Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

A családon belüli erőszak nem szexi – csak a szolidaritásra számíthatunk, abból viszont nem sok van
Szept. 14-i demonstrációnk: beszámoló és következtetések.

A közelmúltban szűk két hét alatt két családirtás (, ) és egy feleséggyilkosság () jelent meg a hírekben. Arra is fény derült, hogy - a budapesti Zöldlomb utcai esetnél mindenképp - is áll a háttérben.  

Miután a nőjogi, emberi jogi alapú érvelés az elmúlt években süket fülekre talált és az isztambuli egyezmény közeljövőbeni ratifikációjára , a Nőkért Egyesület a többek által kifogásolt  címmel hirdetett a Parlamenthez szeptember 14. szombat 15 órára tüntetést. Rá akartunk mutatni arra az ellentmondásra, miszerint "a gyermek az első" elvet valló, magát családbarátként hirdető és a nőket folyton szülésre buzdító kormány nemcsak hogy nem teszi a magyar jogrend részévé az, de annak részleges betartása sem merül fel részéről, és más módon sem védi meg a bántalmazott anyákat gyerekeket. Holott a "családi tragédiák" ( = gyilkosságok) időbeni szakmai beavatkozással .  Az eseményhez társszervezőként csatlakozott a  szerkesztősége, a  és a . A Szabadnem csapat a nyertes FRIDA pályázatának köszönhetően vállalni tudta a rendezvénnyel járó költségeket.   

A demonstrációra végül (mivel így kaptunk rendőrségi engedélyt) a Parlament bal oldalán elhelyezkedő Demokrácia téren került sor. Táblákkal és Néma Tanúkkal felszerelt aktivisták járták a Kossuth teret és mutatták az érkezőknek az irányt. A Női Érdek aktivistái zászlókat lengettek, a NANE egyesület tagjai az áldozatokat megjelenítő életnagyságú piros női sziluetteket: Néma Tanúkat sorakoztattak fel. A szervező egyesületeken kívül láttuk az eseményen a  csoport tagjait is. Az aktivistákon kívül a résztvevők száma igen csekély volt, 50 fő körüli.

 

demo.jpg

A Szabadnem és a NANE egyesület aktivistái. Fotó: Nyíri András

 

A demonstrációra - hogy meghaladjuk a szokásos, beszédek alkotta menetrendet - sokkoló látványelemekkel is készültünk. A Szabadnem blog aktivistái a színpad előtt fekete lepel alatt fekve személyesítették meg az áldozatokat - azokat, akik már meghaltak, és azokat, akik a nem megfelelő intézkedések miatt ezután válnak majd gyilkosság áldozataivá. 

Csellón játszott Dormán Emese és Salgó Márta; a demonstráció elején az Oblivion c. darabot adták elő. A tüntetésnek három felszólalója volt: 

  • Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a családon belüli erőszakkal szembeni fellépés nem "csak" feminista ügy, a probléma ugyanis legtöbb esetben kimondottan konzervatív gondolkodású nőket érint, és a hatékony fellépés nemzeti érdekek mentén is követelhető;
  • Pintér Marianna túlélő, blogger arról beszélt, hogy miként hagyja magára a rendszer a családon belüli erőszak és a szexuális abúzus gyermek áldozatait;
  • Dr. Spronz Júlia, a PATENT Egyesület szakjogásza pedig a követeléseinket fogalmazta meg.  Ezek többek közt: képzések a rendőrség teljes állományának a családon belüli erőszakról a szakmai áldozatsegítő szervezetek bevonásával, a vonatkozó ORFK intézkedés felülvizsgálata és betartatása, a távoltartási törvény felülvizsgálata és betartatása, a menhelyek számának bővítése.

(Megj. a beszédek teljes szövegeit hamarosan közöljük.) 

A beszédek után Dormán Emese és Salgó Márta Albignoni Adagio c. művét adták elő, ezzel zárult a tüntetés. 

A legnagyobb ellenzéki portálok: Index, 444, 24.hu, Mérce sajnos  - az előzetes értesítés ellenére - úgy tűnik, nem tartották eléggé hírértékűnek az eseményt. A korábban hasonló rendezvényeken rendszeresen megjelenő televíziós csatornák (RTL Klub, ATV Híradó) sem képviseltették magukat. Jelen volt viszont többek közt a , az NLC és a  munkatársa (az esemény összegyűjtött sajtóját lásd hamarosan külön cikkben.) A WMN.hu munkatársa élőben közvetítette a Facebookon az eseményt, a 26 perces felvétel itt megtekinthető: 

