téveszmék

téveszmék

"A tények makacs dolgok"

2022. január 17. - G. Nagy László

ne-nezz-fel.jpg

 

A Ne nézz fel! az utóbbi évek egyik legjobb filmje - ekképp ajánlották többen is. Igazuk volt, egyáltalán nem csalódtam. Azon ritka alkalmak egyikét élhettem át, amikor családom minden tagja 140 percig a képernyő előtt maradt, senki sem szivárgott vissza csendben a szobájába.

 

Leonardo DiCaprio, Meryl Streep, Cate Blanchett, Jonah Hill... csupa zseniális alakítás. Egy katasztrófafilm, egy valódi dráma, amelyet végigröhög a néző. A végső pusztulás szélén álló Föld - a lehető legelcsépeltebb sztori, mégis minden eddigi, hasonló témájú mozitól karakteresen eltérő. Nincsenek sejtelmes célzások, balladai homályok, a szatíra minden egyes eleme szájbarágósan egyértelmű, mégis ütős, mégis mellbevágó. Tűpontos pillanatkép a 21. század elejéről. Különösen érdekes, hogy Netflix produkcióról van szó, amely nem csupán Trumpnak, a republikánusoknak, a klímaváltozást tagadóknak tart görbe tükröt, de annak a posztmodern, progresszív világnak is, amelynek építésében a Netflix maga is tevékeny részt vállal.

 

A célkeresztbe elsősorban a felelőtlen politikai elit kerül, amely tehetségtelen ingyenélőkkel veszi körbe magát, s amelyet csupán a hatalom megtartása motivál. Egészen parádés a kezdés: a csillagászok rohamtempóban érkeznek Washingtonba, hogy hírt adjanak a közelgő katasztrófáról, ám az elnökasszony egy álló napig várakoztatja őket. Még a legpitiánerebb szülinapi megemlékezés is előnyt élvez a tudomány döbbenetes prognózisával szemben... Idővel megjelenik Elon Musk karaktere is, szimbolizálva a teljes üzleti elitet, amely kényére-kedvére dróton rángatja a kormányzatot. Jelentős hangsúlyt kap a kereskedelmi média, illetve az általa képviselt attitűd bemutatása is. Legyen minden cukros, negédes, könnyen fogyasztható... (Adam McKay, a film forgatókönyvírója, rendezője és producere meg is fogadta e tanácsot, a Ne nézz fel! kifejezetten szórakoztató, nézőbarát produkció.) Ezzel a szemlélettel természetesen nincs gond, egészen addig, amíg nem válik öncélúvá. Ha tényleg nagy a baj, a mosolygós könnyedség aligha segíti a megoldást. Az egyik legszellemesebb snittben előlép az ENSZ vezetője is, aki a közelgő tragédia küszöbén, amikor már totál menthetetlen a helyzet, képes arról beszélni, hogy majd (egyszer, valamikor) kidolgoznak egy cselekvési tervet... McKay-nek még csak nagyon meg sem kellett mozgatnia a fantáziáját, szinte egy az egyben az általa bemutatott világban élünk.

 

Nem muszáj Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy rájöjjünk: a film valójában a klímakatasztrófáról szól, a segélykiáltás nagyon is valós. (Leonardo DiCaprio szerepeltetése már önmagában is sokatmondó.) A kérdés csupán az: e párhuzam megállja-e a helyét? A filmben bazi nagy üstökös közelít felénk, vagyis egy olyan katasztrófát látunk, amely

  • biztosan bekövetkezik,
  • mégpedig vészesen gyorsan,
  • biztosan halálos,
  • biztosan globális méretű,
  • pontosan beazonosítható oka van,
  • és nem sok választási lehetőség adódik a kivédésére.

A Föld klímaváltozása a legkevésbé sem ilyen.

  • Bolygónk éghajlati viszonyai folyamatosan változnak, ez közismert tény. Hol felmelegedésről, hol lehűlésről árulkodik a történelem. Pár évtizede még egy közelgő jégkorszakkal riogattak a szakértők.
  • Lassú folyamatról van szó. Az elmúlt kétszáz évben a Föld felszíni átlaghőmérséklete összesen 1,1 Celsius-fokot emelkedett.
  • A klímaváltozásban az az ijesztő, hogy pontos hatását nehéz felmérni. Ha egy üstökös becsapódik, az ilyen tekintetben egyszerű sztori, jól modellezhető. A felmelegedés sokféle hatással jár - jégsapkák elolvadása, tengerszint emelkedése, óceáni áramlatok leállása, pusztító hurrikánok kialakulása, elsivatagosodás stb. Az emberiség többsége számára mindenesetre nem jelent közvetlen életveszélyt. Egyes szakértők szerint 2 Celsius-fok az az átlaghőmérséklet-emelkedés, ahol a következmények már beláthatatlanok.
  • Természetesen az éghajlatváltozás is globális, azonban hatása igen különböző lehet a földrajzi helyzet függvényében. Egyes tengerparti városok víz alá kerülhetnek (Dél-Ázsia e téren különösen veszélyeztetett), amíg a kontinensek belsejében ez aligha fenyeget. A trópusi övben számos virágzó régió válhat terméketlenné, míg ezzel párhuzamosan a sarkkörök felé haladva szélesedhet az élhető terület. Egyes állatfajoknak jelentősen szűkülhet, másoknak kifejezetten bővülhet az élettere.
  • A klímakutatók többsége egyetért abban, hogy a globális felmelegedésben szerepet játszik az emberi tevékenység is. Abban azonban már a legkevésbé sincs konszenzus, hogy ennek jelentősége mekkora. A szén-dioxid, a metán, a dinitrogén-dioxid, illetve a troposzférikus ózon - vagyis az üvegházhatású gázok - olyan légnemű anyagok, melyeket a Föld maga is jelentős mértékben kibocsát, például vulkánkitörések során. Egyes kutatók szerint az emberi produktum eltörpül ezek mellett, s a klímaváltozás akkor is végbemenne, ha még mindig az ipari forradalom előtt járnánk. Mások szerint a civilizáció kibocsátása döntő mértékű, s ha nagyságrendjében kisebb is, mint amit a természet produkál, az egyensúlyt mindenesetre képes felborítani.
  • Léteznek ugyan egységesen elfogadott klímacélok, azonban számos kérdés kapcsán még mindig nincsen általános érvényű vezérlőelv. Légi közlekedés, tengeri teherszállítás, atomenergia, erdők mérete stb. Van értelme felszámolni az atomerőműveket, ha helyette szénnel fűtünk? Van értelme lemondani a marhahúsról, ha helyette a világ másik végéről szállított, egzotikus élelmiszereket fogyasztunk? Az intézkedések egy része csupán marketingcélokat szolgál, miközben senki sem ismeri a tökéletes megoldást.

 

Számomra a film csúcspontja a Leonardo DiCaprio által alakított Dr. Randall Mindy kifakadása a tévéstúdióban: "Tényleg van egy hatalmas üstökös, ami a Föld felé tart. És abból tudjuk, hogy valóban létezik ez az üstökös, hogy láttuk, láttuk őt! A saját szemünkkel! Egy távcsövön keresztül és ráadásul még egy kurva kép is készült róla! Milyen bizonyíték kell még?? És ha még abban sem tudunk egyetérteni, hogy ha egy hatalmas üstökös, ami akkora, mint a Mount Everest, épp egyenesen a Föld bolygó felé tart, az nem egy kibaszott jó dolog, akkor mi a fene történt velünk? Az ég szerelmére, így egyáltalán hogy beszéljünk egymással, mégis mit tettünk magunkkal és hogy hozzuk helyre?" Ez a monológ jócskán túlmutat önmagán, de még a klímaváltozás problematikáján is. Itt élünk a 21. században, a történelem során sosem látott bőségben, sok ezer év felhalmozott tudásával a hátunk mögött, és még mindig nem tudunk megállapodni a legalapvetőbb kérdésekben sem. Mintha a bábeli zűrzavar posztmodern verzióját forgatnánk. A film kapcsán a néző a beavatottak áldott állapotát élvezheti: pontosan tudjuk, mi az igazság, s ugyanolyan döbbenten állunk az értetlenség, a hitetlenség és a közöny előtt, mint ahogy Dr. Randall Mindy és munkatársai. A valóságban azonban csak nagyon ritkán lehetünk ebben a helyzetben. Vajon tisztán látunk a koronavírus-járvány dolgában? Vajon van egységes válaszunk a bevándorlás kérdésére? Vajon a szexuális identitások terén minden releváns információval fel vagyunk vértezve? S mindez még hagyján: alapvető erkölcsi kérdésekben sem tudunk dűlőre jutni. A természetjogi gondolkodás, az alkotmányos jogállam, az önszabályozó piac, a sajtó- és véleményszabadság, a vallási türelem és tolerancia - mindezek nem olyan rég még általánosan elfogadott értékek voltak. Manapság egyszerre fordít hátat e vezérelveknek mind az illiberális, mind a progresszív kurzus. Az egyik oldal a történelmi múltat sírja vissza és összeesküvés-elméletekbe menekül, a másik orwelli világot épít, gondolatrendőrséggel, kifordított jelentésű szavakkal. "Az ég szerelmére, így egyáltalán hogy beszéljünk egymással?"

 

"A tények makacs dolgok." - Talán a legtöbbet idézett frázis A tanú című filmből. A Ne nézz fel! azonban egyértelművé teszi: a posztmodern korban már a tények sem számítanak. Annyira polarizálódtunk, szektásodtunk és fanatizálódtunk, hogy ma már az igazság is hidegen hagy bárkit, ha az szembemegy szekértáborának álláspontjával. Tényleg, mi a fene történt velünk?

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1416811940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2022.01.17. 17:41:22

@baalint1:

"Mert szerinted egy üstökös becsapódás károkozásában, illetve annak a következményeiben nem lenne vita arról, hogy mi az, amiért az üstökös felelős, mi az amiért más? Attól, hogy van alternatív magyarázat, még nehéz laikusként megítélnünk, hogy van-e tényleg alapja."

Itt most az a lényeges kérdés, hogy az emberi tevékenység mennyire releváns a globális felmelegedés kapcsán. E tekintetben kb. három alapvető lehetőség létezik:

A) A civilizáció kibocsátása nem oszt, nem szoroz. - Ez esetben feleslegesek a korlátozások. (Vagy legalábbis e tekintetben azok.)
B) A civilizáció kibocsátása jelentős, de észszerű korlátozásával megelőzhető a nagyobb baj. - Jellemző álláspont, hitem szerint ez áll a legközelebb a valósághoz.
C) A civilizáció kibocsátása oly nagyon jelentős, hogy a jelenlegi népességszám mellett aligha tehetünk bármit, a tragédia elkerülhetetlen. - E pesszimista forgatókönyv szerint megint csak felesleges bármiféle radikális zöldítés. Utánunk az özönvíz!

Szóval: nagyon nem mindegy, hogy melyik a valós. (A filmben nincs ilyen dilemma. Tudjuk, hogy kívülről jön, nem a mi működésünk terméke.)

Camelotr 2022.01.17. 22:09:59

Az összeomlás be fog következni. Nem lehet, hanem biztos. És pontosan a filmben bemutatott mechanizmusok mellett... csak épp nem halunk bele... vagyis nem mind halunk bele...legalábbis szerintem.

De ez mindegy is. A világ felnőtté válásához, a következmények nélküli világ végéhez szükségünk van egy pofonra. Egy BAROMIRA NAGY pofonra. Meg fogjuk kapni...

Aztán aki túléli, meg fog tanulni következményekben gondolkodni. Következetesen.

Nagykorúvá lesz a világ. Ha akar, ha nem...

Camelotr 2022.01.17. 22:28:46

@Pityu4:

Matykó? Romlott az állapotod ahogy látom...

Sajnálom.

csakeztengedte 2022.01.17. 22:43:21

@alöksz róz:
Nem tudod értékelni, sebaj. De azért IQ-val jönni a te esetedben vicces :)
Igaz a filmhez kell még EQ is, ami sokakból - belőled is - hiányzik.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.17. 23:29:22

@alöksz róz: korrekt. Vasárnap délutáni családi film szinvonal. Lassie hazatér.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.17. 23:36:44

@G. Nagy László: a film mondanivalója elég kétséges. Megpróbálják eltéríteni az üstököst? Igen. Milyen más lehetőség maradt?
Menekülni. Meg is tették...ha időben reagálnak diCaprio figyelmeztetésére, akkor sincs más lehetőség. Viszont, ha mégse történik meg....tehát, maga a film egy könnyen emészthető, csöppet sem vicces selejt.

G. Nagy László 2022.01.18. 00:30:47

@Camelotr:

"Az összeomlás be fog következni. Nem lehet, hanem biztos. És pontosan a filmben bemutatott mechanizmusok mellett... csak épp nem halunk bele... vagyis nem mind halunk bele...legalábbis szerintem."

Én nem vagyok Nostradamus, de az ösztöneim mást súgnak. Apró, lokális összeomlások lesznek. Globális aligha.

arthurthedent 2022.01.18. 01:09:52

@baalint1: "Egyrészt nem riogattak közelgő jégkorszakkal"

Dehogynem, a globális felmelegedés előtt a hiszti a globális lehűlésről szólt, főleg a hetvenes években. Itt olvashatsz róla például:

en.wikipedia.org/wiki/Global_cooling

antisocialnetwork 2022.01.18. 05:40:24

Délutáni kikapcsolódásos film, de mély mondani valóval. Sajnos sokan nem értik meg ,mi ez. De sebaj. Az üstökös akkor is becsapódik.

Camelotr 2022.01.18. 07:15:01

@G. Nagy László:

Én majdnem biztos vagyok benne.

Épp azért, amire a film épül. Az ember jelenléte átlépte azt a küszöböt, amikortól az ökoszisztéma passzív módon már nem önfenntartó. Aktív fenntartó kell már a működtetéséhez. Erre a fajta következményekben való gondolkodásra az emberiség jelenleg nem hajlandó. Nagyon keserves lecke kell, hogy megtanuljuk azt, hogy ne csak onnan közelítsem meg, hogy mit tehetek meg, hogy mi áll hatalmamban, hanem hogy a következményeit is tudom-e kezelni.

G. Nagy László 2022.01.18. 07:39:19

@Camelotr:

"Nagyon keserves lecke kell, hogy megtanuljuk azt, hogy ne csak onnan közelítsem meg, hogy mit tehetek meg, hogy mi áll hatalmamban, hanem hogy a következményeit is tudom-e kezelni. "

Voltak már hasonló kihívások a homo sapiens történelmében. Például akkor, amikor sok ezer évvel ezelőtt kezdett szűkösnek bizonyulni a Kánaán, amit a természet önmagától nyújtott. Ekkortájt feltaláltuk a mezőgazdaságot. Most is megoldjuk valahogy. A tudósok és a hozzánk hasonló aggódó értelmiségiek azon vannak kiakadva, hogy mindig csak az utolsó pillanatban kezdünk ébredezni. Hát, ilyen ostoba állatfaj az ember. De azért megoldjuk ezt is...

Camelotr 2022.01.18. 07:55:54

@G. Nagy László:

Szerintem is túléljük, de ezt csak a teremtésbe és a Teremtőbe vetett kincstári optimizmusom mondatja velem. Ha ebben nem hinnék, minimum nyílvégűnek tartanám az esélyeinket. Egyébként szerintem épp az lesz a megoldás, amit megpedzettél: ahogy kialakult a mezőgazdaság, majd később az ipar, végül a tercier szektor, úgy most majd ki kell alakuljon a fenntartás, mint negyedik gazdasági szektor. Igen: gazdasági vállalkozások, amik élhetően tartják a bolygónkat. A világ energiáinak 10-25%-a idővel erre kell irányuljon.

leponex 2022.01.18. 08:18:04

@G. Nagy László: Számomra ölég mulatságos, amikor a profitcélú kereskedelmi filmekből bárki messzemenő következtetéseket képes levonni, különösen ami a jövőre vonatkozna.
Nagy kedvencem írta a makacs tényekről:
"Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. "

G. Nagy László 2022.01.18. 08:34:44

@leponex:

"Számomra ölég mulatságos, amikor a profitcélú kereskedelmi filmekből bárki messzemenő következtetéseket képes levonni, különösen ami a jövőre vonatkozna."

Bevallom őszintén: a legkevésbé sem értem, hogy egy profitcélú alkotás miért ne hordozhatna igazságot. (Az már csak hab a tortán, hogy az alig pár hetes film mindenki számára egy kattintással, ingyen elérhető. Mintha a profitcél itt másodlagos volna.)

G. Nagy László 2022.01.18. 08:38:04

@Camelotr:

"úgy most majd ki kell alakuljon a fenntartás, mint negyedik gazdasági szektor. Igen: gazdasági vállalkozások, amik élhetően tartják a bolygónkat."

Magam is így látom. A folyamat már bőven el is indult. Valójában az ipart és mezőgazdaságot is áthatja ma már ez a gondolkodásmód.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.01.18. 09:08:51

@Camelotr:

Matyit nem hívták meg rúdtáncolni a Római Macsbaszó temetésére, ez végleg kizökkentette.

arthurthedent 2022.01.18. 09:28:34

@Camelotr: "Az ember jelenléte átlépte azt a küszöböt, amikortól az ökoszisztéma passzív módon már nem önfenntartó."

Az ökoszisztéma soha nem volt "passzív módon önfenntartó". Rengeteg faj kipusztult, rengetegszer módosult az ökoszisztéma, mert nem volt képes fenntartani önmagát. Több nagy kihalás is volt, amelyekhez képest az emberiség hatása elenyésző és amik ellenére az ökoszisztéma stabilizálódott.

midnightcoder2 2022.01.18. 09:37:47

@arthurthedent: Na ja. Csak a fajok nagy része eltûnt. Mondjuk azt nem hiszem, hogy az emberiség kipusztulna, mi vagyunk kb. a legszívósabbak a bolygón, kivéve talán a medveállatkát.

midnightcoder2 2022.01.18. 09:42:59

@Camelotr: Nem. Igazából minimális költséggel helyre lehetne billenteni a klímát, csak ehhez meg kellene változtatni a szennyezésünket. A bolygó történetében már többször is volt kis jégkorszak, egy ilyet kellene most is létrehozni ahhoz, hogy helyrebillenjenek a dolgok. De ennek a legfõbb akadálya szerintem a mai balliberális-zöld trend ami a világpolitikát uralja. És ennek a felszámolásához tényleg egy nagy válság kell. Kérdés csak az, hogy ez történik-e meg elõbb, vagy a környezeti problémák kezdenek kezelhetetlen szintre kerülni.

Az igazi baj amúgy az, hogy jelenleg a környezeti problémák pont azt a zöld-ballib politikát erõsítik a fejlett világban, ami lehetetlenné teszi ezek megoldását (és részben felelõs is érte, mert Pl. a CO2 elég nagy része köszönhetõ a Greenpeace atomellenes hisztikékének).

Camelotr 2022.01.18. 09:44:41

@arthurthedent:

"Az ökoszisztéma soha nem volt "passzív módon önfenntartó""

Már hogyne lett volna. Az ökoszisztéma nem egy statikus, hanem egy dinamikus egyensúlyi rendszer volt a közelmúltig. Ma már nem az, mert (véleményem szerint) elvesztette azt a képességét, hogy önmagát korrigálja, fenntartsa. Az ökoszisztéma már csak mesterségesen tartható egyensúlyi állapotban. Önmagát nem tudja már korrigálni. A fajok természetes kihalása, cserélődése normális része a folyamatoknak. De most nem természetes, hanem mesterséges hatás vezet a kipusztulásokhoz. Ráadásul olyan tempóval, ami soha nem volt.

Camelotr 2022.01.18. 09:46:13

@midnightcoder2:

Az a bajság ezzel, hogy az emberiség fennmaradásához bizony - jelen tudásunk alapján - az ökoszisztéma elengedhetetlen. A légkör, a tápláléklánc, a vízkörforgás, az élhető klimatikus viszonyok mind-mind függésben vannak tőle.

leponex 2022.01.18. 09:49:39

@G. Nagy László: ó persze, igazságot minden és mindenki hordozhat magával, tényeket ha úgy tetszik.
Mint ahogy az egyik poszter is írta valahol:;-)
" Különösen érdekes, hogy Netflix produkcióról van szó, amely nem csupán Trumpnak, a republikánusoknak, a klímaváltozást tagadóknak tart görbe tükröt, de annak a posztmodern, progresszív világnak is, amelynek építésében a Netflix maga is tevékeny részt vállal."
No, hát ez a posztmodern világ jajveszékel a világ állapotárul.
És természetesen továbbra is tevékenykedik.
A Te kedvenc liberális kapitalizmusod pl. felvásárolja az amazonas fáit, pompás profitot csinálva belőle, majd e derék liberális kapitalizmus egy másik ágense telikürtöli a világot, hogy a gonosz kapzsi emberek kiirtják az amazonas őserdeit. A netflixed és társai meg csinál nak belőle leleplező és dokumentumfilmeket.
Ahogyan tucatszámra gyártják le a klímakatasztrófás meg bolygómentő kalandfilmjeiket, amiket milliók mélyen átélve kellemes otthoni környezetben végigizgulnak, és mélyenszántó filozofikus gondolatokat szülnek.
Aztán jöhet az újabb és újabb remekmű... Görbetükrök is termelik a profitot.
I tak dalse ....

Camelotr 2022.01.18. 09:52:39

@midnightcoder2:

" Igazából minimális költséggel helyre lehetne billenteni a klímát, csak ehhez meg kellene változtatni a szennyezésünket. "

Húha... csak én érzek itt önellentmondást? :-)

alöksz róz 2022.01.18. 10:01:11

@Camelotr: "csak én érzek itt önellentmondást?" - lehet hogy más is. pedig nincs.

Camelotr 2022.01.18. 10:08:17

@alöksz róz:

És egyikőnk minden bizonnyal közelebb áll az igazsághoz, mint a másik. Hogy ki, azt a jövő majd megmutatja.

Camelotr 2022.01.18. 10:14:24

@leponex:

+1

Épp ezért gondolom, hogy anélkül a Nagy Pofon nélkül (amiben sok-sok millió ember fog meghalni), nem fogunk változtatni semmin se. A jólét, a kényelem körbevesz bennünket, a baj meg valahol távol sejlik fel. Még annak a lehetőségét is csak arra használjuk fel, hogy borzongjunk egy keveset, ezzel is emelve a hangulatunkat. Az ökológiai katasztrófa a mai kultúrában voltaképpen pozitívumként van megélve: fogyasztási, élvezeti cikk.

Szvsz amikor belp az ajtón majd a pofonosztó, ezt a jellegét egy csapásra fogja elveszteni. Ha talpon maradunk a pofon után (erre a verzióra tényleg csak a személyes transzcendensbe hitem és ennek teleológiája miatt hajlok), majd változtatunk a kollektív hozzáállásunkon (illetve változtatnak a túlélők a kollektív hozzáállásukon.

És nagyon fognak minket utálni :-D

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.18. 10:15:22

- Ha szólnak a csillagászok,
Hol lesz bang, a mega-giga,
Akkor onnan arrébb mászok. -
- szól a magabiztos csiga.
:)

birkamenet 2022.01.18. 10:24:05

Remek film a kétharmadnyi agyhalott VALÓSÁGTAGADÓ fidernyákról!

De lesz ez még négyötöd is!

alöksz róz 2022.01.18. 10:32:04

@Camelotr: te messzebb állsz. azért látsz ellentmondást a midnightcoder szövegében, mert nála kevésbé vagy tájékozott.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.18. 10:37:23

@Camelotr: Továbbgondoltam... :)

Frady Endre:
Becsapódás

Űrtávcsőbe néznek palik,
S vadul bömböl sok-sok torok:
Űrben látszik nagy marha lik,
Ott törnek ránk meteorok!

Érintőleges a pálya?
Rajtunk e raj talán csúsz’ túl?
Alkesz űrvizsgáló mája
Vagy a Föld, mi előbb pusztul?

- Ha jelzik a csillagászok,
Hol hull tömb, egy mega-giga,
Akkor onnan arrébb mászok! –
- Szól a magabiztos csiga.

Bumm! Leég sok kakastaraj.
Vár állott, most lapos hód ott.
S eközben a csiga s a raj
Más módon, de becsapódott…

különvélemény 2022.01.18. 10:44:13

@baalint1:

Felesleges ezt ennyire túlgondolni, az egész annyira át van politizálva, hogy konkrétumot senki sem tud.
Az IPCC és a mainstream media is folyamatosan csúsztat, és a "klímatagadók" is.
Tudományos munkát csak a fősodornak megfelelően lehet végezni, különben ki vagy rúgva, ha egyáltalán tudsz rá támogatást szerezni.
Ilyen környezetben nem lehet érdemes vitát folytatni, mert senkinek sem lehet hinni.

alöksz róz 2022.01.18. 10:48:05

@csakeztengedte: "Nem tudod értékelni" - dehogynem tudom. a színvonalának megfelelően :D

"De azért IQ-val jönni a te esetedben vicces" - kimagasló az iq-m, szerintem legalább 30-cal magasabb mint a tied :-) és nem vicces, hanem szomorú. hogy félhülyék osztják az észt, hogy ők "megértették" a filmet. hát ne haragudj papám, de röhejes egy ilyen bugyuta film megértésének örvendezni...

"Igaz a filmhez kell még EQ is" - igen, kellene. akkor többen látnák a manipulatív hergelést.

alöksz róz 2022.01.18. 10:50:34

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Vasárnap délutáni családi film szinvonal." - ennyire tartja a saját célközönségét.

ez azért elég lehangoló lehet :-)

Emmett Brown 2022.01.18. 11:00:43

Ez biza mintha a hazai járványkezelésről is szólna.

G. Nagy László 2022.01.18. 11:07:31

@Frady Endre:

"Bumm! Leég sok kakastaraj.
Vár állott, most lapos hód ott.
S eközben a csiga s a raj
Más módon, de becsapódott…"

Nagyon beteg :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.18. 11:11:24

@G. Nagy László: Hááát... ők már nem betegek, hanem az öröklét túlpartjáról nézik, ahogy itt kommentelgetünk... ;-)))

G. Nagy László 2022.01.18. 11:12:33

@különvélemény:

"Ilyen környezetben nem lehet érdemes vitát folytatni, mert senkinek sem lehet hinni."

Hasonlóan látom magam is. De attól még ez piszok nagy gáz. Lehetne könnyed politikai vitákat folytatni az oktatásról, a kultúratámogatásról, avagy a családi adókedvezmény mértékéről, azonban az igazán vérre menő kérdésekben illő volna egyet gondolnunk. Mégpedig olyat, ami tudományosan megalapozott.

leponex 2022.01.18. 11:55:18

@Camelotr: :) A szegény bolygó pusztulásának vízionálói azért is álságosak, mert a bolygónak tök mindegy, épp milyen klímája van, a természet törvényei szerint fog alakulni továbbra is. Oszt olyan bioszféra lesz benne, ami szintúgy eszerint működik.

A klímakatasztrófától - a saját maga további ideiglenes túlélése szempontjából valóban jogosan - szorongó 'emberiség' példát is vehetne ebből magának: talán komolyabban kellene vennie a természet törvényszerűségeit.
De ahogyan anno a 'kommunizmus' is nekilátott 'átalakítani' a természetet, megfordítani a folyó folyásirányát és egyebek - meg is lett az eredménye.
Ahogy a liberális kapitalizmus a maga összehasonlíthatatlanul hatékonyabb technikai, technológiai fejlettségében (és az ehhez társuló mégnagyobb önteltségében) az élőlény - és benne az embergyártás- kiteljesítésével, a mesterséges intelligencia elképesztő tempójú fejlődésével már a mesterséges természettörvények generálásáig jutott. Immár tényleg valódi Teremtővé kezd válni.
(De hát ebben sincs semmi újdonság, maga a teremtéstörténet épp erről szól: "Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra". Hát most nekilát teremteni ő is ...)

(Nemrég olvastam egy remek kis írást a MI következményeinek, annak beláthatatlanságának reális veszélyeiről.)

A klímakatasztrófa kiteljesedése ellen már most is meg van a tudás, a technológia, a pénz.
Csak döntés kérdése lenne.
Kétséges, hogy a liberális kapitalizmus, mint az egyetlen lehetséges legfejlettebb gazdasági rendszer, és annak legfejlettebb társadalmi formációja a 'liberális demokrácia' önmagától képes lesz-e saját magát kontrollálni, megjavítani. Önmaga ellen fellépni.
A profitábilis klímamentő projektekre nyilván lesz anyagi forrás, oszt ha mégse jönne be, lesz máááásik...

arthurthedent 2022.01.18. 12:00:03

@Camelotr: "Már hogyne lett volna. Az ökoszisztéma nem egy statikus, hanem egy dinamikus egyensúlyi rendszer volt a közelmúltig."

Mi volt egyensúlyban mivel? Morthogy mikor az emberek megjelentek cirka tized annyi faj élt mint amikor pl. a dinoszauruszok éltek. Például a sarkokon az esőerdőkben. :-o Vagy akkoriban, amikor az egész bolygó befagyott mint egy hogolyó és majdnem minden élelőlény elpusztult?

Ez az ökológia egy harmonikus egyensúly ahol szép boldogan éldegélnek az állatok csak olyanok fejében létezik, akik nem tanultak őslénytant.

"Ma már nem az, mert (véleményem szerint) elvesztette azt a képességét, hogy önmagát korrigálja, fenntartsa."

A mai állapotoknál *sokkal* súlyosabb kihalások voltak. Minden kihalás sokkal súlyosabb volt, az ökoszisztéma mégis újra felépült.

"Az ökoszisztéma már csak mesterségesen tartható egyensúlyi állapotban."

Semmi racionális okunk nincs arra, hogy ezt gondoljuk.

"Önmagát nem tudja már korrigálni. A fajok természetes kihalása, cserélődése normális része a folyamatoknak. De most nem természetes, hanem mesterséges hatás vezet a kipusztulásokhoz."

Ebben nem lennék olyan biztos. Mikor az emberiség elkezdett hatni a környezetére már elég kevés faj volt, messze nincs akkora fajgazdagság mint normálisan. Ráadásul minden nagy kihalás sokkal több faj kihalásához vezetett mint az emberiség.

"Ráadásul olyan tempóval, ami soha nem volt."

