[Supernatural Movies]

Vihar előtti csend - Trónok harca 7. évad

2019. április 08. - Mikesi Tomi

Az utolsó epizód, akárcsak az évad, keserédes érzelmeket ébresztett, mert rengeteg várva várt pillanatnak lehettünk szemtanúi, de ezek közül több nem úgy történt, ahogy elképzeltük és sok pedig egyelőre meg sem történik. Az évad és persze a készítők leggonoszabb húzása az volt, hogy kis híján az összes konfliktus megoldását a utolsó évadra hagyták, ráadásul még újakat is teremtettek. Így ez az évad úgy rohant végig az eseményeken, hogy a nagy fordulatok csupán újabb szembenállásokat kreáltak.

kepernyofelvetel_494.png

 

Az évad meglepően kevés helyszínnel és redukált létszámú karakterrel operált. Ebből fakadt a sokak által a Trónok harca legfőbb jellemzőjének kikiáltott tulajdonságnak, a kiszámíthatatlanságnak a hiánya is. Gyakorlatilag az évadban egyetlen igazán meglepő csavar volt, persze csak azok számára, akik nem olvasták el a „kiszivárgott” storyline-t. Viszont nemcsak, hogy kevés karakter jelenik meg az évad során, valódi jellemfejlődésen, vagy bármiféle változáson nagyon kevesen mennek keresztül.  

Jaime végre elhagyta a nővérét, a sorsa reméljük, hogy jobbra fordul, persze ez pillanatokkal a Nagy Háború kezdete előtt kétséges, de legalább olyan ügy mellé állhat, amiben tényleg hisz. Hogy ő lesz-e az a „kistestvér” aki megöli Cerseit, az továbbra is kérdéses, ahogy az is, vajon Jon oldalán fog-e harcolni és Bronn vele tart-e. Az évadban komoly szerepet kapott és komoly karakterfejlődésen is ment keresztül. Neki köszönhető, hogy Cersei tárgyalt a Sárkánykirálynővel.

Cersei teljesen elborult, efelől semmi kétség, az Őrült Királynő a saját végzetét fogja okozni. Persze, ha a hetedik évadban kellett volna búcsúznunk tőle, a lezárásra csak egy fő konfliktus maradt volna, ezért életben kellett maradnia. A tárgyalás során Cersei meglepetést okoz, hiszen nem próbálja megölni az ellenségeit, de még az öccsét sem, úgy dönt, inkább hagyja, hogy az ellenségei egymást gyengítsék meg. Az évad során nem ment keresztül különösebb változáson, csupán azt figyelhettük meg, hogy egyre jobban eluralkodik rajta az üldözési mánia és az őrület. Most, hogy Jaime is elpártolt mellőle, az utolsó józan ésszel gondolkodó tanácsadójától kényszerült búcsút venni. A halála remélhetőleg kellő hangsúlyt fog kapni, hiszen a sorozat leghosszabb ideje tevékenykedő antagonistájáról van szó, aki ráadásul nagyon emberi és egy elképesztően jól kidolgozott karakter.

kepernyofelvetel_543.png

Az életben maradt három Stark gyermek megérkezett Deresbe, bár közülük már csak Sansa igazán Stark, hiszen Arya Senki, Bran pedig a Háromszemű Holló. Az évadból kiderült, hogy ennek ellenére együtt tudnak működni és sokat tapasztalt, fortélyos vén rókán is felül tudnak kerekedni, ha összefognak. Az évad második leginkább meglepő fordulata, mikor kiderül, hogy csak egy színjátéknak lehettünk tanúi, a két Stark lány összefogott, hogy csőbe húzzák Kisujjt. A figyelmesebbek azonban észrevehették, hogy mikor Arya megjelenik a tárgyaláson, az oldalán már ott lóg Macskamancs, amit előzőleg a nővérének adott, vagyis akkor már biztossá vált, hogy szövetkeztek. Erre pedig a továbbiakban is szükség lesz, hiszen az Éjkirállyal szemben csak együttes erővel tudják felvenni a harcot.

Arya listáján szerepel még két név, Cersei és a Hegy, de míg az elsőt az egyik öccse, az utóbbit várhatóan a Véreb fogja megölni. Persze, az is elképzelhető, hogy Arya Jaime arcát viselve végez Cersei-vel, de nyilván sokkal nagyobb hatása lenne, ha Jaime a tulajdon nővérét és szerelmét ölné meg. Arya szerepe ugyanúgy nem egyértelmű, mint Sansáé. Arya vélhetően ugyanúgy támogatni és szeretni fogja Jont, mikor megtudja, kik is a szülei, de Sansa és az északi zászlóhordozók már más kérdés. Talán belátják, hogy ilyen nagy szükség esetén félre kell tenniük a büszkeségüket és a házaik közötti ellentéteket, ahogy a királyuk is tette, mikor térdet hajtott. A legidősebb Stark remélhetőleg továbbra sem fordítja az északi urakat Jon ellen, de ezen kívül más érdemi szerepet nehéz lenne elképzelni. Ned Stark gyermekei közül neki a legrosszabbak a túlélési esélyei.

