harlekin és szerelmese már azonnal megszabadult felesleges és nem felesleges ruhadarabjaitól egyaránt. Anikó ekkor még a Színművészeti Akadémia hallgatója volt, melyet 1973-ban végzett el, és karrierje ezután indult csak be igazán. Csak a hetvenes években 13 filmben láthattuk a vásznon.

Nyolcvanas évek: Bár ekkorra a kártyanaptár sztárokat – kis túlzással – hamarabb ismerték fel meztelenül, mint ruhában, a színészpályán ekkor is bőven tűntek fel szexszimbólumok. Hernádi Judit 1978-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát és még a hetvenes években 5 filmszerepet kapott. Flegma stílusa és csodás domborulatai azonban a kor legnagyobb közönségsikerében, a Pogány Madonnában ejtették végérvényesen rabul a magyar férfitársadalmat.

szexi4.jpg

Hernádi Judit (fent) és Udvaros Dorottya

 

Egészen más stílusú, de ugyanennyire felkavaró jelenség volt Udvaros Dorottya, aki azonos évfolyamban végzett Hernádival. Szintén közös a két színésznőben, hogy Dorottya szintén 5 filmszerepet zsebelt be pályája első két évében. Azonban ő inkább a fame fatale szerepekben lubickolt. Hogy mennyire kedvelték a nézők és a szakma, annak igazolására elég csak megemlíteni, hogy 1980 és 90 között nem kevesebb, mint 34 filmben szerepelt.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr8314894508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

victor2 2019.06.16. 06:15:02

"Bár eleinte az ideológia, majd a kártyanaptárak nehezítették a sorsukat, a magyar filmgyártás mégis ontotta a csodás színésznőket az előző rendszerben is."

Vajon miben nehezítette az ideológia és főleg a kártyanaptár a Kádár-korszak színésznőinek életét? Avagy az ideológiai nehezítés, hogy Udvaros Dorottya "1980 és 90 között nem kevesebb, mint 34 filmben szerepelt"?
Mennyiben nehezítette Hernádi Judit sorsát a kártyanaptár? Az már kártyanaptár nehezítésnek számít, hogy "még a hetvenes években 5 filmszerepet kapott"?

Amúgy meg minden ország minden rendszere ontja magából a csodálatos színésznőket (is), merthogy ennek a műfajnak ez lényegi vonása.

"A szép színésznők már akkor is szexszimbólumnak számítottak"
Tolnay Klári sohasem számított szexszimbólumnak, de Bara Margit és Pécsi Ildikó sem. Az ugyanis kevés a szexszimbólum minősítéshez, hogy ezek a kiváló művészek netalán még hálóingben is feltűntek a mozivásznon. (Tolnay Klári esetében még ez a mutatvány sem valószínű.) Sőt, még az sem elegendő, hogy valaki félig meztelenül mutatkozzon, mint tette azt pl. Bánky Zsuzsa a Valahol Európában című filmben.

A szexszimbólum minősítéshez nemcsak szépségre és kisugárzásra van szükség, hanem arra is, hogy - ha már színésznőkről van szó - , az adott művész az erotikát mint önálló "terméket" is jelenítse meg megjelenésében vagy tevékenységében, vagy egyszerre mindkettőben. Ebből a szempontból Sáfár Anikó jó példa és talán Hernádi Judit is, de tudni kell, hogy a szocialista rendszerben a (szocialista) szexszimbólum minősítésnek nem sok teteje volt. Ugyanis a rendszer ideológiájából következően ennek a minősítésnek volt, illetve lehetett némi pejoratív kicsengése - azt ugyanis nem számított művészi teljesítménynek, ha valakitől csakis az idomai miatt alélt el a férfinép.

wmitty · http://utanamsracok.blogspot.com 2019.06.16. 08:13:39

(a citált képen én nem vélem felismerni Tordai Terit... biztos?) (pályafutása nagy részében amúgy szőkén ismertük, tegyük hozzá)

gaszton42 2019.06.16. 09:03:16

@wmitty: Én is ezen akadtam fel, a hajszíne volt sötétebb is, ez még nem zavarna de egyáltalán nem ismerősek a vonásai.

Feca 2019.06.16. 10:05:17

Sáfár Anikó. Ha már megjelent egy filmben, lehetett tudni, hogy pucérkodás lesz.

Alternatív 2019.06.16. 14:08:21

Béres Ilonát kihagyni?

user friendly 2019.06.16. 14:08:45

Ezt a kártyanaptáras nehezítést én sem vágom. Miért lett volna ez bármiben hátrány, milyen negatív hatása volt?
Egyetértek @victor2: kommenttárssal: Tolnay Klári soha nem volt szexszimbólum. Már csak azért sem, mert fiatal korában többnyire naiva szerepkörben foglalkoztatták, később meg már az életkorából adódóan sem lehetett az. A 30-40-es években ha valaki, akkor Karády Katalin lehetett szexszimbólum.

TheRminator 2019.06.16. 16:51:13

Kb ennyire látszott a filmekben Tordai Teri, ezek sima erotikus filmek:
www.celebsnudeworld.com/14872/teri-tordai-es-war-nicht-die-nachtigall-1974/

kiskutyauto 2019.06.17. 07:11:40

Fiatalon könnyű szépnek lenni. De ki -kik azok, akik öregen is szépek? Pl Hernádi Judit is elég jól tartja a szintet, de vannak jobbak is a magyar porondon is. Pl Piros Ildikó az őrület... sikítok sírok tőle... de Bencze Ilona és Tóth Enikő vagy éppen Eszenyi....

Dikusz 2019.06.18. 18:53:21

@kiskutyauto: "kik azok, akik öregen is szépek?" Pl. Tolnay Klári.

Dikusz 2019.06.18. 18:53:33

@user friendly: Tolnay Klári gyönyörű nő volt még idős korában is (úgy gondolom ebben egyet is értünk). Mai értelemben vett szexszimbólum egyikük sem volt, egyszerűen szép/ vagy csinos nők voltak, nem mellesleg jó színésznők is. Talán -ez saját vélemény- egy kivételével...

Dikusz 2019.06.18. 18:53:52

@wmitty: @gaszton42: Nem Pécsi Ildikót néztétek Tordai Terinek (a két kép egymás alatt van)? Nem lehet nem felismerni őket a fotókon.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2019.07.04. 10:16:04

Femme fatale lesz az, hacsak nem direkt elírás.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.07.14. 04:57:05

Gobbi Hildát hiányolom! Az egyik legfessebb, legkarakteresebb bon vivant-ok egyike!!
Anyától örökölt dedikált posztere a Dorottya darabból még mindig ott van a falamon!!!
süti beállítások módosítása