Ez sem igaz. Nem tudjuk, hogy a nagy kihalások pontosan milyen sebességgel történtek, de valószínű, hogy legalább néhány van köztük, ami néhány év alatt bekövetkezett. A dínók állítólag néhány hónap alatt mentek a levesbe.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:00:09

@midnightcoder2: " ennek a felszámolásához tényleg egy nagy válság kell. Kérdés csak az, hogy ez történik-e meg elõbb, vagy a környezeti problémák kezdenek kezelhetetlen szintre kerülni"

Mert a megoldás egy nacionalista politika mentén szétszabdalt Világ?
Avagy egy Világkormány? Egyszemélyi autokratikus berendezkedés?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:04:19

@alöksz róz: ha megnézed a jelenlegi filmgyártást, sajna ez a tendencia. Mesefilmek felnőtteknek! Csak gondolkodni ne kelljen!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:09:51

@leponex: igen, ilyen a Világ. És nincs megoldás. Mondjuk pont Brazília az, ahol a liberális demokrácia annyira azért nem tombol...de érdeklődéssel várom, hogy kifejtsd, a nem libsi Kína mennyivel jobban figyel a környezetre, a Föld ökoszisztémájára, mint a libsi Norvégia?

arthurthedent 2022.01.18. 12:10:54

@Camelotr: "A légkör, a tápláléklánc, a vízkörforgás, az élhető klimatikus viszonyok mind-mind függésben vannak tőle."

1) A légkör valójában tengeri egysejtűek csinálják, ahhoz nem kell egyetlen állat sem és növények sem nagyon.

2) A vízkörforgás fizikai, nem biológiai jelenség, nem kellenek hozzá élőlények.

3) Az ember mesterséges táplálékláncot alakított ki. A nitrogén, amit az emberek megesznek nagyobbrészt vegyipari gyárakból kerül a növényekbe műtrágya formájában, a fajok, amiket megeszünk a természetben soha nem fordultak elő. A búza például már nem életképes, nem szórja el a magjait, hanem vár a kombájnra.

4) A föld bolygó nagyobb részén olyanok a klimatikus viszonyok, hogy ott az ember modern eszközök nélkül nem is képes életben maradni.

A bolygó és az ember viszonya nem úgy alakul, ahogyan azt az oviban tanítják, hogy a fák a föld tüdeje meg a csúnya ipar megmérgezi az élőlényeket és nem lesz mit ennünk. Kár, hogy a leghangosabb emberek az oviban be is fejezték az ilyen irányú tanulmányaikat.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:13:44

@Camelotr: a Teremtő teremtette a meteort is. Tehát ülj nyugodtan, a sorsodról ùgyse te döntesz. Imádkoznod is fölösleges, a Teremtőt nem befolyásolja.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:18:21

@arthurthedent: "reports in the 1970s speculated about continued cooling; these did not accurately reflect the scientific literature of the time, which was generally more concerned with warming from an enhanced greenhouse effect.[1]"

Azért el is olvashatnád, mielőtt belinkeled a címe alapján(-;

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:23:57

@G. Nagy László: ez a becsapódás mértékétől, irányától függ. Azért a Hold kialakulása olyan hatással volt a Földre, amit nem élt volna túl senki és semmi.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:29:54

@csakeztengedte: mire gondolsz, amikor EQ-ról beszélsz? A pozitív szereplők csak mellékszereplōk, az igazi túlélők a negatìv szereplők.

arthurthedent 2022.01.18. 12:41:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: "Azért el is olvashatnád, mielőtt belinkeled a címe alapján(-;"

Arról volt szó, hogy hiszti volt és az eljövendő jégkorszakkal riogattak. Nem mondtam, hogy ez volt a tudományos konszenzus.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2022.01.18. 12:44:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Igyexem! :)
Amúgy úgy tűnök, mint aki abba akarja hagyni?
Nézz be a blogomra és érezd az aktivitásomat!:
fradyendre.blogspot.com/ :)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 12:44:19

@arthurthedent: akkor belinkelsz egy cikket a gyíkemberekről is, akik meteoron jönnek?

midnightcoder2 2022.01.18. 12:55:38

@Camelotr: "Az a bajság ezzel, hogy az emberiség fennmaradásához bizony - jelen tudásunk alapján - az ökoszisztéma elengedhetetlen."

Valójában ez a minden mindennel összefügg dolog csak egy nagyon nagy ívû, nagyon jól hangzó, de igazából soha nem bizonyított, és nem is bizonyítható dolog. Valójában az, ha Brazíliában kihal a pöttyösseggû lajhár az erdõirtás miatt igen szomorú dolog, de érdemben itt Európában a te túlélésedet vajmi kevéssé befolyásolja pro vagy kontra. Persze, egy olyan változás amitõl mondjuk a bolygó átlaghõmérséklete 80 fokra emelkedik már érezhetõbb változásokat okozna, de szerencsére ilyet az emberiség jelenleg nem tud produkálni.

arthurthedent 2022.01.18. 13:01:13

@Igazamvanvagyigazamvan?: "akkor belinkelsz egy cikket a gyíkemberekről is, akik meteoron jönnek?"

A sajtó soha nem vette komolyan a gyíkembereket, az új jégkorszakot viszont annó elég sokan komolyan vették és a sajtóban is elég sokat szerepelt.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 13:02:12

@midnightcoder2: nem feltétlen. Ha az óceánok szintje megemelkedik, és a szárazföldek egy része víz alá kerül, megindul egy népvándorlás, és a rengeteg holland mind nálad akar majd lakni. Ez pedig jelentősen megváltoztatná körülményeidet.

midnightcoder2 2022.01.18. 13:04:24

@Camelotr: "Húha... csak én érzek itt önellentmondást? :-) "

Ez nem annyira ellentmondás. Egy kis jégkorszakhoz csak némi szennyezõanyagot kellene juttatni a légkörbe. Amit ma is megteszünk, csak most olyat ami csak a hõmérséklet emelkedéséért felel. Emlékszel a 80-as évekre? Anno olyan fagyok voltak, hogy anno még kabarészám is született belõle:
www.youtube.com/watch?v=zP9g1C8uBLA

Akkortájt a zöldek problémája nem a klíma volt, hanem a savas esõk, a csapból is a savas esõ folyt. El is érték, hogy az üzemanyagból kikerüljön a kén. Ami a savas esõk problémáját meg is oldotta. Csak a kén-dioxid a magaslégkörben visszaverte a napsugárzás egy részét.
A mostani felmelegedés egyik tényezõje szerintem pont ez. És most a zöldek ugyanezt elérték a hajók üzemanyagával kapcsolatban is, szerintem emiatt további melegedés várható.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 13:04:34

@arthurthedent: egyébként a globális felmelegedés egyik lehetséges következményeként szóba került a lehülés. Lásd nagyobb vízfelület párolog, a Golf áramlat leáll, stb. Ez persze nem jelent jégkorszakot, pusztán szarabb életkörülményeket.

arthurthedent 2022.01.18. 13:05:22

Mint ahogyan Al Gore marhaságait is komolyan vették. Csak szólok, hogy ha igaza lett volna már térdig gázolnának a delfinekbe a Wall Streeten. Még a South Park is megemlékezett róla mennyire bebukta Al Gore a globális felmelegedést.

Valójában több mint negyven éve, két generáció óta megy a klímahiszti és még mindig semmi komoly változás. Csak azért marad fenn a riogatás, mert tíz-tizenöt évente elfelejtik az emberek, hogy mi volt, elfelejtik, hogy Al Gorenak darus kocsiról kellett elérnie a grafikon tetejét meg hiszti volt, hogy befagynak az óceánok jövő télen.

midnightcoder2 2022.01.18. 13:05:29

@Igazamvanvagyigazamvan?: Abban az esetben igen, ha a hollandokat beengedjük ide. Amúgy szerintem pont a hollandok még jót is tennének a fogyó népességû országnak.

Camelotr 2022.01.18. 13:09:51

@arthurthedent: @midnightcoder2: @alöksz róz:

Isten őrizz, hogy bárki meg akarnék győzni a klíma katasztrófa súlyosságáról. Ez a kérdés messze komplexebb mint amit tőmondatokban elő lehet adni és minden ami ennél komplikáltabb esélytelen vita alapként. Ráadásul tényleg azt gondolom, hogy amit ti is képviseltek, ez a "ne nézz fel" lesz a közvélekedés egészen a becsapódásig. Jön a pofon, a túlélők meg majd rekonsziderálnak.

Egy rahedli észérvem lenne, de elengedem ezt a dolgot. Kár rá az energiáért. Teszem a dolgom és nyugodtan gondoljatok amit akartok.

Aztán egyszer kiderül kinek volt igaza. Remélem nektek, de tartok tőle, hogy nekem...

Camelotr 2022.01.18. 13:11:15

@Igazamvanvagyigazamvan?:

Annyira megvan amikor tanácsot kértem tőled teológiai kérdésekben, úgyhogy köszönöm hogy segítettél helyesen gondolkodni. Kösziköszi. :-)

midnightcoder2 2022.01.18. 13:12:43

@Camelotr: Igazából szerintem ha lesz pofon, akkor az jól visszaveti az emberi civilizációt, kb. a vadászó-gyûjtögetõ szintig. Aztán pár ezer év múlva újra megpróbáljuk. Vagy nem, és újabb majomfajjal gazdagodik az ökoszisztéma.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 13:15:22

@midnightcoder2: akkor háború lesz. Ami szintén visszaveti az életminőséget.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 13:17:12

@midnightcoder2: az nem úgy van, hogy a kén-dioxid az UV sugárzás hatására a sztratoszférában kén-trioxiddá alakul, ami az ózonkoncentrációt csökkenti?

alöksz róz 2022.01.18. 13:33:34

@midnightcoder2: "Amúgy szerintem pont a hollandok még jót is tennének a fogyó népességû országnak." - de csak a fehér hollandok

alöksz róz 2022.01.18. 13:38:36

@Camelotr: és azt meg tudja magyarázni, miért vesz minket egy ilyen kalap alá, mindi professzor?

leponex 2022.01.18. 13:58:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: Ha nem tévedek nagyot, az amazonasi fakitermelést eladják, és nem ott és nem oda készítik belőlük a remek profittermő termékeket.
Kettőt találhatsz, milyen piacra.
Kína meg ugye egy ideig a maga kommunizmusában a fejlett liberális kapitalizmusból odatelepült termékek gyártásával, a hozzá szükséges energia előállításával mértéktelenül szennyező tevékenységével a liberális kapitalizmus szabadpiacát töltötte fel, ma meg a legnagyobb termelője (és nem kicsit a saját környezetét szennyezve ezzel a végfelhasználók helyett ) azoknak a napelemeknek, amikkel most a klímakatasztrófát állítanák meg a liberális kapitalizmus világában.
De a szintén LK német barátaink úgy zöldítenek, hogy bezárják füstokádó atomerőműveiket és inkább a zéró kibocsátású ligntet tolták meg egy kicsit. A hiányzó áramot meg az ukrán atomerőművekből viszik, ha kell.
Valahogy így megyen ez bolygómentőinknél...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 14:59:31

@leponex: értem. Tehát Kína felmentve, mert a nyugatnak termel, a nyugaton tiltott technológiával. A zõldek pedig abban hibásak, hogy Brazília irtja az őserdőket, mert van, aki megvegye...

Gondolom, akkor a rabszolgakereskedelem sem a kereskedők hibája.
Az embercsempészek is ártatlanok, hisz ők nem akarnak bejutni Európába. A kábszer díler is tiszta, ha csak elad, pusztán a felmerülő igényt elégíti ki.

Ezzel szemben, az illiberális demokráciák sosem ülnek fel ilyen dolgoknak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 15:05:44

@leponex: apropó, Kína miért termel a nyugatnak a saját ökoszisztémája kárára? Gyárthatnának fapálcikát, termeszthetnének rizst, hatalmas ország! Ja, és kurvára tévedésben élsz. Kìna saját erőbből használ környezetszennyező technológiát, nem a libsik nyomására!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 15:08:10

@midnightcoder2: pont a hollandok elvennék a magyar ember munkáját.
Ha a szír migráns esetében ez felmerült, akkor a hollandoknál fokozottan. Képzettebbek, beszélnek angolul, németül...

leponex 2022.01.18. 16:25:33

@Igazamvanvagyigazamvan?: ? eszemben sincs felmenteni Kínát, nem is értelek.
A zöldfarizeusokra utaltam. A jólétükben bolygóért aggódni tudó liberális demokratákról.
Akik az európai savaseső problémát úgy oldották meg, hogy Kínába telepítették a savasesőtermelést, gondolván az jó messzire van.

Brazíliától azt követelték, hogy hagyja abba a fakitermelést - mert ez a ződliberális demokrata országoknak hátrányos, de nem ajánlották fel még azt a költséget sem, amivel a fakitermelés okozta klímarombolás hatását csökkentenék.

"Az embercsempészek is ártatlanok, hisz ők nem akarnak bejutni Európába." - amit ugye megint csak a legharagosabb ződliberálisok szajkóznak és követelnek, hogy NE akadályozzák meg mindenféle gonosz kerítések az ő áldozatos és kockázatos munkájukat, amivel a libdemokraták munkaerőigényét tudnák kielégíteni.
Pedig ha annyira hiányoznak a munkaerőpiacról, hát akkor miért nem mennek el értük helybe, kikerülve az igen drága és kockázatos embercsempész szakmunkások szolgáltatását?

És nem épp a ződlibek tolják a drogliberalizáció áldásosságát, hogy a szegény kábszercsempészek végre legálisan és kisebb kockázattal végezhessék a munkájukat?

Nem éppen azért nem bírják a ződlibek a illibeket, mert mindezeket a fáradozásaikat megnehezítik, hogy füstokádó kémények meg széndioxid helyett vizet párologtató atomból csalják ki a villanyt, hogy kerítéssel akadályozzák a szegín kis embercsempészeket, hogy még azt a kis kannabiszot is sajnálják a fiataloktól?
Ki érti ezt?

Hogy Kína a maga számára is így termel? Miért, mit csináljon? Liberális piacgazdaságra termelnek, verseny van, lemarad aki kimarad.
Oszt nem vót az olyan nagyon régen, hogy házi vaskohócskákban öntötték a vasat, most meg tőlük veszik a napelemet a ződlibdemek...
Most meg ott szaladgál magától a napelemes nyuszijuk a Holdon ...

Kína biza a 'nyugat' levetett környezetszennyező techonológiáját használta fel arra, hogy azt a technológiai lemaradását behozza. Igen, bér(rabszolga) munkával, de ennek eredményéből gyarapodott annyit, hogy ma már biza a legnagyobb ellenfelévé vált a mindenható ződlibdem -nek.

A mégharagosabb ződlibfarizeusok gonosz, háborúra készülő putyindiktátoroznak, meg hogy jól meg kell büntetni őket, szankciókat ellenük, ezeret, majd megtudják hol lakik a LibDem!
Majd felháborodotan követelik, hogy a putyindiktátor azonnal adjon több gázt, mert fáznak Berlinben. Valamiért a putyinista gázmolekula már demokratikus, az ellen nem kell szankció.

Még a németbe elért gázvezeték is csak azért antidemokratikus (egy ideig), mert hátha helyette a jóval drágább, hajón szállított (vélem, nem napelemesen) amerikai jófajta liberálisdemokrata gázmolekulákat rá lehet kényszeríteni a szabad németekre ;-)

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:29:31

@leponex: bocs, te egy hazug Világban élsz. A nyugatot nem a libsik irányítják.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:33:30

@leponex: nem a zöldek és nem a libsik telepítették az ipart Kínába. Nem ők irtják a fát Brazíliában.
És légy oly kedves, ne az én cáfolataimmal, állításaimmal vitázz, hanem a sajátodat védd meg! A példák csak példák. Nem értem, miért importálna a libsi munkaerőt Európába, ha eddig az volt a taktika-igaz, nem a libsiké-, hogy kitelepítik az ipart? Önmagaddal kerülsz ellentmondásba.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:34:37

@leponex: az, hogy az USA, a NATO vagy Németország liberális demokrácia lenne, igen buta világképre utal...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:36:37

@leponex: " Kína a maga számára is így termel? Miért, mit csináljon? Liberális piacgazdaságra termelnek, verseny van, lemarad aki kimarad"

Ezzel nem cáfoltad, hogy a nyugat kevésbé figyelne a globális környezetszennyezésre, mint Kína.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:38:25

@leponex: "nem épp a ződlibek tolják a drogliberalizáció áldásosságát, hogy a szegény kábszercsempészek végre legálisan és kisebb kockázattal végezhessék a munkájukat"

Nem. Az alkoholtilalom sokkal több bajt okozott az USA-ban, mint a liberális magán szeszfőzés Magyarországon.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:39:38

@leponex: de azt is igazolnod kellene, hogy Hollandia lemaradt a liberalizált drogfogyasztása miatt ...

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:42:04

@leponex: a példák pedig arra voltak, hogy megértsd: nem lehet felmenteni a termelőt, vagy a kereskedőt, mert van fogyasztói igény.
Ergo, Kínát senki nem kényszeríti, hogy úgy termeljen, hogy azzal tönkre tegye környezetét .

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 16:43:32

@leponex: "gonosz kerítések az ő áldozatos és kockázatos munkájukat, amivel a libdemokraták munkaerőigényét tudnák kielégíteni.
Pedig ha annyira hiányoznak a munkaerőpiacról, hát akkor miért nem mennek el értük helybe, kikerülve az igen drága és kockázatos embercsempész szakmunkások szolgáltatását"

Mert nem ez az indok.

leponex 2022.01.18. 19:12:57

@Igazamvanvagyigazamvan?: hazug világ amiben élünk, egyetértünk.És valóban mondhatjuk, hogy ez az a liberális demokrácia, ami jelenleg mégis csak dominálja a nyugati világot, biza hazudja hogy liberális lenne. És hazudtolja azt is, ami a demokrácia fogalmának megfelelne, messze nem demokrácia.

" az, hogy az USA, a NATO vagy Németország liberális demokrácia lenne, igen buta világképre utal... " -írod, és egyetértek, még ha nem is világlik ki ebből, hogy maga a liberális demokrácia lenne a buta világkép, vagy ami -szerinted- helyettük uralkodik bennük?

De ha nem liberális demokráciák, akkor mik szerinted? Jelenleg ez az elfogadott terminus, popppulistafasiszta vagy, ha csak kétségeid lennének efelől.

Sok mindent írtál nem fogom győzni ...
Főként ha megint azzal jösz, hogy nem is ők vágják ki a fákat az amazonas mentén.
Nem is azt állítottam ...
Tiltakozni a prostitúció ellen, de igénybe venni a szolgáltatást?

Persze hogy nem a mostani ződliberálisok telepítették ki a súlyosan szennyező ipart Kínába, meg máshova, attól még a rendszer ugyan az - legfeljebb rosszabb, hazugabb, farizeusabb.

Az oroszok elleni szankciók sokasága, vele párhuzamosan az orosz gáz utáni rimánkodás akkor mi??
Miért ne veled vitatkoznék, arra reagálok.

Összekeverni az alkoholfogyasztást a kábítószerfogyasztással régóta ismert sztereotípiája a drogliberalizáció híveitől, de attól az még teljesen fals érvelés.

" nem lehet felmenteni a termelőt, vagy a kereskedőt, mert van fogyasztói igény.
Ergo, Kínát senki nem kényszeríti, hogy úgy termeljen, hogy azzal tönkre tegye környezetét . "

Mégegyszer: nem tettem.
AZT a ződliberdemokratikus farizeusságot kritizáltam ... nem ismételném magamat.
A fogyasztói igényt pedig már a Szabad Piac nem kiszolgálja, hanem generálja. Amit aztán előzékenyen ki is szolgál. Aztán jöhet a következő, addig senki által nem ismert igényt.
Moncsicsi, tamagocsi, és a többi...

" Kínát senki nem kényszeríti, hogy úgy termeljen, hogy azzal tönkre tegye környezetét . "
Nem, valóban. Csak azt tette, amit előtte mások, és amit épp tőlük importált.
A keretek adottak, verseny van...

Amúgy nehéz kérdés, hogy egy példát hozzá a magyar mezőgazdaságból:
Derék zöldliberálisaink hajkurásszák, hogy sokkal kevesebb műtrágyát használjanak a takarmánynövények termesztésénél is. Szép, vonzó gondolat. Minek hajkurászni azt a termésátlagot??
Hogy azzal 20-30 %-kal csökken a terméshozam, így fajlagosan drágábban termel, és a szent Liberálisan Demokratikus Piacot abszolút nem érdekli, és behozhatatlan hátrányban lesz másokkal szemben? Az őket már nem érdekli.

És végül:
" "gonosz kerítések az ő áldozatos és kockázatos munkájukat, amivel a libdemokraták munkaerőigényét tudnák kielégíteni.
Pedig ha annyira hiányoznak a munkaerőpiacról, hát akkor miért nem mennek el értük helybe, kikerülve az igen drága és kockázatos embercsempész szakmunkások szolgáltatását"

Mert nem ez az indok. "

Hajlandó lennék én is ezt gondolni, de ez csak azt a sarkos véleményem alaposságát bizonyítja, amit a mai haragosződlibdemről állítottam: hazugok, farizeusok, nem kicsit, nagyon.
Mert egyik sem áll ki, hogy ez hazugság.
üdv!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 22:15:39

@leponex: butaság. A kizsákmányolás sokkal régebbi, mint a zöld liber.
A munkaerő importja, a termelés exportja is. Fekete rabszolgák, cukornád ültetvények, tea, pamut, stb. Tehát alapjában hibás az érvelésed. A nyugati zöldek többet tesznek , mint Kína. Amùgy Kína egyre drágább. Tehát az, hogy olcsón állít elő alapanyagot, a biztonság és a környezetvédelem teljes figyelmen kívül hagyásával, nem a nyugat döntése, hanem Kínáé.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 22:16:34

@leponex: miért importálna a nyugat szír munkaerőt, ha a termelést kihelyezi???

leponex 2022.01.18. 23:44:13

@Igazamvanvagyigazamvan?:
www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/bevandorlas-nemetorszag-munkaerohiany-gazdasag-nyugdijrendszer-iw-friedrich-ebert-stieftung.744299.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

"Még több bevándorlót akarnak Németországban, akkora a baj a gazdaságban

Németországban a koronavírus-járvány annyira átrajzolta a munkaerőpiacot, hogy több szakmai érdekképviseleti szerv is azt javasolja: menedékkérőket és más EU-s országok munkavállalóit csábítsák az országba. Évente összesen annyi emberre van szüksége, hogy egy új várost lehetne benépesíteni: közel félmillió bevándorlóra. Egész szektorok leállását és a nyugdíjrendszer összeomlását prognosztizálják."

