Kúl, közvetlen, keresztény

Szólj Be a Papnak!

Mit csinálnak a papok otthon a karanténban?

- az első néhány #papokotthon videó

2020. március 31. - szoljbeapapnak

A március közepén közzétett felhívásunkra folyamatosan érkeznek a jobbnál jobb videók. Arra voltunk kíváncsiak, hogy ebben a különleges helyzetben mit csinálnak a lelkészek otthon, hogyan élik meg a hívek jelenléte nélkül az istentiszteleteket, hogyan alkalmazkodnak az új technikai kihívásokhoz, mennyivel csökkent, vagy esetleg nőtt így a munkájuk. Vajon mit csinálnak az esetlegesen rájuk szakadt szabadidővel?

Bár az eredeti kérdésünkre, miszerint vajon a koronavírus idején is járna-e nekik a fizetés, még nem érkezett konkrét válasz, azonban most bemutatjuk az első néhány eddig beérkezett videót.

A sort kedves csapattagunk, blogunk egyik szerkesztőtársa, a sorban az eddigi egyetlen hölgy, Arany Barbara református lelkész kezdte. Számunkra is új oldalát mutatta meg azzal, hogy külföldi szakirodalmakat is igénybe vesz az online tanítás, vagy a prédikációra való készülés közben.

Az ő kihívottja Sipos Barnabás ortodox parókus volt, akinek lelkészi feladatai mellett két kisgyermek otthoni tanításával is meg kell birkóznia, miközben a parókia közelében lévő templomot újítják. Sőt, ha ideje engedi még varr is.

Barnabás régi barátját, a római katolikus Papp Tamás atyát hívta ki, aki mint ahogy nemrégiben A Szív jezsuita magazin is megírta nem csak break táncol, hanem próbálja minél hasznosabban eltölteni az idejét.

Asztalos Richárd evangélikus lelkész a gyülekezeti faliórához hasonlította a jelenlegi helyzetet, sőt hozzá szép gondolatokat is megosztott a nagyközönséggel.

Mindeközben a görögkatolikus Letsgo atya szobabiciklivel teker a munkahelyére és próbál minél több időt a családjával tölteni.

Törő András római katolikus egyetemi lelkész stílusosan a Szent László Katolikus Szakkollégium kápolnájában állt a kamerák elé, ahol kifejti, hogy hogyan éli meg a mindennapjait programok nélkül. Találóan így fogalmazza meg a jelenlegi helyzetet: 

„Nem azért vagyok hasznos, mert valamit teszek, hanem Isten az, aki értékessé tesz Bennünket.”

Eközben a református egyetemi lelkész, Bogáti Attila gyerekzsivajban tölti a munkaidejét és mikor felesége nem látja, még a nappaliban is dekázgat.

Kíváncsian várjuk a folytatást, sőt bízunk benne hogy hamarosan a kérdéseinkre is választ kapunk…
Vagy szerintetek a videóikkal már meg is válaszoltátok a fizetéssel kapcsolatos kérdésünket?

Ha valakinek lenne kedve bekapcsolódni, az eredeti kihívást itt tudja elolvasni. Természetesen várjuk a remete szerzetesek és a világtól elzárt apácák videóit is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szoljbeapapnak.blog.hu/api/trackback/id/tr7415576952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 09:55:05

@doggfather:

Viszont nem teheti meg, hogy elbújuk a hívő elől a vírusra hivatkozva.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 13:01:18

@math0:

Isten mindig segít, de nem fogja egy járvány miatt felborítani a világot folyamatos csodatevéssel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 13:02:54

@math0:

Már megint magadból indulsz ki. Az, hogy nálatok bevett szokás a romkocsmában a pedofil seggtánc est, még nem jelenti, hogy mindenki más perverz beteg lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 13:16:02

@math0:

Isten hatalmas tervéhez képest egy járvány kb. annyi, mint neked, amikor a homokbárban orgiázol, s közben lszreveszel egy gyufaszálat pár méterre a padlón.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 14:05:02

@math0:

Sokkal komolyabb járványok is voltak az emberiség történetében. Pl. az indiánok esetében 90 %-os halálozás a XVI, sz. elején. De a nagy XIV. sz- pestis Nyugat-Európában is hasonló: Angliában a lakosság 100 %-a elkapta, s 50 % meghalt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 14:17:35

@math0:

Így igaz, nem olyan fontos az ilyesmi. Mármint az isteni tervekhez képest.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 14:18:35

@math0:

A csoda kivétel. Isten nem szereti felrúgni a természeti törvényeket.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.01. 14:39:49

@math0:

Elveszteni az örök életet pár földi plusz évért cserébe?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.04.02. 10:50:34

@MAXVAL bircaman közíró: trú dat.
nem is elbújik, de elmondhatja, hogy jelen helyzetben alternatív módokon keressék őt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 11:27:21

@doggfather:

Nyilván hülyeség lenne nem megtenni a megtehető óvintézkedéseket. De egy templom nem zárhat be vírus miatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 13:00:15

@math0:

Mindenki fontos Istennek, de az fontos, ami igazán lényeges. Mint már mondtam: az örök élet a fontosabb vagy pár plusz földi év?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 13:07:38

@math0:

Ha Isten állandóan csodákat tenne, megszűnne az egész isteni terv értelme.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 13:16:52

@math0:

Igen a normál szabályosság ritka felrúgása nem rontja le a szabályokat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 13:17:51

@math0:

Ezen az alapon mindent meg kellene akadálypznia Istennek, s mindenki betegség nélkül élne 120 éves koráig.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 13:59:15

@math0:

Egy milliókat megmentő csoda eleve millió csoda, szóval kizárt,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:22:52

@math0:

Isten azt akarja, hogy a lehető legtöbb ember elérje az üdvösséget, s nem azt, hogy csodás módon senki se legyen beteg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:24:00

@math0:

Nem tudom mi volt. De mindenesetre nem befolyásolta az isteni tervet,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:28:54

@math0:

Mi értelme lenne a menetrendnek, ha Isten minden vonatra váró hívő számára azonnali vonatot teremtene?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:29:51

@math0:

Eleve csak hívők látták, plusz nem hozott el az anyagi világban ollyan változást, ami bizoinyíték lenne.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:44:13

@math0:

Része az emberi életnek a tükéletlenség, ennek egyik alakja a koronavírus. Istennek nincs feladata ezzel.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 15:45:13

@math0:

Néha pár csoda emlékeztető hatású. Ez a szerepe a csodáknak.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:00:35

@math0:

Ha mindenki megmenekülne a járványtól, az Isten önbemutatása lenne.

Nyilván vannak most is csodák egyébként a járvány kapcsán, de ezek elszigetelt esetek.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:01:44

@math0:

Te kereszténnyé váltál volna pl. ha a vírus hirteken eltűnt volna 3 nap után?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:28:29

@math0:

Tudom, hogy ez nehéz neked, hiszen az ateista szekta fanatikus tagja vagy.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:33:41

@math0:

Olyan módon életben maradni, hogy az nem segíti a nagy célt értelmetlenség.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:38:21

@math0:

Jóság lenne pl. megadni a kisgyereknek a lehetőséget, hogy beledugja az ujját a konnektorba?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 16:40:33

@math0:

Ha Isten léte tudományos tény lenne, akkor senki se fejlődne lélekben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.02. 17:02:05

@math0:

Isten célja nem az, hogy az emberek sokáig éljenek, minden bajtól mentesen.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 07:59:36

@math0:

Látom, tombolsz, hogy a járvány miatt elhalasztották a Soros-romkocsmában a seggtáncot...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 08:56:50

@math0:

Nem, mert a tudomány csak a saját területen illetékes. Ahogy nem jó a vallás pl. egy számítógép javításához, úgy nem jó a tudomány se a lelki előmenetelhez.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 08:57:45

@math0:

Többször is válaszoltam, nem fogom újra bemásolni ugyanezt tizedszerre.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 09:13:36

@math0:

Minden magyarázatom bevált, más kérdés, hogy te nem értesz velük vak ateizmusod miatt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 11:22:33

@math0:

Istennek nem célja óvónéniként folyton az emberek mögött állni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 11:23:36

@math0:

A tudomány illetékes a saját területén, azon kívül nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 13:56:12

@math0:

Tudod mi a különbség a "van" és a "lenne" között? Ha nem, nézz utána.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 14:41:37

@math0:

"te írtad: "Ha Isten léte tudományos tény lenne"
te írtad: "Isten léte nem tudományos tény.""

Hol az ellentmondás?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 16:14:48

@math0:

Én nem "erőlködöm", sőt éppen neked segítek, hogy ateista rémálmokkal fertőzött agyaddal képes légy megérteni, hogy nem osztom abszurd álláspontodat.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 16:22:48

@math0:

Pedig szerintem világos: egy globális járvány hirtelen leállása sokkal nagyobb hatású, mint az, hogy XY a szomszéd faluban meggyógyult, pedig az orvosok azt mondták, még aznap meg fog halni. Az utóbbira a te fajtád simán rámondaná "nem igaz", "nem is volt beteg", "véletlen", "orvosi hiba", stb.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.03. 16:51:02

@math0:

Isten eleve megteremtette a jó feltételeket az ember számára, ezen túl értelmetlen lenne belevatkozni.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.04. 07:19:23

@math0:

Szóval hirtelen leáll egy járvány, mire az emberek azt mondják "véletlen"?
süti beállítások módosítása