Akkor drágának tartottuk, és ma is annak tartjuk a Balatont, de vizsgáljuk csak meg az árakat az egykori és mostani átlagbérhez viszonyítva!
Fotó: Fortepan/ album001
Az senkinek sem jelent újdonságot, hogy a Balaton környékén az ingatlanok, az ételek és a szolgáltatások is drágák. Folyamatosan ezt halljuk minden létező forrásból, de ha azt gondoljuk, hogy ez a helyzet mára alakult ki, akkor tévedünk. A tó körüli árak a 60-as, 70-es években is kicsapták a biztosítékot az embereknél. De vajon mikor volt átlagban drágább egy balatoni nyaralás? Erre a kérdésre keressük a választ mostani cikkünkben. Az összehasonlításhoz a nettó átlagkereseteket vettük alapul, 1973-ban és 2018-ban, ami 2400 és 220.000 forintot jelent (itt és az áraknál is kerekítünk az egyszerűbb számolás érdekében).
Nyaralás: Az első megvizsgálandó tétel, hogy egy hét, június végi nyaralás mennyiből jött ki 1973-ban, és mennyiért foglalhatunk szállást ma a Balatonnál. Itt három alternatívát vizsgáltunk meg: a legolcsóbb turistaszálló Fonyódligeten 73-ban nagyjából 100 Ft-ba került egy hétre, és ebben az árban volt egy bérelhető sátor is 4 személyre. A siófoki hotel Európában egy hét, félpanzióval 1080 Ft-ba került. Ez sorrendben az átlagbér 4, illetve 45 százalékát tette ki. Ma a legolcsóbb szálláshelyet a tónál a hostelek kínálják (ha vállaljuk a közös hálótermet és fürdőszobát) egy ilyenben 33.000 egy hét, míg az Európában ma 148.000 Ft-ért szálhatunk meg félpanzióval. Ez az átlagkereset 15, illetve 67 százalékát jelenti, vagyis a drágulás egyértelmű és a korabeli SZOT beutalókkal nem is számoltunk. 1-0
Fotó: Fortepan/ Urbán Tamás
Ingatlan: Persze a nyaraláshoz szükséges szálláshelyet meg is vásárolhatjuk maguknak telek vagy éppen nyaraló formájában. 1973-ban Siófok központi részén a vízközeli, 200 négyszögöles telkek átlagára 400.000 forint volt, míg például Balatonrendesen egy 54 négyzetméteres nyaralót telekkel 260.000 forintért hirdettek eladásra. Ez annyit jelent, hogy 166 illetve 108 hónapnyi átlagbérből vásárolhattunk akkoriban egy ilyet magunknak. Ma az aranyparton az a néhány vízközeli telek, amit még meg lehet vásárolni 42 és 182 millió forint körül elérhető. Balatonrendesen szintén találtunk a 73-aséhoz hasonló eladó nyaralót, ami ma 14 millió forintba kerül. A legolcsóbb vízközeli, siófoki telekre így 190, míg a balatonrendesi nyaralóra 63 havi bért kell félretennünk. Ha ehhez még a kevésbé frekventált helyeken lévő víztől távolabbi telkeket is hozzávesszük (1973: 100.000 ft/ 41 hónap, 2018: 3 millió 13 hónap), akkor ki kell jelentenünk, hogy az ingatlanárak elszállásával együtt is olcsóbban jutunk ma balatoni nyaralóhoz, mint a hetvenes években. 1-1
Étel: Itt két jellegzetes, magyaros étellel és két forrással számoltunk. Azt néztük meg, hogy a bográcsgulyás és a sertésprörkölt milyen áron szerezhető be ma, és mennyibe került 1973-ban egy átlagos étteremben és egy önkiszolgáló egységben (mert ilyenek bizony még ma is vannak a tó körül). A Kádár-korban az ide vonatkozó adatok: gulyás 10, illetve 12,7 forint, míg a pörkölt 10,5 és 15,1 forint. Ami annyit jelent, hogy az önkiszolgálóban az átlagbér 4,1 illetve 4,3 ezrelékét kellett fizetni a két ételért, míg az étteremben a fizetés 5,3 illetve 6,3 ezrelékét kellett rájuk elkölteni. Ma 890 ft és 1400 forint a leves és a pörkölt, ha pincér segítsége nélkül is tudunk étkezni, amiért ma az átlagkereset 4, illetve 6,3 ezrelékét kell félretennünk. Az étteremben ugyanezek az ételek a bér 9, illetve 12 ezrelékébe kerülnek (1990 Ft, 2690 Ft) vagyis a drágulás úgy is egyértelmű, hogy nem is számoltunk az előző rendszer ételautomatáival. 2-1
Strandbelépő: Ebben a kérdésben a balatonfüredi strandok árait vizsgáltuk és a legolcsóbb belépővel számoltunk (1973-ban egységárasak voltak a belépők, így nem volt különbség az árak között). Tehát a Kádár-korban 10 forintot kért a pénztáros azért, hogy a víz közelébe kerülhessünk, ami a bér 4,1 ezrelékét jelentette, míg ma a legolcsóbb jegy Füreden 950 ft, ami 4,3 ezreléket jelent. Minimálisan, de kimutatható a drágulás különösen úgy, ha a legdrágább városi strand árával (1500 ft, 6,8 ezrelék) számolunk. 3-1
Autó: Ha azt a tételt keressük, amiben a leginkább különbözött az előző rendszer a mostanitól, akkor előkelő helyen fog szerepelni az autóválaszték és a hozzájutás lehetősége. Hogy kiküszöböljük ezeket a különbségeket, mindkét esetben a piac legolcsóbb, extráktól mentes alaptípusával számoltunk. Bár az eredmény így sem tökéletes (ma a listaár a folyamatos akciók miatt inkább csak viszonyszám), azért jó közelítést ad az összehasonlításhoz. Tehát 1973-ban a legolcsóbban, 46.600 forintért egy Trabant 601 limuzinhoz juthattunk hozzá (röpke pár éves várakozás után). A tranzakcióhoz 19,4 hónapig kellett egy teljes fizetést félretenni. Ma a piac legolcsóbb kínálata az 1,6 literes motorral szerelt Lada(!) Granta, ami 1,999 millió forintért kelleti magát. Ma tehát alig 9 hónapnyi átlagbérből már autóba tudunk ülni. Ez bizony egyértelmű. 3-2
Fotó: Fortepan/ Romák Éva
Benzin: Ha már van autónk, akkor nem ártana meg is tankolni, mielőtt a magyar tenger felé vesszük az irányt. Bár ma már a 86-os benzin nem létezik, ám akkoriban a legtöbb autóba ilyet kellett tankolni, tehát ennek az árával számolunk, ami 3,5 forint volt 1973-ban. Vagyis egy liternyi naftáért a fizetésünk 1,4 ezrelékét kellett feláldozni. Cikkünk írásakor a leggyakrabban használt benzinfajta, a 95-ös 344,9 forintos átlagáron volt kapható, ami 1,55 ezreléknyi átlagfizetést jelent. Ráadásul ez az érték (a benzin szabad ára miatt) akár 1,88 ezrelékre is felmehet. Így az eredmény egyértelmű.4-2
Persze a két világ nagyon különbözött egymástól, hiszen akkoriban több olcsó lehetőség is kínálkozott (SZOT üdülés, ételautomaták), ám ma egy jó akció kifogásával szintén jelentősen csökkenthetőek az árak. Összességében azonban megállapíthatjuk, hogy 1973-ban kevesebb okunk volt kijelenteni, hogy a Balaton a külföldieké, mert a magyarok számára megfizethetetlenek az árak, mint napjainkban.
További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!