Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Ínség? Bőség? Hol terem a jó párkapcsolat?

Az emberek gyakran két minta egyikét követik, amikor párt keresnek. Egyesek úgy állnak hozzá, hogy ha egyszer találtak valakit, az hatalmas szerencse, mert nagyon kevés alkalmas jelölt van csak a világon. Mások szerint viszont a világ tele van jobbnál jobb jelöltekkel, csak kis türelem kell hozzá, hogy az ember megtalálja őket. Az elsőt hívhatjuk úgy, ínségmodell. A másodikat pedig úgy, bőségmodell.

Elmondjuk, mit jelent ez a két felfogás, és azt is, miért érdemes a bőségmodell szerint gondolkoznod, hogy megtaláld a számodra megfelelő párkapcsolatot!

 

Az ínségmodell

Az ínségmodellben a szerelem lehetőségei szűkösnek tűnnek. A potenciális partnerek ebben a modellben gyéren fordulnak elő a földön, és nehéz megtalálni őket. Például a melegeknek/poliamoroknak különösen nehéz hozzájuk illő partnereket találni, mivel a legtöbb ember, akivel találkozunk, heteroszexualitásra és/vagy monogámiára számít. De ugyanez igaz mindenkire, akinek egy kicsit is eltérnek az igényei vagy kinézete/életlehetőségei a normáktól. És minden további igény tovább szűkíti a merítést. Mivel a kapcsolatlehetőségek olyan ritkák, jobb, ha az ember megragadja az esetleges esélyeket, és két kezével markol – elvégre ki tudja, mikor lesz még egy esély?shutterstock_131553692.jpg

A bőségmodell

A bőségmodell szerint a kapcsolati lehetőségek körülöttünk vannak. Persze a lakosságnak csak kis százaléka felelhet meg az elvárásainknak, de egy hét milliárd embert meghaladó világban így is bőven vannak lehetőségek. Még ha ki is zárnánk mindenkit, aki nem nyitott az életformánk iránt, és a „rossz” nemű vagy irányultságú személyeket, továbbá mindenkit, akinek valamilyen, számunkra fontos tulajdonsága hiányzik, továbbra is tízezres számosságú potenciális partnerrel számolhatunk. Ez biztosan elég ahhoz, hogy még a legambiciózusabb embereket is lefoglalja.

Melyik modellt használd?

A trükk ezzel a két modellel kapcsolatban az, hogy mindkettőnek igaza van. A modellünk általában önbeteljesítővé válik. Ha valaki az ínségmodellt követi, akkor hajlamos rá, hogy az elutasított eseteken kattogjon, ami csökkentheti önértékelését, ami csökkenti a bizalmát mások iránt... és megnehezíti a jó partnerek megtalálását, mivel az önbizalom szexi. Előfordulhat, hogy a jelöltjei kétségbeesett próbálkozásnak találják a kapcsolatot vele, ami tovább csökkenti a vonzerejét. Tehát kevesebb sikerrel jár, és ez megerősíti azt az elképzelését, hogy a kapcsolatok ritkák.18655619_401.jpg

Ha bőségmodellt követjük, könnyebbé válik élni az életünket és tenni a dolgunkat örömmel és megelégedéssel, anélkül, hogy aggódnánk a partnerkeresés miatt. Ez vonzóbbá tesz minket, mert a boldog, magabiztos emberek kívánatosak. Ha olyan dolgokat csinálunk, amelyek örömet okoznak nekünk, találkozunk más emberekkel is, akik ugyanezt csinálják. Menő!

A potenciális partnerek könnyű megtalálásának lehetségessége, még akkor is, ha nem keresünk partnert aktívan, megerősíti azt a tudatot, hogy a szeretet lehetőségei bőségesek. Ez megkönnyíti számunkra olyan tevékenységet űzését, melyek boldoggá tesznek minket, anélkül, hogy túl sokat kellene aggódnunk a partner miatt... és a dolog körbeért.

Sokan azt hiszik, hogy felfogásunkat a valóság alakítja, de az igazság az, hogy az általunk megélt valóságot gyakran a tudatunk formálja. Legalábbis olyan értelemben, amit a megismeréstudomány (kognitológia) kutatói megerősítő elfogultságnak neveznek – ez az a hajlandóság, hogy azokat a dolgokat vesszük jobban észre, amelyek megerősítik a világképünket, és leminősítjük, diszkreditáljuk vagy nem vesszük észre azokat, amelyek nem.

A párkapcsolati modellről való felfogásunk azt is befolyásolja, mennyire vagyunk hajlandóak megmaradni olyan kapcsolatokban, amelyek nem működnek.young-friends-in-a-cafe_large.jpg

Ha úgy gondoljuk, hogy a kapcsolatok ritkák és nehezen találhatók meg, akkor úgy érezzük, még akkor sem adhatjuk fel a kapcsolatot, ha az káros számunkra. Igen, ha úgy gondoljuk, hogy számunkra alig van a világon párkapcsolatra lehetőség, ez növelheti az egyedülléttől való félelmünket, ami miatt olyan kapcsolatokban rekedhetünk benn, melyek nem működnek.

Hogy mi itt a légy a levesben?

Ha Nobel-díjas kanadai szupermodellt keresel, akinek a nettó értéke 20 millió dollár, valóban csekély számúak és elérhetetlenek lehetnek a potenciális partnerek. Hasonlóképpen, ha azt a benyomást kelted a randipartneredben, hogy egy te már előre legyártottad neki a formát, amelybe bele kellene illeszkednie, nem fogja jól érezni magát, mert nem bontakozhat ki. Ettől a kapcsolati lehetőségeid szintén nem lesznek bőségesek.

Időnként azok a dolgok, amelyeket keresünk, vagy azok keresési módjai mesterséges hiányt okoznak. Érdemes tehát nem előregyártott szerepekre kényszeríteni a potenciális partnert, hanem hagyni kiteljesedni önmagaként.

És érdemes nem irreális dolgokat keresni, hanem megtanulni elfogadni, hogy az emberek néha önellentmondásukban gyönyörűek.

Forrás: More than two
Fordította: Nyíri Tibor

 

Kommentelés itt!

 

Olvass tovább a témában itt, a SzabadNem-en:

Interjú két biszex lánnyal az etikus nyitott kapcsolatokról

11 kérdés, mielőtt férjhez mész

Szextippek: 11 tanács egyenrangú párkapcsolatban

A csikló, ahogy még sosem láttad

 

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) fidesz (1) Fidesz (6) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) Frida (1) FRIDA (1) frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) LMBT (4) lmbt (1) lmbtq (1) LMBTQ (47) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) Trump (1) trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása