Csak látszólag lehet következmények nélkül bármit elkövetni - minden tettünknek hatása van.

Egy állatkerti teknős agyonverése került a médiaérdeklődés és a közbeszéd középpontjába. Van, aki az elkövetőnek ugyanazt kívánja átélni, amit ő tett az állattal, bizonnyal akadnak, akik nem kapnak ekkora vérszemet, mondván, "csak egy állat". A vélemények, gondolatok, reakciók széles skálája együtt adja ki a közvélemény együttesét, amely kapcsán érdemes megállni és rácsodálkozni, hogy mi miatt vált ennyire fontossá az eset sokak számára. Se alul-, se túlértékelni nem érdemes a jelenséget, hasznos azonban felismerni a sorok között előbukkanó társadalmi üzenetet.

Függetlenül attól, hogy ki mit gondol az állatvédelemről, aligha akad olyan személy, aki helyeselné az ilyen pusztítást. Mégpedig azért, mert nem egy kártevőt, hanem egy természeti értéket semmisített meg az elkövető.

Sok tekintetben egyedi ez a kővel agyonverés, mégsem áll nagyon távol azoktól a kevésbé látványos esetektől, amiben szinte mindannyian társtettesek vagyunk. Pusztítjuk természeti kincseinket, teleszemeteljük a Földet, az óceánokat, lendületesen termeljük a káros anyagokat. Talán lassan-lassan ébredezünk, kezdünk apró lépéseket tenni a helyes irányba, de messze vagyunk még az ideális állapottól.

Ez a teknős és az ellene elkövetett brutalitás nekem azért is fáj, mert nem tudom, nem is akarom elvonatkoztatni attól, amit az emberiség művel. Ez azonban csupán az egyik továbbszőhető gondolatfonala a történetnek.

A másik beszédes részlet az elkövető rejtőzködése. Tett valamit, ami kapcsán rövid időn belül biztosan rájött, hogy helytelen volt. Ilyenkor az egyik lehetőség, hogy próbálom helyrehozni a dolgot, esetleg szólok valakinek, segítséget kérek. A híradások alapján nem tűnik úgy, hogy az illető ezt az utat választotta volna. Elhagyta a helyszínt, lelépett, s próbált köddé válni, nem vállalni a felelősséget azért, amit tett. Ez is egy választható út, ám ismerjük, hová vezet. Ismerjük, hiszen bizonnyal mindannyian tettünk így, leginkább gyerekként, de egyes régebb óta fiatalok ma is próbálnak kibújni, eltűnni a következmények elől. Olyannyira, hogy

nem tűnik a valóságtól elrugaszkodottnak az a visszatérő megállapítás, hogy bizonyos körök szempontjából kezdünk következmények nélküli országgá válni. Vagy talán mindig is azok voltunk, csak a körök tagsága változik...

Márpedig következmények mindig vannak. Nem feltétlenül ott és akkor jelentkeznek, amikor és ahol számítanánk rájuk, de amíg például a közéleti visszaélések eredményeként egyre feszültebb, elkeseredettebb bizonyos társadalmi csoportok hangulata, úgy a teknőst agyonverő személy is mostanra beláthatta, hogy nem volt jó ötlet sem átnyúlni a kerítésen, sem követ dobni az állatra, még kevésbé cserbenhagyóként elillanni. Tele van a fotóival a professzionális és a közösségi média – az információáramlás hatását ismerve nem meglepő, hogy 20 órán belül el is fogták. Csakhogy immár a rendőrök elsődleges dolga nem a jog szerint kiszabandó büntetés végrehajtása lesz, hanem az elkövető megóvása. Mert az egymást követő felelőtlen cselekedetek által okozott népharag ritkán szokott "megértő", mértéktudó lenni, hiszen indulatból táplálkozik.

Mit érdemel az a bűnös...? A látszólag egy teknősről és annak elpusztítójáról szóló egyszeri eset valahol nagyon is rólunk szól. A döntéseinkről, a felelősségünkről. Arról, hogy rombolunk-e, vagy építünk, óvjuk-e a bennünket körülölelő teremtett világot, vagy pazaroljuk, felégetjük ajándékba kapott kincseinket.

Hagyjuk meg ebben az ügyben az ítélethozatalt és annak végrehajtását az illetékes hatóságoknak!

Önbíráskodás helyett teremtsünk inkább alkalmat az önvizsgálatra. Persze, én soha nem tennék hasonlót... De teszek-e bármi olyasmit a környezetem, a közös világunk ellen, amiért szégyenkeznem kellene, amivel fel kellene hagynom?

Legyen ez a szomorú eset intő jel, fontos emlékeztető, hogy mindannyian felelősek vagyunk a ránk bízott kincsekért!

(Illusztráció forrása: ragazze.hu)