Tehetséges magyarok_interjú Tóth Krisztinával
2020. október 27. írta: Tehetséges magyarok

Tehetséges magyarok_interjú Tóth Krisztinával

Európa bajnok, világbajnoki bronzérmes asztaliteniszező. Neve kitörölhetetlenül ott van a magyar asztalitenisz Bibliájában. Krisztit a járvány miatt ugyan csak online tudtuk elérni, de hatalmas megtiszteltetés, hogy virtuálisan beszélgetett velünk. A Tehetséges magyarok interjúra Tóth Krisztinával.

toth_krisztina.jpg

TM: Miskolcon születtél, ezt lehet tudni a gyermekkorodról és több interjúban is említed az ott töltött gyermekéveket. Mi és mikor indított el az asztalitenisz világába, az edzések irányába?

T.K.: Anyukám Gödöllőn keresett sportolási lehetőséget, amikor 8 éves voltam, és rátalált a pingpongra, be is íratott, az elején nagyon sokszor el is kísért edzésre, sőt sokat játszottunk is együtt.  Később apu vette át ezt a szerepet, illetve nagybátyámtól sokat tanultam, aki NB 1-es játékos volt Miskolcon. 

TM: Mikor költöztetek át Gödöllőre és ez mennyiben változtatta meg az életedet? Lezárult a miskolci életszakasz. Budapest vonzáskörzetében több lehetőséged adódott folytatni az asztaliteniszt, fejleszteni magad? 

T.K.:1976-ban költöztünk Miskolcról Gödöllőre, amikor 2 éves voltam, de a nyarak nagy részét Miskolcon, a nagymamámnál töltöttük. Amikor Gödöllőn elkezdtem pingpongozni, akkor nyáron megkérdeztük az akkori miskolci edzőt, Tarján Andrást (ő később női válogatott edző lett), hogy lejárhatnék-e hozzájuk nyáron edzésre, így ott nagyon sokat tanultam, és sok jó játékossal tudtam edzeni.

TM: Milyen érzés tölt el, ha annyit mondok, hogy Marczibányi tér? Hány év is volt, amíg a 2. kerületi macskaköveket koptattad? 

T.K.: 1985-ben váltottam, és átigazoltam a Statisztikához. 2000-ig ott is játszottam, és szinte a Marczibányi téren éltem az életemet, nagyon szép évek voltak.
1992-ben a II.Rákóczi Ferenc Gimnázium sportosztályában érettségiztem, ami azt jelentette, hogy délelőtt is tudtam edzeni, az érettségi után viszont szinte egész nap a teremben voltam, nagyon sokan voltunk ott, nagyon jó volt a társaság, és sokat tanultam ezekből az évekből.

TM: A Bátorfi-Tóth páros legendás, akár csak az Éllő Viven-Tóth Krisztina duo. Mikor találkoztál Csillával és Viviennel? Hogyan indult el velük a közös munkátok?

T.K.:Bátorfi Csillával később találkoztam, mert nem egy klubban játszottunk, de 1991 után együtt voltunk a válogatottban. Éllő Viviennel akkor ismerkedtem meg, amikor 1985-ben a Statisztikához igazoltam, és nagyon sokáig együtt játszottunk párost is, többek között nyertünk serdülő EB-t is együtt.

batorfi_toth.jpg

TM: Csupaszív embernek ismerhettünk meg, érzelmekkel telve léptél mindig az asztalhoz, többször láttunk könnyezni sikerek és esetleges kudarcok alkalmával is. Most, edzőként hogyan látod, érdemes kiengedni bármilyen formában az izgalmat, a lelkesedést, a fáradt gőzt a játék közben is akár? Segíti ez a meccs folyamatát, vagy már inkább azt vallod, hogy minden érzelmet kizárva, kizárólagosan a labdára koncentrálva és kiürült fejjel érdemes ott állni?

T.K.: Ez nagyon összetett dolog, mert mindenki másként vezeti le a feszültséget, van aki hangosabb, van aki csendesebb. Én azt próbálom nekik megmutatni, hogy hogyan tudjanak a feladatra fókuszálni, és nem baj, ha nem mindig sikerül. A lényeg, hogy szeresse amit csinál, ne teher legyen a versenyzés, ha kikap, abból lehet és kell is tanulni, és inkább legyen szenvedélyes, mint hogy ne érdekelje semennyire, az nagyon frusztráló, egy ilyen játékost motiválni.

TM: Ha 5 nevet kellene felsorolnod, akik nélkül nem sikerült volna (természetesen magadon kívül, ami a legfontosabb), akkor kik lennének azok és miért?

T.K.: Szüleim, Orgoványi Imre (első edzőm), Iváskó Gabriella - ő lett az edzőm, amikor a Statisztikához kerültem, és az összes többi edzőm, akik mindig hozzátettek vagy a játékomhoz, vagy sokat tanultam tőlük emberként, vagy mindkettő. 

TM: Jelenleg Münchenben élsz és tanítasz, edzősködsz. Mikor költöztél ki és mi volt az a pozíció, ami miatt kiutaztál és úgy érezted, hogy a tudásod legjavát ott átadhatod majd, kamatoztatni tudod kapcsolataidat és eddigi sikereidet?

T.K.: 2000-ben szerződtem ki profi játékosnak Németországba, és 13 évet játszottam az első Bundesligában, különböző csapatoknál. Ebben a tizenhárom évben számtalan dolgot tanultam meg, tapasztaltam, fejlődtem megannyi területen.

2013-ban jelentkeztem a Bajor Asztalitenisz Szövetségnél a sportigazgatói állásra, a bajor utánpótlás területén. Annak ellenére, hogy az asztalitenisz területén otthon éreztem magam, meg kellett tanulnom, hogy hogyan működik az irodai munka, a szervezés, projektek írása, meetingeken való részvétel, továbbképzések stb.
A pályafutásom miatt nagy tisztelet övezett a kezdetektől kezdve, a gyerekekkel és a kollégákkal is jól folyik a munka, tudják, hogy szakmailag megbízhatnak bennem, és látják rajtam az elkötelezettséget és a munkabírást. A kommunikáció egy kiemelkedő pont a sikeres együttműködésben, az elmúlt 7-8 évben ezen a területen jó néhány fontos lépést tettünk előre.

krisztina-toth1.jpg

TM: A COVID okozta tavaszi bezárások miatt világszerte beszorultak az emberek a lakásokba. Nagy sikere volt a programodnak, amit online közvetítettél, ezzel átmozgatva a gyermekeket, kis színfoltot csempészve a sztorikkal a felnőttek napjaiba. Hogyan nézett ki pontosan ez a kis projekt?

T.K.: Az online előadásaim abból az ötletből születtek, hogy már régebb óta szerettem volna egy platformot létrehozni, ahol a hazai edzőtársakkal, volt játékosokkal, érdeklődőkkel cserélnénk ki a gondolatainkat az asztaliteniszről, illetve, hogy valamilyen formában segítsem azokat, akik ezek a területen tanulni szeretnének. Annyi tapasztalatom gyűlt össze az elmúlt évek alatt, hogy arra gondoltam, hogyha mindannyian otthon ülünk, akkor lehetne egy heti rendszerességgel jelentkező előadássorozatot tartani. A témák nagyon változatosak voltak, bemelegítés, kezdők edzése, idény eleji felkészülés stb.
Az első részt pl. 170-180-an nézték élőben, tényleg nagy siker volt. Aminek nagyon örültem, hogy sok pingpongos gyermek is nézte, és próbáltak az előadásból ötleteket meríteni.

Tervezem, hogy a részeket, a videókat, képeket egy önálló honlapon tesszük közé, és várhatók új részek is. Addig is a Youtube-on lehet megnézni az eddigi részeket: Krisztina Tóth

 toth_kriszti_youtube.jpg

Kriszti pályafutása:

1987–88: serdülő versenyzőként felnőtt bajnoki aranyat nyert csapatban.
1988: Serdülő Európa-bajnok lett párosban és csapatban, egyesben bronzérmet szerzett, majd októberben az európai serdülő ranglistán a negyedik volt.
1989: Az ifjúsági Eb-n, csapatban szerzett első helyezést. Az ifi ranglistán a 27. volt.
1990: Három éremmel térhetett haza az ifi Eb-ről. Női párosban bronzérmes lett a felnőtt ob-n. A magyar TOP 12-n ötödik lett. Októberben a válogatottban is bemutatkozott, a Románia elleni Európa Liga mérkőzésen. Az európai ifi ranglistán 23. volt, a magyar felnőtt rangsorban pedig 14.
1991: A Statisztikával a magyar bajnoki cím mellett a női BEK-ben is első helyen végzett. Júliusban az Európai felnőtt ranglistán 44. volt. Az ifi Eb-n két arany- és egy ezüstérmet nyert. A magyar TOP 12 versenyen hatodik lett. Ifjúsági pályafutását európai ranglistavezetőként zárta. Az év végi világranglistán 90. volt.
1992: Magyar csapatbajnok, egyéniben második, párosban harmadik lett. A stuttgarti Eb-n párosban a legjobb nyolcig jutott, a csapattal hatodik lett. A magyar TOP 12 viadalon második helyen zárt. Az évet a 63. helyen zárta a világranglistán.
1993: A göteborgi vb-n is a nyolcba jutott Éllő Viviennel párban, a csapattal 11. helyen végzett. A BEK-ben második volt. A tokiói junior világjátékokon csapatban 3., egyéniben 2. lett. Az ob-n egyéniben és női párosban szerzett ezüstérmet. A magyar TOP 12-n harmadik lett.
1994: Ismét BEK-győztes lett. A birminghami Eb-n női párosban első, csapatban 3. helyen végzett. Az ob-n 3 arany és egy ezüstérmet nyert. Az év végi világranglistán az 58. volt.
1995: Ismét három aranyat és egy bronzot nyert az ob-n. A kínai vb-n női párosban, Bátorfival bronzérmes lett. Egyesben a 32 között esett ki. Vegyes párosban, Szamszonovval a legjobb 16-ig jutott. A csapatversenyben hetedik lett. A Statisztikával ismét első lett a BEK-ben. November végén megnyerte a magyar TOP 12 versenyt. Az év végén 39.-ként jegyezték a világranglistán.
1996: Újabb aranyérmekkel gazdagította hazai éremgyűjteményét. Januárban, Manchesterben egyesben, februárban Nantes-ban párosban kivívta ötkarikás szereplés lehetőségét. A pozsonyi Eb-n aranyérmes lett vegyes párosban. Egyesben és csapatban másodikként zárt. Női párosban a nyolcig jutott. A Statisztikával újabb BEK elsőséget szerzett. 
1997: Csapatban, egyéniben és mindkét páros számban magyar bajnok lett. A BEK-ben ezúttal másodikként végzett. A manchesteri vb-n csapatban 11., a többi számban helyezetlen volt. A világranglistán a 25. helyen állt az év végén.
1998: Magyar bajnok lett egyéniben és női párosban valamint csapatban. Vegyes párosban másodikként végzett. Az eindhoveni Eb-n csapatban második, egyéniben harmadik volt. 
1999: Egyéni, páros és csapatbajnok lett. Az eindhoveni vb-n egyesben a 64-ig, női párosban a 8-ig, vegyes párosban a 16-ig jutott. A vb után, a világranglistás helyével kvalifikálta magát az olimpiára. A Statisztikával elhódította a BEK trófeáját.
2000: Egyéni és csapatbajnok valamint BEK-győztes lett. A brémai Eb-n csapatban és női párosban első lett. Kuala Lumpurban, a csapat-világbajnokságon kilencedik lett a válogatottal. Az olimpián Bátorfival, női párosban negyedik lett. Egyesben a 16 között esett ki. Ebben az évben a német TSV Busenbach csapatához igazolt.
2001: Az oszakai vb-n csapatban hetedik lett. Női egyesben és párosban a 16 között esett ki. Az évet a világranglistán a 22. helyen fejezte be.
2002: Vegyes párosban lett magyar bajnok. A zágrábi Eb-n egyesben második, csapatban harmadik lett. A világranglistán 28. volt.
2003: A párizsi vb-n egyesben a 32, párosban a 16 között esett ki. A vb utáni világranglistás helyével kvalifikálta magát az olimpiára. A courmayeuri Eb-n vegyes párosban első, párosban második, csapatban harmadik volt. Az európai TOP 12 versenyen harmadik lett. Az év végén a világranglistán a 16.
2004: Az ob-n ezúttal az azonos időben rendezett csapat-vb miatt nem vett részt. Az olimpián egyesben a második fordulóban, párosban a 16 között esett ki. A csapat-világbajnokságon 8. lett. Az ETTU-kupában a döntőbe jutott német csapatával. A világranglistán 20. volt.
2005: A sanghaji vb-n egyéniben a 16 között, női párosban a nyolc és vegyes párosban a 32 között esett ki. Az aarhusi Eb-n női párosban ezüst-, vegyes párosban bronzérmes lett. Csapatban ötödik helyen végzett. Az európai TOP 12-es versenyen második lett. A német csapatbajnokságban első lett. Az évet záró világranglistán 21. volt.
2006: A csapat-világbajnokságon hatodik lett a magyar csapattal. Ebben az évben a Langweidhez igazolt. Az év végén 28. volt a ranglistán.
2007: A zágrábi vb-n egyesben a 32, párosban a 8, vegyes párosban a 32 között esett ki. A belgrádi Eb-n csapatban első, női párosban második, vegyes párosban harmadik lett. Az év végi ranglistán 30. volt, mellyel kivívta az olimpiai indulás jogát.
2008: Az olimpián egyesben a 32 között esett ki. A csapat-világbajnokságon ötödik helyezést szerzett. A szentpétervári Eb-n női párosban első, csapatban második, egyesben harmadik lett. klubjával német csapatbajnok lett. Az év magyar sportolója szavazáson harmadik lett a nők között.
2009: A jokohamai vb-n egyesben és párosban a 16 között esett ki. A stuttgarti Eb-n egyesben és női párosban is a nyolcig jutott. A csapat 11. lett. Klubcsapatával német bajnok és BL-döntős volt.
2010: Az európai TOP 12 versenyen harmadik lett. A moszkvai csapat-vb-n hetedik volt. A ostravai Eb-n a csapat 5., női párosban bronzérmes lett. Egyesben a 32 között kiesett. Ismét német csapatbajnok lett.
2011: A rotterdami vb-n egyesben a 16-ig jutott. Párosban a 32 között esett ki. Májusban 19. volt a világranglistán, ezzel a helyezésével indulási jogot szerzett a 2012-es londoni olimpiára. Az Eb-n csapatban és párosban Póta Georginával harmadik volt. Az egyéni versenyben a legjobb nyolcig jutott.
2012:  tagja volt a csapat-világbajnokságon 11. helyezett válogatottnak.
A olimpián az első fordulóban hét játszmában verte venezuelai ellenfelét. A következő körben egy tajvani versenyző ellen 3–0-nál meccslabdája volt, de végül vereséget szenvedett és kiesett. Októberben az Európa-bajnokságon Pótával párosban második lett. Egyesben a 32-ig jutott.
2013: Az egyéni világbajnokságon egyéniben a második fordulóban esett ki. Párosban a legjobb 16 közé jutott.
2014: Májusban beválasztották az Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) sportolói bizottságába, decemberben a Magyar Asztalitenisz Szövetség egy gálán búcsúztatta el a versenyzéstől.
Klubjai:
Gödöllői SC (1983–1985)
Statisztika (1985–2000)
TSV Busenbach (2000–2006)
Langweid (2006–2007)
FSV Kroppach (2007–)
Díjai, elismerései:
Az év magyar asztaliteniszezője (1995, 1996, 1998, 2000, 2002, 2003, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009, 2010, 2011)
Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt (2000)
Gödöllő város díszpolgára (2008)
MOB Érdemérem (2014)

 

 

 



 

A bejegyzés trackback címe:

https://tehetsegesmagyarok.blog.hu/api/trackback/id/tr4016230530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

odamondó 2020.10.28. 16:41:33

Kár, hogy Magyarországon nem találta meg a számítását és külföldön kell dolgoznia mint sok más magyarnak.
süti beállítások módosítása