Én azért mégis csak occam beretvájával szimpatizálnék, ami a lehetséges okok keresését illeti.
A haragosződlibdem tényleg elhiszi, hogy az illegális migráció valódi, működő megoldás erre a problémára ...
A haragosződlibdemet abszolúte nem érdekli, lesz-e német ország úgy 50 év múlva...
Az meg a legkevésbé, hogy mi lesz azokkal a régiókkal, ahonnét az ottani szegény országok adójából kiképzett alkalmas munkaerőt elviszi, így még inkább növelve az ottani szegénységet, a kilátástalanságot.

A haragosződlibdem és az ő liberális demokráciája egészen visszataszító ábrázatát fedi fel a kiprovokált illegális migráció kapcsán...

Asszem nálunk is ez a fő kérdés leszen hamarost ...

*****
Hun emlegettem én a kizsákmányolást?
Hun, hogy szíriába vitte vón a termelést a haragosződlibdem elődje?
Oda demokráciát exportált, jó sok bombával, hazugsággal, halállal, nyomorúsággal...

kezdelek trollnak vélni ...
üdv!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 23:47:59

@leponex: én meg téged szellemi toprongynak. Ha nem érted, hogy mi a példa, akkor sajnos nem jártad ki az általánost se.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 23:49:52

@leponex: ha nem tudod, mi a kûlönbség a zöldlib és a szakmai szervezetek között, akkor sajnos kisegítő iskolából is kibuktál.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 23:52:03

@leponex:  emlegettem én a kizsákmányolást?
Hun, hogy szíriába vitte vón a termelést a haragosződlibdem elődje?"

Nem, idióta, azt én emlegettem, mint ellenpéldát a baromságaidra. Azt tudtad, hogy Szíriának az amerikai egyeteme a 60. volt az egyetemi ranglistán, ahol az első kétszázban nem volt magyar?

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.18. 23:53:18

@leponex: nyilván Szaúd-Arábia is ződlib, hisz tele van pakival.

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.19. 00:01:58

@leponex: idióta, akkor most mi is a bajod? Kitelepítik az ipart, vagy behozzák a munkaerőt?
A rabszolgatartás pont a munkaerő becsábítás elődje.
Az ültetvények, a külföldi gyártás pedig a vállalatok kitelepülésének elődje. Mindkettő arra példa, hogy ezek a dolgok nem a ződlibsikhez kötődnek, hanem sokkal korábbiak. Mondjuķa gyarmatok még a libsik előtt virágoztak. A Gibson a gitárokat Mexikóban kezdte gyártatni, jóval a zõldek előtt.
Ford autógumi gyárat akart létrehozni, ha jól emlékszem, pont Brazíliában.
A GE amerikai vállalat Magyarországon telepített gyárat, még Horthy alatt. Tudom, a zöldek!

Igazamvanvagyigazamvan? 2022.01.19. 00:03:14

@leponex: "
Asszem nálunk is ez a fő kérdés leszen hamarost"
Nem, hisz honnan hoznál munkaerőt?

Reactor 2022.12.30. 17:24:39

Mint tudományos értékű munka, a film természetesen nem mérvadó, de újítást tényleg bevezetett azzal, hogy humoros, vicces görbetükör-módszerrel tárja elénk az emberi reakciót, és tényleg tettenérhető benne az átlag hozzáállás a globális felmelegedéshez. Ez már egy másik filmben is megfogalmazódott: "Egyesek akkor se hiszik el, hogy tűzvész van, ha már a hajuk lángol. A tagadás komoly erő."
Már hosszú évtizedek óta egyre csak gyűlik a bizonyíték arra vonatkozóan, hogy melegszik a Föld. Ez konkrét tény. És hát tényeket picit nehéz cáfolni. Azon lehet maximum vitázni, hogy antropogén természetű-e a dolog, de ezen meg pont fölösleges.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2022.12.30. 21:50:07

kedvenc részem, amire első nézéskor nem is emlékeztem, mikor megy haza a csaj a szüleihez, és azok nem akarják beengedni, mert nem akarnak vitázni a "politikáról", ugyanis támogatják a szülei a meteorit "által létrejött új munkahelyeket"

nagyon szép példája a spin diktatúrára. spin doctor fogásra. ha nem lenne "diktatórikus", tisztázni lehetne az egész népesség által a hazugságokat.

aGymosott Nagy Lászlónak is tetszett, érdekes, hogy nem ismerte fel magát benne, mint olyan, aki mindent elhisz egy Pártnak.

nemrég megnéztem újra a Ne nézz felt. kezdem már kapisgálni amúgy, hogy nem jobb és baloldal van, amiben a jobb oldal olyan ostoba többségében, hogy rá se jön, hogy ő valójában baloldali, gazdasági értelemben, mert nem ismeri a politikai ideológiákat és a világot se maga körül

de szóval lassan már nem jobb-bal van, hanem értelmes emberek és ostobák.
Magyarországon mindenképp. de trump alatt lehet az usában is.

ezek még arra se képesek artikulált választ adni miért nem lett elszámoltatva a korrupt "baloldal". ilyenekkel kéne megbeszélni miért zavarták el spédert? azt mondanák hogy összejátszott sorossal vagy a dollárbaloldallal. azt meg is van oldva az ügy az egyszerű világképükben

G. Nagy László 2022.12.31. 16:26:34

@tesz-vesz:

"kedvenc részem, amire első nézéskor nem is emlékeztem, mikor megy haza a csaj a szüleihez, és azok nem akarják beengedni, mert nem akarnak vitázni a "politikáról", ugyanis támogatják a szülei a meteorit által létrejött új munkahelyeket"

Talán az első értelmes észrevételed. Számomra a film egyik kulcsjelenete. Tudod, több mint öt éve írom ezt a blogot, s a közel félezer bejegyzésem másról sem szól, mint hogy igyekezzünk elkerülni az effajta strucc-magatartást. Furán kifacsart gondolkodásvilág ugyanakkor a tiéd, ha ezt az attitűdöt nálam keresed. Nézz körül a tieid tájékán: csupa vallásos zombi: "Orbán rossz, Márki-Zay jó. Trump rossz, Biden jó. Putyin az ördög, Zelenszkij az angyal..." Pont ugyanúgy gondolkodtok, mint a csaj szülei. Vicces, ha ezt rám akarod kivetíteni...

Na BÚÉK, mentem mulatni. Ez volt az idei utolsó kommentem :)

baalint1 2023.01.04. 17:20:12

@G. Nagy László:
Ez pont nem az ellenzékiekre igaz, nagyon ritka az olyan ellenzéki, akiknél minden ellenzéki politikus jó lenne, sőt a legtöbben egyikben sem bízunk igazán, inkább a kisebb rossz elv jellemző, míg ti narancskommunisták a legmocskosabb dolgaikat is megmagyarázzátok a kedvenceiteknek.

alöksz róz 2023.01.06. 01:44:25

@baalint1: "Ez pont nem az ellenzékiekre igaz" - de bizony.
az átlag ellenzéki értelmetlenségi e tekintetben kb azon a színvonalon van, mint egy félművelt fidesz-fanatikus.
csak elhitette vele az amúgy zseniális (ezt el kell ismerni) ballib propaganda, hogy ő az okos, a másik meg a hülye. tényleg nagyon jól kitalálták. honnan lehet tudni, ki az okos? hát aki a ballibekre szavaz, az az okos. a kiknek füleik vagynak, hallják, a kiknek szemeik vagynak, lássák.

Reactor 2023.07.28. 21:03:48

Ez mitől is téveszme? A tények tények maradnak. Függetlenül attól, hányan próbálják tagadni, falszifikálni, vagy ide-oda tekergetni őket. Akármennyire is polarizálódik, szektásodik valaki.

Persze, meg lehet próbálni szembeszállni a valósággal, nincs megtiltva - a tarisznyarák esete a nyergesvontatóval ugye. Nem kell megérteniük egymást, de a nyergesvontató az erősebb...
süti beállítások módosítása