Ha megkérnénk egy általános iskolás tanulót, hogy illusztrálja az eddigi négy Men in Black film minőségbeli ábráját egy egyszerű koordináta-rendszerben, a kérésnek túlzott gondolkodás nélkül eleget tudna tenni egy X-tengely felé átlósan közelítő egyenes felrajzolásával. Az egyenes kezdőpontja legfelülről, a ‘97-es első rész nem is ritkán vicces, karakteres, különleges hangulatú retro-futurisztikus bogárvadászatától indulna lefelé, átfutna a már kevésbé jól sikerült második részen, lefelé tartva keresztül haladna a tűrhető harmadik epizódon, majd az idei negyedik résszel érkezne meg a nullához, és torkollna bele az X-tengelybe. Bizony-bizony, kedves olvasóink, ez így, ebben a formában egy szép, nagy, kövér nulla.
A Men in Black klasszikus példája a szerethető blockbuster szériáknak. A nyári szezon látványmozis kavalkádja közepette háromszor is kialakított magának egy csak rá jellemző stílust, ami a visszafogott humor és régi amerikai ponyva sci-fi magazinok borítóinak látványvilágát gyúrta egybe minimális kis szentimentalizmussal. Ki ne emlékezne arra a jelenetre, amikor Will Smith az ikonikus Ovalia Egg Chairben ülve próbál tesztet kitölteni? Vagy, mikor Edgar rámosolyog a feleségére? Erre meg jön a Sötét zsaruk a Föld körül, és az előző részek lehetetlen kinézetű, mókás űrlényei helyett plüssállatokkal, és idióta manócskákkal veszi el az élekedvünk, és hát ezt kösz, de kösz nem.
Sajnos Chris Hemsworth játékán azt látni, hogy a Marvelen kívül továbbra sem igazán találja a helyét, így az új szereplők közül Tessa Thompson az elviselhetőbb figura, bár jó szövegeket neki se nagyon írtak. Fájó, mert az évek alatt a középső Hemswort fiú nem csak, hogy az egyik legszimpatikusabb szuperhős karakterré formálta Thor-t, hanem meglepő színészi kvalitásokat csillogtatva őrült humort, személyes tragédiát és meglepő mélységet adott a karakternek. Ebben a filmben viszont egy teljesen egyszerű – megkockáztatnám, hogy sokszor kifejezetten unszimpatikus – karaktert hoz, mégpedig a klasszikus, egydimenziós hülyét. Chris Hemsworth így csupán biodíszlete a filmnek, a csajok azért még így is imádni fogják.
Mikor feltűnt aztán Rebecca Ferguson a vásznon, azt hittem végre nekünk, férfiaknak is dobnak egy kis húst, de mikor láttam, hogy ennek a gyönyörű nőnek a fejére ráadtak egy portörlő kefét, már tudtam, hogy itt nekem nem terem babér. A Sötét Zsaruk a Föld körül végtelenül ügyetlenül elpazarolja a kvalitásait, és tulajdonképpen az egész franchise adta ökoszisztémát – amiben ennek ellenére még látok fantáziát –, és kipottyantottak belőle egy borzasztó szövegkönyvvel rendelkező, az előző filmek humorával összeférhetetlen, kissé bárgyú, cukiskodó, álmosítóan unalmas filmet, amiben nincs semmi Men in black.
A negyedik epizód úgy végez a szériával, mint Tommy Lee Jones, mikor az első részben az óriás főboss gyomrában megtalálta a fegyverét, és egy jókora loccsanással szétteregette annak beleit egy 30 méteres rádiuszban. Valaki neutralizálja ki belőlem ezt a filmet. 2/10
Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren!