Égre tekintő cigányok
SZEMlélek 2020. augusztus 13.

Égre tekintő cigányok

Képes beszámoló egy eseményről, amely bemutatja, hogy van még mit tanulnunk egymásról.

001_9.jpg

– Addig nem süllyedünk el, amíg engedjük, hogy Ő emeljen minket – ez a gondolat is elhangzott a II. Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlaton, amelyet Nagykállóban tartottak augusztus első napjaiban. – Legalább egyszer egy napon nyíljon ki a házatok teteje fölfelé, s engedjétek be Isten fényét – folytatta előbbi gondolatait Székely János szombathelyi megyéspüspök (ő látható a nyitóképen középen), égre tekintő emberként meghatározva a keresztényeket.

Bizony, rengeteg keresztény cigány él Magyarországon, bár sajnos nem ez az első, ami a népcsoport kapcsán eszünkbe jut.

Ám sokan tesznek azért, hogy a társadalmi összkép – és annak alapja – megváltozzon, ebből a szempontból is értékes esemény volt a nagykállói rendezvény.

Aki kívülről csöppent volna bele a találkozóba, akár azt is hihette, hogy valamilyen zenei programra érkezett: gitár, harmonika és egyéb hangszerek sorakoztak a kezekben, már aki épp nem baráti kézfogással üdvözölte a mellette állókat.

Székely János püspök, aki a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságát is a vezeti, a Nyíregyházi Egyházmegye munkatársainak a romák és az egyház kapcsolatáról így nyilatkozott a találkozó kapcsán:

"A cigányság helyzete, jövője egész Magyarország szempontjából sorskérdés, egyrészt a növekvő létszámarányok, másrészt a sok nehézség miatt, amivel ezeknek a családoknak szembe kell nézni, úgy mint szegénység, képzettség hiánya, munkanélküliség. Ha nem tudjuk megoldani a helyzetet, alig képzelhető el egy szép, közös élet a közös hazában. Az egyház a maga oldaláról szeretne tenni lépéseket. Véleményem szerint három oszlopa van a romák felzárkóztatásának: oktatás, munkahelyteremtés és a szív. Mi, az egyház a szívben tudtunk sokat segíteni: ha valaki a hitet, Istent befogadja, sok minden máshogyan alakul életében; máshogyan áll munkához, családhoz, szenvedélybetegségéből meggyógyul. Aki elindul a hit útján, annak az egész élete megszépül.”

Az eseményről részletes beszámoló olvasható ezen a honlapon – mi további szavak helyett bőséges képgalériával mutatjuk be, miként zajlott a különleges találkozó.

Összeállította: Gégény István

(Forrás és fotók: Nyíregyházi Egyházmegye)

süti beállítások módosítása