Bran mindenképp meghatározó szerepet fog játszani a végső ütközet során, hiszen az egyik legnagyobb erővel bíró karakter. A képességeivel továbbra sincs tisztában sem ő, sem pedig a nézők, de biztos, hogy ő tud a legkönnyebben az Éjkirály közelébe férkőzni. Martin öt főszereplője (Daenerys, Jon, Tyrion, Arya és Brandon) közül talán az ő karaktere van a legkevésbé kidolgozva, ezért nyilván az ő halálának nem lenne akkor dramaturgiai jelentősége, vagyis egész jó esélyekkel indul majd neki az utolsó felvonásnak. Az az elmélet, miszerint Bran az Éjkirály, hiába hangzik elsőre őrültségnek, könnyen igaznak is bizonyulhat, de annyi bizonyos, hogy közük van egymáshoz, mindketten elképesztő természetfeletti képességekkel rendelkeznek és mindketten a Stark-ház szülöttei. Ha nem is Bran az Éjkirály, a végjátékban feltehetően ő veheti fel vele a harcot egyedül. 

kepernyofelvetel_186_1.png

Arra is kell gondolnunk, Jon hogyan fog reagálni, amikor megtudja, kik a szülei és milyen kapcsolatban áll ő és Daenerys. Ők ketten szeretik egymást, efelől semmi kétség, bár Daenerysnek is nehéz döntéseket kell majd meghoznia, mikor ráébred, hogy nem ő a törvény szerinti örökös. Jon viszont világéletében egy becsületes férfi volt, aki annak is akar látszani. Az évad legnagyobb bravúrja, hogy kettejük cselekményszálát ilyen tanítani valóan összekötötte és a szerelmük megszületését is bemutatta. Persze jogos, sokkal több időt is eltölthetett volna a sorozat velük és jobban megkomponált jeleneteket kaphattak volna, de reménykedjünk, hogy a nyolcadik évadban erre is sor kerül. Jon egyre inkább a legkompetensebb emberré válik, aki uralkodhat Westeros fölött, ráadásul az is kiderült, hogy ehhez minden joga megvan, mint Rhaegar Targaryen és Lyanna Stark törvényes gyermeke. Daenerysről sokan feltételezték a második Tüzes Földek után, hogy ő lesz az új Mad Queen, de ez elhamarkodott volt, mindössze arról van szó, hogy még fiatal, meggondolatlan és öntörvényű, de semmiképpen sem gonosz, vagy őrült. Ahogy Tyrion mondta, valóban nem Daario volt az első férfi, akit szeretett, de nem is az utolsó. Viszont a sárkányai sérthetetlensége már csak naiv ábránd, elvesztette Viseriont, az aranyszínű sárkányát. Most pedig, bár erről nem tud, a jogos trónörökössel az oldalán Északra vonul, hogy leszámoljon az Éjkirállyal és seregével. A sorozat lezárása az előrejelzések szerint nem éppen happy end lesz, elképzelhető, hogy valamelyikük meghal, talán miután Daenerys életet adott a gyermeküknek. Persze mindez még legalább egy hétig csak spekuláció, de a következő időszak erről fog szólni. Minden rajongó újranézi az epizódokat, keresve a legapróbb jeleket teóriáik igazolására.

Jon és Daenerys kapcsolata a következő évad egyik legnagyobb konfliktusát okozhatja. Jon csak abban az esetben élne öröklési jogával, vagyis csak akkor nem mondana le a trónról, ha úgy látná Daenerys alkalmatlan rá, hogy uralkodjon. Jelen pillanatban azonban teljes mértékben híve királynőjének. Daenerys viszont függetlenül attól, hogy Jon lemond a trónról, vagy sem, kénytelen lesz megkérdőjelezni a magába vetett hitének alapját. Hiszen eddigi életében az volt egyetlen kapaszkodója, hogy ő Daenerys Targaryen, a Vastrón jogos örököse, a sorsa pedig az, hogy uralkodjon Westeros felett. Az pedig tovább bonyolítja a helyzetet, hogy közeli rokonságban állnak egymással. A Targaryen házra ugyan jellemző volt, hogy a saját családjukon belül házasodnak, sokan ezzel magyarázták, hogy olyan sok tagja őrült meg, de mindketten olyan értékrend szerint élnek, amivel ez a kapcsolat nem egyeztethető össze, de az bizonyos, hogy Jon képtelen lesz ugyanolyan szemmel nézni Daenerysre, ha megtudja, hogy a nagynénje. Jon Snow nem azért esküdött fel Daenerysre, mert szerelmes lett belé. Ugyanazon okból szeretett bele, amiért térdet hajtott előtte. Akkor nevezte királynőjének, mikor látta, hogy akárcsak ő, kész az életét kockáztatva is megvédeni a népét, amelyet uralkodóként szolgál, nem pedig elnyom és kihasznál.

