Szemünk láttára történik a csoda (videóval)
SZEMlélek 2019. június 15.

Szemünk láttára történik a csoda (videóval)

Milliók látták már – úgy tűnik, szívesen nézzük az Alkotó remekműveit!

tiszavirag.jpg

Mintha a vízre szőnyeget borítottak volna – így írható le, amikor a főrajzás során milliónyi kérész repül a Tisza felett.

A természet lépten-nyomon varázslatos látványban részesít bennünket: a napfelkelte, a virágba borult gyümölcsfa, a levélen gyöngyöző harmatcseppek, a szarvas bőgése, a denevér csapongása, a jégvirág az ablakon, a tornyosuló felhők, a mohás szikla… mindenki másképp folytatná a felsorolást. A mai technika már olyan nagyításban, olyan lassításban vagy gyorsításban is lehetővé teszi, hogy megfigyeljünk egy-egy jelenséget, hogy nem győzünk ámulni.

Ám amit szabad szemmel láthatunk, az is elegendő ahhoz, hogy nap mint nap megteljen a szívünk a teremtett világ szépségeivel.

A leglátványosabb színi előadással is vetekszik a Tisza virágzása: az a néhány napos „rendezvény”, amire május végétől készülhetünk, de senki nem tudja előre megmondani, mikor következik be. A tapasztalatok azt mutatják, hogy június 10-és és 20-a között a legvalószínűbb, tehát most, a napokban. A Hortobágyi Nemzeti Park honlapján lehet regisztrálni a hajós és gyalogos megfigyelőtúrákra, amik időpontja még nem ismert, a „Rendezőtől” függ.

tiszaviragzas.jpg

A tiszavirág rövid életű kérészfaj, egyedei tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis) fejlődnek ki, ugyanis a kérészeknek nincs bábállapotuk. Ez a szárnyas rovar három évet tölt lárvaként a folyó üledékében, imágóként kifejlődve 8-12 centiméter hosszú, szárnyfesztávolsága eléri a 6-7 centimétert. A tiszavirág egyedeinek tömeges kirajzását és a folyó fölötti násztáncát hívja a népnyelv tiszavirágzásnak. Ma már nem csak a kérész elpusztítása tilos, de az élő tiszavirág befogása, sőt az elhullott kérészek gyűjtése is, mivel a párosodás után elpusztult imágók tetemei hasznosulnak az ökológiai rendszer élőlényközössége számára.

Mariann egy korán kirepült példányt figyelhetett meg, amelyik épp az ő combjára szállt. Az átalakulóművész nagy mutatványát fölvette és megosztotta. A mindössze két perces varázslat emlékéül hátramaradt az utolsó, levedlett kültakaró. Itt nézhető meg, hogyan „bújik ki a bőréből” a tiszavirág, hogyan röppen tovább, hogy megkezdje néhány óráig tartó felszíni „kérészéletét”, ami alatt lezajlik a párzása (majdnem mindig a levegőben, repülés közben), peterakása – s végül elpusztul.

(Fotó: turistamagazin.hu/Szabó Ilona; hnp.hu; facebook.com)

süti beállítások módosítása