Tó-retró

A Füredet kettészakító rémálom-autópálya ötlete

2019. február 22. - drkardos

 A fél várost a földdel kellett volna egyenlővé tenni Füreden és szinte az összes északi-parti településen, de hát a Kádár-korban mertek nagyokat álmodni.

 m711.jpg

Ilyen lehetett volna az építkezés

A fantázia kép a Fortepan/ Urbán Tamás fotója alapján készült

 

Az 1960-as évek végén az egyik legforróbb téma kétségtelenül a Balaton fejlesztése volt. Egymást érték a szálloda- és vendéglátóhely-építések, és 1965-re már az M7-es első szakasza is elkészült. Bár innen még beletelt pár évbe, mire az új gyorsforgalmi út elért a magyar tengerig, a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium (KPM) vérszemet kapott, és már tervezni is kezdték a második balatoni sztrádát. Az M71 névre keresztelt autópályával egy teljes körgyűrű alakult volna ki a tó körül, többnyire a vízpart közvetlen közelében. Az új, északi-parti út tervezésének az időszakában négy lehetséges útvonalat vizsgáltak meg. Az első lehetőség a 71-es út sztrádává alakítását, a második a vasúti nyomvonalat követő kialakítást jelentett, míg készült egy, a tótól távolabb futó betonszalagot tartalmazó terv is. Ennek ellenére végül nem ezeket, hanem a negyedik lehetőséget fogadták el, amely maga volt a katasztrófa.

            A döntés előtti időszakban már csak két elképzelés maradt versenyben: a tótól legtávolabbi, dombokon túl vezetett nyomvonal, melyet a tervrajzokon zölddel, és a fentebb említett – talán legrosszabb – útvonal, melynek piros lett a színe. 1968. június 21-én a KPM vezetősége egy vitanapot szervezett Balatonfüreden, amelyre építészeken, megyei- és helyi vezetőkön kívül még művészeket és irodalmárokat is meghívtak. A cél az volt, hogy addig fognak vitatkozni, míg végleges döntés nem születik a zöld vagy piros kérdésben. A vitafórum előtti időszakban azonban már gyülekezni kezdtek a fellegek a fürediek feje felett, hiszen a 71-es út mentén írtani kezdték a jegenyesort, és bár a munkát a közvélemény nyomására csakhamar abbahagyták, ez a momentum előrevetítette, hogy mi az ország vezetésének véleménye az új nyomvonalról és a társadalmi vitáról. Végül magán a vitán felütésként egyszerűen bejelentették, hogy a KPM már engedélyezte is a piros nyomvonalat, de a véleményét azt nyugodtan elmondhatja bárki. De mi is volt a baj ezzel a tervvel?

 

m712.jpg

A bekarikázott részen jól látható a "piros" nyomvonal           

 

A piros vonallal jelölt új M71-es a tóhoz legközelebbi építést favorizálta, és ezzel Fűzfőtől Aszófőig minden lakott településen áthaladt volna. Keresztülvágott volna Almádin, Alsóörsön és Csopakon is, de a legnagyobb vesztes Füred lett volna. Itt Arácsnál lépett volna be a település területére és a Baricska csárda környékén hagyta volna el azt. Ezzel gyakorlatilag egy üdülővárosra, és egy, a magasabb részeken elterülő óvárosra szakította volna Füredet, mindezt 28 méter széles betonszalaggal, melyen 110 kilométeres óránkénti sebességgel száguldottak volna keresztül az autók, közlekedési lámpák és zebrák nélkül. De nem ez jelentette volna az egyetlen változást a település életében. A pálya kialakításához belterületen 30 hold kerti művelésű ingatlant kellett volna kisajátítani, 69 villát és családiházat lebontani, míg Aszófő és Paloznak között 300 hold szőlő  esett volna áldozatul a tervnek. Emellett egy párhuzamos utca kialakítását is tartalmazta a terv 3 kilométer hosszan, ami 12 ezer négyszögöl földterület kisajátításával, és a rajta álló házak lebontásával járt volna. Nem csoda, hogy a Fürediek nem támogatták túl nagy elánnal az elképzelést. De mivel lehetett egy ilyen rémálom mellett érvelni?

            Alapvetően két érv hangzott el a piros nyomvonal mellett. Egyrészt így a sztrádáról a lehető legkönnyebben elérhetővé vált volna az üdülőterület, másrészt ez terv 317 millióból kijött volna, míg a dombokon vezetett zöld vonal 332 millióba került volna. Persze ellenérvek ennél jóval nagyobb számban akadtak. Az említett vitanapra meghívott mérnökök azonnal felvetették, hogy a piros nyomvonal tervébe nem számították bele a kisajátítások ellentételezését (vajon véletlenül?), azzal pedig már drágább lett volna ez a megoldás, ráadásul egy ilyen volumenű építkezéseknél az 5 százaléknyi különbség elenyésző, hiszen a legkisebb előre nem tervezhető változtatások általában ennél jóval többet szoktak elvinni. A fórumon azt is felvetették, hogy pár évvel korábban éppen Füredről tiltották ki a motorcsónak versenyeket mondván, hogy azok zavarják a település szívgyógyintézetének nyugalmát. Ezek után elég nehéz elképzelni, hogy milyen hatást gyakorolna a kórház betegeire a közelben elvezett autópálya zaja.

            Hogy a füredi (és szinte egész északi-parti) rémálomból nem lett semmi, az kizárólag annak köszönhető, hogy a terv megvalósítására nem jutott elegendő pénz. Az építkezések meg sem indultak, és ráadásul később már egészen más szempontokat vettek figyelembe az úthálózat fejlesztésének a terveinél. 1982-ben még utoljára előkerült az M71 ötlete, ám ekkor már a Balatontól távolabb futó nyomvonalat favorizálták, mely a hosszútávú forgalmat szolgálta volna, a helyi- és üdülőforgalmat pedig átkötések segítségével továbbra is a 71-es főút vezette volna el. A pálfordulás oka, hogy időközben rájöttek, milyen értékes természetvédelmi és mezőgazdasági területek találhatóak a tó közelében (a lakosok érdekei nem kerültek említésre). Ekkorra már a Székesfehérvárról induló 8-as főútra támaszkodtak volna, melyhez egy Akarattya és Fűzfő közötti elkerülő út vezette volna el az M7-es forgalmát. Ez pedig szinte teljesen egybevág azokkal a tervekkel, melyeket most több, mint 30 évvel később el is kezdtek megvalósítani.

A cikk elkészítéséhez az Arcanum adatbázis cikkeit is felhasználtuk.

További érdekességekért, képekért és nettó retró életérzésért látogassa meg Facebook oldalunkat!

A bejegyzés trackback címe:

https://toretro.blog.hu/api/trackback/id/tr6714642784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nemecsekerno_007 2019.02.23. 12:48:57

Jaja elég torz szemlélet, dehát elég torz is az ország térszerkezete.
Amikor az M7-es autópályát hosszabbították meg, a pécsi egyetem csinálta a hatástanulmányokat. Azt mondták 4-5 km-el délebbre kéne a nyomvonalat kijelölni mert:
- Somogy megye északi része nagyon elmaradott, segítene rajta
- nem terhelné a parti településeket annyira a forgalom
- a Balatont se szennyezné az autópálya forgalma

Aurevol 2019.02.23. 12:54:31

Kicsit pontatlannak érzem ezt az írást.
Apróság, de a 8-as nem Veszprémből indul, hanem Székesfehérvárról, és mivel ez az egyetlen nem Budapestről induló főút, ezt nem szerencsés téveszteni.
Persze az egyik korábbi elképzelés is összekapcsolta volna a veszprémi körgyűrű, valamint a 8-as és a 71-es főutak autóúttá alakítását, de a emlékeim szerint a fennsík peremétere tervezett nyomvonal épp a Balatontól távolabb eső települések bevonását szerette volna elérni a Balaton turisztikai régióba, az osztrák mintára elképzelt panorámaúttal. A jelenlegi koncepció sem ezt eleveníti fel, a 710-es nyomvonal a 8-as forgalmát viszi majd az új dunai híd felé, mellesleg keresztezi az M7-est.
Ami pedig a partközeli nyomvonalat illeti, az kialakításra került, csak nem került mindenhol leaszfaltozásra. A fűzfői deltától (ma körforgalom) végig úgy került kialakításra az út területe (régen védterületnek hívták), hogy a 2x2 sáv biztosított. Mondjuk Tobruknál (ha jól gondolom, ezt ismered) az önkormányzat belerondított, mert eladta a közút területét, de Almádiban végig jól megfigyelhető, hogy a 71-es mellett szokatlanul távol helyezkednek el az ingatlanok. Csopaknál szintén, a most virágosított rész a sínek felé ezért van fenntartva, és el is érünk Füredig, ahol megvalósult a 2x2 sáv, ami az egész városon áthalad. Soha nem volt terv autópályáról (elválasztósáv, leállósáv, szinteltolt kereszteződés), csak autóútról, ami lakott területen kívül (bár ilyen szakasz alig van) lett volna 110 km/ó, vagyis szimpla 2x2 sáv volt, és ez speciel Füreden el is készült épp úgy, mint a déli parton Földváron.

drkardos 2019.02.23. 12:57:32

Kedves Aurevol!
Köszönöm a fontos kiegészítéseket. Ugyanakkor abban nem értek egyet, hogy autópályáról szó sem esett. Ahogy a terven is látszik az utat M71 névvel jelölték és a korabeli újságoknak nyilatkozó szakemberek is folyamatosan autópályáról beszéltek.

Pelso.. 2019.02.23. 13:42:07

@nemecsekerno_007: Hatástanulmány ehhez a a pécsi egyetemtől, röhej.
Kis józan ész is elég lett volna.

Bicepsz Elek77 2019.02.23. 15:31:19

"Hogy a füredi (és szinte egész északi-parti) rémálomból nem lett semmi, az kizárólag annak köszönhető, hogy a terv megvalósítására nem jutott elegendő pénz."
Ez eleg sok(nem csak szocialista)rojekt eseteben volt igy, hogy "Szerencsere soha sincs penz az ilyen hulyesegekre".

Narancsos kommunizmus 2019.02.23. 15:31:24

Ugyanez a töketlenkedés megy az M0-al is évtizedek óta.

Aurevol 2019.02.23. 15:31:49

@drkardos: A panorámaút lett volna autópálya, ami a 77-es és a 71-es út közötti részen épült volna M71 néven. A Balatonfüreden átvezető terv csak autóút volt, mint írod 28 méteres szélességgel. Ez a 28 méter Füreden elkészült, más részeken pedig fenntartották, mint a közút területét. A 28 méter 2x2 sáv, belterületen járda, és vízelvezetés. Autópálya nem fér el 28 méteren, és a szinteltolt kereszteződéseket sem lehet megoldani ezeken a part menti településeken.
A magam részéről örülök, hogy nem készült el a panorámás M71, és részben az ezt ellenzők munkája révén jött létre a Balaton-felvidéki Nemzeti Park.

Billy Hill 2019.02.24. 08:41:06

@nemecsekerno_007: Voltam olyan Tóth József-féle előadáson, ahol elmondta, hogy "nemzetközi tapasztalatok" szerint egy autópálya minkét oldalon legalább 15 kilométeres sávban fejt ki fejlesztő hatást. És hogy mi az M7 esetében az egyik (potenciálisan) hasznos sávot a déli part mentén beletoltuk a Balatonba...

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.02.24. 08:41:16

@Pelso..: Olyan jó szakértők voltak ott, hogy sima rétnek nézték a jelenlegi nyomvonaltól 4-5 km-re délre elterülő mocsarakat, és így végezték a számításokat. Somogy megye elmaradottságának 4 km mondjuk nem sokat segített volna, különösen, hogy a legelmaradottabb részei nyílvánvalóan az Ormánságban vannak, közel 100 km-re.

gigabursch 2019.02.25. 15:24:49

A 71- és út akkor lenne jó, ha pl Füreden a felszín alatt mehetne. De ez nyilván túl drága.

Ami az M7-et illeti, elég sok nyomvonal variáns született a dêli szakaszra, S mindig benne volt, hogy melyik ujjainkat harapjuk. Egyszerűen igazán jó megoldás nincs.

Az meg hogy Pêcsett mit eszetlenkedtek, nagyjából felejtős.

RTB 2019.03.06. 15:55:56

@Billy Hill: Tóth József még a 90-es évek közepén is ezt a hülyeséget nyomatta gazdaságföldrajz előadásokon. Azóta kiderült, hogy önmagában az autópálya nem sokat tesz hozzá a helyi gazdasághoz.
Bővebben itt: docplayer.hu/4948498-Nemeth-nandor-az-autopalya-halozat-terszerkezet-alakito-hatasai-magyarorszag-esete.html
süti beállítások módosítása