A selyemcukor szülőhazája

Meglehetősen sok olyan dolog van, amiről az életem nagy részében azt hittem, hogy igazi Hungarikum. Például sokáig szent meggyőződésem volt, hogy a PEZ cukorka egy magyar találmány, holott valójában egy osztrák ember találta ki a két világháború között. (Na és persze a magyar oktatás erős névmagyarosítási hajlamai miatt tucatjával voltak történelmi alakok, akiket szintén magyarnak hittem, s csak később derült ki, hogy az ég egy adta világon semmi közük hozzánk.) Egy évvel ezelőttig szintén magyarnak hittem a selyemcukrot is. Ez az édesség úgy élt bennem, mint a szocializmusból megmaradt, minden vásárban és búcsúban ezerféle színben (és ízben) fellelhető cukorka, ami bár minden egyes alkalommal végigvágta a nyelvemet, de ennek ellenére nagyon szerettük és minden alkalommal vettünk egy csomaggal. Így hát nem kis elképedéssel vettem tudomásul, hogy ezt az édességet a svédek találták fel majd’ 200 évvel ezelőtt.

De hogy is jutottunk el ide? 

Még októberben történt, hogy utolsó erejével visszatért a nyár egy teljes hétvégére, huszonpár fokkal és szikrázó napsütéssel, így fogtuk magunkat és eltöltöttünk egy hosszú hétvégét Gränna-ban. Az ötlet onnan jött, hogy a nagy céges meetingekre menet a legtöbbször a Vättern tó melletti autópályán megyek, és ilyenkor mindig arra gondolok, hogy vissza kellene ide jönni kirándulni, pihenni.

Gränna egy mesebeli kis falu, a tó fölé magasodó domb oldalában. Viktor szerint hangulatában kicsit emlékeztet Tihanyra, sőt, hogy teljes legyen a párhuzam, még komp is van, amivel Visingsö szigetére lehet áthajózni, ahol viszont valamikor 1900 környékén teljesen megállt az idő. Ezzel kapcsolatban szintén Viktort tudnám idézni: “Mióta láttam a Váratlan utazás-t, azóta akarok elutazni a Prince Edward szigetre… de most már nem kell, mert ez pontosan ugyanolyan”. Egyébként magát Visingsö szigetét is eléggé kellemetlenül érintette, hogy csak ott állt meg az idő, de körülöttük nem: Az 1830-as évek elején kiváló üzletnek gondolták a tölgyfa-telepítést, hiszen ezeknek a fáknak ideális az itteni klíma, a királyi monopóliumot jelentő hadihajó-gyártáshoz szükséges tölgykitermelés pedig remek piacot biztosított. Röpke 140 év alatt a fák el is érték a szükséges magasságot és átmérőt - csakhogy addigra már nem fából építették a hajókat.

A szigetet körülölelő Vättern tó Svédország második legnagyobb tava (kb. 3,5x nagyobb a Balatonnál, és a legmélyebb pontján tízszer olyan mély), hihetetlenül tiszta vizével vonzza a horgászokat és a vízi sportot kedvelőket is.

A képek forrása:google.com

De térjünk vissza Gränna-ra, ahová a hozzánk hasonlóan tömegiszonyos embereknek elsősorban csak szezonon kívül érdemes ellátogatni. A tóparti halas éttermek kivételével a legtöbb hely még ilyenkor is nyitva van, pedig az egyik helyi boltos szerint ez már teljesen kihalt időszak. Hát, nem is akarom tudni, hogy akkor milyen tömeg lehet egy júliusi hétvégén. Az aprócska település hangulatos házai között bolyongva fedezhetjük fel a helyi nevezetességeket, valamint azokat a kis polkagris - azaz selyemcukor - manufaktúrákat, amik miatt a turisták nagy számban látogatnak ide.

Ugyanis a svédek szerint a selyemcukrot egy bizonyos Amalia Eriksson terjesztette el még az 1800-as évek közepén, amikor fiatalon megözvegyült anyaként el kellett tartania magát valamint a gyermekeit, és ezt édesség- és karamell készítésével oldotta meg. Először csak esküvőkre és rendezvényekre szállított, majd 1895-ben megkapta a polgármester jóváhagyását egy önálló üzlethez, amit itt Gränna-ban nyitott meg. A faluban azóta is töretlenül üzemel a cukorkagyártás, gyakorlatilag ugyanazon recept és procedúra alapján, mint ahogy azt anno Amalia csinálta. Senki nem tudja pontosan, hogy honnan jutott a recepthez, egyesek szerint ő maga találta ki, míg mások szerint Németországból kapta. Mindenesetre a híre hamar elterjedt egész Svédországban, és tömegek kezdtek csak a selyemcukor miatt Gränna-ba utazni.

A képek forrása:google.com

A recept nagyon egyszerű: cukrot, vizet és egy kevés ecetet egészen 150 fokig melegítenek, majd kiöntenek egy hideg márványlapra (illetve újabban már vízhűtéses pultra), hagyják 70 fokig hűlni és elkezdik a formázást. Napjainkban ehhez már gépi segítséget is igénybe vesznek, mivel igen megterhelő munka. Ekkor kap színezést és ízesítést is a “tészta”. A megfelelő állag és hőmérséklet elérésekor aztán áthelyezik egy fa asztalra (így lassítják a hűtését) és tovább formázzák amíg el nem érik a kívánt méretet és alakot. A kihűlés után a cukor teljesen megkeményedik, így jól adagolható és csomagolható.

Az eredeti receptben a cukorka piros-fehér színű és mentolos ízesítésű, azonban ma már rengeteg különböző szín- és ízvariánsa létezik.

A faluban több olyan bolt is van, ahol a hátsó részben egyfajta látványműhely van kialakítva, így a látogatók egy nagy üvegfal mögül figyelve végigkövethetik az egész folyamatot.

Mondanom sem kell, hogy a svéd karácsonyi hagyományokban nagy szerepe van a polkagrisnek, ahogyan a svédek így hívják a selyemcukrot. A név egyébként a polka táncból (ami akkoriban népszerű volt errefelé) és az akkori időkben még egyfajta édességet jelentő  gris-ből áll össze. Ma a a svéd “gris” szó fő jelentése egyébként “disznó” :)

“A világ legnagyobb polkagris-e” rekordot is itt állították fel 2003 nyarán, amikor egy 2,3 tonnás darabot készítettek el, ami 2 méter és 24 centiméter hosszú volt. És, hogy nehogy azt higyjétek, hogy ez csak holmi “cukorkagyártás”; a polkagris készítésnek világbajnoksága is van, amit minden évben ugyanitt, Gränna-ban rendeznek meg 1994 óta.

Akit érdekel bővebben egy ilyen műhely, és a gyártás folyamata, az az alábbi videóban megtekintheti. Igaz, hogy a videó nyelve svéd, de a szöveg megértése nélkül is érdekes végignézni a procedúrát.

 És ha már erre jártunk, végre meglátogattuk azt a kávézót is, amit már jó előre kinéztem magamnak, bár akkor még csak a kilátás miatt, és nem tudtam a ránk váró egyéb érdekességekről. Vendéglátósként soha nem éreztem magamban a késztetést, hogy bármilyen saját vendéglátó vállalkozásba fogjak, ugyanis nagyjából tisztában vagyok vele, hogy mennyi munkával jár (napi 24 óra) és mennyi idő alatt térül meg (kb. soha). De itt megtaláltam azt, amit és ahogy szívesen csinálnék, akár a sajátomként is.

Az Uppgränna Naturhus a Vätternre néző domboldalon áll, az út mentén, egy hatalmas szántóföld végében. Gyakorlatilag háromszintes, de mivel domboldalba épült, ezért az út felől csak egy szint és az üvegtető látszik. Ugyanis az egész épület olyan, mintha egy hagyományos, tipikus svéd piros pajtára ráesett volna egy óriási üvegház :)

A képek forrása:google.com

Valójában ez is történt, és a folyamat fotókkal végigdokumentálva megtekinthető magában a kávézó/melegházban. Az egészet egy svéd hölgy találta ki és építette meg azzal a céllal, hogy valami közösségit és egyben fenntarthatót csináljon. Jól sikerült! Az épület egyben kávézó, mini étterem, családi tér, szállás, meditációs hely, valamint működő zéró emissziós eco-üvegház.

Az út felől a földszinten belépve egy kétemeletnyi belmagasságú üvegház-kertben találjuk magunkat mediterrán gyümölcsfákkal, különféle paradicsommal, a falakra felfutó uborkával és tökkel, mindennemű gyümölcsökkel. Itt is vannak már székek-asztalok, de tovább is mehetünk egy belső, étterem-szerű helyiségbe, ahonnan a konyhai kiszolgáló rész, egy “így készült” szoba, illetve a tóra néző terasz is nyílik. Igaz, a hátsó fal teljes egészében üvegből van, így bent ücsörögve is ugyanúgy gyönyörködhetünk a tóban. A kávézó-étteremben pár féle (naponta változó), házi sütésű süti (helyi, vagy környékbeli alapanyagokból) és meleg italok, ebédidőben pedig levesek, szendvics és saláták kaphatóak. A legfelső szinten, az üvegtető alatt egy pihenő-közösségi tér található, ahol például jógás összejöveteleket, meditációkat is szoktak tartani, de bárki kibérelheti. A legalsó szinten pedig egy külön citrusvilág 35 négyzetméteren, ahol különféle citromfák virágoznak boldogan a Vätternre nézve :)

A háttérben diszkrét zene. A falakon saját készítésű fotók a terményekről, szuperközeliben - mintha csak én fotóztam volna -, illetve panorámaképek a környező tájakról - mintha csak Viktor képeit látnám. Az emberek teáznak, kávéznak, feltöltődnek, és jellemzően annyira belemerülnek a nyugalomba, hogy még az annyira jellemző nonstop telefonnyomkodás is megszűnik. (Egyébként egy külön tábla is jelzi, hogy Wifi nincs, inkább tedd magadat te is offline-ba.) Csodás hely, ahol bármikor ki lehet szakadni egy kicsit a hétköznapokból. 

Egy másik kedves kis táblát a ház tövében kezdődő szántó mellett találtunk: arra kérnek, hogy ne sétálj rá, hiszen az maga az étel, amit odafent esznek. Kifelé menet pedig a kezünkbe nyomtak egy - természetesen újrahasznosított papírból készült - zacskót is, hogy vegyünk csak bátran grátisz az ajtó melletti (bio)almákból. És érdekes módon senki nem érzi úgy, hogy vödörszámra kellene vennie belőle.

Aki ért svédül, azt itt nézheti meg a honlapjukat: http://uppgrennanaturhus.se/, de már csak a képek miatt is ajánlom mindenkinek. Remélem még sokszor eljuthatunk ide, és találunk majd valami hasonlóan jót magunknak az életben.