Állatmese.
Az erdő élte mindennapi életét. Persze, mióta felgyorsult a tempó, azóta a lajhár is csak kapkodja a fejét, mert állandóan történik valami. Még a marha se fekszik le evés után kérődzni, hanem rohan tovább a dolgára.
Egy nap a nagy fontoskodásban különös eset rázta meg az erdő lakóit: meghalt a teknős. Valaki agyonütötte egy kővel. Mindenkit megdöbbentett a halála. Még élt, amikor rátaláltak, de már nem tudtak segíteni rajta. Vajon kinek árthatott ez a jámbor állat?
Mint kiderült, a sas a magasból látta az esetet és személyleírást adott. Az elkövető szürke volt, és négylábú. Hosszú volt a farka és a bajusza is, hegyes volt az orra. Azonnal elkezdték keresni.
A vaddisznó talált valakit, akire illik a leírás, és gondolkodás nélkül telekürtölte az erdőt: az egér volt a teknős gyilkosa. Az egér azonban mit sem sejtett. Otthon kuksolt, még a teknős halálának a híre sem jutott el hozzá. Csak amikor kidugta az orrát az egérlyuk elé, akkor vette észre, hogy a postaládája tele volt ocsmány, fenyegető üzenetekkel. Döbbenten jött rá, hogy a teknős meggyilkolásával vádolják. Nagyon megijedt.
Szerencsére, mielőtt még nagyobb baj lett volna, kiderült, hogy a teknőst a patkány ölte meg. El is fogták. Undorodva beszélt róla mindenki. A vaddisznó persze kénytelen volt bocsánatot kérni, bár az sem sikerült túl elegánsra. Azt mondta: elhiszi, hogy nem az egér volt – egyelőre. Nehezen emésztette, hogy amúgy is alig hallgatja meg valaki, és erre most, amikor végre fontosnak érezte magát, kiderült, hogy hülyeséget beszélt és az ártatlan kisegérre uszította rá az egész erdőt.
Régen, amikor még a medve csillaga ragyogott magasan az égen, nem lehetett szabadon híreket megosztani. Mindenkinek azt kellett csinálnia, amit a medve mondott, és csak azokat a híreket lehetett olvasni, amiket a medve terjesztett. Az állatok legfeljebb egymás között, suttogva merték elmondani, hogy nem is biztos, hogy minden úgy van, ahogy a medve állítja.
Ám az idők megváltoztak, manapság már az állatok választják meg, hogy ki vezesse az erdő népét, és mindenki azt mond, amit akar. Az állatok ezt gyorsan meg is tanulták. Meg is szólal mindenki, még az is, aki butaságokat beszél, és az is, akit rossz szándék vezérel. A kacsa még hagyján, de ma már a keselyű, a hiéna, a hosszú nyelvű hangyász és a szolgalelkű bolha is mindenféle híreket terjeszt. Még a halak is kiabálnak. És már nem csak a róka hazudik.
A nagy zaj, a sok hazugság azonban káros és kellemetlen, egyre több állat érzi rosszul magát. De vajon mit lehet tenni?
Régen az volt a baj, hogy meg se lehetett szólalni, most meg az, hogy bárki bármit terjeszthet.
Hogyan lehet ezt szabályozni? Még nem találták ki. Így azután lassan kezdik megtanulni, hogy nem csak ahhoz van joguk, hogy megszólaljanak, hanem ahhoz is, hogy kit hallgatnak meg. Valahogy úgy, ahogy a bagoly csinálja, aki felül tud emelkedni az egészen: bölcsen beszél és bölcsen hallgat. Nem csoda, hogy a sötétben is lát.
(Illusztráció: unsplash.com)