Hétfő reggel a Klubrádió és az ATV Spirit rádió munkatársai elsősorban az alullátogatottság okaira voltak kíváncsiak. Ezt illetően csak találgatni tudunk: 

  • fő oknak azt gondolom, hogy a családon belüli erőszak nem vonzó téma és cukivá sem tehető, nehezen lehet hozzá szexet, kiskutyákat vagy bulizást társítani. Mobilizáló erőként csak a társadalmi felelősségérzetre és az áldozatok iránti együttérzésre számíthatunk, abból pedig egyelőre nem sok van;
  • fenti okokból kulcsfontosságú lett volna, hogy legalább a 2-300 fős budapesti aktivista közeg a magáénak érezze az eseményt és eljöjjön, de ők valószínűleg úgy vannak vele, hogy dolgoznak eleget a saját területükön - ez érthető is, csakhogy családon belüli erőszak ügyben nem jelennek meg aktivizmussal nem foglalkozó, random állampolgárok, akik majd a "tömeget" alkotják, itt csak egymásra, és a szolidaritásra számíthatunk;   
  • a mobilizálható emberek valószínűleg egy nappal korábban már részt vettek egy váratlan tüntetésen  (szeptember 13-án ezer fő vonul az utcára a megtámadott ellenzéki polgármesterjelölt. Pikó András védelmében);
  • távolmaradásra késztethetett sokakat az is, hogy nem akarják, hogy érintettnek gondolják őket - sajnos még elevenen él a sztereotípia, hogy az erőszak az áldozat szégyene; 
  • felmerült, hogy az esemény címe és az érvelés nemzeti irányú átkeretezése tartott távol egyes résztvevőket - aki nem értette az iróniát és a szándékos provokációt, sértésként is értelmezhette a címet (sajnálatos ugyanakkor, ha egy stratégiai véleménykülönbség eltántorít valakit a közös ügy képviseletétől); 
  • felmerülhet az is, hogy nem hirdettük eléggé - ezzel kapcsolatban a 72 ezer főt elért fizetett Facebook-hirdetésünket, az ATV Start szereplésünket és az eseménynél visszajelző mintegy 1200 főt tudom ellenérvként felhozni - nem az itt az elsődleges kérdés, hogy miért nem tudtak még többen az eseményről, hanem hogy azok hol voltak, akik tudtak róla.

Köszönjük mindazoknak, akik akár aktivistaként, akár közönségként, akár a sajtó munkatársaiként eljöttek az eseményre. Mindenkit, aki fontosnak tartja a hatékony áldozatvédelmet, együttgondolkodásra invitálunk.  

Kövess minket facebook-on!

Leírás

Női és férfi szerepek, nemi identitások, párkapcsolati és szextippek, szexuális orientációk metszetszemléletű feminizmus, LMBTQ* témák – szóval minden, aminek a rettegett g-betűs szóhoz, a genderhez köze van. „Minél közelebb mégy hozzá, annál jobban megérted!”

Címkék

#erőszak kultúra (8) #metoo (5) #velemismegtörtént (3) 19. század (4) 20. század (8) 5 dolog (1) 7 dolog (1) ableizmus (2) abortusz (3) abundance (1) adatbázis (1) adathalászat (1) Adomány (1) advent (1) agyfasz (3) AIDS (1) ajándék (1) akarácsonylegyenténylegaszeretetünnepeésneatúlfogyasztásé (1) akcióhős (1) aktivizmus (9) áldozat (4) áldozathibáztatás (5) álhír (2) alkalmi kapcsolat (2) alkoholizmus (2) állam (1) Allan G Johnson (2) állapotosság (2) áltudomány (1) anál (1) anális szex (1) anemaznem (1) angyal (1) angyalka (1) anna todd (1) antikapitalizmus (3) antropológia (1) anya (10) anyuka (2) apa (7) apuka (2) aranyvasárnap (1) Ariana Grande (1) ásó (1) átfektetés (1) Átfektetés Mozgalom (1) autó (1) autonómia (1) az igazi (1) az igen az igen (6) a nem az nem (6) baba (4) babavárás (1) baloldal (3) bántalmazás (1) barátság (1) Barát Erzsébet (1) barlangos test (1) beleegyezés (2) beszámoló (2) beszéd (4) betegállomány (2) bevándorlás (1) biológia (10) biológiai meghatározottság (3) bipoláris (1) bipoláris affektív zavar (1) bipoláris zavar (1) biszex (3) biszexualitás (4) bizonytalan kötődés (1) biztonság (8) biztonságos kötődés (1) blog (1) BME women (1) bögre (1) bögre helyett (1) bölcsi (1) bölcsőde (1) boldog karácsonyt (1) böngészés (1) bőségmodell (1) budapest pride (7) bullying (3) büntetés (1) busz (1) CDU (1) cégvezető (1) CEU (2) childfree (1) cirkómajom (1) clitoris (1) coming out (3) corona (2) corona virus (1) covid19 (1) csakazigenazigen (2) csak az igen jelent beleegyezést (2) család (11) családon belüli erőszak (10) családtervezés (1) csecsemő (1) csikló (1) csillám (1) csillámpor (1) csimpánz (1) Csizmadia Ferenc (1) csók (2) csontrák (1) cumisüveg (1) dajkál (1) depresszió (1) díj (2) diktatúra (1) dínó (1) dinoszaurusz (2) diszkrimináció (7) dísztárgy (1) divestment (1) drag queen (1) Dr Bender Zsuzsanna (1) dzsingülbelsz (1) education (1) egészséges szex (2) egészségügy (1) éghajlatváltozás (2) egyenlőség (9) egyenlő bánásmód (1) egyenrangúság (2) egyenrangú párkapcsolat (1) Egyesült Államok (2) Egyesült Királyság (2) egyetem (1) egygeci (1) egy éves (1) ellenzék (2) Ellis (1) elmebeteg (1) elnyomottak színháza (1) előadás (2) előítélet (1) előny (1) Először Lakást (1) ember (3) emberi jogok (4) emberség (4) engemis (3) eonizmus (1) erekció (1) erkölcs (1) erkölcscsősz (1) erogén zóna (1) erőszak (23) erőszakkultúra (9) erőszakmentes kommunikáció (1) erőszakos férfi (8) esély (1) esélyegyenlőség (5) esszencializmus (12) etika (2) etikus (1) etikus nemmonogámia (1) etnikum (2) etológia (1) eugenika (1) evolúciós pszichológia (1) ezüstvasárnap (1) facapalm (1) facebook (5) facepalm (1) fanfiction (1) fazék (1) fedél nélkül (1) fekete nők (1) felelősség (4) felsővezető (1) feltalálók (1) feltámadott a tenger (1) felvilágosítás (2) felvonulás (1) feminista (9) feminizmus (54) fenyő (1) férfi (17) férfiak (37) férfiak elleni erőszak (1) férfiasság (1) férfierőszak (4) férfijogi aktivisták (3) férfikönnyek (2) férjjelölt (1) fertőzés (1) fesztivál (1) fiatal feminista (4) fidesz (1) Fidesz (6) film (7) filmfesztivál (2) fiúk (2) főállású apa (1) főállású szülő (1) Fodor Éva (1) fogadóóra (1) fogamzásgátlás (2) fogamzásgátló (1) fogyasztás (4) fogyasztói társadalom (3) fogyatékossággal élők (1) fosszilis energiahordozók (1) Freud (3) Frida (1) FRIDA (1) frida (1) Frida grant (1) fundamentalizmus (1) futóverseny (1) G-pont (1) gender (31) genderfészek (3) genderharcos (1) genderizmus (1) genderpánik (4) gender identitás (3) giccs (1) gloria steinem (2) gondoskodás (4) gondoskodó férfi (2) gőzmozdony (1) Grant (1) grant (1) grincs (1) gyakori kérdések (2) gyakornok (1) gyász (1) gyerek (6) gyerekek (25) gyerekgondozás (3) gyereknevelés (5) gyermek (3) gyermekbántalmazás (2) gyilkosság (2) győzelem (1) gyűlöletbűncselekmény (1) habilizmus (2) háború (1) hagyomány (2) hajlék (1) hajléktalan (3) hajléktalanság (2) hajléktalanszálló (1) hajléktalantörvény (1) hajó (1) Hannover (1) harry styles (1) hatalom (3) határok (1) határon túli magyarok (1) Háttér (1) Havelock Ellis (1) házasság (8) házikó (1) heteroszexualitás (17) heti gender (2) higénia (1) hírek (4) híres nők (2) HIV (1) hóember (1) hógömb (1) holokauszt (1) homofóbia (7) homoszexualitás (19) hópiha (1) hópihe (1) Housing (1) Housing First (1) hülye (5) hülye kérdés (2) humorista (1) hüvely (1) hüvelyi G pont (2) idegengyűlölet (3) identitás (6) ideológia (1) idősgondozás (2) igazgató (1) InGen (1) ingyen lakás (1) inségmodell (1) interjú (1) internet (4) intersectionality (9) interszekcionalitás (22) interszexualitás (1) intézményi árulás (1) intimitás (1) introvertált (1) IQ-teszt (1) irodalom (1) írói pályázat (1) irónia (1) Írország (1) iskola (1) ismétlődő kérdések (1) Isztambuli Egyezmény (6) itt az idő (1) ivar (1) J. K. Rowling (1) járvány (2) játék (1) jobboldali (1) jog (2) jótékony (1) jótékonykodás (1) jótékonyság (1) jövőkép (1) jó szex (1) judith butler (2) Julia Serano (3) Jurassic Park (1) kacat (1) kamaszok (1) kampány (1) kamuhír (2) Kanada (1) kapitalizmus (4) karácsony (3) karácsonyfa (1) karácsonyi parti (1) karantén (1) karcsonyijótékonykodás (1) képregény (3) képviseleti demokrácia (1) képviselő (1) képviselő úr (1) kérdések (1) kereszténydemokrata (1) kertészkedés (1) kétharmad (1) kettős mérce (2) kiáltvány (2) kiberbiztonság (3) kielégülés (1) kitörés (1) kitüntetés (1) kiváltság (1) kívánt terhesség (1) klímamegállapodás (1) kocsi (1) kolléga (1) kommentelés (4) kommentháború (2) kommunikáció (1) konferencia (2) könyv (2) konzervatív (3) kórház (2) kormány (2) környezetvédelem (3) korona (4) koronaszex (1) koronavírus (1) korrupció (1) kötődés (1) kötődéselmélet (1) követőszoftver (1) közösség (1) kultúra (6) kurd (1) kurdok (1) kurd nők (1) kurucinfo (1) kutatás (2) kutya (1) kutyus (1) lábas (1) lakás (2) lakáspolitika (2) lakásprogram (1) lakásszegénység (2) lányok (4) leghülyébb kérdés (2) legyen szabad a nem (9) legyen szabad a nemet mondás (1) legyen szabad a nemről beszélni (1) Leiti (1) lelkész (1) lelkisegély (1) Lengyelország (3) leszbikus (8) libernyák (1) LMBT (4) lmbt (1) lmbtq (1) LMBTQ (47) LMBTQ történet (10) lottó (1) lottószelvény (1) lucky boy (2) macska (1) magazine (1) Magyar Nemzet (1) magyar történelem (1) magzat (1) majom (1) manifesztó (2) manipuláció (1) mankó (1) maradunk (1) Márki-Zay (1) Márki-Zay Péter (1) Márton Joci (1) Marton László (1) másállapot (2) másodlagos viktimizáció (2) maszkulinitás (1) maszturbálás (1) mázli (1) mécses (1) megcsalás (1) megelőzés (1) megnyitó (1) meg nem született (1) melegházasság (2) meleg férfi (5) mellbimbó (1) meló (1) mélyszegénység (1) men (4) menstruáció (2) mentális betegség (1) mérgező férfiasságkultúra (1) mesék (1) metoo (5) metszet (7) metszetszemlélet (22) milyen a jó szex (1) minekszülazilyen (1) minek szül (1) miniszterelnök (2) miniszterelnök úr (1) Miss Galaxy (1) mítosz (2) miután (1) molesztálás (1) monogám (1) monogámia (2) monopoly (1) more than two (1) mozgalom (7) mozgássérült (1) munka (5) munkahely (5) munkahelyi diszkrimináció (6) munkás (2) művészfilm (1) Muxes (1) MZP (1) nagymama (1) nagynéni (1) nagy Ő (1) NANE (3) negeneráljunkszemetet (1) negyártsszemetet (1) nembináris (3) Németország (2) nemi betegség (1) nemi erőszak (3) nemi identitás (22) nemi különbségek (9) nemi szerepek (23) nemi sztereotípiák (14) nemkívánt terhesség (1) nemtehetszróla (1) nemzet (4) nemzetiség (2) nem tehetsz róla (2) népek tengere (1) népszavazás (1) nevegyélkacatot (1) nevegyélszemetet (1) nevelés (1) nincs puszi (1) (9) nőgyűlölet (14) női orgazmus (1) női sors (3) nők (20) nők elleni erőszak (19) nőtörténet (1) nőügyek (7) novella (1) nyeremény (1) nyílt levél (1) nyitott kapcsolat (1) nyomor (2) O1G (2) oktatás (3) olajszörny (1) Olmi (1) Olmi Thiessen (1) öltözködés (2) önazonosság (1) önbizalom (3) one direction (1) önfenntartás (1) online biztonság (3) online magazin (1) önrendelkezés (2) OpenGender (1) Orbán (2) Orbán Viktor (3) orgazmus (3) örökbefogadás (1) osztály (1) ösztöndíj (1) ötös (1) ötöslottó (1) otthon (2) óvoda (1) óvszer (2) pályaművek (8) pályázat (2) pánik (2) pánikbetegség (1) pár (1) párkapcsolat (12) party (1) patriarchátus (20) pech (1) pedofilia (2) pénisz (1) pénzjutalom (1) Petőfi (1) plus size (1) Pogány Anikó (1) poli (3) poliamoria (3) politika (13) politikai korrektség (5) politikus (2) populáris kultúra (2) pornó (4) pozitív (2) Pride (2) princípium (2) privilégium (1) Prizma (2) Prizma közösség (2) propaganda (1) prostitúció (1) pszichés betegség (2) pszichiátria (1) pszichológia (15) PTSD (1) publikálás (1) puszi (1) Puzsér (1) Puzsér Róbert (2) queerfeminizmus (1) rabszolga (1) rabszolgatörvény (2) ragadozó (1) rák (1) rámpa (1) randevú (1) randi (1) raptor (1) rasszizmus (13) referendum (1) reklámok (1) rendőr (1) rendőrautó (1) rendőrök (2) rendőrség (2) rendszer (9) rendszerkritika (13) rendszerváltás (2) rénszarvas (1) reproduktív jogok (2) Rétvári Bence (1) Reuss András (1) ringat (1) rivotril (1) rokkant (2) rokkantsági ellátás (1) Románia (1) roma nők (1) sajtószemle (1) Sárosdi Lilla (1) scarcity (1) segély (2) sexual education (2) sex ed (2) Simone de Beauvoir (1) slam poetry (1) slutshaming (3) sorfal (1) sorozat (1) stand-up (1) statisztika (1) stimuláció (1) Stockholm (1) Svédország (1) szabad (1) Szabadnem csapat (4) szabadság (4) szabad szoftver (1) Szakállas Katalin (1) szakdolgozat (1) szálló (1) Szeged (2) szegénység (7) szélsőjobb (1) személyes határok (1) személyiség (1) szerelem (3) szerelmi csalódás (1) szerencse (1) szerencsés fiú (2) szeretet (2) szeretetünnepe (2) szeretkezés (1) szerkesztőség (1) szex (24) szexedukáció (5) szexizmus (11) szexológia (8) szexrandi (1) szextippek (3) szexuális egészség (4) szexuális erőszak (16) szexuális felvilágosítás (7) szexuális izgalom (3) szexuális kényszerítés (6) szexuális önrendelkezés (6) szexuális vágy (5) szexuális zaklatás (1) szexualitás (5) szexus (1) Szigetvári Kórház (1) szimpátiatüntetés (1) Szíria (1) szocializáció (2) szociológia (2) szolidaritás (4) szopás (1) szoptatás (1) SZTE (1) sztereotípiák (7) szülés (2) szülészeti erőszak (1) szülesztés (5) szülő (9) takarító (1) találmányok (1) társadalmi nem (5) társadalom (68) társasjáték (1) télapó (1) tenger (1) terf (11) terhesség (2) terhességmegszakítás (1) termosz (1) testi autonómia (2) testi önrendelkezés (4) testkép (3) testvériség (1) tévedés (1) téved miniszterelnök úr (1) Thomas (1) tiktak (1) tiktaktiktak (1) tippek (4) tisztelet (1) tizenévesek (5) többszerelműség (3) több mint kettő (1) tök (1) tökön rúg (1) tökön rúgás (1) történelem (13) törvény (2) továbbképzés (1) toxikus maszkulinitás (1) transzfeminizmus (7) transzfóbia (4) transzgender (19) transzkritikus (4) transzneműség (43) transz férfi (6) Trans Film Fest (1) tranzíció (nemi átmenet) (1) tréning (1) troll (3) trump (1) Trump (1) túlfogyasztás (1) túlnépesedés (1) túlóra (1) tüntetés (5) Túró Rudi (1) twitter (2) unborn (1) ünnepek (1) unoka (1) unoka szülés (1) USA (6) Utah (1) Utah állam (1) utazó (1) utca (1) utcai zaklatás (2) utcán élés (1) üveggömb (1) vagina (2) válasz (2) választás (3) választás2018 (1) van egy álmom (1) városi libsi (1) védekezés (1) vegetáriánus-vegán (1) vélemény (5) velemismegtörtént (3) velociraptor (1) vetélés (1) vicc (1) video (2) videoblog (3) viking (1) vírus (2) vita (2) vitakultúra (3) vlogger (1) vonat (1) wikipédia (1) womens march (1) Young Feminist (1) zaklatás (2) zsákfalu (2) Zuzana Čaputová (1) Címkefelhő
süti beállítások módosítása