kepernyofelvetel_575.png

Az az égből pottyant spekuláció, miszerint Daenerys az őrület jeleit mutatta az évadban, ezzel előrevetítve, hogy apjához hasonlóan ő is megőrül, kellő körültekintés után egyszerűen nevetséges. Arról a Daenerys Targaryenről beszélünk, aki attól a pillanattól fogva, hogy a nagy fűtenger khaleesi-je lett, mindig a népe érdekét helyezte a sajátja elé, aki ahelyett, hogy az első adódó alkalommal elhajózott volna Westerosra, addig maradt a Keskeny-tengeren túl, míg az egykori rabszolgák szabadságát meg nem szilárdította. Az elképzelés ugye onnan származik, hogy a Lannister sereget olyan kegyetlenül lerohanta a dothrakiakkal és Drogonnal, valamint, hogy a két Tarlyt elevenen megégette, ezekből a vádakból valójában csak a Tarly ház eltörlése volt felesleges, de Randyll és Dickon pontosan tudták, mi vár rájuk, ha nem hajtanak térdet.

Tyrion komor tekintete az utolsó epizódban sok teóriának adott kiváló táptalajt, például, hogy ő is szerelmes Daenerysbe, vagy éppen az, hogy lepaktált Cerseivel, hogy Dany után Cersei születendő gyermeke ül majd a trónra. Valójában arról van szó, hogy tudja, hogy Westeroson egy szerelmi történet sem végződik jól, ráadásul olyan hatalmas teherrel a vállukon, mint az emberek birodalmának megmentése, nagy felelőtlenség, amit tesznek. Tyrion az évadban leginkább tanácsokat adott királynőjének és a szövetségeseiknek. Ezek közül néhány hatalmas baklövésnek bizonyult, neki köszönhetően vesztette el Daenerys a szövetségeseit, de neki köszönheti ugyanakkor az eddigi legbiztosabb szövetségét is. Vele kapcsolatos az egyik legérdekesebb teória, ami mind a könyvekkel, mind a sorozattal kapcsolatban felmerült. Én személy szerint meg vagy győződve, hogy ez a teória igaz, a könyvek és a sorozat is több alkalommal utaltak erre. A teória pedig az, hogy a Targaryen címerben szereplő sárkány harmadik feje maga Tyrion. Ő az Őrült Király fattya, ami ha valóban kiderülne a sorozatban, még érdekesebb helyzetet teremtene, hiszen a Sárkányok Tánca óta az öröklési sorrendben a fattyak előbb következnek, mint a női utódok. Vagyis Daenerys egyből a harmadik helyre szorulna vissza. Remélem, hogy ebből lesz valami, mindenesetre Tyrion az egész sorozat egyik legkedvelhetőbb karaktere, és újranézve mind a hét évadot láthatjuk, hogy bizony ő is komoly fejlődésen ment keresztül.

Az egyik legijesztőbb gondolat, hogy továbbra sem tudjuk, mi az Éjkirály célja. Annál sokkal előrelátóbban cselekszik és sokkal nagyobb hatalma van, hogy a terve kimerülne annyiban, hogy igázzuk le Westerost és minden élőt. Az Éjkirály és a holtak serege megállíthatatlanul menetelnek Westeros felé, nem elég, hogy minden, ami eddig a falon túl élt, már a sereg része lett, az évad legmeglepőbb fordulata révén még egy kifejlett sárkányra is szert tettek. Különböző teóriák vannak az Éjkirály céljairól és származásáról, de egy biztos, minden élőre halálos veszélyt jelent.

kepernyofelvetel_614.png

A TV-, és a könyvsorozat lezárása elméletileg két eltérő végkifejletet szül, ráadásul, először a képernyőkön ér véget. Ez viszont egyáltalán nem azt jelenti, hogy a nagytiszteletű, méltán világhírnevű George RR (aki lassan befejezhetné a könyvet) ne adna néhány olyan tanácsot a lezárást illetően a Benioff-Weiss párosnak, amitől az egész világ majd a körmét rágja. A készítők hatalmas kihívással néznek szembe. Amit eddig letettek az asztalra, az már vitán felül megismételhetetlen és korszakalkotó. Viszont egy ilyen monumentális eposz csak akkor válik igazán maradandóvá, ha a lezárása is felejthetetlen lesz. Ehhez minden adottnak tűnik, de a hetedik évadot látva, teljesen érthető a  rajongók kétkedése. 

A hetedik évad néhány komolyabb fordulatot hozott, sokkal inkább egy rövid átvezetés volt, a problémát az jelenti, hogy a hatodik évad hibátlan lezárása után a rajongók jogosan többet vártak ennél. Az évad a megúszásra játszott, mondván, legyen az utolsó évad olyan, hogy még évekig döbbenten bámuljanak a rajongók. Vagy legalább addig, míg a spin-off sorozatok elindulnak.

Arra, pedig, hogy kiderüljön, a Trónok harca képes-e újra a régi fényében tündökölni, már csak egy hetet kell várnunk.

„If you think this has a happy ending, you haven’t paying attention.”

Az HBO Go linkje

Ha tetszett, amit olvastál, kövess minket a Facebookon és a Twitteren    

 

A bejegyzés trackback címe:

https://supernaturalmovies.blog.hu/api/trackback/id/tr6012819378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása